Ung, 1880. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1880-11-28 / 48. szám
XVIII. évfolyam. ÜHgvár 1880. vasárnap, november 28. 48. szám. Az „UNG“ megjelen minden vasárnap. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap irodalmi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitoljon. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadó hivatal: Pollacsek Miksa könyvnyomdája. TÁRSADALMI ÉS VEGYESTARTAL MU LAP. A KÖZM1VELÓDÉSI TÁRSULAT, S AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI-EGYLET KÖZLÖNYE. Előfizetési feltételek: Egy évre .....................6 írt — Félévre ..........................3 „ — Negyed évre . . . . 1 ,, f>0 Egyes szám ára 12 krajezár. Hirdetések: szintúgy mint előfizetések az Ung kiadóhivatalába Ungvár, Pollacsek Miksa könyvnyomdájába küldendők. Nyilttér: Soronként 20 kr. Ungvár, november 27. A zsidók. A fővárosi és vidéki sajtó, még eddig nem tapasztalt mértékben foglalkozik a zsidókkal. Röpiratok jelennek meg, melyeknek egyes cikkei pálcát törnek a zsidók felett; ellenröpira- tok adatnak ki, melyeknek közleményei a „Röpirat“-ok ellensúlyozására célozvák. Reáérünk tehát ma a zsidókérdés tárgyalására. ma, midőn állami és beligazgatási bajaink egész halmazával öveztetünk körül, s a politika koryháján úgy, mint megán körökben, e bajokból való kibontakozás eszközeinek feltalálása fölött törik az őszöket államférfiak és vidéki politikusok. Éppen azért tehát, mert a fővárosi és vidéki lapok majdnem kivétel nélkül írnak a* zsidókról, csinálnak tehát „zsidó-kórd és“-t, a megjelent anti-semita és sémita röpiratok egyes czikkeit közük egész terjedelmökben, vagy extrahálva, szóval, mert nem is várva napirendre került a zsid ó-ü g y, mert nyilvános helyeken és magánkörökben többet beszélnek ma a zsidókról, mint bármikor is, lapunk, mint a nyilvánosság egyik- szerény közege, nem zárkózhatik el a kérdés elöl. Mondjuk el tehát ez ügy felől, sine ira et studio, nézetünket. Sok a panasz hazánkban a zsidóság ellen s a panaszoknak, fájdalom, sok alapja van. — A panaszokat, s a hiányokat, a mikkel a zsidók nem bírnak, de birniok kellett volna, maguk zsidó polgártársaink is elismerik. Senki sem tagadhatja tehát a zsidók közül, hogy hitsorso- saikban oly jellemvonások maradtak fon, melyek nekünk subjektive s talán objektive is visszatetszenek. Előre bocsátjuk, hogy e hibák és hiányokból a zsidók igen szép száma már kivetkezett, különösen azok között, akik társadalmi állásuknál fogva magukat a műveltebb osztályhoz méltán sorozhatják. Mik tehát e panaszok? Foglaljuk össze. Ha az önzés bűn, e bűnnek typusa a zsidó. Hasznát keresi mindenütt s mindenkor, a haszonért mindenre képes. Jó számitó s hogy azzá lehessen, elfojt magában minden gyeugé- debb érzelmet. Éelmes a keresésben, ravasz a tervezésben, kegyetlen a végrehajtásban. Céljaihoz, miket magának kitűzött, szívósan ragaszkodik s felhasznál mindent, hogy azokat elérje. Számos zsidó mások gyengeségére, romlására alapítja számításait s ezért gyűlöletes alak ama mások előtt. Eszményei nincsenek, lelkesedni nem akar, szeretni nem tud. Vagyon-gyüjtés s élvezeti ez a zsidó jelszó. Itt fordul meg a dolog. S e jelszó jogosult. Általános emberi szempont, sőt az állami szempont is nagyon kívánatossá teszi, vajha minden ember ily jelszóval élne! A vagyongyűjtés az ember munkaerejét íejleszti, fokozza, — s erye az államnak van szüksége. Az élvezet, egészséges erkölcsi korlátok között, a kedély munkássága, s erre a társadalomnak van szüksége. A mily arányt tud az ember a kettő közt tartani, a szerint boldogul maga, s használ társadalomnak s államnak egyaránt. Hazánkban — fájdalom — se a nem-zsidó, so a zsidó lakosság nem találta el a helyes arányt. Mi magyarok nem nagyon értünk a vagyongyüjtéshez, annál jobban az élvezéshez; többet adunk ki, mint a mennyit keresünk; szükségleteink nagyobbak, mintsem hogy kielégíteni birnók. A köztünk lakó zsidóság pedig a vagyongyűjtésben, munkában túlszárnyal s az élvezetből kiszorít. Mi gyengülünk, ők gyarapszanak. Ez abnormis állapot, min segíteni kell. — Miért ? Hát nem ugyanazon államnak polgára a zsidó is, ki dolgozik, gazdagszik, tőkét, földet szerez, házat ép it, ipart üz, kereskedik, tudományt miivel, hírlapot ir, művészetet pártol? Hát nem hasznos tagja az államnak az ily tevékeny polgár, milyen a zsidó? Hát nem volna kívánatos, hogy mi is versenyezni tudnánk vele a szerzésben, ahogy fölülmúljuk a pazarlásban? Itt fordul a kérdés meg. Az abnormis állapotot mi idéztük elő, bennünk rejlik a hiba, bennünk kell orvosolni. Ha mi is oly takarékosak lettünk volna, ha lépést tartottunk volna velők a munkában, nem szárnyaltak volna túl, nem lennénk ma gyengék, nem lennének ők erősek s megszűnnék az ab- normitás. Hát tnlajdonképen honnan is ered a zsidóban mind ama sok hiba, amit fentebb körvona- loztunk ? Honnan ered hát az a tartózkodás, amelyet ugyanazon államkötelékhez tartozó keresztény embertársaikkal szemben tanúsítanak; miért gyüjthették ők össze a vagyont, talán a mi rovásunkra ? Történelmi oka van. Két ezredéven át elnyomtuk s alkalmilag agyonütöttük a zsidókat. É zsidó-üldözések alatt csontosodott meg a sémitában az önzés, s a pánjudaizmusz annak volt hatása. Két ezredév folyamán üldöztetett, ki volt rekesztve a társadalomból, nem volt szabad ingatlan birtokot vásárolnia, megvetett s üldözött faj volt. Csoda-e hát, hogy mindezen kalamitásai fokozták benne az együvé, egymáshoz tartozandóság érzetét, hogy, mert látta, hogy megvetett s gyölölt nép, s egymásra volt utalva, házi politikát volt kénytelen űzni, mert hisz melyik népfaj balga, hogy engedje magát örvédolem nélkül kiirtani? Két ezredév folyamán szenvedett járom pusztitá ki a zsidóból a kedélyt, a tapasztalt bántalmak tették őt önzővé, haszonlesővé, kegyetlenné a végrehajtásban; a megvetés tette őt boszuállóvá s mert megtagadtatok tőle minden jog, még az erkölcsi lény fogalma is, azért keresett jogok helyett hasznot, erkölcsök helyett önző elveket. És az a semita-ellenes liga, az a sötét, középkori propaganda, mely átszármazott hozzánk, s ezúttal ápoltatni kezd, csak második kiadása a régi irtóreadszernek, mely nemcsak sikertelennek bizonyult, de határozottan közártalomra szolgált. Ha tehát a zsidó eddig életrevalóságának maga vette hasznát, mert a többi emberi faj elzárkózott tőle, elnyomta, üldözte, mit tegyünk mi ? — Csak két eset lehetséges. Elnyorajuk-e őket, megvessük, üldözzük? Vagyonukkal mostani társadalmi állásukkal sokkal mélyebb gyökeret vert e faj, hogysem ennek egyéb hatása volna, mint az, hogy fokozza az elkeseredést ellenük, s azon emberi hibákat, a melyekkel jelenleg bírnak, helyzetük kényszerűsége alatt magukban továbbra is megtartsák! Pharao kikergotte birodalmából a zsidókat, de azért ma Aegyptom lakói mégis szegények, a zsidó pedig jólétre jutott ezer viszontagság daczara. Nem egészséges viszonyokra mutat tehát az ily faj-harc, s higyjék el azon urak, akik a zsidó-üldözés kérdésénél vezérszerepet játszanak, vagy pedig azok, akik zsidóellenes cikkeik közlése állal — különösen az iparos és földmi- velő népelemben a zsidók elleni gyűlöletet, szítják, az államnak a lehető legroszabb szolgálatot teszik. A másik feltétel? Ez a mi nézetünk. Nem elnyomni, de asszimilálni kell a zsidót. Magunkhoz emelni, hogy tisztuljon meg mindazon hibáktól, melyeket annyi évszázadok folyamán kifejlesztett magában, de nem azért mert zsidó volt, hanem mert világszerte üldözték és megvetették. És higyjék el, hogy a zsidó elleni harc sikertelen lesz nemcsak, hanem közártalorara fog szolgálni. Mig ha velünk összevegyülnek, ha szerete- tet s rokonszenvet fognak tapasztalni, idővel, lassan-lassan, kivetkőznek hibáikból. Es a zsidónak sok kiváló emberi tulajdonsága akkor nemcsak neki, de nekünk is használni fog. Az emancipáció egy nagy lépés volt e cél felé. Ez volt az alap, melyre az uj zsidó nemzedék nevelése által építtetnek majd tel az épület falai. Csodálatos, hogy az emancipáció még alig tizenkét éves, és most a zsioócllones mozgalom egészen túlhaladott időkre tér vissza s a zsidóság mint ilyen ellen irányul, tekintet nélkül az érdemre. 1 És a zsidóság kész haladni, kész kivetkőzni a múlt hibáiból, kész velünk hordani a köveket az épülethez. Hisz saját érdeke kívánja. Mi elismerjük, hogy a zsidó-kérdés mostani állapota abnormis, hogy a panjudaizmus veszélyes. De azt hiszszük és valljuk, hogy az abnormitást és veszélyt nem a zsidóság, mint ilyen, de az a külömbség okozza, mely a mi életirányunk, erkölcseink, munkásságunk — és az övék közt van. A mily arányban tudjuk őket magunkhoz vonzani s akarnak ők hozzánk vonzódni : azon arányban tűnik a baj, gyógyul a betegség az anyagi és erkölcsi, köz- és magánéletben egyaránt. Kölcsönös jóakarat mellett pár évtized alatt nagy eredményekre juthatunk. De ez csak akkor lesz, ha szakítunk minden hagyománynyal, mely a fajelkülöiiitést fentartja, ha ezzel határozottan szakítani fog a zsidó és nem-zsidó egyaránt. Az Istóczy féle elmélet csak gyűlöletet és megvetést szül. Nekünk pedig kárunkra és veszélyünkre szolgálna ez elmélet dédelgetése. _______ Nem gyűlöletet kell előidézni tehát a zsidók ellen s ezt táplálni, hanem oda kell hatni, hogy a zsidók hagyományos hibáikról leszoktat- / tassanak. ...........—' Ők is az államkötelékhez tartoznak. Életre való faj, igyekozzük, hogy életrevalóságának mi is haszát vegyük. Nem elnyomni, de asszimilálni kell a zsidót 1 ------ ■—-----------í A közigazgatási szaktanácskozmányban mely vasárnaptól kezdve Tisza belügyminiszter elnöklete alatt naponta tartja üléseit eddigelé csak általánosságban történtek nyilatkozatok. Az eddig felszólaltak nagyobb része az állami közigazgatás, illetőleg a tisztviselők kinevezése mellett nyilatkozott.
