Békésmegyei közlöny, 1938 (65. évfolyam) október-december • 221-296. szám
1938-10-16 / 234. szám
ARA FILLÉR mt Békéscsaba, 1938 október 16. vasárnap 66. évfolyam 234. szám Sok ezer békésmegyei tót tiltakozott a tegnapi gyűlésen a csehek rágalmazó hazugságai ellen Határtalan lelkesedéssel tettek hitet magyarságuk mellett (A B. K. tudósítója jelenti.) Óriási érdeklődéi melleit folyt le tegnap este a békésmegyei tótajku lakostág tiltakozó naggyülése a Vigadó nagytermében. A tiltakozó gyűlésről hangszórók közvetítették a beszédeket és igy több ezerfőnyi tömeg szorongott a Vigadó előtt is, hogy meghallgassa a szónokokat. A nagygyűlésre nagy csoportok érkeztek s környező tótajku községekből, Tó komlósról különvonattal ''rkeslek ez érdeklődők, ezenkivül Siarvas, Meiőberény stb. tótajku lakossága is képviseltette magát nagy számmal. Hasonló demonstrációt rég nem látott Békéscsaba. A nemzeti Hiszekegy elmondása ulén Melishó János meleg szavakkal üdvözölte ez ezrekre menő hallgatóságot, majd kifejtette, hogy miért vált szükségessé, hogy a rragyarországi szlovák lakosság erélyes tiltakozásét fejezse ki a csehek hesudozásai ellen. Rámuletolt arra, ho^y a cseh irányitás alatt őíló kassai ás possonyi rádió nap mint nap azt a hazugságot terjeszti, hogy a Magyarországon élő tót 8jüu lakosság minden téren el van nyomva. A hatalmas demonstráció ezeknek a hazug hireknek legerőteljesebb cáfolata, a szlovákok soha nem voltak elnyomva és az ellen a legerélyesebben tiltakoznak, hogy Prága hazug híreivel igyekezzen megbontani a szlovákmagyar testvériséget. Ezulán Jánovszky János, a ciebsi kisgazda ifjak egyesületé nek elnöke szólalt fel. Jánovszky János erőteljes szavakkal emelte fel tiltekonó szavát a békéscsabai kiegezda ifjak nevében a csehek szemen szedett hszudozásai ellen éis kijelentette, hogy uay kulturális téren, mint gcadasági téren nem voltak elnyomva a magyerorezági sslovékok, akiknek hu a nyelvük tót is, de a szivük magyar. Rámutatott arra, hogy a csehek mér húsz évvel ezelőtt is becsapták a szlovákokat. Hangozlat!a, hogy ne egy-kél páltvezér döntsön a felvidéki szlovákok sorsa feleli, hanem maga a szlovők nép döntsön, hogy Szent István birodalmában akar élni, vagy a csehekkel. A békésmegyei tótajku lakosság tiltakozó szava elhallatszik a felvidéki szlovák testvérekhez, hogy ne higyjenek a csehek lelkiismeretlen hazudozó' sainek. A békésmegyei szlovákok kérik a felvidéki testvéreiket, hogy jöjjenek vissza az ezeréves határok közzé. Ezl követőleg Darlda Kőroly ev. tani ó kifejtette, hogy most, amikor a húszesztendős elnyomatás rabláncai késsülnek lehullani, a felvidék falé fordul figyelemmel. Kijelentette Darida Kéroiy, hogy talán a békéomegyei szlovőkok soha nem foglalkoztak volna a kérdéssel, mert szabadon mozoghattak es ezeréves hazában, azonban a cseh rádió arcpirító hazudozősai ssükségessé lelték, hogy a magyarországi s igy a békésmegyei tótajku lakosság felemelje erős tiltakozó szavát a csehek óllal hangoztatott elnvomHős hazug beállítása ellen. Darida Kátoly ezután kitért arra, hogy a békésmegyei tótok vagyontlag megerősödtek. Amikor kétszáz évvel ezelőtt a felvidékről elindultak jelenlegi lakóhelyükre, még nem is álmodták, hogy milyen dúsan termő helyre érnek. Kérdezi, hogy volt e valakinek bántódása, amikor bárhol is anyanyelvén beszélt. A lömeg zúgva feleli: „Soha, soha I" Békésmegyében negyven iskolában szlovák anyanyelvükön tanítják a gyermekeket. Kérdési tehát, ez lenne a cse hek állal hangoztatott elnyomatás. A szlovákoknak itt csak olyan egyesületük nincsen, amilyennek a megalapítását nem tartották szükségesnek. Ne fájjon a fejük a cseheknek a magyarországi szlovákok elnyomatása miatt, őssinlén kívánják a békésm igyeí fólajku lakosok, hogy a felvidéki testvéreiknek olyan „elnyomatőeban" legven ré»zük, mint as ittenieknek. Darida Károly ezt a kívánságát fejezte ki beszéde végén, hogy a felvidéki szlovák testvérek döntsenek saját sorsukról és térjenek vissza az ezeréves magyar hazába. A nsgyayülés utolsó szónoka Radnal Ferenc rk. lelkész voil, aki határozati javaslatot olvasott fal. amelyben a nagygyűlés közönsége tiltakozik as ellen, hogy a cseh rádió az itteni tótajku lakcstág elnyomatásáról beszél jen, mert Magyarországon minden jogot magadnak a szlovákoknak, amit maguk kívánnak megkapni. Tiltakozik az ellen a beállítás ellen, hogy van csehszlovák nyelv, mert olyan nem is volt ás nem is lesz soha. Az ellen is felemeli szavát a nagygyűlés közönsége, hogy a szlovák nép ügyében egykét pártvezér döntsön. A felvidéki testvéreinknek meg kell adni as önrendelkezési jogot, hogy népszavazással döntsenek sorsuk felől. A gyűlés szónokainak beszédét mindunt ulan megszakította a tömeg i — Secko naspet I (Mindent visssza 1) — kiáltással. A nagygyűlés szónokai mindannyian kifejezést adtak annak, hogy a magyarországi tótajku lakosság csak nyelvében vallja magát szlovőknak, de szivében és hazafias érzelmeiben igaz magyar és a magyar hazáért minden áldozatra képes. A többeser főnyi lömeg ezután hosszasan éljenezte Horthy Miklóst. Magyarország kormányzóját, majd a hatalmas megmozdulás a Himnusz eléneklésével ért véget. Esterházy János gróf drámai szózata a külföldi nagyhatalmakhoz és Magyarország lakosságához A magyar diplomácia küzdelme Jogos követeléseink nemzetközi támogatásáért - Francia, olasz, német nyomás a magyar igények érdekében A közvéleménytől elvárjuk, hogy ezekben BE órákban egységes magatar!ásl tanúsítson. A csonka hazábf n sam lehet más a cél, mint egységesen felsorakozni a kormány mögé a cél érdekében. Zőhony: A közvélemény az utóbbi napok hatása alatt áll. A csehek nagymértékben megerősítették a hatért. Beregssáss teljes hadi állapotban áll. Ungváron a lakosság, csendőrség és a vámőrök között valóságos tűzharc fejlődött ki, melynek során számosan megsebesültek. (A B. K. tudósítója jelenti.) Oroszvárról jelentik i Esterházy János gróf, a felvidéki egyesült magyar párt elnöke tegnap a következő nyilatkozatot tette: — Most, hogy a komáromi tárgyalások megszakadtak, helyénvalónak találom a felvidéki magyarságot és a közvéleményt lájákoalalni arró !, hogy a megváltozott helyzet következtében mi a magyar párt nemzeti tanácsának álláspontja. — A prágai kormánynak nincs semmi joga arra, hogy több száz ezer magyart megtartson. Ilyen határok között semmi esetre sem akarunk élni és nem akarunk maradni. Mi kitartunk a végsőkig és kérni fogjuk a négy nagyhatalom döntését, amely más nem lehet, mint a felvidéki magyarság felszabadítása. A felkelők száma egyre nő és egyre elkeseredatebbé válik a küídelem a cseh ssarnokok ellen. A csatározásokban több csendőr ét vámőr elesett. Római jelentés szerint az olasz lapok egyöntetűen sürgetik a c*eh-