Ung, 1882. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)
1882-07-30 / 31. szám
XX. évfolyam. Ungvár 1882. vasárnap, jnlins 30. 31. szám. I Az „UNG“ megjelen minden vasárnap. A szerkesztőhöz intézendő minden íözlemény, mely a lap irodalmi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadó-hivatal: Pollacsek Miksa könyvnyomdája. TÁRSADALMI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. A KÖZMIVELŐDÉSI TÁRSULAT, S AZ UNGMEGYEl GAZDASÁGI-EGYLET KÖZLÖNYE. Előfizetési feltételek: Egy évre ........................6 írt — Félévre ... a „ — Negyed évre .... 1 „ 50 Egyes szám ára 12 krajczár. Hirdetések: szintúgy mint előfizetések az Ung kiadóhivatalába Une vár, Pollacsek Miksa könyvnyomdájába küldendők. Nyilttér: Soronként 20 kr. Ungvár, julius 29. Az iparos tanonezok oktatása. a statisztikai hivatal kideritette, hogy 75,000 iparostanoncz létezik hazánkban. Ez ifjak lesznek hivatva hazai fejletlen iparunkat mai elmaradottságából európai színvonalra emelni, azt a nyugati államokéval versenyképessé tenni. E szép hivatás mindenek felett műveltséget kíván, még pedig legalább is oly mérvűt, a mivel a nyugati államok iparosai bírnak; sajnos azonban, hogy erről nálunk még mindeddig nincs kellően gondoskodva s eltekintve a csekély számú szakiskolától, iparosaink ma, mondhatjuk csekélyebb képzésben részesülnek, mint a földmivelö paraszt. E körülménynek tulajdonítható azután, hogy mig külföldön az iparos osztály a műveltebb társadalmi rétegekben is számot tesz, olvasó, társalgó körökben vagy klubokban ottho nos s az intelligensebb osztályokban elvegyül, addig ná’unk kasztszerüleg izoláltan áll. Mert mig a külföldi iparosok között igen sok nagy- miveltségü ember található s a kézművesek testületében sok az értelmes, olvasott ember, addig nálunk ilyenek csak elvétve akadnak s a nagy tömeg a paraszttól csakis ruházatában különbözik. Sót nem ritka az olyan iparos sem, aki nevét nem képes leírni. Hogy e műveltségi viszonyok mellett iparosaink a külföldiek által tulszárnyaltatnak, az igen természetes, mert se finomabb Ízlésük nincs, se nagyobb szabású s tervszerű működésre nem képesek. Mi rossz néven vesszük főurainktól, hogy minden nagyobb felszerelést külföldi iparosok által végeztetnek; mert az okokat nem akarjuk számba venni, melyek által erre kényszerittetnek. Egy gazda főurral volt szerencsém egyizbe e dologról véleményt cserélni: „Lássa — mondá ő — ha ma egy kéjlakot be akarok rendeztetni, megírom a párisi iparosnak, mily stílben épült a lak, hány s mily nagyságú ebben a szobák száma, mily színűre festvék a falak s néhány hét múlva a legizletesebben van berendezve az épület. Hazai iparosainkkal ezt nem tehetem, mert több izben tapasztaltam, hogy ízlésük nincs s nem is lehet, mert még a különböző stílusokat sem ismerik. A magyar iparos alkalmas egy bútordarab elkészítésére, de nem tervszerű munkálatokra.“ — E szavakban főuraink véleménye tükrüzödik vissza s ha a fővárosi világlátott iparosoktól eltekintünk, be kell ismernünk, hogy sokban igazuk van. Sokkal mostohább viszonyok közt növekedtek fel mai iparosaink, minthogy több igényt ápolhatnánk irányukban, felette sajnos volna azonban, ha a mai tanoncz ifjúságot is az eddigi módon nevelnék fel, ha ezeknek sem nyújtanánk bővebb alkalmat kiképezésükre. A nyugati államokban mindenütt felfogták az iparoktatás nagyfontosságát 8 már évtizedek előtt gondoskodtak erről. Németország, Belgium s különösen Francziaország törvényekkel is kötelezték a népesebb városokat ipariskolák felállítására s hogy mily fokra emelték ezáltal iparuk termelő képességét, azt im nemcsak látjuk, de fájdalmasan érezzük is. És ez államok még folyton fejlesztik iparoktatásukat, annyira, hogy ott alig találunk oly 2—3 ezer lakóval biró városkát, melyben, ha önálló ipariskola nincs is, a létező tanodák hetenkint 8—10 órán át nem nyújtanának oktatást az iparos ifjúságnak, mig nálunk ezek képezéséről ki sem gondoskodik. A létező két ipartanoda s talán öt ipartanmühely, sokkal kisebb körben mozognak, mintsem egy hazánkhoz hasonló nagy állam iparának átalakítását várhatnék tőlük s az ezen üdvös czélból alakult egyesületek működése sem hat ki oda, hogy az egész iparosztályt kiemelhesse mai elmaradottságból. Itt kihatóbb intézkedésekre volna szükség. Nálunk a szülők legtöbbje 10 éves korában adja gyermekét tanoneznak, vagyis oly korban, midőn még az elemi iskolát sem végezte el. Továbbképzéséről csakis annyiban van gondoskodva, amennyiben a földmives gyermekekkel együtt köteles az ismétlő iskolába járni. Az a képzettség pedig, a mit ez utón nyer, nem képesítheti ót egyébre a szó közönséges értelmében vett kézművességnél. A nagyobb városainkban létező inasiskolák sem nyújtanak többet az elemi ismereteknél. Ily hiányos képzettség mellett pedig iparosaink nem állhatják meg a versenyt a külföldiekkel. Németországban 18-ik életévig minden tanoncz vagy segéd köteles a továbbképző iparoktatás látogatására. Ez pedig két tanfolyamból' áll: az alsó, azok számára, kik hiányos elemi ismeretekkel bírnak, a valláson kívül a népiskola felsőbb osztályainak tantárgyait a (a rajzot is) tanítja; a felsőben: fizika, vegytan, szám-, ügyviteltan és franczia (esetleg valamely más idegen) nyelv tanittatik. Mindkét folyamot hetenkint legalább 10 órán át kötelesek látogatni az illetők. Belgiumban hasonló módon van gondoskodva az iparoktatásról azon különbséggel, hogy itt a fősuly a mechanika és tech- nologiára fektettetik. Francziaországban az ipariskolák rendszerint négy évfolyamból állanak s hozzáférhetők minden 13-ik életévet betöltött tanoncz vagy munkás számára ha ez a népiskolát befejezte; a fősuly itt is a matheraatika, fizika, chemia, mechanika és rajzra fektettetik. Ha versenyképessé akarjuk tenni iparosainkat, ennek megfe- lelőleg kellene ^gondoskodni a mi tanonczaink képzéséről is. És ezt elérhetnők anélkül, hogy akár az államot, akár az egyes községeket tul- terhelnők. Hazánk minden nagyobb községében vannak az elemi iskolánál nagyobb tanodák, ezeknek tanárait csekély javadalmazással meglehetne nyerni arra, hogy az iparos tanonezok számára esti tanfolyamokat rendezzenek be heti 10 vagy 12 órai tanitásssal s ezek tekintettel főleg az azon vidéken honos iparágra, rendezhetnék be tantervűket, miáltal rövid idő alatt jelentékenyen hozzájárulhatnánk iparosaink műveléséhez s iparunk emeléséhez. Csakis ez utón tehetjük iparunkat a külfölddel versenyképessé, e nélkül soha. Mert nem szabad azt felednünk, hogy minden társadalmi osztály produktiv képessége annak műveltségétől függ; egy társadalmi osztály műveltségét pedig nem a kimagasló egyesek, hanem a tömeg általános képzettsége teszi ki. Ezért, ha mi az ipart akarjuk fejleszteni, nem elég néhány ipartanodát állítani, hanem gondoskodnunk kell, hogy az a hetvenötezernyi iparos tanoncz részesüljön hivatásának megfelelő műveltségben. A zsidókérdés. A zsidókérdést, mely ma felszínen van, az uzsorás had garázdálkodása, a falusi lelketlen korcsmarosok nagy részének még a képzeletet is felülhaladó tisztes- Iségtelen vagyonszerzési módja hozta felszínre. A mozgalmat erős hullámzásba hozta a tisza-eszlári rejtélyes bűntény. Az izgatottság többé tehát nem személyi kon- troversziák kifolyásának tulajdonítható, hanem egy akuttá vált komoly baj csalhatatlan kórtünetei állanak előttünk. Nem vagyunk antisemiták, nem üzünk oly politikát, melyet szenvedély diktál, hanem még sem hagyhatjuk érintetlenül, hogy az uzsorások bűne annyi, hogy nem csodáljuk, ha nálunk már a szenvedélyes gyűlölet is kezd nyilatkozni. Eléggé szomorú, hogy a szenvedély, mely gyakran féket nem ismer, a zsidóság azon becsületes, hazafias s nem épen kis számú osztályát is érinti, mely a nemzethez simul, nyelvét beszéli s érzelmeiben is magyar kezd lenni. Mi ezek eljárását teljes meggyőződésünkből kárhoztatjuk. * * * A tuza-eszlári eset óta a szenvedélyeket igyekeztek sokan még jobban felkorbácsolni. Azért tehát csak helyeselni tudjuk, hogy a kormány, minden komolyabb esélynek elejét veendő, idejében intézkedett. Mert habár teljesen megbízunk is a magyar nép mérsékletében, megeshetnék hogy a mesterséggel szított ingerültség lázas pillanatában itt-otc elfeledkeznék magáról 6 művelne ,oly dolgokat, melyeket nemcsak a törvény tilt, de a keresztény vallás legelső tantételével is homlokegyenest ellenkezők lennének. És alig volna magyar népünkre lealázóbb valami, mintha a humanizmust vadállatiasság- gal arcul verő oroszországi zsidó-hajsza itt hazánkban folytatódnék, itt, a hol a müveit nemzetek közős tulajdona: a türelmesség egyik legirigyeltebb jellemvonásunk volt. * * * Ámde a zsidókérdés most már egyszerűen nem fog lesiklani a térről. Érzi a zsidók tisztességes osztálya, hogy tenniök kell valamit. Nemrég a zsidóvallás reformjáról olvastunk. Ez is valami. Elég az hozzá, hogy gondoskodnunk kell eszközökről, hogy általuk a megáradt folyamot medrébe visszaszoríthassuk. Ha meg nem szüntetjük az okokat, melyek a jelenlegi helyzetet szülték ; ha mindenekfelett maga a zsidóság, az ő faji, társadalmi és vallási merev különállásával nem szakit, a mig legalább a kultusz külső formáira nézve nem simul a czivilizáczió igényeihez ; a mig magát kizárólag az úristen választott népének, a keresztényt pedig oly tisztátalan népnek tartja, a ki nem nyúlhat ételéhez, italához, edényéhez a nélkül, hogy azt be ne mocskolja, a ki nem issza meg azt a bort, a mit keresztény szűr; mig az összetartozandóság elvénél fogva, saját hitsor- sosai közül azokat, a kik csalnak, uzsoráskodnak, nem fogja, mint a folyam a hullát, kivetni kebeléből s a közmegvetéssel büntetni, a helyett, hogy leplezi és palástolja azt, mint jelenleg; a mig a hamisan bukó kereskedő közöttük még a tisztesség bizonyos nemének örvend: addig hiába gondolunk arra, hogy a keresztény és a zsidó teljesen assimilálódjék. Addig a testvéri egyetértés, mely a haza közjavára ezélzó törekvéseknek épp úgy mint a közboldogulásnak egyik alapfeltétele, osak írott malaszt marad. Addig a nyugalom könnyen fel- bomolhatik s a mai, megfékezésére már katonaságot provokáló mozgalom lehet hogy veszélyesebb alakban megújulhat. Magától érthető, hogy fentebbi soraink a zsidóság azon osztályára vonatkoznak csupán, mely még ma is ép oly czinizmust árul el külső viseletében, szokásaiban, a mily vakbuzgósággal ragaszkodik azon intézményekhez, melyeket a sötétséget kereső rabbik egy része nekik meghatároz. * * * így tehát ha valaki, a felvilágosodott zsidóság van hivatva, hitrokonaikat az ósdi dolgok elhagyására bírni s közvetíteni az összeforrás műveletét, melyet valameny- nyien óhajtunk. A zugiskolákat, a butaság e főfészkeit robbantsák szét, magyarosítsák és reformálják a rítust. Es akkor a magyarországi zsidóság olybbá tekintetnék, mint a francziaországi vagy angolországi zsidó. * * L *
