Békésmegyei közlöny, 1938 (65. évfolyam) április-június • 73-144. szám
1938-04-24 / 91. szám
2 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 1938 április 12 Pálos Tibor verse: Vízparti filozofia Terítsd meg előttem az asztalt, aludni és tudni kívánok. Amit ettem és ittam, az rossz volt. Bármilyen halakai vessen fel a viz, nem imádkozom el mire várok: ahogy esik, ugy puffan. Felnőtt vágyaim elremegem. Felfőtt napjaim vízbe lököm. Megtapad szemem egy kisgyermeken, ő élni fog, mikor — más leszek én. Úszkál majd itt a hullámkörökön s issza a napsugarat. „Menj az árnyékba, rád zuhan Ut a híd vagy ... az ég" — a hold kiabál, Lanyha fényétől cseng a kavics. Borzas tárgyak repülnek a földre, egyik se kérdi meg, ki hol áll: ahogy esik, ugy puffan. Nekem gyűjt erőt a beléndek. Nem érik a nadragulya. Ertem koplal a földbeli féreg. Felfordulok valahol a parton, de nincsen szükségem sok tanura. Élek, amig akarok. Harag és fáidalom szerlecibálja sebeimet s körmömre ég az átok. Lelkem — ne taszíts a hínárba. „Rád hull itt valami..." — Mi hullhat 1 „Állj félre már a fenébe" — Nem állok, ahogy esik ugy puffan. ^ÍCULMN A három éves csöppség kalandja Eltűnt otthonról egy csabai kisgyermek, akit a vonaton találtak meg DIVATHAZBAN Három éves kis csöppség mindössze. Szőke hajfürtjei azzal a természetes bájjal simulnak homlokáia, amely cseknem minden anyát arra a kijelentésre ragedtat: „Az enyém a legszebb a földkerekséged" Kék szeme ártatlan mosolygáséban lehetetlen nem gyönyörködni. Ott tipeg-topog egész nep a füszeresboltban édeeepja körül, a pult mögött és előtt és vidám kacagásával, folytonos raiv kérdéseivel felvidít mindenkit, aki csak belép az ajtón. A vevők mindegyike ismeri, szereti és becézi s reklamálják, ha tör énetesen nircs olt. Ő a boll élő reklámja. A füszerüziet volt eddig az ő birodalma. Az ecetei hordótól a kenyerespo'cig eljutni és vissza — ezt tekintette csaknem állandó feladatának, de közben persze megállóhely is akadt: a csokoládésfiók. Feltételes volt, akkor lehetett különösképpen tekintetbevenni lé tezését, ha édesapa nem nézett oda. Most, hogy eljött a tavasz és párszor alkalma nyílott a nepiütéses időben gyönyörködni, egyszeriben kic.inek kezdte találni az üzlethelyiségben mozgási körletét, a szabadba vágyott. Vitték is nem egyszer sétálni, de ő többre vágyott. Valami homályos kérdés izgatta fantáziáját, látta, hogy amerre csak mennek, mindenütt házak állanak, de szerette volna tudni, meddig tartanak ezek s mi lehet mögöttük? Húsvét vasárnep nagy esemény történt életében. Szülei kézenfogták s hosszú uccákon keresztül sétáltak vele, arra, amerre a kis öreg még sohasem járt. Már csak nem elfáradt, amikor esy fekete házsor előtt megálltak. Különös házakat láíolt maga előtt ifjú hősünk, nety eblakokkal s odébb, a végin irtózatosan füstölgőit a kémény, sőt még — érthetellenül — olyan szuszogó pöfögő hangot is adolt. A legérdekesebb azonban az volt, hogy lent a házaknak alá lehetett látni, csak közben volt egy egy kerék, majdnem olyan, mint a kocsiknál. Nem győzött belelni a kis szöszke gyerek a csodálkozással s meglepetve vette észre, hogy apa meg anya nem találják ennyire érdekesnek a dolgot, egyszüen esek azt mondták neki: „Látod fiacskám, ez a vonat." Nem maradtak ennyiben, hanem a lépcsőkön felsegítették barátunkat s helyet foglalt a család a padokon. Kis idő múlva csodálatos dolgot vett észre a csöppség. A ház mintha megmozdult volna s ahogy kinézett az ablakon, azt látta: körülöttük az: egész világ fut, mindig gyorsabban és gyorsabban. Kicsit rettegve gondolt most vissza korábbi töprengéseire, mert ai jutott eszébe: mi lesz, ha a világ elszalad előlük... Sirni sseretett volna, de nem jutott ideje, mert már meg is állt a vonat, ők kiszálltak s ott álltak egy kicsiny épület előtt, melynek ajtajánál egy feketeruhái katonabácsi szalutált, körülöttük pedig a végtelen mező terült el. Mily szép volt, mily érdekes, a kis csöppség alig tudta elraktározni magában a sok újdonságot, pedig mindez csak bevezetésnek bizonyult, mert rövid séta után odaér-tek nagyapóék tanyájára, ahol tért karokkal várták őket s ahol a kis hároméves ifjúnak olyan délutánban volt része, amiről eddig nem is álmodott. Nagyapó apróra meg mu'alott neki mindent, a nagy szalmakazlakat, a barátságosan ugató Bodrit, a pitvart, meg a tiszta szobát, ahol azután uzsonnáztak is olyan finomat, hogy a kis csöppség alig tudta abbé hagynia Egyszóval — minek is magyarázzunk annyik? — a nagy kirándulás teljes mértékben sikerült, a szöszke fiúcska valósággal megtelt az uj és ujabb élmények sokaságával. Még aznap este, alvás előtt el is határozta, hogy minél hamarabb igyekszik ismételten megszemlélni újonnan szerzett benyomásait, hogy tirzfázza a homályos részleteket. Az alkalom hamar el is érkezeti. Hogy, hogy nem napok multán egyedül hagyták pár percig az udvaron s ő nem sokat gondolkozott, nekivágott az uccáknak. Arrafele ment, amerre vasárnap kézenfogva vitték szüleid Talőn ösztönösen, talőn véletlenül eljutott egészen odáig, ahol először megpillantotta volt azokat a furcsa házakat. Megállt, a korlőt mellé húzódott s csak bámult csendesen, ismét ámulva nézte az el és feltűnő házé kat. Hogy azután mi történt vele, csak sejteni lehet, talán valamelyik utasnak feltűnhetett a szöszke gyermekfej, kis barátunk gyönyörű kék szeme « megszólíthatta a csöppséget. Az bátran felelgetett s közben biztosan elkotyogta, hogy milyen jó lenne a furcsa hőzakba bemenni. Nem tudni, az utast milyen szándék vezette, de gondolt egyet, kézenfogta a gyereket s felültette a furcsa házikók egyikébe, a padra, ő maga meg talán elment valamit vásárolni s közben a vonal elindult ... Az volt azután a kis csöppség nagy szerencséje, hogy egy ismerős bácsi volt a kalauz, aki csakhamar kiismerte a helyzetei 8 az ő jóakarata támogatásával hazakerüli nagynehezen a gyerek. Igy is öreg este volt már, nyolc óra, amikor édesanyja újra karjaiba zárta a kis kalandort, aki hőrom éves léiére öt álló órán keresztül volt el a szülői háztól. Végül, amikor — izgatott és ideges keresés utón — meghallották, honnan került elő gyermekük, a szülők voltak sokkal jobban megijedve s nem győztek hálát adni a gondviselesnek, amelynek oly csodálatos utjai vannak. • Egy lop a képeskönyvből, ugy hangzik, mindez. Kis mese nagyoknek. Pedig — akár hiszik, akár nem — ez a történet igaz, Békéscsabán játszódott le péntek délután hőrom órától este nyolcig. Ki mondja, hogy nem fejlődünk? Ma már a három éves gyermekeknek is önálló gondolatai és önállósági törekvései vannak. Anno 1938.. . minket támogat, ha hirdetőinknél utístírol
