Ung, 1878. július-december (16. évfolyam, 27-53. szám)
1878-11-10 / 46. szám
Tizenhatodik évfolyam. 1878. 46. szám. üngyáron, vasárnap, november 10 Az Ung mögjelen minden vasárnap. A szerkesztőhöz intézendő minden ki'.zleniéuy, mely a lap irodalmi lépést illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, hu n*m tudjuk, kitől jön. Kéziratok viasza nem adatnak. Kiadó-hivatal: „Jäger Károly örökösei" könyvnyomdája. Társadalmi és vegyes tartalmú lap. Az u níVi liözmivolődési tiir»Siixlat közlönj^e. Előfizetési feltételek: egv évié ß forint, félévre 3 forint, negyed évre 1 forint 50 krajezár Rgyes szám ára 12 kr. Hirdetések szintúgy mint előfizetések az Ung kiadó hivatalába Ungvár, Jäger Károly örökösei könyvnyomdájába küldendők. Nyilttér soronként 20 krajcár. A ssalmafonás, mint házi ipar. Az utolsó öt év alatt hazánk nyers termelő vidékein, az állam s egyesek buzgalma folytán, a helyi viszonyokhoz mérve — a házi ipar különféle ága honosíttatott meg. A falusi nép, ki a mellékfoglalkozás különféle ágairól csekély vagy egyáltalán semmi fogalommal nem bírt, s ha a háziipar gyakorlása, házi szükségletei fedezésének körén túl alig haladt, ma az ország több vidékén szépen jövedelmező háziiparral foglalkozik, evvel tölti üres idejét, s mondhatni ebbeli munkássága eléggé kifizeti magát. Megyénk háziipar tekintetében ez ideig egészen elmaradt, a közmivelődési társulat által megyénk felvidékén szervezett bodnár tanműhely a kormány protekciójának hiányában csekély tőkével rendelkezvén, jelenleg a kezdetlegesség színvonalán áll; bár remélhetőleg idővel virágzásnak is fog örvendeni. Kívánatos volna tehát megyénk területén az iparágnak egy könnyű s mindenütt gyakorolható ágát — a szalmafonást meghonosítani. Legújabban H. M. Vásárhelyen kezdték meg a szalmafonás tanítását, s ebből iparcikkek készítését, mely alkalomból Neumann Ernő a „Vásárhelyi híradódban alkalomszerű felhívást tesz közzé. — Panaszra panasz emelkedik — úgymond — mindenfelől, hogy a megélhetés módja egyre terhesebb, nemhogy módjában lehetne népünknek jövője iránti előgondoskodásból valamit összegyűjtve félre tenni, de még a mindennapi szükségletek fedezése is oly nagy erőfeszítéssel történik. Nem szabad az ilyen panaszok előtt szemet hunyni; mert a viszonyok igazolják e szavakat, ellenkezően indittatva kell éreznünk magunkat oly módok és segélyforrások felkutatására, melyek ha egyszerre a nyomorból Kanaant nem is teremtenek, de legalább javítják a helyzetet, s a szenvedőknek segélyt Ígérnek. Ily szempontból irok most a szalmafonásról. Beállottak az esős őszi napok, hekövetkeznek a hosszú téli esték és hajlékukba térni kény szeritik a mezőgazdákat. Kevés időt igényel ilyenkor a gazdálkodás, legföllebb néhány javítható eszköz jobb karba hozása, kukorica morzsolás, vagy más házi apró teendők várnak még elintézésre. Marad hát még elég szabad idő fenn És ezt a szabad időt egészen gazdaságosan fel lehetne használni a szalmafonással Sok előnyt nyerhetnénk általa. Első sorban mint mellékes jövedelemnek forrása — a gazdálkodás mellet — egy télen át annyi összeg beszerzésére képesíthet, melylyel a tavaszi kissebb gazdasági beruházásokat adósság csinálás nélkül köny- nyen lehetne fedezni. Vagy fordulhat olyan eset elő, midőn pl. mint adónál, rövid idő alatt szükséges kis összeget előteremteni, ilyen esetben a csak mulatságból gyártott készítmények árát rögtön oda lehetne fordítni s felmentene a mezőgazdasági termények gyors elárusitásával együttjáró károsodásoktól vagy tán kölcsönzött pénzek kamatfizetésétől. Erkölcsi tekintetben is lehet ajánlani a szalmafonást. A gazda üres ideje kellemes rövidséggel folyna le, gyorsan s nem kényszerülne kerülni az unalmat mulatozók poharazásai között, hanem otthon kedves családja körében örömmel töltene szorgalmas tevékenységénél fogva napot nap után s látva mint gyarapodik készlete óráról órára, mint nevekedik kilátása percről percre szükségleteinek fedezhetésére: bizonyára nyugalmat és megelégedést érezhetue magában, s meghonositná kis otthonában a családi élet kis édenét. „Minden órádnak leszakaszd virágát* mond a költő, s valóban az unalmas, hosszú, foglalkozás nélküli téli estéket is ép úgy gyümölcsözővé lehetne tenni, a háziipar behozatala által, mint minden más időben kínálkozó alkalommal. Ilyen időnek is le kell szakítani virágát. A hová a háziipar csak be lett hozva, mindenütt fényes eredményeket mutatott fel. A felvidékeken a kendert és a lent h.ízi-iparilag kezelik, a serény gazdaszonyok ezeket nagy ügyességgel feldolgozzák, a szálakat megfonják, megszövik s vagy ruháknak készítik el maguk, vagy pedig áruba bocsátják. És e magán foglalatossag egy kis takarékpénztárt szerez a családnak. Ismeretes a közmondás a székely gazdasszo- nyokröl, hogy „soha sem érkeznek betegek lenni,“ nem, mert alig van valahol népség, melynél a háziipar oly tüzetesen otthonos lenne mint éppen e szorgalmas népnél s ép ez okból magyarázható meg azon csudának rajzolt valóság, hogy egy maroknyi földön egy annyira elszaporodott nemzetiség mily életerővel képes magát fenntartani. Hazánk más vidékén ismét a mezőgazdaság mellett mellékes foglalatosság gyanánt kezelik a faipart, haszuálhatlan puha és kemény fából csupa mulatságból oly szép, takaros cikkeket gyártanak téli vagy esős napokban, melyeket messze földről is szívesen megkeresned elárusitás végett, És váljon ez nem-e nagy segítsége a lakosságnak ? Debrecenben a lakosság halászathoz való hálókötéssel foglalkozik s egy család egy télen elkészit könnyedén 300 ölet is. — Bojton pedig az egész falu íűzvesszőkbőli kasfonással tölti el a telet és igen jelentékeny üzletet csinál. Hajdu-Náuáson, Palotán stb. a háziipar s ennek egyik ága a szalmafonás annyira elterjedt dolog, hogy mintaképéül lehetne venni a többi városoknak is. Nézzünk egy kissé tovább. Olaszországban főleg Florenz vidéke cveukint 4—5 millió tallérnyi szalmaarut részint feldolgozott, részint nyers alakban visz ki a világ piacra. Egy hectoliter gabna szem átlagosan 2 ezer menata (marok) szalmát hoz. Száz marok nyers szalmának ára a termesztőnél 5 — 9 lira (1 lira — 1 frank annyi mint 40 kr.) e szerint 2 ezer menata középértékben szá mitva 140 lírát ér meg. Ha már most meggondoljuk, hogy o jövedelme négyszerié kisebb területről kapják ki, mint a mennyire gabnaterme- lésnél lett volna szükség, azonnal szembetűnik, hogy a fonásra való szalmatermelés és ennek feldolgozása is igen liáladatos foglalkozás. A szalmatcrmesztés a fonatok számára következő módon történik: minthogy a fonatakhoz legjobb szalmát a tavaszi bnza szára szolgáltat, azért tavaszi búzát kell vetni e célra külön és pedig jó sűrűn. Legjobb dombos oldalt ki szemelni s kikerülni a kövér talajt. A burjánt szorgosan kell gyomlálni. Fának még a szántóföld szélén sem szabad lenni, hogy a nap egész ere jével süthesse a talajt. Ha a búza juuius végével annyira érett, hogy szeme majdnem teljesen ki van fejlődve, de belseje még tejes, ekkor a szárakat vigyázattal gyökerestől ki kell tépni, 3—4 napig a rendekben kell hagyni, hogy több szívósságot nyerhessen a szalma, erre a gyermekek kiválogatják a foltos s egyéb tekintetben is alkalmatlan szálakat s a teljesen ép szalmát 30—60 grammos nyalábokba kötözgetik. Ez az egész mesterség a szalma termesztésnél. Olaszországban az így nyert kötegeket még két vagy három hétre kiteszik a napnak és harmatnak, hogy teljesen kiszáradjon és bizonyos fokig a szalma megfehéredjék. Nálunk a fehérítés mesterségesen lúg, kén és chlor mészszel igen egyszerű módon eszközöltetik. Tegyünk most egy rövid számítást helyzetünkre vonatkozólag is. Feltéve, hogy valaki csak egy hectoliter buzaszemet vetne el uegyed hold földjébe, ez legalább is 2000 nyaláb 40—60 gramm nehézségű szalmát szolgáltatna, s ha e nyalábokat csak 7 híjával számítanék, úgy már csak a szalma maga 140 frt jövedelmet adna és ha ez még fel is dolgoztatnék s mint kész áru adatnék piacra, úgy bizonyára jelentékenyebben magasabb összegre lehetne saert tenni. Ez pedig nem megvetendő mellékereset! És mind a mellett is biztos, mert a szalma-termesztés nincs az időjárások szeszélyének kitéve, mint a gabna tér melésnél tapasztalható. Nem lehet e jövedelmező házi iparrali még- barátkozást elég melegen népünknek nem ajánlanunk. A szalma-kötés egész mestersége oly egyszerű, oly könnyű, hogy még nyolc éves gyermekek is játszva megtanulhatják. Ajánljuk ez ügyet tanulmányozás és érvényesítés végett megyénk vezérférfiainak jóakaratu figyelmébe. Ha a szalmafonás ipara megyénk községeiben meghonosító volna, ez bizonyára igen jótékony hatást kölcsönözne megyénk több községe szegény lakosainak. A jegybankokról és a bankjegyekről. ii. Az eddigiekből látható, bogy a jegy-kibocsátó -bank a nagy közönségre nézve nem egyéb mint adós; mert a jegybank közvetítőül lép fel egyes egyének és a nagy ‘közönség között, az egyes egyének a jegybanknak lesznek adósai, a jegybank pedig a nagy közönségnek lesz adósa az által, hogy lekötelezi magát az általa kibocsátott bankjegyeknek ércpénzzel való beváltására. Sokan úgy vélekednek, hogy ha a jegybank mint adós semmi kamatot sem tizet a kint levő jegyeitől, akkor ő mint hitelközvetitő sem követelhet kamatot azoktól, a kiknek érdekében közbenjárt; de ez az okoskodás nem helyes, mert 1. az előbb példa gyanánt fölvett. A kereskedő a mint kezéhez kapja a 9850 forint értékű bankjegyet, ezen bankjegyekkel nem is köteles fizetni, hanem átmegy a jegybanknak egy másik termébe s ott a kezében lévő bankjegyekért 9850 irtot kaphat aranyban vagy ezüstben, ezt joga van neki megtenni, de akkor a jegybank többé nem mint hitelköz- vetitő, hanem mint valóságos hitelező szerepel; 2. a legnagyobb vigyázat mellett is megtörténik, hogy a jegybank a nagy közönségnél olyanokért is közbenjár a kik megbuknaknak, mielőtt a banknál vállalt kötelezettségüknek megfelelhetnének: de a jegybank az ilyeneknek átadott jegyeket is köteles beváltani, tehát, ezek a jegybankra nézve tiszta veszteségek, és igy a kamatokat, melyeket a jegybank szed, úgy is kell tekintenünk. mint ilyen veszteségek némi pótlékát. Hogy a jegybank, mint adós, miért nem fizet a nagy közönségnek a kiadott jegyekért kamatot, annak több oka is van. Ha a jegybank kamatot fizetne saját jegyeiért, akkor külön minden jegyre ki kellene Írva lenni azon napnak, a melyen az illető jegy a közforga- ' lomba megy, továbbá minden egyes esetben, mikor ily bankjegy egyik embertől a másikra átmegy, külön kellene kiszámítani, mennyit ér azon bankjegy kamatjával együtt, a mi nagy időveszteséggel járna, s ez által nagy mértékben hátráltatná a kereskedelmet; továbbá ily kiszámításokkal nagyon sok visszaélés, csalás is követ- tetnék el, s valóban ha a jegybank saját jegyeiért kamatot fizetne, ez által a bankjegy, mint pénzpótlék, éppen a most elősorolt okok miatt, a közforgalomból eo ipso ki volna zárva. De a másik ok, a miért a jegybank nem fizethet kamatot saját jegyeiért, még az is, hogy a jegybanknak saját lényegénél fogva az egész országban a legkisebb százalékú pénzt kell adni; ha tehát a jegybanknak is kellene saját jegyeiért kamatot
