Ung, 1882. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1882-01-08 / 2. szám
szeres kimutatása nélkül határozat hozatalra nem érezte magát hivatva. Ezen értekezleten még a következő megállapodások történtek s fognak ajánltatni a képviseletnek: A katona tartási megváltási dij évi 5 írtra szállíttatott le, azon in lókból, hogy ez által igen fog azok száma emelkedni a kik a megváltást igénybe veszik, mivel a tapasztalat szerint eddig a lakosság a megváltástól azért tartózkodott, mivel a megváltási dij tulrna- gas volt, s e miatt a különben ritkábban előforduló beszállásolásra való tekintetből is a lakosság a megváltástól tartózkodott. Általános rosszalással találkozott, hogy a városi gyümölcsfa- és szőlőiskola, mely oly nagy téren van, mit sem jövedelmez, hogy továbbá az Katona Sámuel városi gazda kezében teljesen el van hanyagolva, holott más ily nagyterületű gyümölcsfa- és szőlőiskolák tetemes jövedelmet szoktak hajtani. Megbizatott Pólányi István értekezlet! tag, hogy e kert hasznosítása iránt tegyen a képviseletnek indokolt javaslatot. A peczegödrök tisztításából befolyó s a költségvetésben feltüntetett jövedelem is igen csekély ; ezek tisztításának bérbeadása fog indítványoztatok Ezekben vázoltuk főbb vonásokban az értekezletet harmadik ülésnek megállapodásait, melyeket tér hiánya miatt csak most közölhettük. Apróságok. Bár tehetném, nem akarom hosszú cikkben (cikksorozatban) elmondani az alábbiakat, a kinek józan esze van, megérti azt ha rövidre fogom is, s tisztában lesz egy bizonyos dologgal, a miről már mintegy öt álló hónapja beszélnek. Megjegyzéseimnek megtételére rég készülök, fúrják azok toliam oldalát régóta. Az emberek, hívatlanok s a kik nem akarják érteni a dolgokat, kávéházban, borozó asztal mellett, vagy magán helyeken arról beszélnek, hogy mily fura változása az időknek és viszonyoknak az, hogy azok a kik csak egy fél évvel ezelőtt is a városi ügyekben ellenzéki állást foglaltak el ét: a kik Lehoezky-nak mindenben contracarriroztak, most nemcsak hogy nem ellenzékeskednek többé, hanem támogatják Lehoczky-t sőt a város ügyiben vele tanácskoznak is. Maga az combinátió hamis, s legelőször bizonnyára olyanok agyában fogamzott meg, kik ép oly roszakarattal viseltetnek Lehoczky mint pedig az (úgynevezett) városi ellenzéki iránt. Megengedem, hogy vannah olyanok is, kik Lehoczky személyével nem sim- patiroznak, s nem bánnák ha még ma elvinné az ördög, de ezek szivében a város jövője és érdeke csak igen parányi helyet foglal el. Evekkel ezelőtt kellett tapasztalni, hogy a város ügyei nem mennek jól. Az értelmiség egy része, kik távol álottak a húsos fazéktól, hosszú tétlenség után a síkra léptek, s nap-nap mellett újabb hiányokat, hibákat^ s tisztának nem nevezhető dolgokat fedtek fel s hoztak nyilvánosságra. Lehoczky természetesen nem vette tréfára a dolgok ilyetén állását, s ép oly ügyesen mint ravaszul igyekezett positióját biztosítani. A képviseletben csinált ugyanis magának nagy többséget. A többség — egynek kivételével — bár ru- tul szenvedett szellemi szegénységben, de hát minden fő — még ha üres is — egy szavazat, sok ilyen sok szavazat, a sok pedig nagy többséget adott. Miután ily alárendelt lelkekkel szervezte magát leszavaztatástól — tehát nagyobb bajoktól — mit sem 'félt többé, hisz a Mondikok. Taraszovicsok, Kaidell-ek még éjfélkor is felkeltek volna, hogy szavazzanak úgy a mint azt Lehoczky akarja. Mindkét párt ilyetén módon, egymás irányában merev magatartást tanúsítva, küzdöttek. De ezalatt az ügyek a városházánál, boldog isten tudja hogyan mentek, csak azt láttuk, hogy ha igy fognak az állapotok tartani, a város szőröstől-bóröstől elúszik. Lehoczky a küzdelemben mivel sem gondolt egyébbel, csakhogy az ellenzék támadásait parrirozni tudja, nem bánta azután ha a városháza egyebekben fel is fordul. De ha e közben a város vitális érdekeit érintő ügy elő is adta magát, sok okos (1) tanácsadója, ugyan egy grán ésszel sem járult hozzá, hogy olyan tanáosot nyújtson, mely jó legyen a városnak is, de Lehoczky érdekeit is mozdítsa elő. így történt aztán, hogy bizonyos ok miatt nivelliroztatta sok pénzért a várost, (a mire még vagy tiz esztendeig nem volt szükségünk) építtette a partot. Hivatalokat szerveztetett kövezetvámnál, adópénztárnál, ide beválasztatta híveit. Ilyetén valamint más tiz és i \ százféle módon erősitte magát. Az ellenzék utóvégre \ ' tapasztalta, hogy ily viszonyok között ha száz esztendeig fog is kiabálni, hogy ez a Lehoczky tönkre teszi a várost, hogy Lehoczkyt meg kell buktatni, fegyelmi eljárást kell ellene kérni s nyomban állásától fel is függeszteni, hogy mondom ily ellenzéki politika mellett a város el fog úszni. Ily átkozódások mit sem használván, $ az, ellóuzék okos és jóm goudoliozásu tagjai arra a megállapodásra jutottak, hogy utóvégre a város érdekében, a negatió teréről át lehet sétálni a közhasznú, gyakorlati, erőteljes működés terére, mert hisz a képviselőket azért választja magának a város, hogy a képviselő-ülésekben dolgozzanak s tanácsoljanak jót a város javára. Utóvégre addig nem lehetett várni, mig Lehoczky lemond, vagy a választásnál megbukik?! Mert ellenzéki és mit sem tevő és tehető magatartásuk esetében a városi polgárok joggal tehettek ily szemrehányást, hogy: mi az urakat nem azért bízzuk meg képviselőséggel, hogy buktassák meg Lehoczkyt s legyen helyébe más a polgármester; hanem azért, hogy oda működjenek, miszerint a város számadásai megvizsgáltassanak, vagyonáról mérleg készíttessék, tisztviselők teljesítsék hűségesen feladatukat, apótadó lejebb szálitíassék, az adósságok kifizettessenek és több efféle. Ily helyzetben az ellenzék utalva volt arra, hogy a meddői s ly esetben utálatos és nevetséges személyi harc teréről a tevékenység terére lépjen mert a személyi fiarc üzóse csak a város fejlődésének rovására történt volna. Az ellenzék tehát betekintett a város rendezetlen ügyeibe felfedte maga a rozs állapotokot, s előbb a képviseletben, majd legutóbb pártselv-szinezet nélkül való vegyes bizottságban tanácskozott a közérdek előnyére, hogy a város fejlődésének folytonosságát és culturai irányát fentartva, védve egyszersmind leküzdje pénzügyi bajainkat, helyre állítsa szegény városunk háztartásának megrendült egyensúlyát. Ez lelkiismeretes, becsületes tett volt, s a becsületes közvélemény az ellenzéknek e tettért igazságot fog .szolgáltatni. A város intelligen- tiája zömének mindég szorosabban kell csatlakozni a város felvirágzásának jelvénye alatt. Ha aztán sikerü’ni fog a mire válalkoztak, ha az épület türelemmel s szeretettel elkészül, akkor gondolkozzunk aztán majd arról, hogy elküldjük e Lehoczkyt nyugalomba, hogy kipihenje magát az általa már ezelőtt elkészített piedestal magaslatán vagy maradjon továbbra is. Utóvégre ő sem lehet mindig polgár- mester! Csak annyit még záradékul, hogy ha Lehocky erélyes, ha geseftelés alatta nem űzetik oly nagy mértékben, ha hivatással lép annak idejében a város élére, ha hivatalnokainak tevékenységére felügyelt volna, úgy ez a város ma ha nem is kitűnő de jó lábon áll. Azt hallottam mindig felőle, s születésétől fogva való hivei minduntalan emlegették, hogy jó szivü és fenn (t. i. a kormánynál) a város érdekeit igen jól tudja reprezentálni, (oda ugyan fel ne menjen most!) Ám ez mind kevés, ily tulajdonok képessé tesznek valakit hogy agy szerzet élére álljon, de hogy valaki egy népes város jó polgármestere legyen annak lényében kel hogy az erély és buzgalom is tanyát üssön, s ösztökélje minduntalan hüvelyét (a testet) és urát (az észt) tevékenységre. A kik tehát az ellenzékről (t. i. városi ügyekében való ellenzék) ostoba koholmányokat beszélnek, azok vagy tévednek, (reményiem hogy e tévedőket e sorok eléggé kapacitálták) vagy olyanok a kik fölöttébb bosszankodtak azon, hogy Lehoczky ezidejüleg nyugodt életet él, minőt nem élvezett már vagy nyolcz éve, — mert ők szeretnék Lehoczky polgáinesten minőségét egy kanál vízbe fojtani, az ilyenekkel én azonban nem számolnék, mert ők mit sem nyomnak a latban. Egyébként az ellenzék nem csinált holmi szolidáris kötele- zetségeken alapuló pártot, hisz csak a vak nem látja s a süket nem hallja, hogy helypénz, fogyasztási adó s más effélléknél nem mindeniköknek egyforma az elvük; isten bocsássa meg! De végzem már, továbbra is nyújtottam mint a hogy az első sor megírásánál terveztem volt. Bocsáss meg tisztelt olvasó, hogy próbára tettem türelmedet, de most már Finis/,. Egyröl-másról. (A madarak házas élete. — Hajviselet. — [Különféle újságolvasók. — A champagner története.) A madarak házas élete sokban hasonlít az emberekéhez. Kevés kivétellel élethosziglani egynejüségben élnek, a mint azt a varjak, galambok és verebeknél igen könnyen észlelhetjük. Tavaszszal és őszszel igen sok madár csoportosul össze, de itt is csak az egyes párok egyesülnek. Több vándor-madárnál a két nem külön-kü- lön csoportosulva indul útra, de tavaszszal viszszatérve, az egyes párok ismét egyesülnek. Suell lelkész, a madarak egyik buzgó figyelője, a következőket beszéli el házas életükről: A házasság többnyire tavaszszal, születésük évfordulója után köttetik, melynél szabad választás van engedve, ha csak a viszonyok másként nem hozzák magukkal. Sokszor a puszta véletlen vagy, ha több kérő csoportosul egy mennyasszony körül, az erősebb joga határoz. Sőt ha a nőstények száma nagyobb, a mi igen ritkán fordul elő, a féltékenység heves har- czai támadnak. Magában a házas életben viszályok nincsenek. A nőstény alá veti magát a him rendeletéinek, így pl. a fészek választása mindig a himet illeti; előfordultak esetek, hogy a him tudatlanságból rósz helyet választott, a nőstény azonnal sietett anyagot hozni, habár azt elhelyezni lehetetlen volt. Egyáltalában a hűség erénye a legnagyobb mértékben van mé^ a madaraknál, s, sok ember példái vebe.t róluk,. De a két nem közt különbség van. A nőstények részéről ugyanis, bármily sokáig figyelte is őket Suell, a hűtlenség egy esetét sem tapasztalta, de a hímeknél habár kivételesen, de mégis előfordulnak ily esetek. Ha meggondoljuk, hogy a nőstényeknek már természetüknél fogva is a nagyobb visz- szatartóztathatóság és bátortalanság képezik főtulajdon- ságaikat, akkor ezen különbséget megmagyarázhatónak fogjuk tartani. Végre a madaraknál is, ép úgy mint az embereknél, előfordulnak elválások és itt is a nőstények részéről történik az önkéntes elválás. A galamboknál csak akkor történnek ily elválások, ha a házasság kény- szerűségből, nem pedig jó indulatból és szerelemből jött létre. A legtöbb esetben tehát az elválás azért történik, mert a madár visszatér előbbi párjához, melytől gazdája szeszélye elválasztá. A vad madaraknál még ritkábban fordulnak elő az elválások, mert a házasság kötésekor minden kényszerűség elesik. Az éghajlati viszonyok, névszerint a napfény, lényeges befolyást gyakorol a haj színére és alkatára. A déltartománybeli legtöbbnyire fekete, illetőleg barna hajjal van ellátva, — az északi szőkével, természetesen a legkülönbözőbb színárnyalatban a sötétszőkétől a sárgaveresig és fel a lenszinig. A mint különféle népek egybevágó régi hagyományaiban látjuk, a süni hosszú hajviselettel a hatalom, szabadság és testierő bizonyos fogalma volt egybekapcsolva, ép úgy, mint ennek ellenkezője a rövidre nyírt hajjal. Kinek nem jutna itt eszébe Absolon és Sámson históriája? Abból, hogy ily módon a buja hájazatnak mily nagy jelentőségét tulajdonítottak, magyarázható azon törekvése a régi népeknek, hogy hajuknak ápolására megkivántató nagy gondot és időt fordítottak, mint azt pl. az asszonyokról állítják. A görögök hajukat több aranyabroncsosal ékesítették, olyan divat a minek ma is nagyban kedvezünk, vagy pedig fürteiket fésűvel a fej hátsó részére tűzték fel. Róma piperekedvelő női a fényuralom idején a hajzat díszítésére nagy figyelmet fordítottak és rabszolganőik által valóságos torony építményeket emeltettek fejükön hajfonatokból, a miknek előállítására temérdek ügyes női kéz és órákra .terjedő türelem volt szükséges úgy az úrnő, mint szolganői részéről. Hogy tizennegyedik Lajos idejében mennyire mentek a divattal, fénynyel és pompával, épen igy a hajviselettel, az általánosan ismeretes. Még csupán a velenczei nőkről tegyünk említést, a kikről azt beszélik, hogy abban lelték örömüket, ha hajukat „aranyszálakká“ változtathatták át, és pedig akként cselekedték azt, hogy meglocsolták hajukat egy csodálatos alkatrészeket tartalmazó keverékkel, s azután a legnagyobb türelemmel ültek ki a íorró napfényre, hogy azt megszáritsák. Az újságot ki-ki a maga módja szerint olvassa. Vannak, kik a címnél kezdik s meg sem állnak addig, mig a „felelős szerkesztődig nem értek. Az asszonyok, mig fiatalok, csak úgy átnyargalnak szemükkel a hasábokon, s csupán a „színház és művészeti“ meg a „napi hírek“ rovatánál állapodnak meg hosszasabban. Mikor a nő vezércikket, országgyűlést meg egyáltalán komoly politikai dolgokat vagy pláne a gazdasági rovatot is figyelemre méltatja, ez az átalakulás korszakát jeDnM nála, s egyenértékű az első fehér hajszállal vagy redővel. Vannak úgynevezett finom szaglásu újságolvasók, kik éppen mint a méh, minden virágban megtudják a mézet találni. Azaz tudják: mit kell elolvasni és mit nem. Ök az országgyűlési tudósításokban először is a zárjeleket keresik. Hol van egy „Hóhó“ a baloldalon, „derültség jobb felől,“ „nagy zaj a szélső baloldalon“ stb. Vannak még úgynevezett „njságfalók“ is, kiknek legszebb díszpéldányait a kávéházakban találhatni. Két három újság a kezében, kettő a térdei között, egy előtte az asztalon, három-négy felállítva a széke mellett két oldalról. Szóval újságok közé van temetve. Az ilyen embernek természetesen mindig elhül a kávéja, vagy épen teljesen el is feledi meginni. Vannak azonban ezekkel szemben olyanok is — ezek a filiszterek, — kik egy világért újságot nem vennének kezükbe mig kávéjukat be nem vágták. Legjobb szerintünk a közép ut, mely kettős élvezettel jár. Olvasni és közbe-közbe szörpölgetni kávéjukat. És ebből kettős haszon származik. Nro 1. a lap elfeledteti a kávé rosszaságát. Nro 2. a jó kávé meg a fontoskodó képű lapok unalmasságát. Az egész világon elterjedt „ehampagner“ eredetileg nem volt pezsgő-, hanem vörösbor és „vin d’Ai“ nevet viselt. — Már szent Remigius (Saint-Remy) által müveltetett, a ki Európa első bortermelőinek sorában igen tisztes állást viselt. Szent Remigius egy tucat szó- lőlugast birt és müveit, s halála előtt azokat három hagyatékra osztotta; az elsőt unokaöcscsének, a másodikat a rheimsi papoknak, a harmadikat a diakonoknak hagyományozván. Már II. Orbán pápa (megválasztatott 1088-ban, meghalt 1099.) nagyrabecsülte az aí bort; Valois Fülöp koronázásánál 1328-ik évben ai bornak „darabja“ 6 livrest kostáit; IX. Károly koronázásánál 1560-ik évben már 17 livres-re emelkedett az ára. Csak is 1714-ben jött arra a gondolatra Perignon benczés Sainte-Menchouldból, a Hautvilliers-i benczés kolostor gazdája és pinczemestere, hogy az ai bort pezsgővé alakítsa, azliz hogy azzá lenni engedje, mert a bor hamisításáról, mint az mai napság napirenden van, akkor még (1710 körül) fogalmuk sem volt. Az éles eszü és szakjában gazdag tapasztalatokkal biró pinczemester ugyanis észrevette, hogy egészen természetes erjedés következtében, minden vegyi beavatkozás nólköl, az ai bor magától pezsgő borrá válik, ha azt közvetlen a szü- retelés alatt üvegekbe húzzák le május hónapig. Ha azt akarják, hogy az ai bor, ma „champagner“, ne pezsegjen, akkor a sziiretelés után csupán egy óv múlva kell azt üvegbe lehúzni. Ez volt a benczés-pinczemesternek nagy — de igen egyszerű és természetes — titka. Ettől kezdve a champagnerbor ára rendkívül emelkedni kezdett, 1737-ben Rheims-ban egy üveg áru 3 livres
