Békésmegyei közlöny, 1938 (65. évfolyam) július-szeptember • 145-220. szám

1938-08-05 / 175. szám

BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 1938 augusztus 5 Telefon • 91. Augi^sstus 5 Nyitott tető A jelentéktelen asszony MASKARADE Előadások kezdete hétköznap 6 és 9, vasárnap 3—6—9 órakor * fcdrnyeh Serbed. Mátyás Károly tizenkét esz­tendős serkedi kisfiú ismeretlen körül­mények között nagymennyiségű alkohol­hoz jutott, emelynek elfogyasztása utén súlyos alkoholmérgezéssel szállították a gyulai kórházba. Oioabáu. Az orosházi országzászló kérdése újból napirendre kerül. Kovács Andor főesperes indítványt adott be a község képviselőtestületéhez, melyben kéli, hogy az országzászlót végre állítsák let. Az emlékmű helyéül ez evangélikus templom előtti területet ajánlja a fő­esperes. — Tegnapelőtt a Csokonai­uccában leégett egy nádfödelü ház. A ház öreg lakói — egy házafpár — csak­nem bennpusztultak. A padláson mintegy 90 kilogramnyi szalonna égett el. Az épület 1200 pengőre volt biztosítva. — Elrontott gyomornál és as ezzel ösizefüggő bekavarok, fel­fúvódás, emelygés eseteiben a ter­mészetes „Ferenc József kese­rűvíz is igen gyorsan, bítlosan és kellemesen lisstlljaki az emésztés útjait. Kérdezze meg orvosát. Debrecen. A város vezetősége a na­pokban 110.000 pengős közmunkát adott vállalatba. — A Gerébi-telepi rablógyil­kosség ügyépen a Kúria most hirdelte ki a jogerős ítéletet. A borzalmas rabló­gyilko8sóg ügyét a Töreky-tanács tár­gyalta és a tárgyalás lefolytatása után helybenhagyta a debreceni tábla ítéletét. Eszerint Kékes Sándort és Karasek Ist­vánt, akik Nagy Gábor öreg földművest megfojtották és kirabolták, tiz-tizévi fegy­házra, özv. Balla Zsigmondnét, a viszkai főjegyző özvegyét, mint felbujtót, hétévi fegyházra, az özvegy fiát, Balla Zoltánt, akit még mint hetedikes gimnezistát fogtak el, kétévi fegyházra ítélték. Pécs. A magyar királyi államrendőr­ség pécsi rendőrkapitánysága az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatá­sára és megsemmisítésére irányuló bűn­tett cimén eljárást inditott a Magyar Nemzeti Szocialista Párt Hungarista Moz­galmának hetyi vezetői ellen. Az ügyész­ségen már kijelölték az ügy előadóját és a három nyilasvezér kihallgatása után határoz az ügyészség további sorsukról. HajdnbadbAza. Borzalmas szeren­csétlenség történt Hajduhadházán. Szutor Sándor harmadféléves gyermek beleesett egy földre tett gulyásbográcsba és a kis­gyermek a forró gulyásban valósággal megfőtt. A haldokló gyermeket a debre­ceni klinikára szállították. Kiss Gáborné ellen, aki a bográcsot a földre tette, gondatlanság miatt megindult az eljárás. — Ha n rncs étvágya, ugy igyék néhány napon át regge éhgyomorra egy féipohár természetes „Ferenc József keserüvizel, mort ezáltal bélmüködése szebólyoződik es igy egész emésztése rendbejöhel. Kér­de meg orvosát. — Kificamodott a bokája. Ba­lázs Jánoz MÁV lémpa kezelő bé sérctabai lakos a pályaudvaron munka közben olyan szerencsét­lenül esett el, hogy kificamodott a bal combja. A szerencsétlenül járt embert a mentők szállították a csabai kórházba, ahol Ü'épolás alá vették. hx 5t cilágrénag Totíno. Andrea Merro tanár igen bo­nyolult sebészi műtétet hajtott végre, emelynek során öt majomcsigolyát ülte tett át egy 35 esztnndős férfi gerinc­oszlopába. A négy óra hosszat tartó műtét f teljes sikerrel járt. A vastüdővel lélegző beteg, eki közeli helálra volt Ítélve, kitűnően érzi magét. Felgyógyu­lása két hónapon belül várható. Tspméiiytixsitt Nyitás 67.5/8 695/8 72.1/4 55.3/4 Chicago Közép Buza : 69.7/8 Tengeri: 55.3/8 Zárlel jól tartott 67.1/4-6/8 69 7/8-3/4 711/8-71 jól tartott 54.7/8 24.1/8 26.5/8 46.­47.1/2 50.1/8 76.3/4 75.1/2 77.1/2 52.7/8 54. Rozs: 24.7/8 26.5/8 Zabi 49.5/8 Winnipegi 76.3/4 75.3/4 Rotterdam i 52.1/2 54.1/2 l tartott 231/2 24.3/8 26.­tarlott 45.­46.3/8 48 3/4 jó! tartolt 76.7/8 75.5/8 78.­5C0.— 505.- 512.1/2 515.­üudapest hatéridfis. irány egyenetlen, forgalom élénk. Kémárnplac. Irányzat egyenetlen, forgalom csendes. Ferancvároai Areki nehéz 94—98, közép 90—93, silány 84-88. Valaték i Cseh korona 9.50-12 00, dinár 7.15—7.70, francia frank 9,15—9.55, leu 300—3.40, líra 16.90—17.90, svájci frank 77 25-78.15. angol font 16.60-16 80 dollór 336.09-340 09. holl. frt. 185.65­187.65 Devis&ks Amszterdam 186.00­187.60. London 16.65-16 80. MAVAUT AUTOBUSZIMENETREND Érvényes 1938 május 15-től junius 25 ig • Békéscsaba—Gyula t 820 1 245 1 915 ind. Békéscsaba „Csata'-szálló érk. 555 H00 1310 850 1310 1940 érk. Gyula városháza ind. 530 1 025 1 240 Menetjegy: P 1.10 — Menettértijegy; P 1.90 * VI. 4-től szombaton és ünnep előtti hétköznap közlekedik, t VI. 5-tól vas. és ünnepnap közlekedik. § t 1320 1 830 ind. 1414 1918 érk. 1455 2002 é rk. 1530 2040 érk. Békéscsaba-Siarrai Békéscsaba „Csaba"-szálló érk. 805 Kondoros ind. 7 1 4 Szarvas ind. 630 Öcsöd ind. 555 Menetjegy: Kondorosra P 2.20, Szarvasra P 3.40 — Menettértijegy: Kondorosra P 3.80, Szarvasra P 5.50 Békéscsaba—Szeghalom—Püspökladány—Haj<?assobos«l6—Debrecen § t - - ind. Békéscsaba MÁV p. u. érk. - 1805 2lg 600 1320 i nd. Békéscseba „Csaba u-sz. érk. 810 1800 2120 6«7 1337 érk. Békés ind. 753 1 743 2103 635 1 355 érk. Mezőberény ind. 735 1 725 2045 722 1441 érk. Szeghalom p. u. ind. 64? 1638 1958 753 1505 érk. Füzesgyarmat ind. 622 1 610 1 930 840 _ érk. Püspökladány Rákóczi ind. — 1523 1843 919 _ érk. Hajdúszoboszló ind. — 1445 1805 955 _ érk. Debrecen Arany Bika-sz. ind. — 14'0 1730 Menetjegy: Békésre P 1.—, Me?őberénybe P 1.50, Szeghalomra P 3 20, Fgyarmatra P 3.80, Hszc boszlóra P 6.30, Debrecenbe P 7.50. — Menettértijegy: Békésre P—.—, Mezőberénybe P 2.50, Szeghalomra P 5.50, Fgyermaira P 6.70, Hszoboszlóra P 11.—, Debrecenbe P 13.— Békéscsaba—Szeghalom—Barettyéajfala § + — ind. Békéscsaba MÁV p. u. érk. 1805 2125 600 ind. Békéscsaba Csaba-sz. érk. 18™ 2120 722 érk. Szeghalom p. u. ind. 1638 1 958 857 érk. Berettyóújfalu p. u. ind. 1400 1911 903 érk. Berettyóújfalu községh. ind. 1350 1905 Béb éscsaba—Gynla — Kétagyhftxa—Eiek 1245 j nd. Békéscsaba „Csaba'-szálló érk. 1199 ,320 ind. Gyula városháza érk. 745 1355 érk. Kétegyháza p. u. ind. 710 1425 érk. Elek ind. 640 t . Békéscsaba—Dobos * * VI. 19-től IX. 4-ig csak szerdán és szombaton közlekedik. — 1239 i nd. Békéscsaba pu. érk. 732 1607 625 1320 ind. Békéscsaba „Csaba"-sz. érk. 727 1602 652 1 347 érk. Doboz községháza ind. 700 1535 A járatok vaséinep, ünnepnap és iskolai szünnapokon nem közlekednek. § Csak hétköznap,• t Csak vasárnap és ünnepnap közlekedik. Felvilágosítások a MÁVAUT kirendettségénét: Békéscsaba, II., Ferenc József-tér 2. s—s Teteloa : 2—33. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Ferenc József-tér 20. Telefoni 176, Előfizetési ára : 1 hóra 2, 7* évre 6 P. Vidékre postán küldve 1 hóra 2.30, 7« évre 6.90 P. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Felelősszerkesztő : ERDÉLYI GYÖRGY DR. Kiadótulajdonos t GRUBER ISTVÁN A Corvina-nyomda nyomása. Rongyért hulksdék­papirt ad a Corvina-nyomda Fríedmann) az OTK centere a SzAK-hoz szerződött Az NBB ba jutott csapatok nagy; ban erősítik csapataikat, hogy meg tudják állni helyüket az erős me­lőnyben. A Déli kerület két NBB csapata, a MAFC és a SzAK is ujabb játékosokkal erősiti csapatát,­de hogy kik ez uj játékosok, azt még nem tudni. Egy eaonban már biztos, az orosházi Friedmann a SzAK-hoz szerződött, igy öt már nélkülözni fogja csapata. Állítólag még több csabai alosztálybeli fut­ballistát rabolnak el a többi NBB csapatok is. Több játékos kiválik a NIÁV csapatából? Rossz híreket hallani az u'óbbi időben a ciabai MÁV ról. Arról suttog a fáma, hogy a vasutas csa­patban több játékos elkedvellene* dés és egyéb okok miatt nem fog játszani ősszel. Nem fogadja öröm­mel a közönség ez ilyen híreket, mert a MÁV volt az utóbbi évek­ben az egyetlen csabai csepülj amely komoly eséllyel pályázóit a bajnokságra. Augusztus 5, péntek 6.45 Torna, — Utána Hanglemezeké 7.20 Étrend, közlemények. 10.C0 Hirek. 10.45 Felolvasás. 11.10 Vizjelzés. 12 Déli harangszó az Egyetemi-templomból. 12.05 Marjay Erzsébet és Ligeti Dezső énekel, zongorakísérettel. 12.30 Hirek. 13.30 Ku­rina Simi és cigányzenekara. 14.35 Hirek. 16.15 A rádió diákfélórája. 16.45 Időjel­zés, időjárás, hirek. 17.00 Uray Margit magyar nótákat zongorázik. 18.00 Az Or­szágos Postászenekar műsora. 19.20 Sportközlemények. 19.30 Loósz József hegedül, zongorakísérettel. 20.00 „Monti ezredes." Regényes hangjáték négy rész­ben. 22.00 Hirek, időjárásjelentés. 22.25 Farkas Jenő és cigányzenekara. 23.30 Tánclemezek. Apróhirdetések Bútorozott uccai szoba azonnalra ki­adó. Esetleg két szoba bútor nélkül is. Ferenc József tér 20. Gyermekmérleg kölcsönzés Faragónál Ándrássy-ut 36. Telefon 150. Műhely kiadó. Prónay u. 2­Olaj, porfestékek, lakkok, kence stb. festékáruk, háztartási cikkek, tüzelő anya­gok versenyképes áron kaphatok Wernei Andrá3 Andrássy-ut 73. Hirdetési dijak : milliméter soron­ként 5 fillér, vasárnap 7 fillér. Tartam engedmény. Apróhirdetés 10 szóig 50 fillér, vasárnap 70 fillér, vastagon szedett szavak két­szeresen számítódnak. Notic so­ronként 1 pengő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom