Ung, 1879. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1879-02-23 / 8. szám

Melléklet az „UNG“ 8. számához: Emlékbeszéd, mellet Drohóbeczky Gyula az ungvári gör. sz. kath. papnevelde tanulmányi felügyelője a pap­nevelde 100 éves fenállásának emléknapján, 1879. év február 11-én tartott ünnepély alkalmával elmondott. Méltóságos és Fötisztelendö Püspök Urak, Kegyelmes Uraink,1) Mélyen tisztelt vendégek! A 16-ik század utolsó felében történt chronolo- giai íeformok a mint az egész keleti egyházat, úgy a Kárpátalji g. sz. k. népcsaládot, a mi bitőseinket is érintetlenül hagyták; s azért mi egyházi életünkben megtartott Julián naptárunk szerint a mai napon Január 30-át üljük; mely nap e papnevelde életében egy nagy fontosságú, s egyhmegyei szervezetünkre roppant befo­lyással bíró történeti ténynek 100 éves forduló pontja. A legfelsőbb királyi leirat ugyan még 1775-ben mindiárt a munkácsi egyh. megye canonisálása után a Kárpátalji g. sz. kath. nép birtokába adta e falakat hogy belőlök papnevelde alakittassék. — A püspöki szék és káptalan 1777-ben már áttétetett ide Ungvár- ra; - a papnevelde azonban mig e vár átalakíttatott rendeltetésére, csak 1778-ban hozatott át Munkácsról. S tulajdonképen múlt 1878. Dec. 3-a volt azon nagy nap, melyen e seminarium ünnepélyesen megnyiitatott. — S mintha látnám az áhitatosságot őseink képén, mintha hallanám a meleg fohászok remegő hangjait aj­kaikról Istenhez fölszállani. midőn az első sz. mise ál­dozat a püspöki kápolnában bemutattatott százezerek nevében! Mintha hallanám Borovszky György kano­nok s akkori th. tanárnak inaugarális dissertatioját, melyet annyiak fohásza között mondott, egy szegény népcsalád érzéseiből fűzve kenetteljes szavainak koszo­rúját. — Lelkem egész erejével e dicső múltba repül vissza, s inegelevenitve hitőseink képeit szent áhítattal csügg azon nagy emlékek látásán, melyek erkölcsi élet- obíztsitékot raktak le számunkra mint utódoknak. De fontos, s Dec. 3-val ös'szeölelkezatt sz. nap. a mai nap emléke is; mert ma 100 éve annak, hogy az isteni tudományoknak szentelt ezen antik csarnokok védnökeik gyanánt tisztelik azon három szent életű és isteni tudományu püspököt, kikhez a mai búcsúnk alkalmával is kérelemmel járultunk, hogy: sz. védnök­ségük alatt e papnevelde híven oldhassa meg felada­tát a jövő időben is.2) E nagy nap némi megörökítése, enagy pap örö­mének némi kifejezése czéljáböl, méltó és igazságos­nak tartotta e papnevelde ifjúsága, e napot egyh. iro­dalmi iskolájának közremunkálása által is fényesebbé tenni a jelen alkalommal. Miért is én, mint az egyh. ir. iskolának ez időszerinti igazgatója, szólok annak nevé­ben, szólok az egész papnevelde nevében, de mólyentisz- telt uraim, szólok, egy félmilliónál több kárpátalji g. sz. k. hitsorsosaim nevében. S kiáltani szeretnék örömömben, hogy az egész világ hallja meg áthatott lelkemnek szózatát. De mielőtt örömöm hullámainak szabad tért en­gednék, most midőn egy századtól búcsút veszünk ma este, gyermeki szeretettel, egy igaz keresztény üdvöz­letét küldök sz. Péter trónja elé, mely bátorít, mely biztat, mely erősit minket a sz. hitben. —■ Alattvalói hódolatunknak, s jobbágyi bálánknak kell kifejezést adnunk a dicsőségesen uralkodó Habsburg-Lotbringeni dynastia, a jelenleg uralkodó legjobb királyunk iránt; mert hogy hazánkban a g. sz. k. nép meg nem semmisült azt, Isten után egyedül dicső királyaink nagylelkű ke­gyelmének köszönhetjük. Üdvözlöm szeretett hazámat, melyben élnünk és halnunk kell, s mely az alkotmányos élet áldásaiban részesíti népeit. — Üdvözlöm szeretett hitsorsosaimat, üdvözlöm egyh. megyénk összes fiait, kiket a jó Isten ily nagy nap örömére megtartani kegyeskedett. — Üd­vözlöm Móltóságtokat, kiknek a gondviselés ezen ősrégi de az utóbbi időkben teljesen organizált egyh. megye fenállásának 2-ik századjába lépni kegyesen megen­gedte. •— Üdvözlöm a m. t. vendégeket kik ide szí­veskedtek fáradni, hogy tanúi lehessenek annak, mi­ként e papnevelde iíjaiban a nagy emlékek iránti tisz­telet, a régi kor iránti hálás indulat ki nem aludott, s nem fajult el szivök, mert tudják, mert szívesen akarják egy 1) A megszóllitás többes számban Tan intézve, minthogy az eperjesi püspök ur ő méltósága is szerencséltette magas meg­jelenésivel papneveldénket. 2) Papneveldénk Sz. Nagy Bazil, Arany szájú Sz. János és Isten tudományu Sz. Gergely püspökök védnökségébe van ajánlva. század dicső emlékeit benne megeleveníteni s megszen­telni. — Kétségkívül egy nagy feladat megoldása fekszik e papnevevelde ifjai előtt a jelen alkalommal, mert hi­szen egy öreg század mohos emlékeit kell átölelniük, s azokat szivökben megszentelve a világ elé tárni, s bebizonyítani, hogy leikökben az eltűnt kor nagy em­lékei iránti fogékonyságnak tüze bő lángokban ég. Ma fenállásának 100 éves fordulónapját ünnepli e papnevelde ; ünnepli vele az egész Kárpátalji g. sz. k. nép ! — Ma velünk ünnepelnek a Kárpátok hegylánczai is, melyeknek ölében a g. sz. kath nép lakik. Minden begy orom büszke arczulattal tekint a múltnak tére- n, s a kanyaruió vö'gyek megjelenítve bitőseink képeit lágy öleléssel ontanak ma egymásba. Dicm honfoglalók lábnyomai szentelték meg e bórczeket s bog áros paripáik e völgyek patakjainak hűs csepjeitől o ták e szomjukac — E bérezek zöld berkei között harsogott az e ső há'aének a nép s a Tá tosók ajkairól. E bérezek lábai alatt lelapult rónákon száguldtak Kupa, Vatha3) s az ősi bithez vakon ragaszko dó bősök paripái s szemeik előtt onták ki a drága nem­zeti vért, az uj bit á tál féltett szabadságuk elveszítése miatt. E bérezek látták a koronát s rajta a keresztet, mely sz. kiráyunk munka kodása által Attila utódait anyaszentegyházunk fiaivá s nyugat védbástyájává tette. — A honatyák nagyságának dicső emlékei e bérezek megmohosult szik áihoz tapadtak s mit mi csak azon rövid perczek leforgása alatt hordozunk kebelünkben, melyeket a sors számunkra a ba áltó! kikönyörgött, azt ők ezredéves a'kotm ínyünk fenállása óta, komor hallgatagsággal büszkén hirdetik. S ha ma szó'ani tud­nának, megnyitnák ereiket hogy legdrágább kincseik­kel koszoruzzák meg azon kitartást és á lhatatosságot me’yen megcsorbu tak a vészek fegverei, egy jámbor nemzet békés élete fe'ett. A hatalmas Isten ki a nemzetek sorsát intézi, drága hazánk Kárpátalji hü gyermekeinek, bit­őseink szilárd állhatatosságán épített sz. munkájokra áldást adott; mert organisalt egyházul, fenállásínak emlékét, illetőleg a püspöki seék és káptalannak Munkácsról ide történt átköltözködésót 1877. aug. 27-én ünnepeltük meg; s ma ünnepli e papnevelde átköltözködésének 100-ados évfordulóját. íme mily beláthatlanok a nagy Isten örök szán­dékai 1 Munkács a honfoglalás első perczeiben örök em­léket fűzött nevéhez; Munkács téréin Árpád hadával bejött s itt lakó orosz nemzet minden érverése ma­gasztos föndobogását érezte a megtalált hon kebelén. — De a Gondviselés egy évezred elmúlta után uj fénynyel szentelte meg Munkácsot. Azon Munkács, mely a honfoglalók pogány áldozatainak tüzét lobogni látta, azon Munkács később a keresztény hit fő templomául rendeltetett s a Gondviselés úgy akarta, hogy egyhá­zának főpásztorai is a honfoglalók imái által megszen­telt helyen székeljenek. Száz éve annak, hogy e papnevelde e várban tel­jesíti nagy munkáját; e várban, mely a honfoglaló Ár­pád vitézeit bámulta, e várban, melyet a fejedelmi leg­magasabb kegyelem bit őseink hűségének jutalmazásául örökség gyanánt adott át ős egyh. megyénknek. Ily nagy kegyeimben részesült e nép; rnéltóz- tassauak megengedni mélyentisztelt uraim, hogy jelen százados ünnepélyünk alkalmával vonjam föl a füg­gönyt, mely e szegény nemzet szereplésének színpad­ját takarja; nézzük meg és Ítéljünk, váljon ezeréves együttléte a magyarral e hazában teremthetett e er­kölcsi életet számára? s váljon kiérdemelte e azt, hogy az alkotmányos jogok élvezésében részesüljön? kiérdemelte e azt, hogy az apostoli királyi felség ma­gas kegyelmére méltassa ? Két varázs vonal húzódik végig a kárpátalji g. sz. kath. nép történetének egén. Az egyik annak törhet- len hűségét a legfelsőbb kir. trónhoz és magyar nem­zethez, a második pedig a kath. anyaszentegyházhoz való viszonyában állhatatos s valódi keresztény kitar­tást hirdet és tanúsít. — Igen m. t vendégek, e nép, meiy a Kárpátok kiormuló bérczei között lakik azon nem­zet, melyről a történet ezt mondja: e nemzet a kelet­ről megindult néptenger tükörén mint bukdosó hullám- darab mutatkozott, mig az általános népvándorlás ver­deső hullámai a hun faj folyamába sodorták, s később sok torkolaton átragadtatva a bonkereső magyarnak testvére lett. — E nép, melynek sorsa a magyar nem­zet sorsával összeforrt, mely a honfoglalás első áldo­másaiban osztozott, s ezredéves alkotmányunk 3) Jóleliet nine» eléggé beigazolva, váljon Vatha és társai­nak zendülése, az ősi hit azaz a pogány vallás visszaállítása érdekében történt, avagy az ősi hit alatt a gör. szertartás ér tendő e? fenállása óta átélte úgy verőfényes napjait e honnak, mint a mily szívesen osztozott ha a sors zivatara dúlt bonunk határai fölött. — E nép, mely a haza alap­köveit megrakni segített, ma midőn a népjogok közös alappal bírnak, s a jogegyenlőség a magyarral közös sorsnak védpajzsa alá helyezte, a polgárisodás áldásai­nak élvezése között, intelligens osztályának nevelésére kegyelmesen adományozott ezen intézetnek 100 éves fen- állását ünnepli. Azon nemzet mélyentisztelt uraim, mely­nek hűségében a szabadságbarezosok egyik főbb támaszt találtak a haza érdekeinek megvédésére. Tanúskodnak er­ről az okiratok, tanúskodnak a kiváltságlevelek, melyeket különösen a beregi oroszok nyertek vitézségük jutalma­zására. Azon nemzet, m. t. uraim, melynek történeté­ből egy sötét vonást sem képes valaki előtüntetni, melynek láttára pirulnia kellene fiainak 1 — S ki mégis télni, vagy gyanakodni nem szégyenei, az e nép tör­ténelmi múltjáról mit sem tud; mert ha ismerné e szegény nép életét, ha ismerné muitját, — megismer­né azon szellemi kapcsokat is, melyek — mióta a honal­kotás első sánczait együtt megásták — nemzeti egységet létesítettek közötte s a magyar között. S azóta kísérte a magyart mint az árnyék; mint rendithetlen szikla­vár állott hűsége annyi századon át, egészen 48-ig. Talán 48-ban elhagyta a kárpátalji orosz nép a ma­gyart? Talán a haza elkeseredett hangjai nem hatottak el e nép érző szivéhez? Oh! nem! mélyentisztelt uraim; — e történelmi múlt nem nyúlik messzire; — élő ta­núink vannak s talán a mélyentisztelt vendégek kö­zött is találtatnak, kik a kárpátalji orosz nép önfeáll- dozö hűségéről tanúságot tehetnek. Megértette a kárpátalji orosz nép ekkor is a haza kiáltó szavát; s e vár udvarán húzott az úgy nevezett „verbung“ bandája, s növendékeink a haza védelmére lelkesedtek, oldották öveiket, hogy karddal cseréljék fel! S hányán hullottak el a csaták tüzében ? bányán élnek még most is közülök. mint elaggott honvéd vitézek? . — Elő tanúink vannak e múltból kik kénytelenek be- val'ani, hogy midőn hazánk némely nemzetiségei elhagy­ták bajában a magyart, —- a kárpátalji orosz nép segít­ségére szolgált, szenvedett, vérzett, balt vele együtt. Midőn a vész üvöltött hazánk téréi fölött, s az égő üszkök nemzetünk feje fölött hullottak, midőn megtörtek a szivek s elszakadtak a lantok húrjai, s a szabadság megtört lombjain a leveretés hideg szellője virágokat nem fejthetett — együtt a magyarral hallgatag volt, mint a hantolt sir; — s az eltemetett szabadság sír­ját együtt öntözte a magyarral, s az örök hivség leg­szebb virága kélt ki könyeik zápora alatt. Igen mélyentisztelt uraim, ha a haza érdeke vol tfenyegetve a kárpátalji g. sz. k. nép mindig kész­ségesnek tanúsította magát annak vódelmezéséért síkra szállani. — S mégis önkénytelenül, egy kérdés tolakodik elénk, hogy: mindezek daczára, miért nem emelke­dett a k. alji orosz nép azon polezra, melyen politi­kai és erkölcsi sulylyal bírhatott volna? M, t. uraim, e kérdés megoldást talál azon kö­rülményben, mely a leigázott népek közsorsára borit- ni szokta jármát! — Megoldást talál azon fórtelemben, mely minden európai népnek chartáját bemocskolá. — Minden európai nép kardja hüvelyében hordozta a ki­sebb népfajoknak nevét, életét, kardja hüvelyében hor­dozta sorsát, mindenét. így történt, hogy a kárpátalji orosz nép II. Leopold királyig még népképviseleti országgyűlési joggal sem birt, s következésképen nem is volt ki bajai orvoslására szót emelt volna éret­te, mert a hányattatások más sorsot rendeltek számá­ra. — Mégis mily csudaszerü, hogy e kis nép elha­gyatva minden anyagi és szellemi támogatástól meg­tudta óvni erkölcseit, szokásait, megtudta tartani val­lását, és nyelvét. Ezért mondja az éles eszü M. K. hogy e nép s egyháza mint a szabadság Vesta tüze lángolt az akkori idők zivatara között. De hogy a k. alji g. sz. nép kath. sz. István ko­ronájához alattvalói hűséggel viseltetett, azt fényes történeti igazságok bizonyítják. Az Árpádházi királyok különös előszeretettel viseltettek e nép és egyháza iránt számos jószágok, s zárdákkal ajándékozták meg, s oly annyira pártolták a g. szertartásnak egyházát, hogy a latin rítusnak még 1200 körül Imre király alattt is. csak egyetlen zárdája az egyedi4) volt, a latin szerzete­sek pedig a gör. szertartásnak zárdáiban laktak. E zár­dák azonban az idők folyamában elenyésztek.5). — 4) Sz. Egyed kolostorát Sz. László király alapította. Hal feküdt ezen apátság ? az kérdés. — Sokan az egri megyébe helyezik Sz. Egyed hegyére ; Pázmán azt Veszprémbe he­lyezi . 5) A gör. szertartásnak zárdái leginkább IV. Béla alatt, a tatárdulás idejében pusztultak el ; s a megszüntetett klastromok javaiból származott vallásalap gyarapításához, számos gör. szí k. zárda javai és birtokai járultak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom