Ung, 1882. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1882-03-12 / 11. szám

közigazgatási bizottságnak választott tagjai nem lehet­nek. 3. §. Posta- és távírdái ügyekben a felebbezés a közigazgatási bizottságtól, a közmunka- és közlekedés­ügyi miniszterhez történik. 4. §. Jelen törvény kihirde­tésétől számítandó három hó múlva lép hatályba; és végrehajtásával a földmivelés- ipar- és kereskedelemü­gyi, nemkülönben a belügyi és közmunka- és közleke­désügyi miniszter bízatnak meg. A pánszláv agitátió, de különösen aRakovszky elfogatása tárgyában Tisza Kálmán miniszterelnök ur e napokban [nyilatkozott a képviselőházban. Nyilatkozatának kivonata: hogy a felvidéki gör. kai h. lelkészek ellen szár­nyaló gyanúsító vádak alaptalanok. Erre csak azt kell megjegyeznünk, hogy a felvidéki gör. kath. lelkészeket ál taláb an gyanúsító vádakkal soha semjillettók ; hanem igenis azt {— a mit már oly sokszor elmondottunk — ismételnünk kell, hogy a felvidéki gör. kath. lelkészek és tanítók között pánszlávok. Ez elég arra, hogy a hazafias sajtó a j pánszláv üzelmekre figyelmeztesse a közönséget. Ezt tenni jogosult és köteles. Nem is volt soha egyéb célunk, valahányszor ezekről egyet mást ir­tunk, minthogy a gyanús embere^ e^eQ éberségre figyel­meztessük azokat a kiket illet. Mindég őrizkedtünk attól» en hogy a személyeskedés terére vigyük ez ügyet, bár, és erről legyenek megyőzödve, igen sok adataink voltak és vannak ma is, melyekkel bátran kiállhattunk volna a síkra s nevezhettünk volna szemé­lyeket és irhattunk volna ezekkel kapcsolatban adatokat. De eddig, mi sokkal inkább jónak találtuk az általunk követett eddigi irányt, mintsem hogy a gyanús embe­rek agyon bankózását kívántuk volna. Bizony, bár úgy lenne, a mint azt Tisza ur kijelenté, hogy a gör. kath. papok és tanítók mindenike őszinte hazafi volna, annak csak örülne mindenki! De a míg vannak papok és ta­nítók kik, ha csak alkalmuk van, a magyar állameszme-, magyarnyelv ellen izgatnak, buzdítanak, iskolában, vasár­napi templomi isteni tisztelet után a nép között, kik levelezés, szláv tendentiáju lapok járatása, röpiratok továbbítása stb által élénk tanujelét adják hazaellenes, intentiójuknak, hirdessék bár a világ szeme előtt hazafiságukat, addig a sajtónak kötelessége éberségre figyelmeztetni minden hazafit. Egyről-másról. (Az asbest, mint tűzálló szer. — A tej- vagy kávéfolt eltávolí­tása. — A moslékkal tartott telién tejének káros befolyása a gyer­mekek egészségére. — A nők öltözékénél a szinek megválasztásá­ról. — Az amerikai lapokról.) A bécsi Ring-szinház leégése óta mindjobbban foglalkozik a világ oly anyagok használatba vételével melyek tűzállók, vagyis a melyeken a tűz nem fog. így többi között újabban az asbest használata ajánlta- tik, mint teljesen tűzálló szer. Ez különösen Angliá- . ban nagyon kezd terjedni, mert azt tapasztalták, hogy ha valami tárgyat vele bevonnak, ez nem ég lánggal. ; A londoni asbest-társulat termeiben a minap több rend- i beli kísérletet tettek vele. Több fátyoldarabot itt ott be- kentek asbesttel s azután meggyujtották. A be nem i kent részek természetesen lángolni kezdtek s egy pil- ; lanat alatt elhamvadtak, de midőn a tűz a bekent ré- i székhez ért, elaludt. Asbestbe többször bemártott fátyol i elégett ugyan, de nem lángolt. Egy asbesttel többször i bevont fatuskót erős tűznek tettek ki. A tuskó szénné i A fiatal ember, ki ily, majdnem regényes módon az utolsó pillanatban célját elérte, nem volt más, mint Wolff Albert, jelenleg a párisi „Figaró“ szellemes cse­vegője, a „nagy nemzet“ kedvencze, a párisi „esprit“ megtestesült képviselője. — A szegény ifjúból, ki csön­des fájdalommal nézte utolsó öt frankját, elegáns journa- liszta lett, kinek a rue Lafiitteban gyönyörű lakása van, ki értékes festményeket és ritka müveket gyűjt, és ki 40—50 ezer franc évi jövedelem mellett úgy tekint vissza tanéveire, mint a hagyományos párizsi bankár, kinek 18 háza van, és ki faczipőben jött a fővárosba. Dumas Sándor a fiatal németet fürdőszobájában fogadta. A kövér ur melléig vízben ült, és vastag ujja­ival jobb és baloldalról a kád szélébe megfogódzott. — A legkevésbbé sem zavartatta magát Wolff Albert be­lépte által, hanem csak kissé forditá fejét az ajtó felé, és kedélyes gorombasággal kérdi tőle: „Mit akar? Pénzre van szüksége“? — „Mindenesetre — szólt Wolff merészen, — de nem akarok semmi ajándékot. Dolgozni akarok.“ — „Úgy, dolgozni! Micsoda szakmája van ?“ „Én azon szándékból jöttem, hogy uj drámáinak fordítási jogát megszerezzem. Fiatal vagyok, és telve a legjobb akarattal; többször nem minden siker nélkül próbálkoztam mint journaliszta és iró, és hiszem, hogy feladatomat kielégítően fogom megoldani. — En a jöve­delem felét önnek ajánlom. — Semmi esetre sem resz­kíroz ön!“ — „Ah — felelt Dumas, mialatt térdre emelkedett a vált, de lángot nem vetett, sem alakja nem változott. , Két farámát, egy bekentet s egy be nem kentet szintén erős tűznek tettek ki. A be nem kent ráma lánggal égett, a be kent rámának mindössze csak annyi baja támadt, hogy az asbestfesték elvesztette színét. A kí­sérletek után a sydenhami kristálypalotában lévő szín­házat belülről egészen bekenték asbbsttel. Az asbestből ruhát is lehet szőni, mely különösen tűzoltóknál tesz nagy szolgálatot. A hölgyek, kik a kávés asztalt oly szívesen kere­sik fel, vannak leginkább kitéve annak, hogy ruháikat véletlenül tej- vagy kávé folt lepi be. Az ily foltot gyapjú és selyem szövetekből legjobban gliycerinnel lehet ki­venni, a mivel a folt be lesz kenve s aztán langyos eső vízben egy vászondarab segítségével kimosva, mire a kimosott foltos helyet még nedves állapotban kell egy téglázó vas segítségével lassankint a viszáján át kiszá­rítani. A téglázó vasnak forrónak nem szabad lenni. A ténta foltot meg pyrophosphorsavas nátronnal lehet el­távolítani. És pedig a tentafoltra néhány csepp fagy- gyut cseppentünk s ekkor a nevezett szer oldatában ki­mossuk a foltos helyet, mig csak abból úgy a faggyú, mint a tenta folt is el nem tűnt. Ha első ízben nem lett helyesen eltávolitva, ismételni kell az eljárást. Ki gondolná, hogy a gyermek nevelésénél a mos­lékkal tartott tehenek teje mily káros befolyást gyako­rol azokra, mivel az ily tejjel való etetés többnyire has­menést okoz a gyermeknél. Tudjuk pedig hogy a gyer­mek halálozásának igen nagy száztóliját képezi a has­menés folytán beállott bajok következtében való halálo­zás s a moslékon tartott tehenek tejét mégis csak oly szabadon árulják a piaczon, mint a legjobb bármely tápszert, holott az a gyermekek számára mérget rejt magában, és kötelezni kellene minden tejárust annak megjelölésére, hogy gyermekek számára ne vegyenek belőle, s a ki azt gyermekek számára eladja, éppen úgy kellene büntetni, mint a ki hamisított tápszert árul. A tavaszi időszak igen alkalmas arra, hogy a nők öltözékeinek megválasztásánál azok színeiről Írjunk egyet-mást, vagyis idézzük Balzac-ot, ki a színekről igy nyilatkozott: Minden jellem — vagy ha úgy akarjuk — szellem, bensőjének megfelelő szint választ. Asszo­nyoknál, kik narancs, amaranth vagy gránát, sárga vagy csiz-zöld ruhát hordanak, szinte biztosan következtet­hetni, izgatott, veszekedő természetre. Ne higyjünk azoknak, kik a viola s még kevésbé azoknak, kik a sága szinü kalapokat viselik, s kerüljük azokat, kik — ok nélkül — feketébe öltözködnek; ezen szin méltán neveztetik bűvös színnek. Kik a fekete szint kedvelik és szeretik, kell hogy örömest engedjék át magukat sö­tét és szerencsétlen gondolatoknak. Á fehér olyan jel- lemüeknek színe, kiknek jellemük nincsen; asszonyok, kik fehérbe öltözködnek, csaknem kivétel nélkül tetsz- vágyók. Emlékezzzünk meg, mit mondanak Josephine császárné, Tallien és Recamier asszonyról? Majd min­dig fehér ruhában jelentkeztek. Rózsapiros ruhát olyan asszonyok hordanak, kik 25 évet vagy annál többet szám­lálnak. Tizenöt éves leánykák ezen szint rendesen gyű-, lölik. Elsőséget adnak a sötét színnek, egyedül azérts mert tapasztalás és gondolkodás hiányában, többnyire hami színben látják a világot. Általában azon nők, kik a ró­zsapiros színnek elsőséget adnak, vidorak, szellemdusak és szeretetre méltók; világiak, s mitsem bírnak azon szegletes kedélyből, miket azoknál találunk, kik sötét ruhákat hordanak. Az ég kék szin, szine az előkelő és szép asszonyoknak. Kik e szint választják, rendesen sze­lídek és ábrándozók; ha ifjak, szivök rendesen tiszta és ártatlan, ha öregebbek, gyűlölik az erkölcsi gyenge­séget. A gyöngyszürke szin, ugyanezen természetűek szine, midőn szomorúak, vagy szerencsétlenek. Az asz- szonyok a szerencse napjaiban rózsa vagy kék színben öltözködnek, szürkébe szomorú időkben; ezen szint a szenvedők szeretik, midőn az élénk és mosolygó szinek kádban, — „ön német. — Philosophus nemzet, ezek a Theutonok! Nagyszerű irodalom! .... Forduljon kissé, fiatal barátom! Ki akarok menni .... Lessing, a né­met Schakespeare .... Lépjen félre, megvizezem önt! ,Minna von Barnhelm’, jó vígjáték, kissé régies, de telve briliáns jelenetekkel. Efféle nálunk is tetszene. — Ked­vem volna, azt átdolgozni! Ah, és Schiller, az kedven- czem. Úgy ni! Már most megfordulhat!“ Wolff Albert megpillantá most a „Monte-Christo“ szerzőjét maga előtt egy hosszú lepedőbe burkolva, épen harisnyát készült felhúzni, — a mi nem csekély fela­dat volt korpulenciája mellett. — A felöltözés alatt Du­mas folytatta aphorismáit a német szinkö Ítészét fölött, és valódi franozia tudatlanságot mutatott e tekintetben. Lessing, Göthe és Schilleren kívül alig ismert nevesebb irót. Újabbak közül csak Guczkow és Hahländer vol­tak, előtte ismeretesek. Egyáltalában pedig a német aro- maturgiai állapotokról a legsajátságosabb fogalmai yol- tak úgy, hogy Wolff jónak látta, itt ott téves nézeteity helyreigazítani, mely helyreigazításokból párbeszéd, majd pedig előadás lett, melynek folyamán Wolff a francziát minden irányban felvilágositá és tanitá. Dumas növekedő bámulattal hallgatta a fiatal era- aer előadását. Wolff ugyan nem beszélt correctül fran- cziául, de mégis elég folyékonyan, és az idegenszerü kiejtés, mely előadását jellemzé, Dumasra, mint irodalmi gourmandra, hatását el nem téveszthette. — Majdnem félóráig állott itt, kezeit a nadrágzsebbe mélyesztve, és vastag ajkait az érzelmek változatossága szerint moz­rájok nézve ingerökel elveszték, de kedélyük szelíd ma­radt. és lelkűk frisebb, hogysem tetőtől talpig feketébe burkolózzon. — A szürke átmeneti szin, mindinkább a vigasztaló ég- és hortensia kék szin felé közeledik. Li­laszint többnyire olyan assszonyok viselnek, kik egy­kor szépek valának s többé már nem azok, vagy kik mindig szépek maradnak. Olyan nők nyugalmazása, kik nagy hódítások után magukat visszavonták. Az anyának leánya esküvőjén ily szinü kalapot kell viselnie, vala­mint a negyven éves dámának is, midőn látogatást tesz.“ Természetes azonban, hogy mindez, .egyéni né­zet becsénél többre nem tarthat igényt. Sokaknak nincs fogalmuk azon komplikált tevé­kenységéről, mely egy nagy lap előállításához szüksé­ges, s azon véleményben vannak, hogy azt egy ember Írja, ki mindent olvas és személyesen beszól minden­kivel. E nézethez a napi, szerkesztő áll legközelebb az amerikai nagy. lapoknál. Ő veszi át és bontja föl a pos­taküldeményeket és osztja ki a különböző osztályoknak, melyek mindegyike egy szerkesztő vezetése alatt áll és külön munkatársi körrel bir. Ezenkívül külön szerkesz­tők vannak a politikai, irodalmi, gazdasági, tudományos, dramatikai és pénzügyi ügyekre nézve. Az egésznek ólén azonban a főszerkesztő áll, ki a lap politikai irá­nyát határozza meg és képviseli, és alkalmilag egy ve- zórczikket ir a napi kérdésekről. E főszerkesztőnek ke­vés hivatalos órái vannak, da állása a legnehezebbb va­lamennyi között, mert ő az válaira nehezedik a lap min­den nyilatkozatáérti felelősség. Soha sincs valódi szabad ideje. Egy magánsodrony köti össze az irodát magán­lakásával és kérdések és feleletek váltatnak a nap fo­lyamában ide-oda. A szedő gyerekek mindenütt meg­találják őt a korektura-zászlóval: a bálteremben, a szín­házban és a legérdekesebb mulatságnál — és ha végre összevonja ágyának függönyeit, nem egyszer szakítja félbe álmát a kis gép csengése, melylyel az éjjeli szer­kesztő egy pár későn érkezett napi hir fölötti vélemé­nyét szokta kérni. Hivatalos irodájában, hol a főszer­kesztővel d. u. 2 s 3 óra közt lehet beszélni, rende­sen sokan várakoznak reá. A legcsodálatosabb gépek föltalálói, foglalkozás nélküli hírlapírók, kik alkalmazást, különféle emberek, kik ajánlást kérnek, de igen ritkán kapnak, stb. Nem mondunk sokat, ha azt állitjuk.f hogy könnyebb az egyesült államok elnökénél kihallgatást nyerni, mint egy newyorki nagy lap főszerkesztőjénél. Az ily férfiú befolyása igen nagy és mindenki keresi kegyét. Magas államhivatalnokok, kitűnő művészek, irók és tudósok, bírák, ügyvédek és pénzemberek igyekez­nek magukat nála behízelegni, mert sokat használhat és árthat mindnyájoknak. — Az összegek, melyeket egy newyorki nagy lap belföldi részre és helyi hírekre for­dít, igen jelentékenyek. Ezen osztály szerkesztői heten-^ kint 50—100 dollár, vegédjeik 30—40 dollár, mig á* reporterek csak 25—30 dollár fizetést kapnak. Rende­sen harmincz egy néhány ily reporter van alkalmazva egy nagy lapnál, azon munkatársak száma, kiknek min­den egyes czikkét fizetik és kik többet keresnek a leg­jobban fizetett rendes munkatársnál, legalább is oly nagy. Azonkívül hírneves tudósok és irók is adnak dol­gozatokat a lapba, melyek rendkívül jól lesznek di­Íazva- “ ___________ A-S. Különfélék. — A tűzoltó-egylet érdekes ajándék birtokába jut. Nehrebeczky Györgyné urhölgy az egylet részére piros selyem zászlót készít, mely disz tekintetében meglepő lesz. A zászló mintegy két méter hosszú nehéz piros se­lyemből készül dús arany kivarrásokkal. Közepén kereszt s e felett tűzoltó jelvények lesznek ezen felírással „Isten segíts!“ Ezt tölgy és cserkoszoru fogja övezni. A zász­gatva, mig végre e karakterisztikus szavakra fakadt: „Vous n’étes pás béte!“ — „Ön nem szamár!“ Dumas gondolkodva szegzó szemeit a parquettre. „Tudja mit,“ — mondá egy idő múlva, — „ön titkárom lehetne, és nekem a német irodalom fontosabb jelenségeit magánhasználatomra lefordítaná. Azt hiszem, koronként akadna azok közt valami, aminek hasznát ve­hetnem. — Háromszáz frankot ajánlok önnek havon­ként, egy helyet asztalomnál, és ha úgy akarja, és a dolog úgy hozza magával, egy helyet szivemben is!“ Ki volt szerencsésebb mint a mi Volffunk! Mindkét kézzel kapott az állomás után, és már pár hét múlva bizonyos hírnévnek öuvendett a „L’alle- mand de Mr. Dumas“ név alatt; a lépcső első foka el volt érve. — Ama számos olvasó közül, kik hetenként készer gyönyörködnek Wolff Albert szellemes tárcacikkein, bi- zonnyára csak kevesen tudják, hogy ezen látszólag tős­gyökeres francia iró első irodalmi sikereit Németország­ban aratta. Cölnben született 1835-ben, és 18 éves ko­rában mint kereskedő Párisba került, hol egy rokona üvegfestőgyárában cartonokat rajzolt. Ismét Cölnbe vis­szatérve, a „Kladderadatsch“ élezlap kiadójával, Hoff- mannal ismerkedett meg, s ekkor kezdé meg az an- nnyira ismert „Schulze und Müller“ alakjait szellem- dus ötletei és jóizü humora által oly kedveltté tenni. — Egyidőben az illusztrátiókat is ő maga rajzolta. Azon­ban összeveszett a kiadóval, s otthagyva a porosz fővá­rost, Düsseldorfba ment, hol a „Monatshefte“ munka-

Next

/
Oldalképek
Tartalom