Ung, 1879. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1879-03-09 / 10. szám
goiwloskodniok kell azon módozatokról, melyek által fok épen a megyei értelmiségnek a társulat iránti méltányosabb és sűrűbb érdeklődése felköltessék, felvillanyoztassék. A jelzett módozatok összeállításával szerintem nem lenne célszerűtlen, mielőbb egy szükebb körit bizottságot megbizni. Ezek után a t. választmány szives en- gedeliue s türelméért esedezem, hogy valamint kedvenc tanulmányom a régészet érdekében is szólhassak. A régészet azon tudomány, mely habár úgyszólván csak napjainkban született s már is óriási vivmányai vannak, mert ha nem is vizsgáljuk Európa azon országainak e részbeni haladását, miut például Svéd, Dán, Nagy- Brit,tánia, Franczia, Sveicz, Porosz, Olaszhon s még több másokat is, melyekben egy pár évtizeddel korábban ébredt fel a régészet iránti méltó figyelem s melyeknek múzeumai tömvék már, az újabban felfedezett ó-kori leletek érdekes tárgyaival, idevágó irodai műnkből pedig már majdnem tekintélyes könyvtárt lehetne kiállítani. V a 1 k o v s z k y Miklós, Az ungvári közmivelödési társulat választmányi üléséből. A közművelődési társulat választmánya mártius 4-én d. u. 5 órakor Gr. Török Napóleon főispán elnöklete a'att a megyeháza tanácstermében ülést tartott. Ez ülésen sok érdekes jelentés lett előterjesztve s néhány indítvány letárgyalva, melyekről sorrendben a következőket jegyezzük fel. A sztavnai bodnár tanműhely ügyében a múlt választmányi ülés határozata folytán Ruttner Antal mint e bizottság elnöke s egyúttal a bodnártanműhely fő felügyelőjének véleményes jelentése olvastatott fel. A tanműhelynek 13 havi működése alatt 4 tanulója volt, ezek közül 3 a körülményekhez képest kielégítő eredményt mutatott fel, 1 azonban szegénysége és közbejött betegsége folytán semmi eredményt nem igazolt. A tanműhely a kezdetlegesség állapotán túl haladni képes nem volt, a minek valószínű okai a felvidéki nép indolentiája s egyúttal az ottani csekély számú intelligencia ez ügy iránti érdektelenségében keresendők. Ily viszonyok mellett a tanműhely céljának meg nem felelhetvén, azt 18 havi működése után kénytelen volt beszüntetni. Bemutatja ez irányban tett kiadásokat, melyek 13 bora 528 frt 43 krt tettek, erre a társulat pénztárából 322 frt, a helybeli káptalan adományából 100 frt s faáruk értékesítéséből 106 frt 43 kr lett fordítva. A társulat pénztára javára az iparcikkek darusításából még 28 frt 52 kr maradt. A választmány e körülményt sajnosán veszi tudomásul, Ruttner véleményét elfogadja s a tanműhely további működését — kedvezőbb körülmények beálltáig — beszünteti; egyidejűleg Ruttner Antal társulati tagnak, ki a tanműhely fentartása s szervezése érdekében odaadó buzgalmat fejtett ki, a választmány jegyzőkönyvi leg köszönetét és elismerést szavaz. A háziipar egyesület létesítése ügyében kiküldött bizottság jelentése felolvastatott. A jelentés elvileg kimondja, miként Ungmegye területén önálló egyesület nem alakítható, miután pedig azon eszméről, mely szerint a megye a felvidéki egyesületbe lépne be — ennek megszűnte miatt le kell mondani, a bizottság felkérte Jágócs y-Péterffy József ministeri biztos urat, adna ez irányban útmutatást a bizottságnak. Já- gócsy ur válaszolt is s e megye részére ajánlja a női háziipar terjesztését. A bizottság ezt a maga részéről nem találja célszerűnek, mert erre nállunk hiányzik a nyers termény, s itt csak ily ipar cultiválható, mely viszonyainknak megfelelne. Meghonositandónak találja a vászonszövést, káka és nádfonást valamint a méhészetet, a felvidéken pedig a faipart. Továbbá célszerűnek találná, ha e megye több pontján tanítókul a znió- váraljai intézetből kikerült egyének alkalmaztatnának kik a háziipar tanítására előkészültséget nyertek. Ezek után Ruttner Antal részletesebben indokolván a bizottság nézeteit, javasolja, hogy ezen kérdés végleges eldöntése függesztessék fel, bogy a bizottságnak alkalma legyen még behatóbban foglalkozni az eszmével, s azt szakférfiakkal megbeszélhesse. E kérdés tárgyalása közben felszólalt Talapkovics Emil vál. tag. 0 a bizottság figyelmébe ajánlja, hogy a mennyiben a megye felvidékén nagy részt g. katli. felekezeti tanítók alkalmaztatnak, kik az ungvári ké- pezdében nyernek oktatást, hatna oda, hogy e képez- dében tanszék állíttatnék fel a háziipar oktatására s oly iparcikkek előállítására oktathatnának a tanítójelöltek, melyek a felvidéken legcélszerűbben lennének terjeszthetők. A háziiparegyesületbe a megye községei csekély kivétellel készséggel beléptek, s eddig befolyt az alap javára az ungvári járás 51 községéből 158 frt 39 V2 kr, a szobránci járás 51 községéből 133 írt 33 kr, a n.-kaposi járás 53 községéből 164 frt 50 kr, végre a bereznai járás 50 községéből 142 frt 62 kr, mely ösz- szeg a további rendelkezésig az ungvári népbankba lesz elhelyezendő. Koregtko pénztárnok jelenti, a múlt óv pénzforgalmát; bevétel volt: 681 frt 33 kr, kiadás 497 Irt 21 kr, maradvány 184 frt 12 kr; tagdijakból a múlt és előző évekről 342 frt van hátralékban. A bodnár tanműhely és a pónztárnoki számadások megvizsgálására Ruttner Antal, Plathy István és Zoltsák János küldettek ki. Következtek a szakosztályok főnökeinek jelentései. A felolvasó — szakosztály működéséről Zoltsák János társulati titkár jelenti, hogy rövid szünet után március és ápril hónapokban felolvasások fognak tartatni. A zenészeti szakosztályról ugyan ő jelenti, hogy az utóbbi időszakban ez osztály működése szünetelt. Bánócy Ferenc a műkedvelői szakosztály részéről jelenti, miként az a kedvezőtlen anyagi és társadalmi viszonyok folytán nem juthatott oda, hogy előadásokat rendezzen, azonban reménye van legközelebb — és pedig az uralkodó pár házassági jubileuma alkalmával egy szinielőadás megtartására. Yalkovszky Miklós terjedelmes indítványt tesz egy régészeti kiállítás s egyúttal régészeti szakosztály alakítására, mi célból egy bizottságot küldött ki a választmány, hogy az ügy felett behatóbban tanácskozván, tegyen jelentést. A bizottság tagjai: Gr. Sztáray Antal elnöklete alatt Valkovs zky Miklós, Szieber Ede, Zákány Lajos, Ruttner Antal, Vi 1- csek János. Dr. Öszterreicher Jakab a társulat tagjai közé felvétetett. A társulat évi közgyűlésére határnapul f. é. ápril 30-ik napjának d. e. 10 órája a megyeháza termében kitüzetett, a gyűlés tárgyainak előkészítése és a tisztviselők és választmány tagjainak kijelölésével Böszörményi József, Bánóczy Ferenc, Talapkovics Emil és Mihalkovies József bízattak meg. Ezzel a választmányi ülés esti Vj 8 órakor véget ért. / Két püspök felirata a magyarnyelv mellett. Mig a román püspökök a magyarnyelv ellen kérvényeznek fent, és izgatnak lent, addig Pásztélyi János munkácsi és Tóth Miklós eperjesi püspökök a magyarnyelv tanítása mellett intéznek feliratot a vallás- és közoktatási ministerhez. A felirat főbb pontjai a következők: Mi a munkácsi s eperjesi egyházmegyék püspökei, kiknek hívei nagyobb részben szláv ajkúak és egymással érdekközösségben élnek, a néppel való gyakori érintkezés utján nyert közvetlen tudomás és meggyőződés alapján bizton állíthatjuk, hogy az említett törvényjavaslat nemcsak ellenszenvvel nem találkozand a nem magyar ajkú híveknél, sőt inkább élénk öröm előélvezetében részesitendi azok legnagyobb részét Tudjuk azt, hogy főkép azok, kik jól átértett érdekeiket mérlegelni képesek, azon tudattal várják eme javaslat megtefésülését, hogy az rég észlelt hiányt és hézagot fog pótolni. Biztosíthatjuk a magas kormányt,' hogy 18 polgári megyére terjedő híveinknek nem magyar ajkú része, saját érdekében, melegen óhajtja azon lehetőség beállását, mely neki módot és alkalmat nyújt arra, hogy megtanulhassa, vagy lega ább megérthesse azon nyelvet, mely a nemzet nyelve és mely az államegység szempontjából is jog és kötelesség szerint a magyar hazában vezérszerepre van hivatva. Belátja e nép és minden jóakarója, kinek szivén fekszik ennek jóléte, hogy a magyarnyelv tudósa úgy egyéni, mint társadalmi s állami érdekek szempontjából kívánatos, sőt szükséges. Szükséges egyénileg véve azért, mert a magyar- nyelv az állam hivatalos nyelvét képezi, s ez a hazai művészetek és tudomány csarnokaiban úgy mint a magasabb tanintézetekben méltó előjogra tett szert; a Meg is siratta! . . . »S nem ijedsz meg attól, hogy a halált említem ?“ „Mért ijednék meg? A halál messze jár mitő- lünk. Bennünket az egészség angyala ölel. Csak gyermekes aggódás lenne, gyermekes ijesztgetésre, s az hozzám nem lenne méltó !“ »Hogyan Abigél? S te azt hiszed, hogy a halál messze jár tőlönk ? O, csalódok Járjon bár éjszak sivatagán, egy hívásomra itt terem !« „Haha!“ kacagott Abigél. „Ez naiv. De ki fogja híni a halált, ha messze jár?“ . . . „Nos! Én nem félem a halált!“ „Nem féled! Könnyű mondani! Ah! A halál félelmetes. Estenként a magányos hálóteremben csak rágondolni is borzasztó. Gondold meg jól, s belátod, hogy hősködésed hiú hivalkodás!“ „Nem, esküszöm, nem Abigél! »kiáltott nekihe- vülve az ifjú. „Látod, most itt vagyok, ép, egészséges, s akard, csak mondd egy szavaddal, csak adj tenke- zeddel tőrt, hogy lássam, mikép csakugyan nem kiszesz, s képes vagy próbára tenni, — s Bárczy Benő, holnap halott! ... Abigél fölkacagott. Óh! nem csak a színlelt ki- csinlés, a színlelt gúny, az ingerkedő, kötekedő paj- kosság kaczaja volt ez. Az ijedelem is belérikoltá baljóslatú hangját. A félelem is fölsivitott abban. Bárczi Benő fülét át meg át járta e kaczaj. S a mint lelkét, szivét megüté, — halálos sebbe esett. E percben oda volt már. A halál járt legyen bár az éjszak sivatagán, oldala mellé szökött immár, s megvil- logtatá fölötte vészes kaszáját. Abigél magához tért. Ismét a számitó, játékos hölgy volt. Lekapta oldalán függő, drágakövekkel kirakott tőrét, s enyelgő tréfás hangon nyujtá át Benőnek: : „Nosza hát!“ . . . Bárczi Benő elvette a tőrt, hosszan nézett hölgye arcába, hosszan, bánatosan, mintha csak búcsút mondana, s kitántorgott a teremből. Kund Abigél utána kiáltá: „S aztán holnap ne várakoztass magadra; mert még véletlenül csakugyan azt fogom hinni, hogy öngyilkossá lettél.“ S nevetett újólag. Bárczi ment. Hová? Merre? Maga se tudta. Egy- szere csak a „radványi sötét erdőben“ találta magát- Önkénytelenül vitték oda léptei. Mire gondolt vájjon? Arra-e, hogy mint fog apja, ki egyetlen fiát imádta, kétségbeesni halála hírére? Arra-e, hogy anyja megőrül szinte kínjába? Arra-e, hogy nővére évekig fog könytelt fátyolt viselni, gyászolva őt? Arra-e, hogy barátai hosszan elcsüggednek a bánattól s sokfélekép Ítélve tettéről végre is el ítélik? Vagy eszébe jutott a környék, a nép, mely közt eltölté éveit, mely közt örömét vigadta, bánatát elsírta? Mindez nem jutott eszébe! . . . Kund Abigél volt összes gondolata, szivének dobbanása, lelkének eszmélődése. S nem sokáig habozott. Szivére irányozta a gyilkos tőrt — és-----— „A radványi sötét erdőben, Halva találták Bárczi Benőt Hosszú, hegyes tőr ifjú szivében: íme! tanúság isten előtt, — Gyilkos erőszak ölte meg őt!“ — Gyilkos erőszak; saját kezének gyilkos erőszaka; egy szó: „Nosza hát!“ . . . Egy könnyelmű szó, belevetve a nyugtalan, az elégületlen szívbe, s a könnyelmű kéz reááll, hogy belémeritse a tőrt, hogy utat nyisson a léleknek . . . De mi ne siessünk az Ítélettel. Nem a lélek, nem a szív volt könnyelmű, — az tele volt bénító fájdalommal, egy perc okozta hosszas elégületlenség növelte keserűséggel. Az néma volt, s tetterőben oly szegény. Csak a kéz volt a könynyelmü. Mi is a kéznek: megszoritni azt a tőrt s belédöfni a szívbe ? ! Ó! a kéz oly alázatos szolgája az indulatnak. E hitvány bravó, mely olcsó dijórt a legnemtelenebb fellobbanásnak eladja magát, s készséggel gyilkol, öl . Ah! csak valaki ott állott volna oldala mellett, s mondta volna: „Bárczi Benő, ne nézz csak arra a sötét pontra. Nézz körül! Talán még látsz valahol egy fénylő sugarat is!“ Látott volna nem egyet, s fénylő sugárnál fényesebb csillagokat. S ily tragédia végig fut nem csak a költő lantidegén, az élet prózáján is. Csak egyetlen setét pont, s bár körös-körül fényes még a láthatár, őt az az egy setét pont köti csak le, attól az egytől nem látja a többi fénylő csillagot . . . Ó! az élet egy kártya-játszma, gyakran, s nagyon gyakran hazard-játók a sors nagy kártya-asztalán. Legyünk óvatosak! sokat lehet nyerni, de sokat lehet veszíteni is. Müller Gjula.
