Ung, 1878. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1878-06-02 / 22. szám
Tizenhatodik évfolyam. 1878. 22. szám. Ungváron, vasárnap, június 2. Az Ung megjelen minden vasárnap. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap irodalmi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadó-hivatal: „Jäger Károly örökösei“ könyvnyomdája. Társadalmi és vegyes tartalmú lap. Aiz ungvári közmivelődési társulat közlönye. Előfizetési feltételek: egy évié 6 forint, félévre ö forint, negyed, évre 1 forint 50 kiajczúr. Egyes szám ára 12 kr. Hirdetések szintúgy mint előfizetések az Ung kiadó-hivatalába Ungvár, Jäger Károly örökösei könyvnyomdájába kőiden lök. Ny ilttér soronként 20 krajcár. — junius 1. Ennek a mi genie-korunknak is megvan a maga hibája: mindenki genie akar lenni. Nem csoda. A levegőben van a nagyság miasmája, vagy hogy is mondjuk, mindenki teli tüdőre szedi, le- rakodmányai átmennek a vérbe, és akarunk, nem akarunk — nagyokká leszünk. És jönnek a radikális gondolatok. Semmi sem jó úgy a mint van. És neki megyünk az ihlet hevültségével a fennálló rosszaknak, és midőn megingattuk és kiforgattuk azokat, építünk helyükbe Babylont: romjaiban, mennyire fogja majd bámulni nagyságunkat a későbbi, eltörpült nemzedék — mert hát mi nagyok vagyunk. De hát minden nagyságnak meg van a maga átka. Mi is mindig íölebb látunk egy araszszal a valódi helyzetnél, és midőn építünk, közönségesen a levegőbe rakjuk az alapot, igaz, csak egy araszszal kezdjük a föld felett, de hát sietünk az éghez. Nemcsak a börzének vau szédelgése. A mi korunk vívmánya az, hogy e betegség a szellemiség terére is átcsapott. Mindkettőt hasonló viszonyok szülték. Amott a könnyű gazdagodás csalóka reménye, itt az általános fölvilagosodottság frázisának oly bosszú prózára eresztése, hogy magát az igét is testnek hiszi mindenki, pedig ebben az igében is van egy kis mese a valóság rovására. De hát ez a szellemiség szédelgése ép oly kevéssé kerülhető el, mint a tengeri betegseg, ha tengerre szálltunk. Már pedig bizony tengerre kell szabnunk, az élet tengerére. És pedig minél később, annál rosszabb. — A ki későn kel, nem lesz készen munkájával — azt tartja a közmondás. És mi későn keltünk. Nem csoda, ópiummal altattak bennünket. De mindegy, későn keltünk — ez belőle az első tanulság, a mi pedig éppen nem nyújt vigasztalást. Mikor munkához fogtunk, mások már előre haladtak. Nekünk fejünkre nőtt az idő vívmányaival, és most ugyancsak kapkolódtuuk, mint kit tűzvész riaszt fel álmából. Igaz, az ilyennel szokott megtörténni, hogy egy pár rósz cipőt kétségbeesetten szorongat — megmentendő, mig legértékesebb holmiját kincseit íeledi. — Ily formán kapkolóduuk mi is azzal a különbséggel, hogy mindent megérintettünk, föl Í8 löktünk egyet-mást a nagy sietségben, de azért mégis csak puszta kézzel távoztunk, vagy egy rósz cipővel. Vagy oly tárgyakba csim- peszkedtünk, melyeket megmozdítani csak annyiban volt erőnk, hogy legfellebb magunkra bontsuk, és ha agyon nem ütött is, mindenesetre el vesztegettük hasztalan erőlködésünkben azon időt, mely alatt hasznos jószágokat menthettünk volna meg. De sok indok birt bennünket erre a későn ébredésen kívül. A szép, jó, nemes és hasznos iránti fogékonyságunk, hátramaradottságunk érzete, no meg egy kis nyegleség, hogy a nagy eszmék méltó harcosaiul látassuuk. A helyett, hogy a létező viszonyok tanulmányozása és átértése után annak előnyeit fölismerni és hasznosítani törekedtünk volna, rá- mondtuk az anathemát, mert hát például a mintaképül felvett uyugoti cultur-államokban ezek nem voltak meg, tehát a megélhetésre, a cultur- fejlődésre alkalmatlanok és egyedül az hasznos és üdvösséges, a mi amott ilyennek bizonyult be. Természetes. Mert például már csak jobban érti Anglia a megélhetés mottóját, tehát azon viszony, melyben az van, mindenesetre alkalmasabb a célra mint a miénk. Pedig hát van egy * kis hibája a calculusuak. A viszonyokhoz alakult a nemzeti élet és a birt viszonyokat aknázza ki leleményesen. A szédelgés egyik nyilvánulása volt a gyáripar utáni rajongás. Ebben kezdtük fölfedezni megváltásunk egyetlen és biztos eszközét. De hát hogy ne! Angliát is gyáripara tette nagygyá — egyebek mellett, tehát ha élni akarunk, létesítsünk hatalmas gyáripart. De hát nem is volna rósz az a »hatalmas“ gyáripar, de ez nem úgy terem, mint a suba gallér, biz ahhoz némi kellékek is szükségesek, mint például borzalmas tőke, olcsó munka, olcsó közlekedési eszközök, meg egy kis világkereskedelem. Ezen apróságok egyikével sem bírunk, pedig annál szükségesebb volna ezek mindegyike, miután már óriási concur- reucia várna bennünket a piacon, mert bizony egy kicsit késő is ébredtünk. Mig azonban e nagy gondolattal tépelődünk, azt vesszük észre, hogy kis iparosaink egymás után beadják a kulcsot, eladják szerszámaikat — már t, i. a melyik dobszóra nem került, és elmennek kapálni, targoncát huzni, szóval uj „fák ra“ adják magukat, olyanra, a mi rájuk nézve annyiban különbözik a koldulástól, hogy hiányzik a szabadalom jelvénye: a tarisznya és a bot, no de legtöbbször épp úgy hiányzik a minden- uapi kenyér is. Nagy sietségünkben tehát megmozdithatlau bútorba kapaszkodunk, és igy mentség még a cipő is. Még a kézipart sem vagyunk képesek fön- tartani, pedig viszonyaink közt erre volnánk utalva szükségleteink kielégítésénél, hátha még a gyáriparra vonatkozó visiók teljesedésbe mennének! Hisz a gyár ipar első sorban nem egyéb, mint harc a kézműipar ellen, és pedig az utóbbira nézve oly biztos veszteséggel, oly bizonyos megsemmisüléssel végződik, hogy előre elbúc3uz- tathatjuk — igaz, hogy maholnap nem sokat kellene búcsúztatni. Hát itt is csak egy arasszal látunk föllebb a valódi helyzetnél, de ez éppen elég arra, hogy az építeni szándékolt erősségből légvár legyen. (M—s.) A „Közvélemény“ május 25-ki számában megjelent egy közlemény a csapi vasúti állomáson történt fegyver elkobzásokról. Fegyverelkobzások történtek — úgymond — legközelebb a csapi vasúti állomáson, hol több láda fegyvert foglaltak le. A név, melyre a fegyverszállitmány címezve volt, ismeretlen azon a vidéken. Illetékes helyről kapott értesítésünk szerint Csapon fegyverelkobzások nem történtek, s a hivatolt közlemény minden alapot nélkülöz. — Midőn országszerte erélyes mozgalom fejtik ki, minden életképességgel biró város polgársága között, a küszöbön lévő uj tisztujitás érdekében; Ungvár város polgárai eddig nem tapasztalt lanyhasággal néznek az uj tisztujitás s az ezt megelőző képviseleti tagok választása elé, remélvén, hogy hisz majd meg- csinálódik minden magától. így uraim nem jól van a sor. A harcra készületlen tábornok sóba sem leszu rává a harctérnek, hanem igen is urává lesz a harctér neki. Tegyék szivükre kezüket városi közigazgatási életünk vezérei, s kérdjék meg önmaguktól, hogy nem méltatlanság-e öumagunk viseleté a köz kötelem iránt, s ha ezen kérdésnél ki nem melegszik arcukra az érzés, úgy hagyják ezután is hallgatag azt; de ha a nemesebb indulat tettre ösztönzi az igazak barátait, úgy kiállí- sák ki bátran, hogy a városi képviseleti tagok választását s a tisztujitást jóval megelőzőleg szervezkedjünk. — Mindenki agyában forr valami uj, javítani való, a nélkül, hogy a büzdtérre állana vele, s kimutatná az irányt, mely felé a város önzetlen polgárainak haladniuk kellene. Lépjenek urak a nyilvánosság elé! Itt az alkalmas és kedvező idő, mely egy újabb hat éves cyclus jövőjét van hivatva megállapítani, s e kedvező alkalmat elszalasztani — városunk jól felfogott érdekei — nem engedhetik. — Képviselő választás. A zemplénmegyei király- helmeci kerületben a képviselői állásáról lemondott b. Sennyey fái helyére Füzesséry Sándor s.-a.-uj- helyi apát-plebánus választatott meg képviselőnek 84 szótöbbséggel a szélsőbali Horváth József ellenében. — Az ungvári nőegylet közgyűlése. Az ungvári nőegyesület május 30 áu tartotta évi közgyűlését gr. Hadik-Barkóczy Ilona ő méltósága elnöklete alatt. Tárgyai voltak a közgyűlésnek: a választmány évi jelentése, melyben Lipcsey Józseíné úrnőnek az árvaház vezetése körüli érdemei, valamint Nehrebeczky Györgyné úrnőnek a nőegylet által rendezett táncestély jövedelmének emeiése s rendezése körüli buzgalma — lettek kiemelve és megörökítve A jelentés szerint az egylet törzsvagyona 2560 irtot tesz; az 1878. évi költségelőirányzat 690 írtban lelt megállapítva. A közgyűlés elfogadta a választmánynak árvaház vásárlására vonatkozó javaslatát — mely szerint épület vételre 500—600 Irt lett mogállapitva. Gróf Hadik-Barkóczy Ilona védnöknő ígérvén, miként az árvaház vételárát részben maga fogja fedezni. A közgyűlés eléggé látogatott volt, s valóban mondhatjuk, miként a t. nőegylet tagjai eseiröl-esetre úgy testületileg, valamint egyenként egyletük érdekében a legszebb buzgalmat fejtik ki, igazolván ez által, hogy azon intézmény, melyet nehány évvel ezelőtt szerveztek, már e kifejtett buzgalom folytán is igen szép jövőnek néz eléje. A cél pedig — mit maga elé tűzött, magasztos, mert a jótékonyság és könyörüld — hálára érdemes — gyakorlatát tűzte ki. Ha visszatekintünk az egyesület eddigi működésére, látjuk, hogy az egyesület a humanistikus törekvések s a jótékonyság terén rövid idő alatt messze kiható vívmányokat ért el; e téren legelső sorban tiszteletteljes elismerés illeti gr. Hadik-Barkóczy Ilona védnöknő ő méltóságút, ki magas műveltsége, s a nyomorba sülyedt szerencsétlenek istápulása és vigasztalása által, követendő példát nyújtott az egyesület tagjainak, példákkal igazolván, miként a szegények és szenvedők vigasztalására első sorban a könyörület és szeretet szent tüzével telitett női híveknek kell sorakozni. Adja az ég, hogy a nemes grófnő az egyesület további felvirágzása körül oly lankadhatlan buzgalmat fejtsen ki, mint eddig, s akkor a t. nőegyesület működését büszkén a magasba emelkedő rózsának fogjuk látni, melynek szini pompáját látni és érezni fogja mindenki. A nagy közönséget pedig ezennel felhívjuk, hogy a pártolásra érdemes egyesületet részesítse továbbra is szives pártolásában, ha filléreivel is; sok kicsi sokra megy, s csak is tömeges támogatás által érheti el az egylet kitűzött emberbaráti célját. Alkossunk tornaegyletet. Azon alkalomból, hogy a megalakult lövész-egyesület oly melegen karoltatott fel, s a lelkesültségnek örömmel vettük tudomásul minden oldalról begyüit bizonyítékait: ez alkalomból szándékozunk egy épen nem fölösleges indítvánnyal lépni Ungvár város müveit közönsége elé: alkossuuk egy rendszeres, nagyobb városaink példájára szervezett életre való tornaegyletet. Fölülemelkedve az egyszerű időtöltés színvonalán mely alatt a vállalkozó kedv rendszerint leginkább hajlandó a társulásra, s az ezzel járó adózási többletbe való megnyugvásra: tegyük magunkévá e szükséges intézmény életbeléptetésének eszméjét, s gondoljuk