Ung, 1879. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1879-11-09 / 45. szám

(Igazságszolgáltatásunkra) de másfelől hitelképességünkre sem a legkedvezőbb fényt veti a kas­sai káptalannak közelebb hozott határozata, mely szerint Zemplénmegye területére ezentúl kölcsönt nem ad, miután itteni peres ügyletei befejezést évek hosszú so­rán sem nyerhetnek s első helyen biztosított követelései is nagyobbára veszendőben vannak. E ránk nézve min­denképen kedvezőtlen hirt egy kassai ügyvédtől hallot­tuk, kinek szavában egyátalán nincs okunk kételkedni, így beszéli ezt a „Zempléni Lapok.“ (Nagyszerű bukás.) A felső magyarországi kiviteli gőzmalom-részvénytársulat fölött, mely Moll Ká­roly kizárólagos tulajdonát képezi, a csőd m. h. 31-én kimondatott. A kassai takarékpénztár 50,000 írtig első helyen volt betáblázva, Haydu és Löwinger az utolsó napokban szinte 50,000 írttal iutabuláltatta magát, mely összeg egy részéért azonban búzát kellett volna még szállítania, s miután ezt Lövinger nem tette, a csődöt ki kellett mondani. Közel 90,000 frtnyi váltók, melyek nagyobbrészt helybeli, s részben szegény buzakereske- dők kezeiben vannak, födözetlenek maradtak. E miatt nagy az izgalom és elkeseredés — és részben megnyug­vásul szolgál, hogy a törvényszék szigorú eljárásra ké­szül, miután Löwingert 2 napi vizsgálati fogságba he­lyezte volt. (Dr. S c h o p p e r G y ö r g y) rozsnyói püspök nagy­szabású épületet emeltet jövő tavaszszal székhelyén, a klepusi fundácionális telken. Ezen Neumann bécsi épí­tész terve szerint emelendő építmény egy terjedelmes kert közepén állana, s egy része irgalmas nénék fel­ügyelete alatt álló hórháznak lenne berendezve, mig a másikban jezsuiták vezetésére bízott gyermekszeminá­rium alakíttatnék. (Az ungvári városi kis de d ó vo d a) gyapju- utczai saját házába nov. 1-től beköltözött, s a néhány napig tartott szükséges javítások után a tanítás meg­kezdetett. (A kassai rétmester iskola szervezeti szabályait) küldték be hozzánk. A szabályok közül kiemeljük a következőket: A kassai kir. gazd. tanintézet kebelében egy iskola állittatik fel, melynek czélja öntö­zési, alagcsövezési és lecsapolási munkálatok teljesítésére alkalmas előmunkásokat, felvigyázókat, úgynevezett „rét­mestereket“ képezni. Mire két, illetve három évi téli elméleti tanfolyam, és ugyanannyi idejű nyári gyakor­lati foglalkozás szolgál. A téli tanfolyam nov. 1-én kez­dődik és márczius végéig tart. Felvétel végett a kassai kir. gazd. tanintézet igazgatóságánál kell jelentkezni. A felvételhez szükséges: a) betöltött 18 éves kor, igazo­landó a keresztlevél által; b) a népiskolák tananyagának teljes bírása és jó szellemi képesség. Igazolandó az is­kolai bizonyitványnyal és felvételi vizsga által; c) egész­séges és erős testalkat. Igazolandó megyei vagy városi orvos bizonyítványa által, d) szülői vagy gyárni bele­egyezés. A tanulók ingyen oktatásban részesülnek, nem­különben azon időre, a melyben Kassán tartózkodnak, azonban az élelmezésért havonkint 15 irtot fizetnek. A nyári időszakban, midőn culturtechnikai munkálatoknál alkalmazva vannak, a tanulók a munkálatokat eszközöl­tető földbirtokosok részéről élelmezés és napidijban ré­szesülnek, mely napdij 1 írtban leend megállapitva. Az iskolába egyelőre csak 12 tanuló vétetik fel, ezek közül 6 egészen államköltségen láttatik el. A tanítást a kassai kir. gazd. tanintézet igazgatójának felügyelete alatt a kultur-mérnökök és a szükséghez képest a tanintézet ta­denhová'?! . . Visszagondolni, emlékezni a múlt időkre —- kössenek azokhoz bennünket akár édes, akár fájó emlékek — s reményleni egy szebb jövőben: osztály­részül jutott mindegyikünknek. Emlékezet nélkül olyan a kebel, mint a kopár sivatag, melyen nem teremnek illatos virágok; nem nyújt enyhet a tavasz puha zöld bársonya; nem zöldéi egy-egy árva fűszál sem; . . . . Kemény nélkül mi a kebel?! . . egy sötét éjszaka, me­lyen nem rezegnek át a végtelenségben tündöklő csil­lagoknak reszkető sugarai 1 ! . . Az én szivemben is a remény foglalt helyet, a mióta téged Juliskám megláttalak; s a mióta az első biztató mosolyt — mely egész menyországot rejt ma­gában — ott láttam ülni rózsás ajkadon!. . Miért nem ismerhettelek meg évekkel ezelőtt: mennyi szenvedéstől megszabadulhattam volna. Vagy talán te is csak azért születtél, hogy a ke­serűséggel telt serleget színig megtöltsed, . . nehány lépéssel közelebb taszíts ahoz a rideg, sötét, de enyhet- adó nyughelyhez, melynek a neve sir?! ... Ha ben­ned is csalódnom kell. akkor megátkozom a világot, száműzök szivemből örökre minden érzést, minden em­léket, s nyugodtsu. várom azt a perczet, mely boldogta­lan életemnek pislogó mécsét ki fogja oltani! . . . De mig e perez elérkezik, mennyit kell még szenvednem addig? 1 . . Ki tudná azt megmondani? ! ... Kandallómban nem pattog már a tűz; csak egy-két kialvó láng pisloghatja még hamvas szempilláit; ablakomhoz állok s tekintek a holdvilágos, csillagos éjbe; ó-i sóhajtva keresem az ég azúr kékjének milliárdjai kö­zött a csillgot, mely a tied, kedves, elfelejthetlen — Ju­liskái» ! ÜHklay ?. Gyula. nárainak közreműködése mellett a kulturtechnikai szakokA Széchényi szobor leleplezése előreláthatólag no­nárainak közreműködése mellett a kulturtechnikai szakot tanára eszközli. A tantárgyak következők: Első téli tan­folyam: szépírás, számtan, magyar nyelv és irálytan, mértan, vegytan és ásványtan, égalj, talajisme és nö­vénytan, természettan (átalános tulajdonságok, mecha­nikai alapfogalmak, gépismével), rajz (mértani), szakbeli gyako-rlatok. Második téli tanfolyam: szépírás, ügyirály- tan, ábrázoló mértan, földmértan és tereptan, építészet (föld- és vizépitészet), rétépités és művelés és alagcsö- vezés, térkép rajz, építészeti rajz, rétépités, szak­beli gyakorlatok. Harmadik téli tanfolyam: ismétlé­sek, tervezések, müépitmények másolása. A nyári év­szakokban a tanulók különböző kulturtechnikai munkála­toknál alkalmaztatnak az illető kultúrmérnökök rendel­kezése alatt. A harmadik tanévet végzetteknek „rétmes­teri“ minősitvényről adatik bizonyítvány, mely azonban a kitűnő tanulók által kivételesen a második év végen is elnyerhető. A jelen tanév deczember 1-én kezdődik. Jelentkezhetni november 25-éig bezárólag a kassai gaz­dasági tanintézet igazgatóságánál. (Az ungvári belypénzszedósi jog) nov. 1-től — miután az eddigi bérlő Weinberger Lipót szer­ződési ideje 'ojárt — az uj bérlők Tarnóczy Ferencz és Speck örökösökre ment át 3 évi időtartamra. Re­méljük, hogy a vállalkozók a belypénzszedés körül kellő tapintattal fognak eljárni s magukat az árszabályzathoz szigorúan tartani s igyekezni fognak, hogy az eddig sű­rűn hangoztatott panaszok jövében ne ismétlődjenek. (Több világosságot!) Méltán igy kiálthatnak az ungváriak; Ungváron ugyanis rég idők óta azon szo­kás dívik, hogy a csekély számot tevő utcza-lámpák a hold qIső és utolsó negyed közötti estéken meg .nein gyujtatnak, elégnek találtatván a hold világítása; ha pe­dig az égboltozat borult s esős időjárás van a hónap e szakában, akkor rettenetes sötétség lepi be a város ut- czáit, kifejezőjéül azon szomorúságnak, hogy utczavilá- gitás czimén a város budgetjét csekély (?) évi 1500 fo­rint kiadás terheli. (A belügyminiszter ur figyelmébe.) A nagyszebeni rendőrigazgatóság hivatalosan németül ir s német köriratu pecséttel zárja le leveleit. Egy szép pél- dáuynyal szolgálhat az ungvári járás szolgabirói hiva­tala, hová e napokban ily alakban kiállított hivatalos át­irat intéztetett nevezett hivatal által. (R e s e r v-h adna gyök főr apportja.) Novem­ber 4-én tartatott meg az Ungváron állomásozó 66. tart. gyalogezred kerületében tartózkodó reserv-hadnagyok el­lenőrzési szemléje. Számos, különféle ezredhez tartozó tiszt jelent meg teljes parádéban az ezred-parancsnok- ság előtt. A tartaléktisztek a többi között a hadseregbe ez évben behozott újításokkal is megismertettek. (Az ungvári távirdahivatal) — mint tud­juk — jelenleg a közönség jogos igényeinek egyáltalán meg nem felelő félreeső helyen van. Ennek alkalmas helyiségbe való áthelyezését szándékozik kérelmezni szá­mos ungvári lakos, a polgárság azon osztályából, kik a távirdahivatalt leginkább igénybe veszik. Az aláírások gyűjtése most van folyamatban. Mindenesetre igen he­lyes, s a távirda igazgatósága remélhetőleg a jogos ké­relemnek helyt is adand. Az iskolai takarékpénztárak ügyében a vallás és közoktatási miniszter elhatározta, hogy kellő összeget szentel azon tanítók számára, a kik iskolákban a taka­rékpénztárt életbe léptetik, kezelik stb. — Ez minden­esetre igen czélszerii s a kérdéses intézmény nagyobb terjedésére buzdító intézkedés, mely eljárást különben külföldön is több helyen meghonosítottak és rendszere­sítettek. (Báró Vay Lén árt hangversenyét) csü­törtökön nov. 6-án tartotta meg a „Korona“ vendéglő termében kevés számú, ue díszes közönség olőtt. Elő­adott darabjai tetszéssel találkoztak 's a közönség ová- tiókban részesítette a hangversenyző művészt. Az ung­vári dalárda szintén közreműködött, s előadott darabjai a közönség ismert tetszésével találkoztak. (Lopások krónikája.) Az ungvári papárva- leány-intózet kamaráját csütörtök éjjel ismeretlen tette­sek feltörték s abból nagyobb mennyiségű különféle élelmi czikket vittek el. (Félelmében megőrült.) Egy ungvári kerülő e héten bódéjában aludt. Mikor fölébredt és körültekin­tett, nem messze egy medvét látott. Fegyver nem lé­vén nála, nem mert kimenni kunyhójából, de a roppant félelemtől megőrült. RÖVID HÍREK. Somssich Fái legközelebb ki­adandó emlékiratainak összeállításával foglalkozik. — Várady Gábort a tócsői kerület újabban megválasz­totta képviselőnek. — Statistika az egyetemről. A budapesti tudomány-egyetemen a folyó tanév első fe­lében beiratkozott: 80 theologus, 1569 joghallgató, 803 orvosnövendék, 569 bölcsészethallgató, 190 gyógyszerész és 125 bába; a tavalyihoz képest a szaporodás290. — A Széchényi szobor leleplezése előreláthatólag no­vember 20. és 24-ike közt fog megtörténni. — Zsidó vándorlás. Zemplénmegye felvidékéről (Gálszécs, Sá­rospatak, Terebes sat.) az ott nagy számmal meglepedve levő zsidóság tömegesen vándorol ki Amerikába. Az em­bereket a beállott Ínség kényszeríti arra, hogy működé­sük eddigi színhelyét elhagyva, jobb hazát keressenek túl a tengeren. — Bélyeg. A Ráth Mór-féle kiadás­ban megjelent bagatelltörvényi rendeletek közt a bélyeg­kötelezettséget szabályozó rendeletben az áll, hogy a tárgyalási jegyzőkönyvre 30 kros bélyeg jő, pedig csak 20 kros bélyeg kívántatik a hivatalos kiadás szerint. Jó lesz e sajtóhibát figyelembe venni. — Blaháné Lujza asszony megbetegedett, miért is hosszabb ideig nem fog a színpadon fellépni. — A „Pester Journal“ ed­digi félhivatalos lapot Singer Ede megvévén, a lap po­litikai irányában lényeges változás állott be, amennyiben az független álláspontot foglal el. — Népszínmű zápor. Egy legközelebb lejárt népszínműi pályázatra hatvan darab érkezett be. A leendő bírálók elmondhat­ják majd magukról: quem dii odere ... — „Szabol­csi Hírlap“ czim alatt uj vegyes tartalmú hetilap je­lent meg Nyíregyházán. Szerkeszti Kmethy István. A lap 1. száma élénk és változatos tartalmú. — Király­háza és N.-Szőllős közt a tiszai vasúti hid helyreállit- tatván, a közvetlen közlekedés e vonalon már meg­nyílott. — Lanka Gusztáv, a jubiláló iró, a hazai irodalom terén szerzett érdemei elismeréséül a Ferencz József-rend lovagkoresztjét kapta. — A S z. László társulat közgyűlését nov. 6-án tartotta Schlauch Lő- rincz szatmári püspök elnöklete alatt. („Az emberi mi v elődé s története“), irta P. Szathmáry károly. Vettük 3., 4. és 5. füzetét Tettey Nándor és társától emez irodalmunknak csakis becsületére váló vállalatnak. Mig az első két füzet az ember előtti kort, az emberi miveltsóg első nyomait, s az ősember fejlődését, a kő-, bronez- és vaskorszakban, valamint az emberi társadalom létrejöttét, a vallásos fo­galmat, az irás és művészet létrejöttét tárja elénk, a 3-ik füzet az őskor irodalmának felsorolásánál bezárja e korszakot, s megkezdi a tulajdonképeni tárgy leírását az „ókori mivelődés történetét.“ Szerző e korszakot igen helyesen két főrészre osztja: a keleti miveltség, s a két klassikus nemzet, a görög és római korára. Az előttünk fekvő 5 füzetben csupán az előbbi korszakban szereplő főnemzetek mivelődés fejlődése talált helyet, az indu­soké. továbbá a chinai, asszyr, babiloniméd, perzsa, zsidó, phönici és szyriai népeké, mig a korszak főnem- zete aegypti csak ezután kerül sorra. Örömmel consta- táljuk, hogy végre irodalmunkban is akadt mü, mely­ben e tárgyat illetőleg szabatos és alapos tájékozást ta­lálhat közönségünk anélkül, hogy hosszas tanulmányban volna kénytelen bocsájtkozni, mert Szathmáry müvének tán épen az a főérdeme, hogy rövid forma mellett ér­dekes és közérthető rövid sorban nyújtja mindazt, mit minden müveit (de nem szaktudós) embernek tudnia kell. Szerző újabb világot tár fel előttünk, midőn a ke­leti népeknek nagy fejlettségét mutatja be, a kiadók pedig nem csekély érdemet vívtak ki maguknak, midőn minden lapon a világirodalom legjavából választott ké­pekkel értelmezik a szöveget. (Aigner Lajos) kiadásában megjelent: „Az arany próba“ eredeti színmű négy felvonásban. Irta Irmey Ferencz, mint a „Magyar Könyvesház“ czimü vállalat 64—65. füzete. Ara 4ü kr. (Dr. Ribáry Ferencz Képes világtörté­netének) 17. és 18. füzetét megkaptuk a szokott csi­nos kiállításban. A 18. füzettel a nyolez kötetre terje­dendő vállalat első kötete bevégződött. Egy füzet ár;* 30 kr. Kiadja Mehner Vilmos. (Uj zenemüvek.) Az „Apollo“ zenemüfolyóirat legújabb (novemberi) száma következő tartalommal je­lent meg: 1. Arabeszk Wachtel Auréltól. 2. Mama nó­tája, lassú és friss Szabady Frank Ignácztól, a hires „Hősi induló“ szerzőjétől. 3. Mazarinad induló, Lecocq „Kis Nagysáin- czimü operettejeből. A népszínház leg­újabb repertoir darabja. 4. Barátság, polkamazurka Ku- biuyi Ferencztől. ,5. Otto lengyelke Hölzl Lórincztől. 6. Költemény az „Éji violákból“ Tompa Mihálytól. Négy szólamu női énekkar és zongorára zenésité Feigler Vik­tor. Hattyúdala ez korán elhunyt jeles zeneszerkesztőnk­nek telve szellemmel és érzelemmel. Akadémiák s női dalegyleteknek igen ajánlható hangverseny darab. Az „Apollo“ előfizetési ára az október-deczemberi félévre 1 irt 50 kr., mely az Apollo kiadóhivatalához (Budapest, vár, Verbőczy-utcza 179. szám) czimezve küldendő be, legczélszerűbben postautalvány utján. Az Apollo ezen egyetlen hazai zenészeti közlönyünk nyolez évi fenállása alatt már is egy oly becses magyar zeneirodalmi gyűj­teményt alkotott, mely úgy kiállítás, mint tartalomra nézve bármely zenegyüjtemény díszére válik, olcsóságra nézve pedig vetekedik a legolcsóbb külföldi kiadmányok­kal s ezért pártolásra inóitáu ajánlhatjuk. Felelős szerkesztő * Mihalkovich József,

Next

/
Oldalképek
Tartalom