Békésmegyei közlöny, 1938 (65. évfolyam) április-június • 73-144. szám
1938-05-17 / 110. szám
8 6EKESME0YEI KÖZLÖNY 1938 május 17 Férfi-, üti Baind, s Váradif Ól Hatalmas váflaszték, —.. , alacsony szabóit árak ! vásároljon! Soltész János, a független kisgaedapárt éilőepontját tolmácsolva kijelentette, hogy a oári a javaslatot helyesli és elfogadja. Hangoztatta még, hogy a kisgazdapárt volt az első, amely drótsövényt követelt a jobboldaliság éa a forradalom közé. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter válaszolt a falszólaiáiokra. Beszédének kiemelkedő eseménye az volt, amelyben válaszolva azoknak, akik a köztisztviselők poiiiiüálésa ellen foglaltak állást. Bejelentette, hogy B kormány a közeli nepokban szigorúan megtiltja a köztisztviselőknek minden olyan politizálást, amely őket elfogulatlansőgukban befolyásolhatná. Beszédét azzal a megállapítással kezdte, hogy örömmel látta: az összes felszólalók honorálták a célkitűzéseket, amelyeket a jave.aiaí tartalmaz. — A kormánynak es az álláspontja pedig, hogy ez eszmék harcát nem akarja lehetetlen tenni, amennyiben a?,ok az eszmék nem feí forgatásra törnek és nem erőssakos es?,közökkel kívánnak érvényesülni. — Da a kormánynak as a felfogósa, hogy az eszmék harcát nyílt színen kell megvívni. Á közlisztviselői kérdésről nyi latkozott ezután a belügyminiszter. — Eaennel bejelentem, hogy a törvény eltilt a közalkalmazottaknak minden olyan politikai magatartást. emely őket a szükséges elfogulatlanságukban befolyásolhatná, fegyelmi megtorlás alá fog helyeztetni. A köztisztviselői kart a kötelességeire figyelmeztette a belügyminiszter (A B. K. tudósítója jelenti.) Tegnap délelőtt foglalta el híva tálát Keresztes-Fischer Ferenc, az uj belügyminiszter, akii a tisztikar nevében Tomcsányi Káímén államtitkár üdvösölt. Keresztes fischer Ferenc nagyhatású beszed ben válasEolt ez üdvözlésekre : — Engem — mondotia - a nemes értelemben vett keresztény nemzeli gondolat veaetett esíésa életemen át és az a jobboldali irónyzat. Es irányban a s én programomon töréa nem tehet. Eí várom, hogy a minisztérium tisztviselői kfcra is hasonló szellemben végzi kötelességét. — Azonban ez eszmei irányzat, amelyet követünk, nem menti fel a tisztviselőt az alól a köteleseit sége alól, hogy a maga kötelességét a törvényes keretek között elfogulatlanul teljesítse. — Bármennyire teiiive veeyunk i» ezzel az eszmével, a tisztviselőnek kötelessége mindig csak az marad, hogy a törvényes keretek között szolgálja ki a közönséget. Ennélfogva előre is kijelentem és kérem, vegyék ezt Q legkomolyab ban tudomásul, hogy itt olyan ja lenségeket, olyan cselekedeteket nem tűrök, amelyek ezzel ez elvvel ellentétben éllanak. Nem tűröm lehőt, hogy o Hadviselő, akinek kötelessége a törvények és a törvényes jogssabályok végrehajtása, olyan magatartást tanúsítson, akár itt bent a hivatalban, akár azon kivül, amely a hivatali elfogulatlanság rováséra megy, vagy akár csak azt a gyanút is keltheti bárkiben, hogy a íisrJviselő egy oidaluan, nem elfogulatlanul teljesíti kötelességét. — A levegő tele van kótyagos eszmékkel és ezek beférkőztek olyan körökbe is, amelyekbe való beflrkőaés az állam rendje? és fegyelmét veszélyeztetheti. Elsősorban értem itt a tisztviselői kart, amelynek nem szabad odaadnia magét bármiféle ilyen mozgalomnak és ha akad valaki, aki e tekintetben elcsábíttatta magőt, figyelmeztetem, gondolja meg magét és térjen vissica as 1 elfogultság utjéra, mert ha eat nem teszi, az én kemény ke?;em fopja érezni. Megvagyok győződve arról, hogy a belügyminisztérium tisztviselő kara a legnagyobb elfogulatlansággal teljesiti köieleseégét, de olyanok az idők és olyan jelenségek vannak, hogy szükségesnek tartottam ezí ezen a helyen és ez alkalommal nyomatékosan leszöge»ni. Lelkes éljenieés és teps fosadta a miniszter beszédé*. A frontharcos 50.000 résztvevője hitet tett a kormányzó mellett (A B. K. tudósítója jelenít.) Vasárnap délelőtt 50.000 frontharcos vonult fel Budapest uccáin, hogy a vér és kard jogőn hitvaliőst tegyen a fegyelem mellett. A Vigadóban megtartott gyűlés elkezdése előtt ötvenezres tömeg szőllta meg a Belvárost, a frontharcosok példás rendben és fegyelemben, zárt sorokban helyez kedtek el a környező uccákban. A Vigadó nagytermét zsúfolásig megtöltötte ez előkelő közönség. A vezetőség érkezését, élén 7akách-Tolvaj Jóisef gróffal, a jelenlevők felállással és lelkes „Front, huj, hajré"-val köszöntötték. A Himnuszt feszes vi.yázzban hallgattak a frontharcosok, majd Takách-Tolvaj József gróf mondotta el megnyitó beszédét. — Tis évvel ezelőtt utfvanezen a helyen alakul", meg ÖL Országos Frontharcos Szövetség. A terem meg félig sem "teli meg akkor, most pedig — mondotta — félmillió tagja van a fronSharcostábornak. Es a félmilló frotharcos — emelte fel hangját TakéchTolvfij — nem tűrheti éa nem engedi meg, hogy eat a sokat szenvedett orssőgot még egyszer forradalomba döntsék. — Csak a krsEtusi és katonai froniharcos-eszma mentheti meg az országol. A frontharcosok nem tűrik a felelőtlen agitátorokat én kíméletlenül ellenük fordulnak. AE utóbbi hónapokban lábrakapott a lelkek terrorizálásának idegen módszere. Est mi, frontharcosok lovébb ölbetett kézzsl nem nézhetjük és nem tűrhetjük. Odakiáltjuk mindazoknak, akik egy második forradalomba akarják bevinni az országot, a felforgatóknak és túlzóknak : Állj! — mert különben szemben találják magukat azokkal a kemény öklü férfiakkal, akik már a halállal is farkasszemet néstek. — Vegyék tudomásul a tutaók, hogy ha kell, félmillió magyar frontharcos és a hozzánk csatlakozott fiatalság, a jövő tűzharcosai masíroznak a készülő forradalmi tűzfészek ellen. — A vér és kard jogán, amelyre építeni lehet, bel- és külpolitikai szempontból egyaránt, a frontharcos tábor nevében kiáltom: egy vezetőnk van : Magyerorazőg nagyura : vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó. A frontharcosok elnökének nagyhatású beszéd°> után Mezey István, Hunyady Vass Gergely, Tóth András országgyűlési képviselők és Patacsi Dénes, a Frontharcos Szövetség alelnöke szólaltak fel. Huszár Aladár a kormányzót éltette, mejd határozati javaslatot terjesztett elő, amely szerint a bajtársi tábor hűséggel és hódolattal köszönti Magyarország kormánylóját. Nagy érdeklődés mellett tartotta meg békéscsabai vándorgyűlését a Magyar Nevelök Egyesülete (A B. K. tudósítója jelenti.) Vasárnap délelőtt íadolfs meg első vándorgyűlését Békéscsabán H Városi Síinházben a Magyar Nevelők E?vesülete. A Ryüiésen megjelent Kisparti János dr. tankerületi főigazgató és Jánossy Gyula polgármesterrel sz élen a város közönségének szine java, ugy hogy tizenegy órára a styülés kezdetére a közönnég zsúfolásig megtöltötte a színház épületét. A nagyszabású gyűlésen Délmagyarorszég nevelői adtak találkozót egymásnak. A nagysserü programot a Hiszekegy eléneklésével vehette be a békéscaebai Iparo* Daloskör tökéletes előadással. Est követőleg Pancrats József felsőkereskedelmi iskolai igazgató mondotta el kitűnően felépített gondolatokban gazdag bevezető beszédét. Pancra'z József értekes előadásában meggyőző erővel mutatott rá a nevelés vonalvezetésére és rávilágított erra, hogy a bölcsőtől kezdve mindenni nevel és döntő fontosaággal bir, hogy amikor a gyermek nevelésébe mér a hivatásos nevelők belekapcsolódnak ez ne okoaszon zavart, éppen ezért fontos, hogy a magyar nevelők és a közönség között meglegyen az összhang. Nagy vonásokban ecsetelte a nevelés különféle módját és a nevelők áldozatos munkáját. Végül üdvözöte Jánossy Gyula polgármestert, mint Békéscsaba város őssinle kuliurbarátját, aki minden alkalmat megragad, hogy a várps kulturális fejlődését elősegítse. Üdvözölte ezután Kisparti János tankerületi főigazgatót és az összes vendégeket, valamint a megjelenteket és külön emlékezett meg a gyűlés sserepiőiről. A nagytetssessel fogadott bevezető beszéd után Belle Ferenc dr. a szegedi városi zeneiskola igazKatója Chorelli: La Follia, Brahms : Valcer éa Schubert: Méh cimü szerzeményeit adta elő tökéletes technikai késszéggel és pompás muíikalitással. Különösen Schubert A Méh cimü saersreményében bontakozott ki Bella Ferenc nagy müvéssete. A műsorszám végén őssinte ünneplésben részesítették a művészt. Antos Kálmán seneszerző orgonaművész kunzseniális kísérőnek bizonyult. A zenesuám után Váradi Imre dr. nytlv. rendes egyetemi tanár tertott magas színvonalú előadást „Naníjsetnevelés és népi kultura az uj 0 aszorszégban" címen. Mindvégi* élvezetes e'őadást a közönség legteljesebb érdeklődését válioHa ki, amelyben az előadó sok előadói készséggel ismertette az uj O ssxország nevelési és társadalmi berendeléseit. A közönség hálás volt a kitűnő előadásért és meleg tapseal honorálta. E?t kövelőleg dr. HirlingnéHaj' nal Lola operaénekesnő kivételesen szép kulturált hangjában volt alkalma gyönyörködni a közönségnek. Mozzart : Donna Anna levél áriája, Verdi Troviattáiának nagy áriája ragyogó előadásban került a közönség elé. Különösen a Bartók Kodály dalokkal aratott nagysikert Hajnal Lola operaénekesnő. IÍBÍÍ műélvezetet nyújtott még Antoané Simkó Mária zongoraművésznő remek zongora játéka, aki Liszt müveiből adott elő. Az előadó művésznő brilliáns billentése és közvetlenül könnyed tónusa élmény volt. > A magas nívójú műsort az Iparos Dalárda Tárta be a Himnusz hangjaival. Ez alkalommal az Iparos Dalárda ismét bebiaonyitotta, hogy a békéscsabai dalos életnek egyik hivato't reprezentása. Lukovitzky Endre karnagy kitűnő dirigensnek bizonyult. őszinte dicséret illeti Pancratz József kereskedelmi iskolai igazgatót a rendezérérí, aki fáradhatatlan munkával kéazilette elő a gyűlést éa ezzel értékes szolgálatot tett a nemzeti összefogásnak.