Ung, 1880. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1880-04-04 / 14. szám
gészitése végett mindannyian önként jelentkeztek, a legközelebbi ezred napi parancsban dicséretet nyertek. (Az ungvári r. L templom) megnagyobbi- lá.si munkálatai már megkezdettek. A húsvéti ünnepek után a kerítés falainak lebontása megkezdetett, s az építési munkálat a lehető gyorsasággal fog történni, hogy még ez év folytán befejeztessék. (A nagyberezuai járásbirós á g n a 1) személyesere lesz, Kovács Bertalan járásbiró Kaszonyba, az ottani járásbiró Popovi es Miklós pedig Nagy Be- reznára lesznek kölcsönösen áthelyezve, ez irányban a hivatalos felterjesztés már megtörtént. (V ezer le Gyula) elfogatott.) A minta budapesti lapok 'írják — dr Fíizeséry Géza ügyvéd ezelőtt mintegy 10 nappal azon panaszszal járult a kir. ügyészséghez és a főkapitánysághoz, hogy nevére Vezér le Gyula négy darab ezer forintos váltót hamisított. A főkapitány még a múlt hét elején kiküldte Vezerle elfogadtatására Botka biztost, ki azonban hasztalanul fáradozott, mert a megszökött Vezérlét megcsípni uem tudta. Hosszas fürkészet után végre délután 7*6 órakor az utczán megtalálta, s rögtön le is tartóztatta. Dr Fíizeséry úgy jött rá a hamisításra, hogy a váltók értékesítésével megbízott egyén ezelőtt mintegy 3 héttel, az aláírás valódiságának constatálása végett egyet neki bemutatott. Dr Fíizeséry a váltót megtekintvén, aláírást művészi tökélylyel utánzottnak, hamisnak jelentté ki: egyúttal ezen váltóból nevet kitépte, s ezt magánál tartva, a többi foszlányt a beműtóuak visszaszolgáltatta. Ez az eltépett váltó még nem ellenben a többi 3 drab már eddig tudva levő egyéneknél már értékesítve lett. Vezerle elfogatásit után azonnal kihalgattatván, a hamisítást teljesen beismerte: bevallotta, hogy ő irta fel a váltóra oly művészileg dr. Füze-' séry Géza nevét. Vezerle ellen tudvalevőleg a beregszászi törvéyszéknél is bünfenyitő eljárás van folyamatbn. (ü n g v á r v á fosában) a hídon túli választó kerületben a legújabban történt összeírás szerint 902. községi választó vau, (A városi tanácsterem) egyik szegletében több iparos céh-láda van lerakva, közöttük több még a a múlt századból való. igen érdekes kiállításai. E céhládák úgy kerültek ide, hogy azok a fenállott cehektől koboztattak el az alispán által, mivel nem alakultak át ipartársulattá. Tudtunkkal eddig csak a csizmadia iparosok határozták el az ipartársulattá alakulást, alapszabályaik a minisztériumnál megerősítés alatt állanak. irodalom. Közgazdaság. (iOiumí.imiíkí egylet. — Az ungmegyei gazdasági-egylet márt. 31-én d. u. 3. órakor Bernáth Dezső o. gy. képviselő elnöklete alatt ülést tartott. A földmivelósi-ipar, és kereskedelmi minisztérium a kiváló jó sajátságai folytán nagy keresletben részesülő „Perless burgonya“ fajból 10 kilonyit az egylet címe alatt kisérletképen leendő elültetés céljából megküldvén, az 2-kiloként Fekete Vincze, dr. Ivántsy László, Widder Albert, Bernáth Zoltán és Thuránszki Tivadar mezőgazdák között fog kiosztatni. — A földm. minisztérium az állattenyésztés előmozdítására kilátásba helyezte, hogy ez évben az egylet által kijelöltt községeknek 8 db. tenyészbikát küld, ezek elhelyezése a következőkép jelöltetett ki. A mezőhe- gyesi 2. bika, Baranya és Gsepely községekben, a cy- inentháli ti bika pedig Lyuta, Túrja—Paszika, Berezna, Bozos, Alsó-Németi és Valkaja községekben lesznek elhelyezve. Ezen felit 20 db. tenyészbikának a megye községei részére leendő elárvereltetése is kilátásba helyeztetvén, az egylet felügyelete mellett leendő árverésre a f. é. május 10 és 11-éii tartandó ungvári országos vásár napjai tűzettek ki. E bikák községek részére a vételárnak kamat nélkül két év alatt történendő visszafizetés mellet fognak eladatni. A juh és birkatenyésztés előmozdítására a minisztérium 50 db. ramazáu faj kost fog küldeni szintén díjtalanul, ezek elhelyezése céljából a községektől kiveendő ajánlattételre a járás szolgabirái meg fognak kerestetni. A minisztérium által kívánt bikatartási szabályrendelet elkészítésére Thuránszky Tivadar, Baesinszky Ödön és Ivántsy László küldetnek ki. Elhatároztatott hogy a megye terraési és gazdasági viszonyúiról az egylet minden hóban az egylpti közlönyben az „üng:‘-ban jelentést teend közzé. Tisztelettel felkérem a gazdasági egylet azon tagjait kik az egyleti tagadra vonatkozó aláírási iveket eddigelé be nem küldték, hogy azt mielőbb hozzám juttatni szíveskedjenek. Ungvári 1880 april 1. Thuránszky T i v a da r og.yleti alelnük. tán további javadalmazások által az évi nyereményekből a tiszta díjbevételek egészévi magasságára lesz kiegészítve. x\z életbiztosítási osztály dijtartaléka (5.300,000 forintra rúg; ez egy oly összeg, mely a biztosítások magasságát és tartalmát tekintve, igen gazdagon dotáltnak tűnik föl, mi a közzétett számtani mérlegből minden részletében ki is világlilc. Az 1879. évi nyeremény az ingatlanokon történt leírások, valamint a díjtartalék és más alapok rendkívül gazdag dotálása után a részvényesek részére 200 frtos osztalék kifizetést tesz lehetővé, a mi 20°/0 kamatnak felel meg s ezen kívül ők még az utolsó 200/°-os befizetési kötvényeket is vissza kapják, melyeknek összege 600.000 frtra rúg, mely összeg a felgyűlt tartalékokkal az alaptőkéhez csatoltatott. A részvénytőke e szerint 3 millió frttal teljesen be van fizetve, a nyeremény tartalék 1.000,000 frtra kiegészítve, mely utóbbi a legközelebbi közgyűlésen hozandó alapszabályok értelmében 3 millió frtra fog emeltetni. A társulat fennállása óta elemi károkért 537* millió frintot, halálesetekért és kiházasitási dijakért 4.800,000 frtot fizetett ki készpénzben, közhasznú czélokra és alapítványokra pedig az utóbbi években több, mint 100.000 frtot adományozott. Ungvári pisáéi Arak. (Április 1) Búza 100 literonkint 9 frt 40 kr. Rozs 8 írt 10 kr. Árpa 6 frt 00 kr. Zab 3 frt 70 kr. Tengeri 0 frt 50 kr. Burgonya 4 f, — kr, Borsó 11 frt — kr, Lenese 8 frt 30 kr, Pasznly 9 frt — kr Köloskisa 10 frt 90 kr, Köles G frt 50 kr, Egy liter 30'* szesz 40 kr, Vaj 80 kr. Egy kilogramm sertés zsir 90 kr. Markaim? 30 kr Szalonna 78 kr, Öntöt gyertya 64 kr 100 kilogramm széna 3 frt 40 kr Zsnpszahna 2 frt 20 kr, Egy kilogramm búza kenyér 18 kr, Rozs kenyér 16 kr. Felelős szerkesztő: Mihalkovich József. Nyilttér*) Másolat. (Az „Ország Világ“) VT1,1. füzete a következő érdekes tartalommal jelent meg: Élő férj özvegye. (Elbeszélés.) Margittal Dezsőtől. Úti képek, Ágai Adolftól. Tátra-Füred (képpel), dr. Etneriezy Gézától. A tarpataki nagy vízesés (képpel), dr. Emeríczy Gézától. Óriási fiahordók (képpel), xtz agy fejlődésről (magyarázó ábrákkal). dr. Zajgótól. Huszárok kémszemlén (képpel) Jakab Elektől. Az útonálló (képpel). Zejbek basibozsukok (eredeti rajzzal fény kék után), dr. Erődi Bélától. Benza Idáról. Rododendron. A tívedagou padoga Rangún mellet (képpel). A maraqura (képpel). A téli palota, Kun Béláiéi- Robey Luiza, Grevílle Henrik regénye (folyt). Hárman, életkép a fővárosból (költemény). Vékony Antaltól. Rátli Mór (életrajz arczképpel), Veres Sándortól. Irodalom, zene, színház, mozaik stb. (Uj zeneművek.) Táborszky és Parseh zeneműkereskedésében Budapesten megjelentek. P. Gyendai Idyllek magyar dalok felett zongorára szerző, Székely Imre 100-ik mű 1-ső füzet ára 3 frt. Ezen füzet a következő dalokat tartalmazza. 1. Ilyen olyan kis legény. 2. Reczepicze haj! 3. Fekete szem ... 4. Osingilingi. 5, Találják. 6. Az alföldön. Szentirmaytól 7. Had szidjon 8. Este van. Szentirmaytól 9. Piros, piros. 10. Fösvény az én uram szörnyen. A számok külön is kaphatók. (A ma gyar szabadságharc történetéből) melyet Vargyas Endre irt s Mehner Vilmos ad ki, megjelent a 26 — 32 füzet, mellyel a mű bevan fejezve. A csinos illusztrációkkal ellátott vállalat füzetenként jelent meg, egy füzet ára 20 kr. („Magyar jogtudományi lexicont“) fog kiadni Rautmau Fr. kiadó dr. Rosenberg L. szerkesztésében. Ez utóbbi felkért benünket a következő felhívás közlésére: Magyarország jog- és államtudományi írói ezennel lélkéretuek, hogy rövid életrajzaikat, valamint megjelent müveiket. — ahol ez azonban lehetetlen volna, — azok jegyzékét, alulírottnak az általa kiadandó „Magyar jogtudományi Lexicon“-ban leendő felhasználás végett, mielőbb rendelkezésére bocsá'ani szíveskedjenek. Budapest, 1880. márczius hó 26-áu. Dr. Rosenberg Lajos mint a „Magyar Jogtudományi Lexicon“ szerkesztője. (Nándor-utcza 18.) (A „Képes családi lapok“) XI1L füzete is megjelent érdekas és változatos tartalommal. A füzetet sok becses kép ékesíti: E lap April 1-től a uem előfizetőknek is heti számokban log kézbesitettetni; a hetenkénti lűzetek ára 15 kr. (Borsody Ssilágyi Dzso) által összeállított „Budapest főváros legújabb helyrajzi térképe“ megje lent a főváros közmunkatanács által megállapított összes tervek, az ujonan életbeléptetett házszámozás és utcza- czimzés. a végleges szabályozási útvonalak, s egyéb tervek és javaslatok feltüntetésével, nem különben az összes uj és régi utak, utczák, s terek névsorával. Ara: 70 kr. A szerednyei és ungvári borok de különösen a szerednyei kedvelve van nemcsak az ország minden részeiben, hanem külföldön is. Miután azonban lelkiismeretlen ügynökök közvetítésével gyakran megtörtént, hogy a borok nem lettek úgy kiszolgálva a miként a mustrákat az ügynökök bemutatták, sőt szerednyei bor cziméu más hegyen termett borok is elárusittattak, az ungmegyei gazdasági egylet elhatározta, hogy a borok eladásánál az ügynökök közvetítését le fogja szorítani : minek kapcsában miután Gr Dnnin galicziai glebokai lakos nagyobb mennyiségű szerednyei bort szándékozik vásárolni, Kummer borkereskedő pedig ungvári és szerednyei borok bevásárlása végett e hó végén Ung- vára jön, s mindkét vevő a gazdasági egylettel tudatta vevési szándékát, folhivatnak azon bortermelők, kik Gr. Duniu ur részére szerednyei borokat óhajtanak eladni. miként Bernáth Dezsó elnökhöz bonnustrákat az árak s az eladandó mennyiség pontos feljegyzése mellett mielőbb beküldeni szíveskedjenek, azon bortermelők pedig kik Kommer kereskedő részére szerednyei vagy ungvári borokat óhajtanak eladni szíveskedjenek szóval vagy levél utján ugyancsak Bernáth Dezső elnök urnái ebbéli szudékukat bejelenteni. Az ungm. gazd. egylet. — Az első m. ált. bizt. társaságnak közelebb közzétett mérlege alkalmat ad nekünk arra, hogy újra felhívjuk a figyelmet ezen hazai intézet fényes állására, mely 22 éves fennállása alatt a közgazdaság terén teljes sikert jegyezhet fel; tökéletesen igazolván az év elején e lapokban is kifejezett várakozásokat a társulat utolsó éri eredménye tekintetében. A kimerítő s minden tekintetben szabatos mérleg, valamint a számoknak szakszerű csoportosítása világos képet nyújt a mélyebb belátásiaknak tniuden egyes üzleti ágról s az érdekelteknek inindea nevezetesebb mozzanatról. Az összes aktívák 14.300,000 frtra rúgnak s nagyobb részt osztrák-magyar bank és magyar földhitel intézeti záloglevelekből, továbbá vasúti elsőbbségekből s könnyen pénzzé tehető más befektetésekből állnak, melyek állandó és jövedelmező kamatozást biztosítanak, árfolyamingadozásnak csak kis mértékben lévén alávetve, mi tekintetben egyébiránt a gazdagon dotált tartalékalap utján kellően gondoskodva van. A még folyó tűzbiztosításokért visszatartott dijtartelék, melynek magassága minden biztositó intézet securitásának legmegbízhatóbb ismerve, 2.400,000 netto díjbevétellel szemben 1,735,000 frtot, tehát 727* százalékot tesz. Ez egy oly magas száztúli, melyet a legkevesebb külföldi s egyetlen egy belföldi intézet megközelítőleg sem mutathat fel. Ezen nyeremény tartalék az ulapszabályszerü intézkedés folyNyilvános köszönet. Beregszász városának alólirott lakosai, kik a f. hó 18-án dühöngött tűzvész által vagyonuk nagy részétől megfősztattak, kötelességüknek tartják ezennel a tck. „Assiciiraaioni Generali“ biztositó intézetnek őszinte hálájukat nyilvánosan kifejezni, azon eléggé nem dicsérhető pontosság és gyorsaságért, melyiyel a károkat felvétetni, és a talált károkért járó összegeket kifizetni sietett. Beregszász, 1880. márez. 23. Kroó József s. k. üzv. Fazekas Miklósné s. k. Grünhut Henrik s. k. Kohn Miczi s. k. ríüvak Antal s. k. az Ungvári főügynökség Brody Zmi^mondnál. *) Az ezen rovat alatt közlőitekért nein vállal felelősséget a szerk. ........................... ■ ...... [iHtüimííüiiiimtiiniiiitiuHiiMthuuiituiiiii l;ilitJAilitfiw»W«il(Úih’hthtltWlfifl!í*iuíűiimui‘W,-Joliit SdianiniMiii Gynla-téle gtomor-s é. Eddigelé feiüimulhatian hatásaiban (kiváltképen a nehéz emészetii ételeknél az emésztés és vértisztitás a test táplálása és erősítésénél. Ezáltal a naponta kétszeri s hosszabb időn át étrendi szer gyanánt való használat mellett számos, még a legmakacsabb bajokban is segít, úgymint emésztési gyengeség, gyomorégés, a has beleinek megdugalása, a belek renyhesége, izgyengeség, mindennemű aranyeres bántaíom, görvély, guga, sápkór, sárgaság, idillt bőrkiiiegek, időszaki fejfájások, giliszta és kőbántalinak, ei- nyálkodás, a megrögzött köszvéuy és gümokórnál. — Az ásványvíz gyógyhasználat mellett úgy azok használata elölt, mint használata alatt, mint szinte utógyógy gyanánt i? kitűnő szolgálatokat tesz. Kapnató a készítőnél, sasiá'gasűasági gyógysserés* StoebwrsabaB. Főraktávliolyiség Török Józsefnél Budapesten —■ Raktár Lant Sándor gyógyszertárában (Ingvart. — Egy doboz ára 75 kr. — Elküldése legkevesebb két dalmtiak, utánvét mellett.