Ung, 1878. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1878-05-12 / 19. szám
(A szobrán ci fürdő) május 15-én fog megnyittatni. A mint értesülünk — az idén a vendégek nagyobb kényelme tekintetéből — tetemes javítások és befektetések tétettek a fürdőben, s most már nemcsak a fürdő gyógyhatású vize fogja vonzani a közönséget, hanem a kellemes hely is, hova eddig is ünnepnapokon Ungvárról s a szobránci fürdő kiterjedt vidékéről számosán tettek mindannyiszor kirándulást. (Párisba utazók)könnyebbségére mindennemű felvilágosításra és lakásszerzésre ajánlkozik a Bureau de la Correspondance Hongroise. 1 Felvilágosításnál az első levél 3 franc — 1 frt 20 kr — minden továbbinál 2 franc — 80 kr. ezüstben küldendő be. 2. A lakások díjtalanul szereztetnek. Az ez ügyben való megbízásokat — at. megbízó felek lakcímeik pontos megjelölése mellett — legalább két héttel előbb kérjük beküldeni a következő cim alatt: Bureau de la Correspondance Hongroise Paris 56. Bole- vard de Strassburg. (Az ungvári népbank) ehó 6-től hivatalos helyiségét saját házába tette át, hol e célra az épület földszintjén igen kényelmes helyiséget rendezett be. a mi a közönségre nézve is felette előnyös leend. (Kérelem.) Tisztelettel felkérem a hazai Írókat, művészeket s általában mindazokat, kik a köztéren működnek s érdemeket szereztek maguknak, hogy életrajzi adataikat, műveiket, ezek megjelenését, szereplésük főbb mozzanatait közölni szíveskedjenek. Budapest, (Kerepesi ut, 68.) 1878. máj. 3. Somogyi Ede a „Magyar Lexikon“ szerkesztője. (Szigligetiné-Pálmay Ilka asszony) a népszínház kedvelt fiatal énekesnője Kassán fog vendégszerepelni. Háromszor fog fellépni a „Kisasszony feleségem“, „A sárga csikó“ és a „Vöröshaju“-ban. A kassaiak nagy érdeklődéssel várják a tehetséges énekesnőt, ki Kassa város leánya, s alig másfél éve származott el a szülői háztól. Akkor lett Thália papnőjévé s azóta oly haladást tett, mely méltán nagy reményeket kelt jövője iránt, ha folyvást szorgalmasan tanul s képzi szép hangját. (A kicsinyekért) Miskolc városa igen életre való és nemes eszmét valósított meg. A munkás gyermekek gondviselésére a város területén négy különböző helyen négy gondviselőuőt fogadott s e menhe- lyeken a gyermekeket két éves koruktól hétig fölfogadják. Alig műit el év a nélkül, kogy az a szomorú eset ne adta volna eiő magát, hogy egy vagy két gyermek ne eset volna áldozatul ama szükség parancsolta rósz szokásnak, hogy a szülők hazulról munkára távozván, ölben nem hordható gyermekeiket, a szobába bezárva otthon hagyták, kik aztán tudatlanságból vagy a názat gyújtották magukra, vagy másképen jártak szerencsétlenül. A város célszerű emberbaráti intézkedése alig vesz többet igénybe 400 írtnál, a mi valóban csekélység a jótéteményhez képest. A gyér- mek-menházak ápril fö-én nyílnak meg, fizetni nem keli semmit a gyermekekért, s épen azért a város közgyűlése még azt is kimondotta, hogy mindazokat a szülőket, kik gyermekeiket jövőre is, az eddigi szokás szerint, becsukva tartanák odahaza, rendőrileg megbüntessék. Minden felekezetbeli lelkészt fölkértek, hogy ezt hirdesse ki a szószékről. (Utánoz hatiau bank jegyek). Egy olasz tanár, Francesco Patti Bolognából végre megoldotta azon nehéz problémát, mely szeréut hamisithatlan bankókat is lehet készíteni. A találmányról eddig misem hatolt nyilvánosságra, tény azonban, hogy Iíattit Umberto király a minap külön kihalgatáson fogadta és szerencsét kívánt nagytontosságu sikeréhez. Olaszország különösen háladatos lehet a föltaláló iránt, mivel Oroszországot kivéve egy országban sem fordul elő annyi bankóhamisitás, mint az apennini félszigeten. (Egy üdvös), s a szegényebb néposztályra nézve e nagyfontossággal biró újítást hozott a bajai kath. egyház lelkésze alkalmazásba. Ugyanis minden megkeresztelt gyermek szüleinek egy a kereszt-név patro- nusát ábrázoló sz. képet ajándékoznak s ezen kép hátára felírják a gyermek születésére vonatkozó összes adatokat, az anyakönyv számával együtt. Ezen eljárás az illetőkre nézve nagy jótétemény lesz, mivel esetleg a keresztlevél kivételénél és egyébb alkalomkor is mindenféle könnyítéseket szolgáltat. Óhajtandó, hogy ezen célszerű eljárást máshol is követnék a t. lelkész urak. (f Patay István,) a magyar szabadságharc e vitéz katonája s a szélső baloldal typikus tagja, e hó 5-én meghalt Debrecenben. A boldogult 75 éves volt. Ifjú korában a magyar gárdánál szolgált, onnét mint főhadnagy a dragonyosokhoz, azoktól pedig a Würten- berg huszárokhoz lépett által. Az 1848-49-iki magyar szabadságharcban mint huszárőrnagy, később mint ezredes vett részt. A mint az isaszegi csata után az osztrák seregek elhagyták a magyar fővárost, s egyedül Henczi vonta meg magát Budavárában, ő volt a Pestre benyomuló magyar hadsereg előcsapatának parancsnoka s az ő lovának lábai érintették először Pest utcáit. Egyidejűleg Budavár ostroma alatt ő volt Pest térparancsnoka. A 61-M országgyűlésen, mint Debrecen képviselője vett részt s a határozati pártnak tevékeny tagja volt. Az 1865-iki országgyűlésen, a szoboszlói kerületnek, azután egész 1872-ig Debrecent képviselte. A szélsőbaloldalnak rendithetlen hive volt. Egyike volt azon 7 képviselőnek, kik a 67-ki koronázást törvénytelennek mondották ki. Temetése szerdán volt. Béke poraira! Irodalom. („McüőTuru) című közigazgatási társadalmi és szépirodalmi hetilapot indított meg Gyikó Károly. Határozottan és biztatóan hangzik a programm ezen pontja: „Mi tisztán helyi érdekű, helyi viszonyokat, helyi szokásokat ismertető lapot akarunk adni ? — A mutatvány szám Pétery Károly Írod. hagyatékából közöl érdekes mutatványt. A lap ára egész évre 5 frt. (Magyar Lexikon) az összes emberi ismeretek tárháza , különös tekintettel a magyar viszonyokra, ily című füzetes vállalat indíttatott meg Somogyi Ede szerkesz'ése mellett kiadja : Rautmann Frigyes (Budapest koronaherceg utca 3.) A szerkesztői kiadó felhívásából a következőket emeljük ki: Nemzetünk szellemi fejlődése s irodalmunk gyarapodása minden ágában, égető szükséggé tesz oly müvet, mely az összes tanulmányokat, a társadalmi életnek kiválóbb kérdéseit, röviden, mintegy dióhéjba szoritva foglalja magában, mely minden konkrét kérdésre feleletet, minden vitás esetben felvilágosítást ad, oly művet egy szóval, mely az eszes emberi ismeretek repertóriumát nyújtja. A „Magyar Lexikon“ tehát sr.íik korlátok közzé szorított tárház lesz az összes ismereteknek; fel fog ölelni mindent, a mi a társadalmi életben kérdés és vita tárgyát képezhetik; ki fogja emelni a lényegest s mellőzni fogja a lényegtelent, a nagy anyaghalmazból, melyet encyklopediai munkáknak szem előtt kell tartani, semmitsem hagyott ki; felvették az összes természet- tudományokat s azok gyakorlati alkalmazását a kereskedelemben, az iparban, a gazdaságban; különös figyelmet fordított a történelemre, a földrajzra, az államtanra s egyes férfiak életrajzaira, az ipar és a kézművészetre. E mű magyar encyklopedia akar lenni. Célja nem csupán a német lexikonokat fölös legessé tenni, hanem oly művet nyújtani, mely ip .r- kodik a közönség tetszését megnyerni. Magában fogja foglalni a magyar történelemnek össs/es kiválóbb alakjait, fel fogja venni az összes magyar államférfiakat, Írókat, művészeket és mindazokat, kik a köz ólet terén érdemeket szereztek maguknak — a legrégibb időktől fogva a mai napokig; magában fogja foglalni az összes magyar helyiségeket, a legkisebb falutól kezdve hazánk fővárosáig, szem előtt tartva az uj területi beosztást s a legújabb statistikai ada tokát. 4z egész mű 50 füzetre van tervezve, mindegyik füzet 4—5 iv terjedelmű, mindegyik füzet egy-egy értékes mellékletet fog hozni; igy az első füzet melléklete a föld összes hadi és kereskedelmi lobogóinak színezett képe. A következő füzetek mellékletei : Atrika és Egyiptom térképe; az összes államok nevezetesebb rendjele (színes kép); az emberi test; az összes államok címerei stb. Egy-egy füzet ára 30 kr. Minden hónapban megjelenik két füzet. — Egy-egy kötet tiz füzetből áll. Megrendeléseknek a „Magyar Lexikonéra minden könyvkereskedés, szint, úgy a kiadó is mindenkor készséggel tesz eleget. Mutatványfüzeteket a kiadó kivánatra készséggel juttat kézhez. Az első füzet diszes kiállításban jelent meg. Melegen ajánljuk e közhasznú és hazafi is vái lalatot olvasóink figyelmébe, mely minden tekintetben megérdemli a közönség sziv-s támogatását, s a feltételek — melyek mellett e vállalat megjelent, a kevésbbé vagyonosoknak is alkalmat nyújt e művet megszerezni, s oly irányú műhöz hozzájutni, melynek egy magát a műveltebb osztályba sorozó egyén asztaláról sem szabadna hiányozni. Lotto. Budapesti húzás 4. május. 90, 37, 54, 72, 27. Lembergi húzás 8. május. 9, 71, 63, 5, 58. Felelős szerkesztő: Mihalkovich József. Nyilttér. Lak-bérbeadás Lipcsey József szobránc-utcai háza felső udvari kertjében két bútorozott szoba bármely naptól bérbe kivehető. látMargit-forrás Magyarország Beregmegye terménye. Forrás igazgatóság (Luhi Munkács mellett.) Megrendelések Munkácson, Meisels Vilmos ásványvíz szállítónál. Pályázat. Ungmegye szobránci járás területén rendszeresített 200 forint évi fizetéssel ellátott sztraj- nyáni körorvosi állomás f. évi junius 3-án Sztarjnyán községében választás utján fognak betöltetni, ezen állomásra 1876. évi XIV. t. c. 144. §-a értelmében ezennel pályázat nyittatik. Felhivatnak a pályázni kívánók, miszerint kellően felszerelt folyamodványaikat f. évi junius hó 1-ig alulirt szolgabirósághoz annál bizonyosabban bekiildjék, mert később érkezendő folyamodványok figyelembe vétetni nem fognak. Kelt Szobráncon, 1878. évi május hó 1-én. Köröskényi Elek, Ungmegye szobránci járás szolgabirája. Pályázat. Ungmegye szobránci járás területén rendszeresített 200 forint évi fizetéssel ellátott felsőremetei vasgyári körorvosi állomás f. évi junius hó 4-én a felső-remetei vasgyárban választás utján fogván betöltetni, ezen állomásra az 1876. évi XIV. t. c. 144. §-a értelmében ezennel pályázat nyittatik. Felhivatnak a pályázni kívánók, miszerint kellően felszerelt folyamodványaikat f. évi junius hó 2-ig alólirt szolgabirósághoz annál bizonyosabban beküldjék, mert később érkezendő folyamodványok figyelembe vétetni nein fognak* Kelt Szobráncon, 1878. évi május hó 1-én. Köröskényi Elek, Ungmegye szobránczijáráe szolgabirája. Pályázat. Szobránc mezővárosában f. évi junius hó 5-én a választás utján betöltendő 200 forint évi fizetéssel ellátott szobránci körorvosi állomásra az 1876. évi XIV. t. c. 144. §-a értelmében ezennel pályázat nyittatik. Felhivatnak a pályázni kívánók, miszerint kellően felszerelt folyamodványaikat f. évi junius hó 3-ig alólirt szolgabirósághoz annál bizonyosabban beküldjék, mert később érkezendő folyamodványok figyelembe vétetni nem fognak. Kelt Szobráncon, 1878. évi május hó 1-én. Köröskényi Elek, Ungmegye szobránczijárás szolgabirája. Pályázat, Ungmegye ungvári szolgabirói járás területén az 1876. évi XIV. t. c. 144. §-ának rendeletéhez képest alakított ungvári, kereknyei, és szere dny ei közegészségi körökben Ungvár városában, Kereknye községében és Szerednye mezővárosában lakhelylyel, és egyenként 200 írt évi fizetéssel rendszeresített három körorvosi állomás választás utján való betöltésére pályázat hirdettetik. — Felhivatnak mindazok, kik ezen három körorvosi állomás egyikére vagy másikára pályázni kívánnak, miszerint orvosi okleveleikkel felszerelt pályázati kérvényeiket f. 1878. évi junius hó 15-ik napjáig bezárólag alólirott szolgabirói hivatalhoz juttassák. Kelt Ungvárt, 1878 évi április hó 27-én. Durcsák Dezső, Ungmegye, ungvári járás szolgabirája Pályázat. Az 1873. évi XIV. t. c. 142. 144. §-ai értelmében Ungmegye kaposi járásban Nagy-Ka- poson, Pálócon és Csapban megállapított körorvosi állomásoknak a községi képviselő testületek által gyakorlandó választás utjáni betöltésére határidőül Nagy-Kapós mezővárosban f. év junius hó 4-ik Pálóc községben junius 3-ik és Csap községben junius 5-ik napjainak mindenkor reggeli 10 órája kitüzetvén, — felhivatnak a pályázni óhajtók hogy ezen 200 frt. fizetés és beteglátogatás dijakkal az 1876. évi XIV1. t. c. 145. §-ának 1-ső pontja értelmében összekötött körorvosi állomás elnyerése iránti kérvényeiket a hivatolt törvény 143. §-ában körülirt minősit- vényi okmányaikkal felszerelve, valamint magyar — s a pálóci körre nézve egyszersmind tót nyelv ismeretüket kitüntetve a választásra kitűzött határnapig alólirottnál benyújtsák. N. Kapos 1878. évi ápril 10-én. Tabódy Jenő, Ungmegye, kaposi járás szolgabirája.