Ung, 1878. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)

1878-05-12 / 19. szám

Tizenhatodik évfolyam. 1878. 19. szám. Ungváron, vasárnap, május 12.

Az Ung megjelen minden vasárnap.

A. szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap irodalmi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok vissza nem adatnak.

„Jäger

Kiadó-hivatal:

Károly örökösei“ nyomdája.

könyvTársadalmi és vegyes tartalmú lap.

Az ungvári közmivelődési társulat közlönye.

Előfizetési feltételek:

egy ívre 6 forint, félévre 3 foriat, negyed évre 1 forint 50 krajczár. Egyes szám ára 12 kr.

Hirdetések

szintúgy mint előfizetések az Uag kiadó hivatalába Ungvár, Jäger Károly örökösei könyvnyomdájába küldendők.

Nyilttér

soronként 20 krajeár.

Ungvár, május II.

Az ungvári nőegylet legutóbb tartott választmányi üléséu határozattá emelte, miként igyekezni fog körében oda hatni, hogy a jövő tanévre megyénk leányai közül a pozsonyi háziipar tanodába növendékül legalább egy leány felküldessék, a kit — az ott szükséges kiadások fedezésére — anyagi erejéhez mérten — segélyezni is fog.

Ha ezen határozat lényegét vizsgáljuk — oly fontosságot tulajdonítunk annak, a mi megérdemli, hogy ezen eszmével egy kissé foglalkozzunk.

A mint tudjuk a pozsonyi női ipartanoda növendékei oly széleskörű kiképeztetést nyernek, hogy a tanfolyamot sikerrel bevégezve, képesítve vannak a háziipari tanműhelyek élére állani. Megyénk eddig ez intézetben nem volt növendéke által képviselve, s igy annál örvendetesehb a nőegylet ez irányban hozott határozata.

Ma nincs senki, ki a liáziipar fontosságát legtávolabbról is kétségbe vonná; néhány éve országszerte megindult ez irányban a mozgalom, s ezen rövid idő nem várt fényes eredményt mutatott fel.

Ezek között fontos szerepet vívott ki az említett pozsonyi tanoda, melyről hogy az érdekletteknek helyes adatokat nyújtsunk, Jágocsy- Péterffy József urnák erre vonatkozó s e napokban az „Ellenőr“-ben megjelent jelentéséből idézzük a következőket:

Alig van valaki azon körökben — úgymond — melyek hazánkban a nevelés és házi- ipar-ügygyel foglalkoznak, — kinek ne volna tudomása a felől, hogy három évvel ezelőtt Pozsonyban, a háziipart terjesztő első egyesület — mely nyolc megye területéről alakult — egy ipari tanítónő képezde alapittatott. A zsenge, de nagy reményre jogosító intézetbe akkor 17 leány vétetett fel a legszegényebb középosztályból, — mindannyian vagy megyék vagy jóltevőnők által oda küldve. így Trencsénmegye négyet, Nyitra- megye négyet, Árvamegye egyet, Barsmegye egyet tartottak a tagsági dijakból, mig a trencséni nőegylet kettőt, Csáky Ludmilla grófnő, Chorinszky grófnő, Popper Lipótné asszonyság, a barsmegyei hölgyek egyet-egyet tartottak benn az intézetben, egyet a zsolnai járás Trencsénmegyéből.

Ezen tizenhét leány közül tizenhat és egy rendkívüli növendék, múlt hó 26-án és 27-én ipartanitónőkké képesittettek, s elhagyván e hó

2-án az intézetet a legközelebbi hat hét alatt az első háziipari tanműhelyek élére állíttatnak.

A vallás és közoktatási minister ur ő nagyméltósága Trefort Ágoston ur, ezen intézetet a három lefolyt évben a lehető legnagyobb figyelemmel kisérte, több Ízben személyes látogatásával megtisztelte, az évi vizsgálatokra ministeri biztosokat küldött, s igy meggyőződést nyervén az intézet nagy horderejéről s tökéletességéről, a kilépett tanítónők okleveleit állami jelleggel látta el, s ez által országossá tevén az intézetet, oly lépést tett, melyért a késő unokák is hálaérzettel fognak megemlékezni azon férfiúról, ki a munka- tanitás legbuzgóbb vezére, legőszintébb pártfogója volt.

Ebből áll az általunk fennebb oly nagy fontosságúnak jelzett esemény.

Legyen szabad most magunkat kimagyarázni, hogy miért tulajdonítunk mi ezen eseménynek oly nagy fontosságot, miért állítjuk talán elég merészen, hogy ez magában egy társadalmi rege- neratiójának csiráját hordja?

Nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a nők munkaképessége és a munkábani jártassága nemcsak az anyagi jólétet mozdítja elő, a mennyiben a nő is szerez legalább annyit, mennyi ruházatát s apróbb szükségleteit fedezi, hanem kihat az az

erkölcsösségre és a családi élet boldogitására is.

— Nem egy példa mutatja azt, hogy egy jó gazdasszony gyermekei még akkor is rendszere- tetben, erkölcs és takarékosságban neveltetnek, ha gyakran a családfő vétkes könnyelműség által magát elragadtatni engedi. — Nem egyszer látjuk, hogy egy munkás és takarékos nő, özvegységében visszaszerzi legalább egy részét ama vagyonnak, melyet könnyelmű férje eltékozolt. És ha szemügyre veszszük a német, a svájci, a francia nőket — értem a polgári és néposztályt,

— ha tanulmányunk tárgyává tesszük ezeknek családi életét, s kipuhatoljuk az arányt, mely a családfő és a nő keresete között áll, csakhamar megérik bennünk azon meggyőződés, hogy a nők kezei között van a nemzeti vagyon emelkedésének egyik főemel tyűje, hogy a nők kezeibe van a jövendő nemzedék emelkedése vagy eltörpülése.

S ha áll e feltevés valahol, úgy leginkább áll ez itt nálunk hazánkban.

Ugyan elemezzük csak kissé, mi foglalkozása van nálunk a középosztály — mely a németországi polgári osztályt pótolná — és a néposztály nőinek. Az előbbiek a gazdasszonykodáson kivül semmi más foglalatosságot nem ösmernek; az utóbbiak némi segítségére vannak a földművelésnek, s azután az év két harmadrészében semmit sem szereznek.

Az a pár kivétel, mely szerint nehány nő távírdánál vagy postánál van alkalmazva, vagy nehány száz itt-ott gyári foglalkozást nyer, nem mérvadó. Sőt a mennyiben egy oly államban, melyben a férfi erőt az ipari szakmunkásság igénybe nem veszi, valóban korai dolog a nőknek állami hivatalokban való alkalmazása, főleg távir- dáknál és postáknál. — E felől a kereskedői és üzleti világ alapos meggyőződéssel bir.

Mi ennek a következése? Az, hogy a közép- osztálybeli legjobb család leánygyermekei, midőn már a családi vagyon felemésztetett, s a családfő nem, vagy keveset szerez, a nemzet szaporodásának rovására elcsenyevészednek, elsatnyulnak, s hogy a néposztály nem tud azon természetellenes állapottal megküzdeni, — mely szerint átlagban 190 napig dolgozik azért, hogy 365 napig éljen,

— napról-napra, óráról-órára, mindinkább elszegényedik.

Megengedem, hogy sokan kétkedve olvassák e sorokat, s talán nagyítást, vagy téves nézetet tulajdonítanak Írójának, — de azok nem ismerik hazánk társadalmának belviszouyait, nem a nép- életet, — csak a külszinről Ítélnek.

Ha elférne egy-két cikk-keretébe, vagy nem volna épen subjectiv természetű az ügy, elvezetném az olvasót hazánkban keletről éjszakra, s délről nyugatra és oly lepelt tárnék fel társadalmi viszonyainkról, mely alatt borzalmas képeket látna, mely megérlelné benne épen azon meggyőződést, mint a melyet bennem megérlelt, hogy t. i., ha nem fogunk erős akarattal társadalmi viszonyaink megváltoztatásához, ha nem ápoljuk a munkát és takarékosságot, — nem lesz oly állami intézmény, nem lesz oly földi hatalom, mely e hon összes népét rang és rend, úgy osztálykülönbség nélkül a végpusztulástól megmentse. Nagy és szép lehet akkor idővel ez ország, mert a természeti kincsek mai napság már kiaknázatlanul nem maradnak, de a mi belőle hiányozni fog, az a szabad és független dicső magyar nemzet s annak alkotmánya lesz.

— Ez hitem és lelkem legbensőbb meggyőződése, a ki érette hibáztat, dobja reám az első követ.

Az itt elősoroltak miatt tulajdonitok tehát nagy fontosságot azon esetnek, mely szerint az első ipar-tanitónők képesítve az intézetet elhagyhatták, s most azon helyzetbe jutottunk, hogy legkésőbb nyolc hét lefolyása alatt Treucsén, Nyitra, Árva, Bars és Beregmegyékben az elcő nőipar tanműhelyeket megnyithatjuk s bebizonyíthatjuk tettel azt, hogy a nőiipar tanműhelyek szervezése és alkotása hazánkban, rövid két tized alatt nehány millió forint keresetet biztosit a nőknek, mely összeg kiválóan a nemzeti vagyon gyarapításának tényezőéül tekintendő azért, mivel oly tárgyak és cikkek készítéséért adatik, melyek eddig a külföldről vagy legalább Becsből hozattak be.

Ajánljuk ez ügyet újabban nőegyletünk szives figyelmébe, remélvén, hogy magáévá téve ez ügyet, oda fog hatni, hogy ezen intézetbe minden esetre legalább egy ungmegyei növendék felküldessék.

— A városi képviselet ülése szerdán május 15-én d. e. 10 órakor lesz. A múltkor 10-ére hirdetett ülés közbejött akadályok miatt maradt el.

— A városi választók összeírására kiküldött bizottság kerületenként befejezte működését, s ennek eredményéről a szerdai képviseleti ülésen fog jelentést tenni. Ezután a névjegyzék közszemlére lesz kitéve s meghatározva az idő — mely alatt a felszólamlások beadhatók. A felszóllamlási határidők valamint e tárgyra vonatkozó egyébb értesítések lapunk jövő számában lesznek közzétéve.

— Az ungvári kisdedóvóda érdekében szükségesnek látjuk fellszöllalni. Városunk el van látva elegendő módon s minden alakzatu tanodával s igy azon ismeretek és tanulmányokban, melyekre a tudományos pályára készülőknek s másrészről a népnek közvetlen szüksége van, mindenki jártasságot szerezhet. De ha tekintetbe vesszük, hogy a gyermekek azon időszakban — midőn még az elemi oktatásban nem részesíthetők, kisdedóvodai nevelést igényelnek, valóban meg kell döbbenni, hogy Ungváron, melynek lakossága ma megközeliti a 14 ezeret, egy rendszeres kisdekóvoda hiányzik. Van ugyan óvodánk, de ez a célnak egyáltalán meg nem felel, s alkalmas helyiséggel sem rendelkezik. A kisdedóvodát igénylő gyermekek ma nagyrészt henyélésre és céltalan játékokra vannak utalva. Ha ezen gyermekek — szerencsére oly körülmények között élnek: a szülői háznál teljes mértékben élvezhetik mindazt, mi az ő testi és lelki megóvásukra, értelmi erejük ébresztésére és célszerű fejlesztésére, és erkölcsi érzelmeiknek emelésére okvetlen szükséges, akkor még ezek talán nem szükségük oly égetően az óvodát; de ha van, még pedig tán nagyszerű gyermeksereg, mely mindezek hiányával van, mely testi és lelki, értelmi és erkölcsi tekintetben bizonyos elhagyásnak, magára hagyásnak van martalékul vetve: akkor a városi hatóságnak lelkiismeretes és mulhatlan kötelessége, a hézagbetöltéséről minél előbb gondolkodni. Ez ügy többször került ugyan szőnyegre a képviseleti ülés elé, azonban mindeddig csak mint jámbor óhajtás várja kedvező elintézését, miért is alkalomszerűnek tartjuk azt ezúttal megsürgetni.

— A pénzűgyminister — mint értesülünk — kezelebb körrendeletét intézett valamennyi adófelügyelőhöz és adóhivatalhoz, melyben kijelenti, hogy oly adófizetők, kiknek egy s ugyanazon adóhivatal kerületén belül több községben oly adóköteles tárgyuk van, mely után akár 100 forintnál kisebb, akár nagyobb adóösszeg rovatott ki, amennyiben az 1876. IV. t. ez. hatályba lépte előtt az adóhivatalnál közvetlenül fizetni kötelez- tettek, továbbra is ugyanott fizetendők. Továbbá kimondta, hogy azon közvetlen adófizetőknek, kik szintén több községben vannak adóval megróva, s kik az 1876. XV. t. c. hatályba lépte óta a 100 forintnál nagyobb adótartozásaikat közvetlenül az adóhivatalnál, s ennél kisebb összegű adótartozásaikat pedig a községnél fizetik, kérelmükre a kir. adófelügyelők megengedhetik, hogy az egy és ugyanazon adóhivatal kerületén belül lévő községekből származó, habár 100 írtnál kisebb adótartozásaikat is közvetlenül a kir. adóhivatalnál fizethessék,