Békésmegyei közlöny, 1938 (65. évfolyam) január-március • 1-72. szám

1938-02-01 / 25. szám

1938 február 1 Szigorúan ellenőrzik a legkisebb munkabérek és a negyvennyolc órás munkaidő betartását (A 8. K. tudósítója jelenít) Széli József belügyminiszter a vér­megyék alispánjaihoz és polgár­mestereihez körrendeletet intézett, amelyben felhívja őket, hogy a legkisebb munkabérek és a 48 órós munkaidő bevezetése tárgyé­ban kiadott rendeletnél a legszi gorubban ellenőrizzék és megsze­gőivel szemben a megtorló intéz­kedéseket megtegyék. A népszövetség tanácskozik — és elhalaszt (A B. K. tudósttója jelenti.) A népszövetségi reform kérdéseit tanulmányozó úgynevezett 28 as bizottság hé»főn délutón folytatta ülésezését. Több felszólalás után -QZ elnök a legközelebbi ülés idő­pontját kedd délelőtt fél tizenegyre ha^salotta. A Népszövetség Tanácsának a tegnap délutáni ülésén Adle Musz­tafa elnöklésével kizárólag csak az alexandriai választási szabály­zat kérdésével foglalkoztak. Az ülést este 7 óra tájban berekesz­tették. A legközelebbi ülés idő­pontját kéjőbb fogják közzétenni. Szomorú vasárnap a spanyol harctéren (A B. K. tudósítója jelenti.) Vasárnap a felkelők légiflottája tá­madást intézett Barr-elona ellen. A repülőgépek mint«gy négyszáz bombát doblak le. Harminchárom épület teljesen megsemmisült, a romok alól eddig egvik hir szerint 400, a másik szerint 1000-néltöbb holttestet áslak ki. A sebesüllek száma nyolcszáznál több. E?y bomba rombadönlötte a gyermekmenhely épületéi, amely­ben 108 meneküli gyermek közül csak 25 maradt épen. A felkelők jelentése szerint visszaverték a kor­mánycsBpatok támadását Jacánál. A déli hadsereg számos magas­latot elfoglalt, majd áttörte az el­lenség frontjét s megszállta a santa­barbarai ólombányákat. A kormány közlése szerint a köz­társasági csapatok több helyen si­kereket értek el. Az ellenséo nagy veszteségeket szenvedett. Franco főhadiszállásának hivatalos jelen­lése szerint a nemzetiek Teruelnél visszaverték a köztársasági csa­patok támadásait. Az orosházi Hangya-betörők büntetését a tábla helybenhagyta (A B. K. tudósítója jelenti.) ^November 6 án hirdetett Ítéletet a gyulai kir. törvényszék Birkás Já­nos és Csohány László ügyében s mint annakidején megírtuk, 3—3 évi dologházat kapott az a két betörő, akik az orosházi Hangya kasszáját megfúrták. Az elitéltek megfellebbezték az ítéletet, azonban a szegedi tábla helybenhagyta a törvényszék Íté­letét s miután mostmár a két el­itélt is megnyugodott, a 3—3 évi dologházról szóló ítélet jogerős. éli vásárunk sikerét sok ezer megelégedett vevőnk bizonyítja ég 5 nap Nagy érdeklődés mellett folyt le a CsAK közgyűlése Ismét Beliczey Miklósi választották meg az egyesület elnökévé (A B. K. tudósítója jelenti.) A Csabai Atlétikai Klub vasárnap ' e8le tartotta meg évi rendes kös­gyűlését, Beliczey Miklós elnök vezetésével. A közgyűlést az el­nök meleghangú üdvözlő szavai vezetlék be, majd áttért beszámo­lójára, amelyben nagyvonésokban vézolia az egyesület eredményes működését, Beszéde végeztével a köxönség lelkesen megtapsolta. Az elnöki bearámo'ó utón Uh­rin András dr. ügyvezető alelnök olvasta f*l jelentését és ezt kö vetőleg Varga Lajos pénztáros is mertette a pénzügyi helyzetet. Az ismertetés során kitűnt, hogy az 1936. évi 19 916 pencő bevétellel szemben 1937-ben 26.964 pengő folyt be az egyeaüle* oénztérába. A klub adóssága 9.972 pengőről 8.688 pengőre csökkent, . nnak el­lenére. hogy az egyesület az el­múlt esztendőben több ezer pen­gőt fordított a pálya modernizálá­sára. A jelentést elfogadta a köz­gyűlés, majd a tisztikar megvá­lasztása következett, amelynek so­rán tomboló lelkesedéssel ismét Beliczey Miklóst választották el­nökül. Futballszako3ztáIyi elnök­nek Sálfahy Gyulát választották meg. Az újonnan megválasztott tiszti­kar a következő : Elnök : baiczal Beliczey Miklós. Társelnökök : Ré­thy Károly (a teniszszakosztálv e'nöke is), Geist GStpáf, Szamek Oszkár dr. Tiszteletbeli elnökök : Mesfeő Béla. Ajtay János. Ügy­vezető alelnök ! Uhrin András df. Alelnökök: Gálih Pál (kluhhéz­bizottaági elnök is), Sálfahy Gyula (•» futballszakosztály elnöke is), Filipinyi LijoB dr., Bagyinka Já­nos dr.. Varga Géza dr., Institoris Gyula. Főtitkár : Korossy A'bért dr. Titkár: Korossu Tibor. Főpénz­Kíroa : Varga Lajos. Pénztáros : Náday Jó*«ef. Főellenőr: Patay Andráa. Ellenőr: Koricsánszky Gusztáv. Hér"flgy: Gajdács L^zló. Üivésiek : Varga Géza dr. éa Gőnczy Miklós dr. Orvosok : Ud­varhelyi János dr., Sztanek György dr., Vido'jsrky László dr. Mü8zaki tanácsos: Áchim Mihály. Jegyzők: Povázsay Imre éa Bogdány Lá8zló. Számvizsgáló-bizottság : elnöke : Szedoglavits Alajos; tagjai: td. Ruttkay Géri, Fekete Imre és Ko­ricsánszky Lászió. Gazdasági bi­sottság : olnöke : Bagyinka János dr.; tagjai: Haan Albert dr.. vitéz Lukács György, Náday József, Láng Sőndor és vitéz Szöllóssy József. Választoltak még 24 tagú választmányt. A közgyűlést az elnök szavai sértők be. Lelkész és tanító harca a bíróság előtt (A B. K. tudósítója jelenti.) Érdekes ügyben tartott tegnap fel­lebbezési lőrgyalőst a gyulai tör­vényszék büntető fellebbviteli ta­nácsa Berényi Antal dr. törvény • széki elnök elnökletével. Az iratok ismertetéséből kitűnt, hogy Járiossy Zoltán füzesgyar­mati lelkész tett feljelentést vitéz Jálffy Kálmán lanitó ellen, mert az utóbbi 1093 aláírással ellátott fegyelmi feljelentést nyújtott be a lelkész felettes halóságához, a fel­jelentésben súlyos vádakat emelt a lelkész ellen és a feljelentés tar­talmát többek előtt híresztelte. Elaőfokon vitéz Jálffy Kálmánt durva becsületaértéa és rőgalom' vétaégéért 200 pengő pénzbünle­Ié8re Ítélték. Megállapítást nyert, hogy a fe­gyelmit megelőző eljárás után az egyházi ügyéaz nem vállalta a vádat, de a panaszosok közül né­sányan átvették a vőd képvisele­tét és így az eljárős folyamatban van. A törvényszék tanácsa elren­delte a fegyelmi eljárás iratainak beszerzését annak megállapítása végett, hogv a fegyelmi feljelentés adatai mennyiben felelnek meg a valóságnak. ÍREK ADAM CIPOHAZBAN még tart az olcsó cipővásár Az idő /I budapesti meteorológiai intézet esti prognózisa É. saknyngati, nyugati szél vál­tozó felhőzet, a nyugati megyékben esetleg kisebb eső. Éjjel főleg as AH51dön erffsebb fagy, a nappali hőmérséklet alig váltosik. R békéscsabai nietcoroldg <<*; •negfigyclőállomás ieicaiíú* 1938 január 31-én Hőmérséklet este 9 órakor +0.4 C* Hőminimum —2.0 C' Hőmaximum +3.6 C* Napi átlag +0.4 C* A föld felszínén —1.6 C Légnyomás 762.7 na Csapadék 0.0 MB Talajhőmérséklet (5 cm) +1.7 C Ezen a héten a Dolesch és Varga gyógyszertárak tartanak éjjeli szol­gálatot. A gyógytórak szolgálata vasár­nap délután fél 1 órakor kezdődik és a következő héten reggel 8 órakor végződik. — Eljegyzés. Steiner Ilona (Bé­késcsaba) és Bárdos Antal (Mező­berény) jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) — Az izr. Jeényegye8ülel tánc­estéje. A békéscsabai izraelita leányegyesülít február hó 5 én, este fél 10 órai kezdettel tartja szezonnyitó tóncestélyét a Keres­kedelmi ' aarnok összes helyisé­geiben. Zenél a „Csaba"-grill Síéll duója 88olí?áltafja elsőrangú fő­városi zenészekkel kiegészítve. Az izraelita leényegylet táncmulatsá géra nagyban késsülődik mindkét nembeli ifjúság a így az erkölcsi aiker már biztosítva van. Az anya­gi siker sem maradhat el, mivel a bál tiszta jövedelme jótékony célra lesz fordítva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom