Ung, 1880. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1880-07-25 / 30. szám

30. szám.

XVIII. évfolyam.

Ungvár 1880. vasárnap, julius 25.

Az „UNG“ megjelen minden vasárnap.

, szerkesztőhöz intézendő minden U'demény, mely a lap irodalmi '•‘szét illeti. Levelek csak bér- me.'.tesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok vissza nem adatnak.

Előfizetési feltételek:

Egy évre . . ! . . 6 frt —

Félévre

..........................3 „ —•

Negyed évre . . . . 1 „ 6Q

Egyes szám ára 12 krajezár.

Hirdetések:

szintúgy mint előfizetések az Ung kiadóhivatalába Ungvár, Pollacsek Miksa könyvnyomdájába küldendők.

Kiadó hivatal:

f Jlacsek Miksa könyvnyomdája

TÁRSADALMI ÉS VEGYESTARTALMU LAP.

A KÖZMIVELŐDÉSI TÁRSULAT, S AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI-EGYLET KÖZLÖNYE.

Nyilttér:

Soronként 20 kr.

Ungvár, julius 24.

A liadmeiitességí dij.

A közigazgatási hivatalok s a pénzügyi közegok egész apparátusa működésben van, hogy a törvény által megállapított hadmentességi díjra nézve, a pénzügyminiszternek nem rég közzétett körrendeletében kifejezett azon határozott kívánsága teljesittessék, hogy az 1879. évre járó hadmentességi dij kivetése a folyó évi augusztus hó 10-ig mindenütt befejeztessék.

Olvasóinkat ezen egészen uj adónem körül mi is tájékoztatni óhajtjuk.

A hadmentességi díjnak eszméje nem uj; benne van az mára véderőről szóló 1868. évi törvényben is, s hogy mégis ily későn lett megvalósítva az akkor felvetett s be is eikkelyezett eszme, annak oka az, hogy a tárgyalások, melyek a magyar, osztrák s osztrák-magyar közös miniszterek között az ezen adóból befolyó összegek hova fordítása iránt folytak, végleges megoldásra csak az idén jutottak.

Maga a hadmentességi dij eszméje helyes s mondhatnék az általános hadkötelezettség folyománya. Ezen dijat ugyanis azok tartoznak fizetni, a kik a hadi szolgálatra alkalmatlanoknak találtattak vagy a kik az országból elköltöznek, mielőtt hadkötelezettségüknek eleget tennének. Fel vannak mentve alóla, kik vagyontalanok, keresetképtelenek, vagy a kik magukat katouakötelezetség alól megváltották.

Ezen díjnál tehát a ratio legis az, hogy azok, a kik hadköteles polgártársaikkal szemben abban az előnyben részesülnek, hogy foglalkozásuk mellől s családi körükből a harci riadó nem zavarja ki őket, fizessenek jövedelmük arányában bizonyos összeget azok számára, kik a hadi szolgálat folytán rokkantak, munkaképtelenek lettek.

Most térjünk át a hadmentességi dij adókulcsára.

Fizetnek ugyanis évi hadmentességi adó fejében a napszámosok s gazdasági cselédek 3 frtot, a házi cselédek, ipari s üzleti segédmunkások 4 frtot, a segéd nélkül dolgozó és egyáltalán a kisebb kézmüiparosok 6 frtot; a birtokos osztályok pedig összes egyenes adójuk árányában 50 frt évi összes egyenes adó mellett 5 frtot, 50—100 frt egyenes adó mellett 10 frtot, 100—500 frt egyenes adó mellett 20 frtot, 500—-1000 frt egyenes adó mellett 40 frtot, 1000—3000 frt egyenes adó mellett 80 frtot, 3000 frtot meghaladó egyenes adó mellett pedig 100 frtot.

Ezen adótételek a alsóbb osztályokra mindenesetre igen terhesek: más részről azonban meg kell az érem másik felét is vizsgálni, vagyis azt, hogy az, a ki a katonai kötelezettség alól fel van mentve, minő előnyökben részesül azokkal szemben, a kik szükség esetén életükkel tartoznak adózni. Még az a kis birtokos, zsellér vagy napszámos is ki sorsához képest tisztességesen meg bir élni jövedelméből, keresménye után bizonyára szívesebben fizeti a reá rótt hadmentességi dijat, mintsem el kelljen neki hagyni házát, megszokott foglalkozását s kocz- kára vetni szükség esetén életét.

Érzékeny teher lesz egyébiránt a hatmentességi dij azon birtokosokra nézve a kik számos oly cselédet kénytelenek tartani, kik a hadraentességi dij alá tartoznak. A eselédekre kirótt hadmentességi dijat ugyanis a munkaadó tartozik fizetni; igaz ugyan, hogy a törvény 11. §-a fentartja a munkaadónak azt a jogát,

hogy az általa cselédje helyett lefizetett dijat a védköteles egyén béréből levonhassa, de ezt nem minden birtokos teszi, nem minden birtokos teheti.

Azok azonban, a kik tehetik, helyesen járnak el ha teszik. Sőt azon is kell lenni, hogy a eseléd a reá rótt adót maga fizesse, vagy félfogadása alkalmával bérébe beszámitassék az. A mi adótörvényeink mellett a birtokos már is kötelezve van, hogy cselédjéért a kereseti adót fizesse, most köteleztetik, hogy a hadmentességi dijat is fizesse ; az a két tétel már oly összeg, mely a bér kikötésénél méltán figyelembe jöhet.

Nem akarjuk azt állítani, hogy ez utón sikerül a mezőgazdasági munkások s egyáltalán a cselédek munkabéreit az adó összegével minden körülmények között kevesbíteni. A munkabérek magasságát a kereslet és kínálat örök törvényei szabályozzák. Mindamellett azonban tévedés volna azt hinni, hogy a munkabér viszonyaira a cselédek után kivetett, illetőleg beszedett adó figyelembe vehető faktor nem volna. Ha a birtokosok oly magas adó fizetésére kö- teleztetnek cselédjeik után. mely reájuk nézve bizonyos számú cseléd tartását lehetetlenné teszi, akkor a következő esetek állhatnak be: vagy cselédjeik számát kevesbítik, vagy cselédjeik bérét szállítják le, vagy saját kárukra tartják a cselédet. Ez utóbbi esettől eltekintve, a két első esetben igen is oly processus indul meg. melynek a munkabért keli az adó összegével kevesbítenie.

Nem lesz tehát felesleges a cselédtartásnál ezt a körülményt is figyelemben tartani, s a cselédek után fizetett adót a bér megállapításánál számításba venni.

És végül még egyet. Mely időtől kezdve fizetendő a hadmentességi dij ? Némelyek annak a nézetnek adnak kifejezést, hogy e dijat csak azok tartoznak fizetni, a kik 1879. évben, mint ezen dij kivetésének első évében találtattak a hadkötelezettségre alkalmatlanoknak.

Mi e nézetben nem osztozunk.

A törvény 2. §-a világosan mondja, hogy a hadmentességi dij fizetésének kötelezettsége kiterjed a védtörvényben meghatározott 12 évi katonai szolgálati idő mindegyik évére, melyet az illető még eltölteni kőteles lett volna azon esetben, ha besoroztatott, illetőleg el nem bocsáttatott volna. Ez világosan mutatja, hogy 1879. évtől kezdve mindazok fizetik e dijat, a kik 1869. évtől, mint a véderőről szóló törvény életbeléptétől kezdve alkalmatlanoknak találtattak és még oly korban vannak, hogy 12 évi katonai szolgálati idejük nem telt le. Ézt bizonyltja az idei költségvetés is, a melyben a hadmentességi dij czimén, bele számitva, a rokkantak alapjához fizetendő 857,470 frtot is, 3 millió forint bevétel szavaztatott meg s ily összeg csak úgy volt kihozható, hogy a törvényhozás számba vette az 1869. évtől kezdve sorozás alá került korosztályokat.

Uj teher, uj gond lesz hát ez a hadmen- mentességi dij a gazdára nézve is, de alapgondolata helyes. Legyen ez a gond s teher mellett egy kis vigasztalás.

— A bor- és husfogyasztási adónak az 1881. évre leendő biztosítása tárgyában a pénzügyminiszter elrendelte, hogy a szabályszerű tárgyalások az 1871. LXI.

1873. XVI. és 1875. XXVIII. t. czikkek alapján és a törvényhozás által netán eszközlendő változások fentar- tásával azonnal folyamatba vétessenek és ezen tárgyalásoknál, valamint a megváltási egyezmények és bérleti szerződések megkötésénél, továbbá a fogyasztási adóátalánynak beszedés végett a községekre leendő utalásánál az illető körrendeltekben előirt eljárás szigorúan szem előtt tartassák. Mindazon községekre nézve, melyekben a tényleges bor- és húsfogyasztás a biztosított évi megváltási átalánynyal vagy bérösszeggel elfogadható arányban nem áll, az illető megváltási vagy bérszerződések jó eleve felmondaudók és az 1881. évi adónak újból teljesítendő biztosítása haladék nélkül foganatosit- tassék. A pénzügyi igazgatóságok uta,sittattak, hogy egész erélylyel járjanak el, hogy sikerüljön oly eredményt elérni, mely megfelel a fogyasztás fokozott mérvének. valamint az államháztartás aagyobb szükségletének.

— Ungmegye bizottsága aug. 6-án ülést tart. Ez ülést kiválóan fontossá fogja tenni azon módozatok megállapítása, miként lesz keresztülvihető a Blatta-raoesár s a szennai medence leesapolása, s különösen az erre vonatkozó kiadások mi módon lesznek fedezhetők. Megyénk egy nagy területének használhatóvá tételéről, s azon vidék közegészségügyi viszonyainak jobbá tételéről lévén itt szó, ez ügyet melegen ajánljuk a bizottsági tagok figyelmébe.

I>r. Varga István,

volt ungi főesperes emlékezete.

— Meghalt Szatlnnáron 1880. junius 14-én. —

Ha a becsületes és minden önzéstől ment jóravaló törekvés már kivívja tiszteletünket, nagy hálával tartozunk azon bölcs, kiváló és mindenkor higgadt férfiaknak, kik a jó törekvést vallásos és hazafias irányban mindenkor érvényre is juttatják, és egyesítvén magukban a vallásos és hazafias érzelmeket, a legválságosabb időben, segédkezet nyújtanak mindazok kivitelére, melyek a közjólétet előmozdítják. — Ily férfiú emlékének vannak szentelve e sorok.

Kitűnő és nemes erényekben gazdag férfiú volt Varga István ungi főesperes, ki éppen azon időszakban helyeztetett a latin szertartásu katholikusok ungi főes- peresi székére, midőn már az 1848-diki szabadságharc kezdetét vette, midőn ő is a szabadságharc eszjnéinek megtestesitéseért szive egész hevével működött. Érdekes időszak volt az.

A muszka hadsereg 1849-ben elárasztotta hazánkat, hogy vad erővel elnyomja a szabadságért küzdő nemzetet. Egy nagyobb csapat közeledett Ungvár felé is s félre akarták verni az ungvári plébániai harangjait; Varga István mint plébános éppen oly erélylyel akadályoztatta azt meg, mint meg nem engedte, hogy az ellenséges osztrák katonaság magát később a torony birtokába helyezze. Hiába mondta a kiküldött és bebocsátást követelő tiszt „császári vagyok“, rettenthetlen főesperesünk azt feleié, „én pedig császári is, meg királyi is vagyok!“ és megtagadá a torony kulcsainak kiszolgáltatását.

Bizony kicsiny és igénytelen volt külső alakja, de ezen gyengének látszó testben tiszta, határozott, s hazáját egész hévvel szerető nagy lélek lakott, mely megijedni nem tudott semmitől, helyt állott akkor is, midőn Ungvárt, a legválságosabb napokban, a kormány, a megye és város főemberei elhagyák; élesre metszett ajkaival úgy tudott imponálni bárkinek, hogy visszavonulásra kényszeritó az ország, a köznyugalom, és testvéries egyetértés akár szánszándékos, akár túlbuzgóságukban akaratlan elleneit. S mennyi bajt nem hárított el ez által különösen Ungvár városáról, melynek plébánosa volt ?! Hiszen akkor, midőn a szerte száguldozó cserkeszek elfogták Rudó György nerazetöri századost, Drosz- tot és Tasnádyt, és gyors lovaik sarkához kötözve végig kurczolák őket a város utcáin, ha félre verik — amint akarták — az ungváriak a harangot, a várost kétségkívül feldúlják a Társa-hegy mögül felbukkanó muszkák, kiknek száma felülmúlta a tizezeret, ágyúik pedig a mi apró ágyúink tízszeresét.

S látni kellett volna ezen urat akár a megye, akár a város gyűlésein. Soha sem ösztönözte ugyan sem a beszélni vágyás, sem az éltetés rendesen üres viszketege, de ha felkelt, és szokása szerint egyet rántott a vállán, csend lön, elsápadt a teremben a rósz akarat, el a közösből gazdagodni vágyó önzés, mert előre tudta, hogy kikap irgalmatlanul; hiszen ezen mindig nyugodtan beszélő ajkak, himezés-háraozás nélkül kimondották min-