Békésmegyei közlöny, 1938 (65. évfolyam) január-március • 1-72. szám

1938-02-13 / 35. szám

6 BEKESMEGYEÍ KÖZLÖNY 1938 február 13 PÁLOS TIBOR ELBESZÉLÉSE FAVÁG Ó K Mikor a lombos fák levelei per­metezni kezdik falunk alalt a fióka hegyek Iánkéit, mi is hozzáfogunk a készülődéshez. Elsőbb pondo­latainkatfirányitjuk a havasok közé vivő utakra s asdán lassan hozzá­látunk a csomagoláshoz. Ez ugyan nem áll sokból, meri ünneplő t.<unya nem szükséges odafent. Elemózsia pedig szalon­nán, török buza liszten, meg hoz zévaló iilabordóju hagymán kivül egyéb nem kell. Nem hamarkodjuk el az indu lést, mindent meg hányunk-vetünk. Az.irás már jóelőre megcsinálódott. Osszejő a csapat s neki eredünk. Visszük hátunkon a tarisznyát, meg a zsákocskát, amiben a liszt van. Mellette lóg nyakánál meg­hurkolva a fejsze. Éle fehéren és keményen villog, mint a fagy, ame­lyikkel az ösvényeken szembeta­lálkozunk. A lenti részeken még zöldes levelű indák kapaszkodnak bocskorunkhos, fentebb azonban már hópihék pajkcskodnak szem­pillánk körűi. Egy sziklefal felső szegélyéről ismerősök rikkantanak ránk, de ugy, hogy ax erdő háromszorosan dörögi vissza hangjukat : — Ejsze tü es feljőtök. — Ejsze fel — válaszoljuk vi­dáman s ropog a kő talpunk alatt. Beérjük őket s összevegyülünk, mert egy helyre megyünk munkára. Két nep 8 egy éjjel Sart az ut. Közbe csak kicsit aluszunk, a többi idö fiiss gyaloglással telik el. Este érkezünk s félórányira az irtástól megszáilunk a kelyibénk­ban. Kicsi a hely bévül, sokan va­gyunk, hát jő melegben telik el az éccakai pihenés. Hajnalban a de­les füvön kimegyünk az idéshoz s hozzálátunk a munkához. Harsogva ereszkednek a fák bőre alá a fűrészek. Meleg mor­zsákban vágódik ki a fürészpor. Tréfaképpen nem egyszer pulisz­kába is Öntöttünk belőle mór. Ahogy lezuppant a törzs, alsó ágain még néhányszor felrugódik s mi már ott vagyunk a fejszékkel. Magasba leng kezünkben a szer­szám és lecsap az ágak hónaljára. Délben mát megindul a csupasz szálfák csúsztatása a patakmeder­ben. Napjában kétszer eszünk. A völgyből az esztenáról fójn juh­túrót szerzünk s mésodneponkint, hofey ne fogyjon ugy, azaat réie­gezzük a puiis&kát. Harmadszori etkezésre nem kerül sor, mert ak­kor mér régen átüssünk, eltéve magunkét a következő napi mun kára. A Társaságtól kijő néha azét­nézni egy mérnök ur. De csak messziről vizslat felénk s mér volt, nincs. Elegáns és divatos öltönyt, felöltő­és téli kabátot készít Krasznai Mihály urlszabó, Ferenc Józsefe tér 20. ez. Tegyen próbarendelést Este, mikor befekszünk a kalyi­béba és minden helyet kitöltve, keresztben és hosszéban elnyu lünk, kell egy kis idő, mig lehele­tünktől bemelegszik a psdolatig a levegő s esek azután szunnya­dunk. Addig boldog vecogéssal ke mence mellé gondoljuk magunkat és számolgatjuk, mennyi sok pénzt fogunk haza vinni és számolgatjuk, mennyi napot fogunk még itten töl­teni. Minden nappal növekedik a megelégedés szivünkben önmagunk iránt: lassan fogy a puliszka, gyor san futnak a napok. Hosszú hetek érkeznek el hoz­srénk. A fagy szüntelenül hömpö­lyög arcunk, nyakunk és képünk körül. Kezlyüt husnánk, de a do­loggal ugy nem haladunk semmire se. Az öregek bajuszába csapok csimpaszkodnak, a mi bajuszunk helyére bársonyos deresség rakódik a pihékre. Elfogy az elségünk s félnepi já róföldre keil menjünk megújítani a készleteket. Ahogy egy mély fekvésű völ gyön megyünk éta!, terebélyes fá kat találunk. Levélnek mér nyoma sincs az ágakon. OáMesjtorul a szivem és az ott honi dolgokra gondolok. Kapunk most túrót, lisztet és fa gyott szalonnát. Megkóstolom ti­tokban a szalonnát, meri erősen eléheztem s tapasztalom nyelvem mel, alaposan beléesett a nyü. Csak minket fiatalokat küldtek el s igy jókora teher jut énrám. Vállamra a teli zsék telepszik, homlokom verejték üli meg. Visj­szük az ennivalót. Nehéz mind nyéjunknek, de istenem, hányszor le kell legyem, mert szakad le a derekam. Minden pillanatban vá­rom, az erőm a verejtékkel együst lecsorog a halántékomon. Nem lesz soha vége ennek a cipeke­désnek — gondolom — s ekkor végre, végre, hallok egy hangot szállni felénk, a mieinkni valót. — Csigák vattok ejsze, vagy vénasszonyok, hogy olyan lassan jőíök? Melyebbre horgasztjuk fejünket és nem válaszolunk. Megérkezünk. Nem tudom hogy, lekerül vál­lamról a teher. Összeverődik fo­gam s lekuporodok egy törzshöz támasztva hátamat, mig a többiek dolog uíén néznek. — Hát téged mi bánat esz anyémesssony — mondja valaki mellettem, nem vén, aki egyébkor jó komám. Valamelyest tisztul a kavargás fejemből. Gyüi egy kicsi erő belém, fejsze után nyúlok s megyek a többiek után. A szél elállt, nem fu a szánkba. Hót énekelni kezdünk. De akár­merre fecsargatjuk a sori, sehogy ne akar vidámság kiceorogni belőle. Hazavágyó és bánatos nyújtott nó­ták. követik a fejszék csattogásán Ünnepre hazamegyünk, tervez­zük. Nem érdemes — torkoljuk le mindjárt magunkat. Talán fizetést se kapunk addig. S pénz nélkül hazemenni? Ahogy a mérnök egy ujabb al­kalommal felkerül, két öregebb megsüvegeli éa sstól a hazamenetel iránt. Tudni se akar róla a mérnök. A következő feljövetelkor azon­ban nagynehezen rááll, hogy majd kiadja a fizetésünket. Igy is történik: este, az ünnep előtt két nappal markunkba szám­lálják a pénzt. Nem az egész já­randót, azért, hogy visszajöjjünk. Visszajövünk, persze, hogy vissza. Csak nem hagyjuk bőrükben a hát­ralévő pénzt. Fáradtak vagyunk az egész napi munkától, de aeért rögtön útnak indulunk a kanyargó ösvényeken délkelet felé. Mire haza érek, küszöbön az ünnep. Oahon készülődés. Lefekszem és alszom két nap, két éjjel pihenés nélkül. Csak enyém ébresztget fel, hogy egyek valamit. A pénz epámnál vtn mér. Az év utolsó napján igazából öltözködni kezdek, hogy elmenjek valahová. Apóm látja ezt. Megy, hogy pénzt adjon. Készen vegyok, mula­tom, indulni készülök s apóm tény leg nyújtja összecsukott markét. Elveszem a pénzt. De az jdva­ron látom, csnk húsz lej. — Menny táncba, hallod-é — kiállt utánam epám s azt hiszi bátorít véle. Ennyi pénz, ennyi kevés pénz — ismétlem tízszer-húszszor és is­ten a megmondója hőnyszor. Ezért kínlódtam — mondom ke­serűen. A havas földre meredek és tü­zelem magamat. • Aztán egyszerre csak megállok. Nem megvek sehová. A kertek alá kerülök. Torkom fel le jár a dühtől és a szomorusőgtól. Szememből könnyet csihol a szél. Egy főnak dűlök s mondom ! Is­tenem segíts . .. Ismétlem a szót — segíts. És mint a tavaszi szél, olyan lágyan siklik ki számból a hang s mintha anyám csillapító hangját hallanám.­KOZGAZDASAG van a böjtje a textilkartel árpolitikájának A tulhalmozott árukészletek miatt négy áresésekre számíthat a kereskedelem és a vásárlóközönség — Befellegzett a 20 éve tartó textil-farsangnak a (Budapesti közgazdasági szer kesziőségünk jelenlése.) A héboru vége óla sainíe fantasztikus fejlő­désen ment keresatül a magyer textilipar. Mesebeli gyorsasággal szaporodtak a gyárak s mig vala­mikor állandó behozatalra szorul! Magyarország a texíi'cikkekben, addig a legutóbbi evekben mór nemcsak teljesen ellátták a bel­földi szükséglétéi, henem jelenté­keny kivitelre is sor került. Aligha volt még egy iparég, amely annyi adó- és vámkedvezményben ré­szesült volna, mint textilgyáraink. Gyors ütemben ezaporodott a „tcztilmágníiok" száma, akik a konjonkiua-a hullámai kőiőtt óriási vagyonokat sze­reztek. Kétségfelen, hogy ugrásszerűen fej­lődő lexiiliparunk aok munkásnak adolt kenyerei, — igaz ugyan, hogy igen vékony és saáraz karajnyit — azonban a textilkartel urainak rakéta­szerű vagyoni karrierjét va­lójában az ország fogyasztó­közSnsége izzadta ki. Néhőny hónapja sötét felhők sű­rűsödnek te xlilgyáraink körül Egyre több textilkereskedő vélt inzol­venssé, ami arra mutat, hogy a publikum vásérlóképeasége ijesztő mértékben leromrott. Tekintve, hogy a lextiigyérak felduzzadt kéezleiü raktárakkal rendelkeznek, nem lehet vitás, hogy a legrövi­debb időn belül kénytelenek lesz­nek sokkal olcsóbban forgalomba hozni áruikat, annál is inkébb.mert legtöbb textilcikk divatanyag s ha a szezonelad&a nem si­ketül, ugy az (fajta áru ér­téke leiére, vagy még annál is alacsonyabb szintre zuhan. Egyik legtekintélyesebb textilgyér vezetője az alábbi nyilatkozatot adta a sajtó számára a helyzetről: — Kénytelen vagyok megmon­dani, hogy a ránkzuhant dekon­junktúrának legelsősorban mi, gyá­rosok, vagyunk a felidézői. Min­denekelőtt tolzottan magas árakat érvé* nyeiitettünk, közel busz éve kihasználván azt a helyzetet, hogy a jó és olcsó külföldi árucikkek elé kormányza­taink szinte áthághatatlanul magas vámokat építettek ki. Ugy kalkuláltunk a belfö'dön, hogy ha mondjuk egy méter angol szövet vámmal és minden egyéb költség­gel együtt Budapesten 42 pengőbe kerül, ugy a hasonló minőségű h«zai szövetet 36 pengfln alul még akkor sem adtuk, ba reális számvetéssel akár 24 pnngöért is adhattuk volna. Ugyanez volt a helyzet az olcsó paresztérunél, a munkáizubbony erénél, a fehérneműnél, a kalep­tompoknál, bársonynál, pamutáru­nál, mÜ8elyemnél és selyemharia­nyánál, jutaszövetnél, len- és ken­derárunal s mindenfajta rövidáru­cikknél. Néhány gyáros már ko­rábban észrevette a felterlóztathe­tstlen romlés előrevetett árnyékát s szeretett volna egy embersége­sebb árpolitikára áttérni, de nem lehetett, mert legtöbb textilszakmát bele­eröazakolták valamely kar­telbe, amelyeknek vezetői kí­méletlenül érvényesítették ri­deg és önzö álláspontjukat. A sok kertelirozolt s mega?ra fel­tornázott tex'fi áru vételében a la­kosság kimerült, fogyasztási krízis­ben élünk s most ennek elsősorban a szerencsétlen munkásság issza meg a levét, mert számos gyár máris nagysza­bású üzemcsökkentést hajtott végre a igy ezrével kerülnek majd a munkások az uccéra kenyér nélkül. HANGSZEREK, alkatrészek és javítások STE1GERWALD hangszerkészítőnél O Luther-ucca

Next

/
Oldalképek
Tartalom