Békésmegyei közlöny, 1938 (65. évfolyam) október-december • 221-296. szám
1938-10-06 / 225. szám
ÁRA 10 FILLÉR Békéscsaba, 1938 október 6. csütörtök 66. évfolyam 225. szám Magyar illúziók Irta; Oroszlány Gábor Pór órán belül remélhetőleg megkezdődnek ez érdemleges tanácskozások Komáromban a magyar és a cseh kormány képviselői közölt. A magyar kormány elsősorban is, mint ismeretes, két hatérváros azonnali átadását, a csehek által letartóztatott politikai foglyok szabadonbocsótásál, a cseh hadseregben szolgáló magyar katonák szabadságolását követeli. Nincs kétségünk afelől, hogy a cseh kormány azonnali hatállyal és vonakodás nélkül teljesíteni fogja a magyar követeléseket, sőt továbbmenőleg záros határidőn belül kiüríti és átadja azokat a területeket, hol a magyarság a domináló elem. Azok után, ami történt, józan ésszel el nem hihetjük, hogy akadályok gördülnének a végleges megoldás elé, mert a visszavonás, vagy ellenállás a CBehekei hozná végezetül tragikus helyzetbe. Ilyen körülmények közölt minden nyugodt vérmérsékletű magyar bizalommal és a biztos tudat érzésével várja az elkövetkező napok eseményeit, — viszont sokakat ki kell ábrándítanunk azokból az illúziókból, melyek ma fogvatartják a naiv ieikeket. A társadalomban hihetetlenül elszaporodott azoknak száma, kik a nemzeti ügy melleit, lisztén egoizmusból saját pecsenyéjüket akarják megsülni. Uion-u!félen azt halljuk, hogy a felvidék felszabadulása után a közöttünk élő tanár, mérnök, orvos, tisztviielő, magénalkalmazott, iparos, nyugdíjas a visszacsatolt területen akar magának uj pozíciót teremteni, mintha bizony a felvidék űzött magyarjai között nem volna ezerszómra olyan egzisztencia, mely huszéve vár a felszabadulás nagy pillanatára és elviselhetetlen sorsának javulósára. Sajnos, a felvidék magyarsága között is igen sok állásnélküli, elesett, a csehek által meggyötört, nemzeti érzése miatt hivaiátából kimozdított polgár van, — tehát az üres és komolytalan aspirációkkal ne áltassa senki magát. Élnek itt közötiünk néhányan, akiket Trianon tornádója a felvidékről idesodort az Alföld szivébe. Többször hallottuk a pódiumról beszélni őket, hogy „utolsó csepp vérünk az elszakított hazáért 1" Most aztán, mikor a nemzetvédelem az apa ifjú hajtását az izzólelkü fiatalság önkén les csapatába ssólitotta, a falvi- I tolta, nehogy cssh tövis menjen dék rajongó fiét kikönyörögte a j a lábába. csapatból és gyorsan hazaszálli- j ... Illúzió, Isten veled I .. . este • ©gj emondott Benes cseh köztársasági elüüif Sirovy miniszterelnök rádión jelentette be az elnök lemondását Anglia, Franciaország, Olaszország és Lengyelország egyöntetűen a magyar követelések teljesítését Javasolja Prágának — Két napos halasztást szenved a magyar-cseh tárgyalások megkezdése (A B. K. tudósítója jelenti.) A tegnapi nap legnagyobb politikai eseménye kétségkívül Benes cseh köztársasági elnök lemondása voll. Benes köz'ársasági elnök lemondását Sirovy tábornok jelentette be tegnap este 6 órakor a prágai rádióban. — Amikor Benes köztársasági elnök ur lemondását kell közölnöm, nem hallgathatom el. hogy ez milyen fájdalmasan érint bennünket — mondotta. Sirovy tábornok ezután felolvasia Benes köztársasági elnök lemondó levelét, amely többek között a következőképpen hangzott : — A történelmi események megváltoztatták államunk helyzetét és politikai életéi. Ezek után már tudtam mit kell tennem. Sirovy tábornok a levél ismertetése után beszédet intézett az ország lakosságához. A miniszterelnök egyebek között a következőket mondotta: — Rövid időn belül megtörténik az uj Csehszlovák állam újjászervezése. Az uj cseh kormány lojálisán végre fogja hajtani a müncheni egyezményt és az lesz a fő célja, hogy barátságos együttműködést fejtsen ki az egész világgal. Különösen szomszédainkkal kell együtt dolgoznunk. Még a megszükitett területen is megfogunk élni. A cseh miniszterelnök a továbbiakban utalt arra, hogy a »zlovák és ru'én föld autonom igazgatást fog kapni. Az orszásos frontharcos szövetség tegnap felvette az összeköttetést a csehországi magyar és rzlo-'ák frontharcosokkal. A magyar és szlovák frontharcosoknak 50 tagu csoportja a komáromi hidon át bevonult magyar Komá romba, ahol a lakosság esővel fogadta a létről érkezőkel. valóságos virágmegszállt terűJ& francia közvélemény nyugodtan fogadta Benes lemondásáról szóló hireket Benes köztársasági elnök lemondáiéra való tekintettel és hogy Chvalkovszky uj külügyminiszter, aki tudvalevően eddig Csehorfzág római követe volt, cgak ma érkezik Prágába, ez október 6 ikára kitűzött magyar—cseh tárgyalások két napos halasztást szenvednek. Párisi jelentés szerint a francia közvélemény nyugodtan fogadta Benes lemondásáról szóló hireket. A cseh barát körök ugyan sajnálják a köztársasági elnök lemondását, de elismerik, hogy ennek be kellelt következnie. A mérsékelt körök szerint Benes lemondasa tiszíultabb légkört teremt és lehetővé iesíi a még fennálló kérdések gyors elintézését.