Békésmegyei közlöny, 1938 (65. évfolyam) április-június • 73-144. szám
1938-06-08 / 127. szám
BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 593 junius 12 Férfi-, fia éi gyermekru hát -iodig y á r a d i f Ó I Hatalma* válaszlék, ——————alacsony szabott árak! vásároljon! Szeptember elsején kezdődik az EPOL szülési versenye A győztesek a most megteremtett „Népszaporodási Alap"-ból kapják a dijakat (A B. K. tudósítója jelenti.) Döntő fordulathoz érkezett a magyar családvédelem. As Egészségpolitikai Társaság, az EPOL, tagjai jogiSszakértők bevonásával megalapították a „Népszaporodási Alapot". Az EPOL Szeremle dunántuli község megmentésére „szülési versenyt" rendez szeptember esejei kezdetlel, amely versenyt az ország többi egykés falvaira is kiterjesztenék később. A verseny öt évig fog tartani. A „Népszaporodási Alap" a pénzügyi részt a különböző egyesületek állal még később meghatározandó összegből (a tagdijak 10 százaléka) véli előteremthetni. Ismeretlen spanyol repülők bombatámadása a francia határon A francia-spanyol határvidéken pünkösd vasárnapjánsk délelőttjén súlyos incidens játszódott le. Orgeix határmenti francia község fölött repülőgépek jelentek meg. amelyek katalán területről jöttek. A repülőgépekről tiz bombát dobtak le, amelyek súlyos károkat okoztak. A támadó repülőgépek ezután megfordultak es visszarepültek anélkül, hogy fel lehetett volna ismerni, milyen repülőgépek. A francia városka megtámadó sának hire Pórisban nagy izgalmat kelteli. Azonnal megindult a vizsgálat, hogy megáliapiisék a támadó repülőgépek nemzetiségét. Pünkösd hétfőjén megismétlődött a vasárnapi hatérincidens, Ezúttal kilenc hatalmas bombavető repülőgép jelent meg francia terület fölött, bombákat azonban nem tudott ledobni, n ert a francia légelhárító ütegek a gépeket visszaűzték spanyol terület fölé. Az ujabb súlyos incidens hírére Daladier miniszterelnök elhatározta, hogy személyesen vezeti a vizsgálatot és ezért tegnap délben Toulouseba ment, ahonnan automobilon folytatta útját, hogy kérdésekot intézzen a légi bombázás több szemtanujához. Falbontó betörők garázdálkodtak a fürjesi tanyákon (A B. K. tudósítója jelenti.) Falbontó betörők jártak vasárnapra virradó éjjel Hugyecz András fürjesi gazdálkodó tanyáján. Ismeretlen tettesek kibontották a gazdálkodó éléskamrájának hátsó falát ét az igy támadt résen behatoltak a kamrába és onnan egy oldal szalonnát, 18 liter zsirt, valamint öt szál kolbászt maggukkel vittek. A vakmerő betörést a hózbeliek csak a késő délutáni órákban vették észre és az esetet nyomban jelentelték a csendőrségnek. A csendőrség nyomozást indított. A kultuszminiszter mondja : Az iskolában nem tűrök semmiféle politikát (A B. K. tudósítója jelenti.) Gróf Teleki Pál ku'tuszminiszter sürgős teendőjének tarlotta, hogy teljes mértékben száműzze az or szóg minden iskolájából a politikát. Ezért B mult héten magához rendelte az érdekelt főigazgatókat és tanfelügyelőket s az iskolában folyó politizálás ellen negy beszédet mondott. Felhívta a figyelmüket arra, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel érvényt aker szerezni annak a felfogásának, hogy az iskolában semmiféle helye nincs a napi politihánk, legyen az jobbvagy balaldalt, kormánypárti vagy ellenzéki politizálás. — Az iskolában nem iürök semmiféle politikát — modotta gróf Teleki Pál — és felhívom a főigazgatókat és tanfelügyelőket, hogy ennek az állóspontomnak haladéktalanul és maradéktalanul szerezzenek érvényt." A főigazgatók és a tanf elügyelők a kultuszminiszter beszéde után seját hatáskörükben már a mult héten kiadták a szükséges rendelkezéseket és ellenőrzik, van-e olyan iskola, ahol a politizálást nem szüntették meg és hallgatólag tűrik. A mai élet bizonytalanságában mindenkinek irányításra van szüksége. A* irás irányit, mert as iráa beszél, az irfcs nem hazudik, az irás a ióiek tükre. Vizsgáltassa meg Írását az országoshirü Thpfídnrnv professziómé grafológussal I IluUUUl Uw Fogad egész nap lakásá n Sziv-ucca 1. sz. alatt Fogad egész nap Még ma keresse fel, mert rövid ideig lesz itt. A dija nagyon mérsékelt. Öt embert agyonlőtt a pestmegyei Foktőn egy tolvaj legény Csendőrség és katonaság üldözi a gyilkost (A B. K. tudósítója jelenti.) Borzalmas tömeggyilkosságnak lett okozója egy tyúklopás leleplezése pünkösd másodnapján a pestmegyei Foktő községben. Már évek óta forzkígatta a gazdók udvarait a Való cseléd. Való Lajost és feleségét el is fogták szombaton a csendőrök, de a fiuk, István elmenekült és az éj leple alatt revolverrel lelőtte az elfogására házukhoz rendelt csendőrt. A csendőr karabélyával ezután még négy embert agyonlőtt a falubeliek közül, egyet padig megsebesített az ámokfutó legényt. A vérengzés ulán a huszonhat éves Való litvánnak nyoma veszett. Nagyszámú csendőrség és katonaság hajszolja az egész környéken a tömeggyilkosl, akinek fejére 100 pengős vérdijat tűztek ki. Másfél év múlva kezdik meg a kecskemét—békéscsabai ut építését (A B. K. tudósitóia jelenti Régi probléma megoldása veszi kezdetét a m. kir. kereskedelmi miniszternek ama rendeletéval, melyben a kecskemét—békéscsabai 415. sz. ut átépítési tervezetének elkészítését rendali el. A gépkccíiközlekedés régen érzi mór olyan útnak a hiányát, melyen a közlekedés a mai igényeknek megfelelően lebonyolítható. A terveket az ut mentén illetékes áilam^pitészeti hivatatok 1939 őszéig kell, ho^y elkészítsék olyan időpontig, amely lehetővé tessi, ho&y az átépitést megelőző közigazgatási helyszint bejárás 1939. december 31-ike előtt meg* tartható legyen. Kérdést intéztünk idevonatkozólég a gyulai éliamépitészati hivatalhoz, ahonnan azt a felvilőgosi Sást kaptuk, hogy az ut átépítése a fenti adatokból is kitünőleg valószínűleg 1940-ben veszi kezdetét. A* utat valószínűleg mintegy 6 méter szélességben képezik ki modern uttá. A burkolat a külső szakaszon valószínűleg aszfalt szőnyeg lesz, mig a községekben futó részéi az útnak, amennyiben mőr megfelelően burkolva nincsenek, kis gránitkockákkal borítják. Bék^smegyében mintegy 60 km fut az útból, mégpedig Öcsödön, Békészentandróson. Szarvason és Kondoroson át Békéscsabáig. Ebbe az útba Gyula a most burkolős, illetve átépítés alatt levő békéscsnba—gyulai úttal kapcsolódik be. Békésmegyében minden községet beszerveznek a háziipari tevékenységre (A B. K. tudósítója jelenti.) Rövid ideje áll fenn a Békésmegyei Háziipari Szövetkezet, de szép munkát végez, bár még e kesdet anyaci nehézségeivel küzd. A Nemzetközi Vásáron kiállított békésmegyei háziipari termékek nagy sikert értek el. Sok megrendelést kaptak különösen külföldről. IBUióbbi időben, különösen Orosházán nagyjelentőségre tetl szert az angoranyultanyésztés. Az angoranyul gyapjú nagyon keresett szövetanyag, melyei juhgyapjuval vegyesen dolgoznak fel. Kilogramonkint mintegy 40 pengőt fizetnek érte. A Háziipari Szövetség vezelősege elhatározta, hogy megszervezi az egész vármegye területén az angoranyul gyapjúnak egységesítését. Amennyiben a Szövetség megkapja ast a támogatást, melyet az iparügyi miniszter kilátásba helyezett, akkor az ősszel megindul az egész megyében minden községnek a háziipari tevékenységre való beszervezése. Fáy István lesz Pestvármegye főispánja (A B. K. tudósítója jelenti.) A politikai körökben ugy tudják, hogy Pestvármegye főispáni székét Fáy István debreceni főispánnal töltik be, akinek helyébe Losonczy István országgyűlési képviselőt nevezik ki. Eperfának rohant egy autó a csabai határban (A B. K. tudósítója jelenti.) Vasőrnap délelőtt könnyen végzetessé válható autószerencsétlenség történt a békéccsbai határban a szenimtkló&i major közelében. Dénes Imre békéscsabai tex'iláru nagykereskedő Szolnokról Békéscsabára igyekezett vadonatúj Skoda gyártmányú aulóján. Az autót Dénes Imre vezette, rajta kivül még egy asszony és egy férfi ült a kocsin. Amikor a major közelébe értek, eddig még meg nem álla • pitott okból az autó nekirohant az útszéli eperfának és a lendülettől letért a földesutra és olt valóságos szaltót csinált. Szerencsére azonban csodálatosképen az autó utasainak ijedségen és kisebb hor« zsolásokon kivül nem történt egyéb bajuk, az autó teljesen tönkrement. Eddigi megállapítás szerint valószínűleg gumidefekt, vagy tengelytörés okozta a szerencsétlenséget. Az autószerencsétlenséghez hívták a csabai mentőket, de a mentőknek nem akadt dolguk. A szerencsétlenség ügyében a vizsgálat folyik. Súlyos baleset tolatás közben a vésztői állomáson (A B. K. tudósítója jelenti.) Su'yos baleset történt tegnap este a vésztői vasútállomáson. A szolgálatot teljesítő Földesi Miklós 30 éves éllamvasuli felvigyázó jelölt, vésztői lakos, az egyik motorvonat lépcsőjén állt és nem vette észre, hogy egy tolatómozdony közeledik feléje. A mellelte elhaladó mozdony elkapta a vigyázatlan vasutast és a motorkocsi oldaléhoz nyomta. Földesi meglehetősen súlyos sérüléseket szenvedett, ugy hogy a gyulai kórházba vitték, ahol ápolás alá vették.