Ung, 1882. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1882-01-01 / 1. szám

sok rendszeresítése iránt újabb felterjesztés fog tétetni, amennyiben ezek nélkül a szolgabirák működésükben teljesen meg vannak bénítva. E tárgygyal kapcsolatban Ivántsy László reflektálva a megyék háztartásáról szóló uj törvényjavaslatra, ebben Ungmegyére nézve annyira felületesen és hiányosan van a költségelőirányzat javasolva, hogy ez meg nem állhat s igy indítványozza: küldene ki a bizottság egy választmányt, mely a javaslatra megtenné észrevételeit s ez alapon azután felirat intéztessék az országgyűléshez. Ez indítvány egyhangúlag elfogadtatván, a javaslat elkészítésével az állandó válaszstmány bízatott meg, s e tárgyban január havában rendkívüli ülés fog tartatni.

A szolgabirói segédek a miniszteri kör. rendelet értelmében felhatalmaztatok, hogy főnökeik akadályoztatása esetében a kihágási ügyekben önállóan eljárjanak. —

Az 1882-ik évre érvényes virilis bizottsági tagok névjegyzéke felolvastatván, az megerősittetett.

A közigazgatási bizottságból a törvény értelmében kiléptek: Horváth Gábor, Bugyis András, Firczák Gyula, Dr. Ivántsy László és Mislinszky József; ezek helyére a választás szavazat lapok utján meg- ejtetvén, meválasztattak: Dr. Ivántsy László, Ber- náth Dezső, Bugyis András, Firczák Gyula és Mislinszky József, Tisztiügyészi helyettesé pedig: Dr. Preusz Adolf.

Az igazgató választmány tagjaivá megvá- lasztattak : B o y k o Béla, Mislinszky József, Dr. Preusz Adolf, orosz Mihály ás Pálffy István; a főispán által kineveztettek: Szikszay Imre, Thu- ránszky Tivadar, Dr. N o v á k Endre, elnökké pedig Nehrebeczky György.

Némely kerületekben bizottsági tagsági állások megüresedvén, ezeknek választás utján való betöltésre január 27-ik napja kitüzetett. Megüresedtek: Szürthón: Hrabovszky Luczián helye (elhalt) Pá- jóczon: Szeretin Zsigmond (elhalt) Bereznán: Dőry József (eltávozott) Lyután: Party Ferencz (elhalt) Sztav- nán : Belházy Jenő (eltávozott) Bezőn: Kratohviell Ágost (eltávozott) Szobránozon: Lippay József (elhalt) Za- lacskán: Horváth Albert (elhalt.)

A nyilvános pénzintézetek által k é z i z á 1 og tárgyakért szedendő kamat íF/o-ban állapitatot meg.

Ungvár város 1882-ik évi költségvetése egész terjedelmében jóváhagyatott.

Az állam részére való dohányültetés engedélyezése érdekében az ungmegyei gazd. egyesület kérelme alapján elhztározlatott a pénzügyminisztériumhoz pártoló feliratot intézni s ennek átadásával a főispán elnöklete alatt az országos képviselők és az alispánból álló küldöttség kéretett fel.

Ungvár városának régi számadásai a számvevő jelentése folytán mint megvizsgáltok s kifogástalanok — elfogtatok.

Ezeken felül több folyó ügy intéztetett el.

Az ülés délután órakor véget ért.

Az tárcája.

Magyar betegségek.

ill. A tékozlás.

Tiz esztendő óta jöttünk csak rá még, hogy sokkal többet költünk, mint a mennyi pénzünk van. Nem is könnyű dolog volt észrevenni a tejjel-mézzel patakzó ország szülötteinek, kik hozzá voltak szokva, hogy minden rendelkezésükre áll e földi világon, haláluk után pedig égbe viszik őket az angyalok. Különben Istenük volt, (a magyarok Istene) hát mért ne költhetnénk bátran, majd visel az gondot reánk?

Nem is volt soha semmi bajunk. Ha valaki elköltötte a pénzét és mindenét, nem valami nagy baj volt, maradt a többinek még. Vagy örökölt az ember vagy beleházosodott valami jómódú famíliába.

Mikor egy magyar államférfi kimondta, nagy pat- hosszal, hogy az ég boltjára kellene felírni lángoló betűkkel „takarékosság“ hadd olvassa minden nap minden ember, megmosolyogtuk. A frázisok korában éltünk és a frázisok nemzete vagyunk. Hát azt gondoltuk, hogy ez is csak egy nagy frázis s ha utána kiáltjuk a szokásos „éljent“ egészen eleget tettünk honfiúi kötelessé günknek.

Hanem hát egy idő óta, kezd nagyon hátba ütő. getni ez a mondat, hogy „a takarékosságot, az égboltra kellene felírni“, és hogy azt akkor jobb lett volna nem felírni... (mert fájdalom sokan nem tudnak olvasnj azok közül a kik költeni jól tudnak) hanem figyelme, sebben meghallgatni.

Összes löiseriáiuk abból származnak, hogy a jőA bizottsági ülésből«

(*) A botrányok krónikájából sehogy sem fogyunk ki, mert akadnak mindig olyanok, a kik azt előidézik.

Ily botrányos eset adta magát elő a megyei bizottsági ülésen, melynek hőse Weinberger Albert, ki az efféléket hajhászni látszik.

Weinberger Alber azon időtől fogva, midőn azon qualifikálhatlan tettet követte el, hogy a megyei bizottság egyik határozata ellen beadott felebbezósében azt hangsúlyozta, hogy a határozat elfogadása mellett szavazó bizottsági tagok szavazatai mit sem érnek, mivel ezek szegény emberek s némelyikét adósság is terheli, s a belügyminisztériumot mint felebbezési fórumot ezzel kapacitálni is akarta, mivel az illető bizottsági tagok névsorát s azok pénzintézeti s jelzálog! bekebelezéssel biztositott adósságaikról szóló egyéni kimutatást a felebbezéshez csatolta, — a bizottsági üléseken nem jelent meg. Beszélte ugyan, hogy nincs megelégedve az állapotokkal, azért vonul vissza, ez azonban csak ürügyül szolgált egy más ok elfedezésére, arra t. i., hogy félt megjelenni az ülésekre, mert érezte, hogy a bizottság iránti tiszteletlenséggel olyat követett el, a minő merényletért, ha az más megyékben követtetnék el, a tettest nemcsak a tanácskozási teremből űzik ki, hanem még a megyéből is kikorbácsolják.

Weinberger Albert azonban megjelent a bizottsági ülésen. Mert ő oly formán gondolkozhatott : ha a legutóbbi képviselő választások alkalmával őt is igénybe vették s az ő pártolására is számoltak, többen most már politikai okokból (a politikában nincs következetesség; több politikus elve ez,) bizonnyára fátyolt vetnek a múltra. Továbbá azon ok is vezette őt ez ülésbe, s igy gondolkozhatott: ha ő a képviselő választások alkalmával szerepkörrel ru- háztatott fel, ám akkor ő jelentőségteljes személy, s igy miért ne szerepelhetne ő a közügyekben továbbra is, s miért ne lehetne ő közigazgatási bizottsági tag? És ez utóbbival nem is tréfált, mert Ungmegye ez időszerinti bizottsági tagjai közül huszonnyolcán tisztelték meg Weinberger Albertet bizalmukkal s szavaztak reá, hogy legyen tagja a közig, bizottságnak. És ezen körülmény veszi el kedvünket, hogy Weinberger Albert közig, bizottsági jelöltségével foglalkozzunk.

Megtörtént tehát, hogy ő az ülésen megjelent.

• Más ember, bizonnyára nem mutatja arcát e helyütt.

De Weinberger Albert mindenen túltette magát, s megjelent ott.

Megjelent pedig azért, hogy a mint az eredmény mutatta, botrányt provokáljon Ungvár város költségelőirányzatának tárgyalásakor.

védelmünknél többet költünk. Már az is baj lenne, ha annyit költenénk mint a mennyi a jövedelmünk, (az angol ember lelkiismereti furdalásokat érez; ha évenként nem tehet valamit fére) dehát mikor még többet költünk !

Szóljuk a kormányt, a mostoha időket, panaszkodunk kis jövedelmeink miatt, de azért adjuk az urat. Tudósaink könyveket írnak, államférfiaink beszédeket tartanak annak kiderítése czéljából, hogy miért szegényedik a magyar közép osztály ? S a mig a könyveket Írják és a beszédeket deklamálják, ők maguk is egyre szegényednek, mert nem takarékoskodnak.

Egyik ezt az okot süti ki, másik is felhoz argumentumokat, és azt mind igen érdekes lehet elolvasni, de azért mind nem igaz az, összes ziláltságunk oka az, hogy nem vagyunk takarékosak. Vagy ez van benne ezekben a könyvekben és beszédekben s akkor elég lett volna egyetlen szó, vagy nics ez benne és akkor egészen fölösleges okoskodások.

De hát fatalisták voltunk örökké, nem tudtuk elhinni s még ma sem tudjuk hogy minden ember a saját szerencséjének a kovácsa, azt tartjuk, hogy a kit az Isten egy garasra teremtett, csinálhat az a mit akar, soha sem lehet két garasa, ha pedig a jó szerencse kegyeli, még a lyukas hídon is pénzt találhat.

Ázsiai természetünk jellemző vonása ez, s még ki nem veri belőlünk a nyomor a végszükség, addig a feje tetejére állhat a kormány és törvényhozás egy aránt. A tékozlás ellen nincs arkánura.

Lehetetlen hogy itt eszembe ne jusson a tolók dalt

A városi képviselet által megszavazott 1882.

évi költségvetést az állandó választmány, a számvevői jelentés alapján is, kifogástalannak találva, azt megerősíteni ajánlotta a bizottságnak; annál is inkább ajánlhatta ezt, mivel a költségvetés ellen annak idején észrevétel nem adatott be.

Az ügy napirendre kerülvén, Weinberger Albert azon kívánságát térjészté elő az ülésen, hogy a költségvetés egész terjedelmében olvastassák fel. A bizottsági tagok Weinberger kivételével ezt szükségtelennek találták, mert ha neki kifogásai vannak, azt előadhatja. De ő azzal fe- nyegetődzött, hogy ha fel nem olvassák, majd lefesti ő ezt a tenorizmust a belügyminiszterhez beadandó felebbezósében. Ilyenek hallatára, meg kellett kezdeni a felolvasást, mert hát ha valaki ehez ragaszkodik, joga van hozzá. Wein- bergert azonban nem az vezette, hogy ő talán gazdálkodni akar vagy más szempontokból érdemlegesen akar hozzászóllani egyes tételekhez, hanem egy egészen más ok. A kincsári regále bérletének kezéből való elejtése szülte bosszú vezette őt. Felolvasták a bevételek egy részét — nem szólott semmit, olvasták a kiadások tételeit — ismét hallgatott; mig végre rájött a sor a regále és kaszárnya ügyben a polgár- mester utazásainak 250 frtnyi költségére. Ekkor felállott, hogy szóljon; kifogást tett ez összeg megállapítása ellen, továbbá a regále ügyben Farkas és Mihalkovich 100 frtnyi utazási költsége ellen, (ez összeg a költségvetésbe be sem volt véve). Itt fityeget ki a lóláb. A bizottsági tagok látva, hogy Weinbergert a bosszúnál egyéb nem vezeti, a legnagyobb indignátióval fogadták ez eljárást s oly viharos lett az ülés, a kedélyek annyira fel lettek izgatva, hogy minden oldalról hangzott: „ki vele!“ Erre Farkas Ferencz bizottsági tag szólalt fel s méltó indig- natióval utasította vissza Weinberger eljárását és magatartását. És a főispán tapintatosságának köszönhető, hogy nem történt még nagyobb botrány, ki kérte Farkas Ferenczet, hogy álljon el a szótól. Weinberger erre tanácsosnak látta megszökni a teremből.

A napirendre vitt tárgyakhoz minden részleteiben hozzászóllani mindenkinek joga van, s joga volt Weinbergernek is az ügyet beható tárgyalás alá venni. De midőn az egész bizottság azt tapasztalta, hogy Weinbergert nem a közügy érdeke vezeti, hanem bosszú a polgár- mester s az említett másik két bizottsági tag ellen, akkor lehetetlen volt, hogy az izgatottság nagy hullámokat ne verjen. Mert a városi képviseletnek tisztességes tagjai által elfogadott költségvetésre hozott határozat megnyugtatta a bizottsági tagokat, hogy az a mit megszavaztak, jogos, helyes. Csak Weinbergernek volt kifogása, nem a személyi kiadások ellen, nem is az ad- ministrationális kiadások többi tételei ellen, ha„Jó dolga van annak, kinek semmije sincs.

Nyugodtan fekszik, nyugodtan kel.

Nincs rá semmi gondja mit hova dugott el.“

Akár csak illúzió lenne ez a nóta. A felfogás édes magunkra vall.

De az ilyesmi jó volt régentén, a XIX. század keretébe már be nem illik. Ma már ki lehet mondani, hogy elpusztul az a nemzet a melyik nem takarékos.

De ezt a nemzeti takarékosságot nem úgy értjük, hogy egyedül csak Szapáry miniszter legyen takarékos s krajczáros szivart szijjon mint hajdan "Duschek, hanem legyen takarékos minden egyes állampolgár, mert ezen nyugszik, a családok jólléte, s a családokon nyugszik az állam.

Ha csak egy kis statisztikai bepillantást teszünk i^e velem, meggyőződünk róla hogy sehol sincsenek olyan laza, szomorú viszonyban a családok mint Magyarországon.

A családi életet itt senki sem veszi komolyan. Az emberek élnek mátul holnapig, s az a ledér felfogás jut érvényre hogy „a ki utánam jön csukja be az ajtót.“ —

Itt az humoros jóízű mondás, ha valaki felemlíti hogy ő neki ugyan nem fog kelleni testamentumot osi- nálni, mert csak az adóságot örökli a családja. Más államokban megvetik az oly embert a ki úgy áll, itt joviális becsületes embernek tartják.

Sajátszerü felfogás ez, mely a pénz szerzést és vagyongyűjtést ellenszenvesnek tünteti ki, s mintegy hízeleg a tékozlásnak, mert a ki többet költ miut men-