Békésmegyei közlöny, 1938 (65. évfolyam) április-június • 73-144. szám

1938-05-19 / 112. szám

BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 1938 május 19 Izgalmas légkörben tárgyalta a Ház a rend-javaslatokat (A B. K tudósiíója jelenít.) A képviselőház tegnapi ülését ne­gyed tizenegy órakor nyitotta meg Bobory György alelnök. A Ház harmadszori olvasásban is elfő gadta a zsidójavaslatot, majd rá­tértek az egyesülési szabadsággal elkövetett visszaélések megtorlá­sáról szóló törvényjavaslat tárgya­lására. Lányi Márton előadó is­mertette a javatlatot és rámutatott arra, hogy ezzel nem akarjük tel­jes egészében szabályozni az egye­sületek jogait, csak szervezeti mű­ködésűk kereteit állapítja meg a javaslat és egyben meghatározza a titkos egyesülelek fogalmát. Másodsorban a iegfontosabb az, hogy a politikai pártok működé sének határait körvonalazna és megtiltja, hogy bármely párt tagjai olyan esküt, vagy titkos fogadalmat tegyenek le, amely lel­kiismereti lekötelezett­séggel jár. A javaslat kimondja, hogy csak hatóságilag engedélyezett alspsza­bályokkal rendelkező egyesület működhet. Ismertette ezután a tör vényjavsslat szigorú szankcióit és bejelentette, hosy a részletes tár gyalás során kiegésritő és módo sitó indítványt nyújt be. A vita első szónoka RupertRs­zső. A törvényjavaslatot eífogedja. Acon a nézeten van, hogy ma­gyar embernek nem lehet más kí­vánsága, mint a szabadság, de ennek viszont a renddel kell pá­rosulnia. El kell tiltani, hogy el­torzított kereszteket hasz­náljanak egyesek párt­ielvénynek, mert ez pro fanizólása a keresztény vallás jelvényeinek. A kormánnyal szemben biza­lommal viseltetik és ezért a javas* latot megszavazza. Soltész János beszéde elején kijelenti, hogy a független kisgaz­dapárt a törvényjavaslatot elfő gadja. Az utolsó hetek igazoltók, milyen szükség van erre a tör vényjavaslatra. Egyesek agitációja felkavarta az ország nyugalmát, ezek az emberek forradalmi egyé­nekkel kapcsolódtak össze és vé­gül is o!yan moz?alom ua kerül­tek, araelvre még maguk sem szá­mítottak. Helyesli, hogy a javaslat nem akadá­lyozza meg a nyilt, be­csületes egyesülést, de gátat vet mindenféle tit­kos szervezkedésnek. Rossz hatással van a közvéle­ményre, hogy olyanok tiporják lébbal a törvényt, akiknek éppen az ellenőrzés lett volna kötelessé­gük. A javaslat a rendet kívánja megvédeni Meizler Károly a javaslatban azt kifogásolja, hogy a belügy­miniszter feloszlató határozata el­len, ha birtokon kivül is, da nem lehat panasszal éini a közigazga­tási bírósághoz. Hubay Kálmán elfogadja a ja­vaslata', mert reméli, hogy nem azok ellen a mozgalmak elien irányú', amelyek a nemzeii irányt akarják megerősíteni. A szélső­jobboldal mindent elfogad, ami a törvényes rend megerősítését és biztosítását célozza. Nam a rend­szert támogatja ezzel, hanem a törvényes rendet kívánja védeni. A szélső jobboldal nem alkotmány­ellenes, nem akar törvénytelen, vagy forradalmi eszközökkel dol­gozni és becstelennek tartja azo­kat, akik Magyarorszá gon forradalmat akar­nak. Ezu'án részletesen foglalkozik a földalatti szervezkedésekkai, majd az agitátorképző iskolákról szól és arról beszél, hogy a független kisgazdák is agiiá'orképző iskolát tartanak fenn. (Viharos tiltakozás a kisgosdapárton) Állandó nagy zajban vitatkozik Hubay a kisgazdákkal, majd az elnök rendet teremt és Hubay folytatja beszédét. Arról beszél, hogy a nemzeti pártokba a kommunista szerveze­tek úgynevezett fehér embereit küldik be, akiknek nincs priuszuk. Ezeknek az a rendeltetésük, hogy meg­fertőzzék a pártokat. Kéri a bel­ügyminissterí, hogy amennyiben a rendőreégnek tudomása van erról, hogy kommunista egyének nemzeti pártokba befurakodtak, ugy értesítsék erről a pártokat, hogy azok maguk is védekezni tudjanak a kommunista betyárok­kal szemben. Rakovszky Tibor volt a követ­kező felszólaló. A javaslatot nem fc gadja el. A miniszterelnök be­szédében mindenkit megsimoga­tott, de nem mondta meg, hogy merre akar menni. — Tilalmainak olyan pártokat. — folytatta Rakovszky — ame­lyek e küt vesznek ki a tagoktól. Da hány esküt tettünk 1919 óta? — Mér aki 1 — kiállják a bal­oldalon Rakovszky felé. Végűi erról beszélt, hogy ő és pártja a parlamentarizmus alapján áll. Andaházy Kasnya Béla beszélt ezután. Mindenekelőtt rendnek keil lenni, ha eredményes szoci­ális munkát akarunk véíesni. A fö dalatti szervezkedéssel nem lesz könnyű dolga a kormányzat­nak, meri ezek s mozgalmak a felszínen álarcban jelentkeznek. Eau'án ismerteti a kommunisták magyarországi pártjának jelenté­sét, amelyet a magyarországi kommunisták a moszkvai komi­ternhez küldtek. A jalen'éíében közlik, hogy a jobboldali gondo lat általános előretörése miatt taktikát változtattak, hogy szerve­teleiket Ét tudják menteni a jö­vőre. A magyarországi kommu­nista uralom érdekében megfigye­lőket küldtek minden magyar­országi mosga'omba, minden jobb­oldali mozgalomba, igy a Szálasi­pártba is és a többibe. — Reméli, hogy az uj kormány meg fogja szüntetni a különböző egyetemeken az agilációt. E tör­vény szellemének mindenütt érvé­nyesülnie kall. És pedig nemcsak az iskolákban, hanem a hivatalok­ban is, mert ma már ott tartunk, hogy vannak üavészek és birák, akik „Bátorság 1" jelszóval üdvö­zölték a hallgatóságot. Peyer Károly beszélt ezután erró, hogy a rombolás rendszere ez isko'ásgyermekek lelkét is meg­mételyezi. Például felhozta az I. kerület Attila uccai gimnáziumot, ahol a 16 éven felüli fiuk oktatást kapnak. Miklóssy latin tanár az Anschluss alkalmával minden gyermeket kifaggatott álláspontjá­ról ée ismertette előttük az An­schluis jelentőségét. Grexa Gyula nyiiasssellemü dolgozatokat irat. Tizennégyévé* fiuknak megma­gyarázzák, hogyan kell míniumos festékkel bekenni a zsidók testét, hogy megfulladjanak. E>y másik tanár előadást tartott, amely sze­rint Hiiler magyarországi bevonu­lása nemzeti érdek, amit elő kell seeiteni. Peyer Károly: Ha valaki a mai rendszer megváltoztatására törek­szik, akkor miért kell például a tagfelvétel során nyilatkozatot alá­írnia, emelyben ilyen kérdések vannak: érte az aulóveieléshez, ludja e kezelni a gépfagyvert. van e valami különleges tüzérségikikép zése? Nam hiszi, ho.jy akadna munkaadó, aki a munkások fal­vétele során azt kérdazné, hogy ért-e az illető a gépfegyver keze­léséhez ? — közönség teljesen tisztában van azsal a kétszínű módszerrel, amellyel egyesek dolgoznak. Nim uj ez a rendszer. Hasonlít ehhoz, amit kü földön látni. As egyik most is feliratkozott a javaslat el­len. A másik, eki pedig az előb­binek az elvét vallja, a javaslat mellett. A kormányra tartozik, hogy a szereposztásnak ezt a kü lönleges formáját megszüntesse és ezekkel az irányzatokkal szemben megvédje az ország törvényes rendjét. — Ha a miniszterelnök bemu­iatkosó beszédének érvényt akar szerezni — folytatta Payer —.ak­kor teremtsen rendet, mig nem késő és arnig esek a tényezők nagyobb rombolást nem okoznak az ország gazdasági életében. A jsvaelatot nem fogadta el. Most Csoór Lajos szólalt fel. A javaslat helyeslői gondoljanak arra, hogy ő el énük is fordíthatják a törvényt. — Tessék tudomásul venni, hogy Szálasi visszavonult a politikai szervezéstől, falhagyott az egész dologgal. Inrédy Béla egész éíe tében a bankkspitalizmus embere vol'. Nam hiazem, hogy meggyő­ződését márólholnepra megváltoz­tatta volna. Rajnlss Ferenc, a következő fel­szólaló arról beszélt, hogy Ma­gyarországon még senkisem tá­madta meg komolyan a rendet. A tuligárgetés ebben az ország­ban megtörténi. A rendőrőröknek 600 pengőt Ígértek havonta, a házmestereknek háromszoros sze­méipénzt. Attól fél, hogy a törvény inten­cióit visszamenően is kihasználják. Ennek a törvénynek csak átme­neti időre lehet hasssna, nagyon nagyon kuláns kezelés esetén is. Kornis Gyula elnök ezután na­pirendi indítványt telt, hogy a Híz legköielebbi ülését ma csütörtökön délelőtt 11 órai kezdettel tartsa, tekintettel arra, hogy ma délelőtt mutatkozik be a kormány a fel­sőházban. Bródy Ernő személyes megtá­madtatás cimén szólalt fal. Su'yok felszólalása u'ái kát órakor (értek ót az interpellációk­ra, mely negyedháromkor éri vé­gei. Négyheti fogházi a ítélték a Vigilia egyik szerkesztőjét (A B. K. tudósítója jelenti.) Horváth Béla írót, a Visilia szer­kesztőjét, ma délben a büntető­törvényszék Páiffy-tanácsa sajtó utján elkövetelt izgatás és nem* zetgyalázás vétsége cimén egyhó' napi fogházra itélte az „Uiolsó je­lentések" cimü verakötetében sze­replő öt verse miatt. As ítélet nem jogerős. Vasárnap lesz a vitézi avatás Székesfehérvárott (A B. K. tudósítója jelenti) Megemlékeztünk lapunk tegnapi számában arról, hogy a legköze­lebbi avatáson nyolc békécctabai vitézt, illetve várományost avat vitézsé a kormónvzó. A Kormányzó Ur Ő Főméltósá­ga, mint n vitézek Főkapitánya, f. hó 22-én Ssékesfehérvároll d. e. 9 órai keadetlel GZ ország törvé­nyes képviselete, egyházi és vi­lági méltóságai jelenléiében avat­ja fel és vitézzé üti a sorrakerülő vitézi várományosokat és mind­azon érdemes honfiakat, akiket a vitézi Rend a felvételre érdemes­nek talált. Az ünnepségre csak belépSjagy­gyei lehet belépni, melyet a be­lépéskor fai kell mutatni. Az ünnepségen megjelenők ré­szére öitöjset : díszmagyar, nemzeti viselet, sötét ünnepi ruha. Tisztek soron és renden kivü'i díszben. A negykeresatak szalaggal viee­lendők. MAGYAR KÖNYVNAP 1938. junius hó 2—3—4 Az idei könyvnap nagy eseményei AranyJános összes prózai müvei és műfordításai. Egyetlen 2500 oldalas kötetben, b blíapapiron. Könyvnapi ára P 1640 Könyv­nap utáni bolti ára P 22'— Arany János Ő3szes müvei. I—II. Tizenkét kötet tartalma két hatalmas kötetben, 4300 ol­dalon, bibliapapírra nyomva egyöntetű művészi kötésben. Köny vno pi ára P29-, könyvnap után bolti ára P 40' — A könyvnapi ARANY-kiadás korlátozott példányszámban ké szül, ezért ajánlatos már most előjegyeztetni. Előjegyzéseket elfogad minden helybeli könyvkereskedés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom