Békésmegyei közlöny, 1937 (64. évfolyam) október-december • 223-297. szám
1937-10-26 / 243. szám
BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 1937 október 26 Őszi kabátok, ruhák ¥lfláí férfiruhaüzletében, Békés csaba, Andráasvu! 2. sz. alatt 0'c«ó órak, szolid kiszolgálás jönnének hasonló javaslattal, elfogadná e n közgyűlés? Pesti Béla kijelenti, hogy az ajánlat kedvező és egyébként is a hozzájárulási összeg olyan jaÍentékíelen, hogy nagyobb munka elvégzésére úgysem lenne elegendő. Réthy Bála hangsúlyozza, hogy a kövazési program szerint úgyis végre kellene hajtani az ucca ki« köveeéeéi és most a Perényi uccai lakosok kedvező ajánlatéi el keli fogadni. A közgyűlés a felszólalások ulán elfogadta az ajánlatot, de a kövezési munkálatokra csak felsőbb jóváhagyás u'.án kerül majd sor. A közgyűlés este fél hétkor ért véget. Felmentették állásától Bács-Bodrog vármegye főispánját (A B. K. tudósitója jelenti.) A belügyminiszter apatini Fernbach Bálint dr. Bács-Bodrog vármegye és Baja törvényhatósági jogú város főispánját az állásától saját kérelmére felmentette és borsodi és katyméri Latinovícs János dr. felsőházi tagot Bécs-Bodrog vármegye és Baja törvényhatósági jogú város főispánjává kinevezte. A Frontharcos Szövetség ismét Takács-Tolvay * Józsefet választotta meg elnöknek (A B. K. tudósitója jelenti.) Az Országos Frontharcos Szövetség tegnep tartotta tisztujiló közgyűlését, amelynek során orfzS gos elnöknek gróf Takécí-Toluoy Józsefet vóiassötolták meg, társjlnök vitéz Bobori György emléklappal ellátott őrnagy, államtitkár lett. Országos alelnökök : Kertész Elemér, Engelbach Alajos, vitéz Galántai Giotí Tivadar, dr. Tóth András, Pataki Dénes, Kenecsei Gyula. Az angolok tüzelni fognak a támadó repülőgépekre (A B. K. tudósítója jelenti.) Az angol csapatok parancsnoksága a tegnapi incidenssel kapcsolatban elrendelte, hogy ezentúl az angol csapatok mindazokra a repülőgépekre, amelyek a nemzetközi angol negyed nyugati halárén megtámadják, szigorúén lőjjenek. Lemond a törők minisztereinők (A B. K. tudósítója jelenti.) As egyik török lap azt irja, hogy Izmet Inon miniszterelnök nem találta elegendőnek azt a pihenő szabadságot, amelyet Atialürk Kemai köztársasági elnök neki engedélyezett s ezért végleg visszavonul a kormány éléről. Izmet Inon már a közeljövőben benyújtja lemondását. Azt még nem tudják, hogy kik lesznek az uj kormány tagjai. A pénzügyminiszter kiadta a védett birtokkal foglalkozó valamennyi rendelet gyűjteményes összeállítását (A B. K. tudósitója jelenti.) A pénzügyminiszter most gondos kodolt arról, hogy az érdekeltek nek és különösen ezoknak, akik a gaídalerlozátok rendezésének a kérdésével hivatásszerűen foglalkoznak, minél könnyebbé tétessék BE ezen a téren való alapos tájékozódás. Ezért kiadta a védatt birtok ügyeivel foglalkozó, valamint a gazdatartozások tár gyében Mbccsójtott valamennyi eddigi rendelet gyűjteményes öszEzeáliüását, amelyben megfelelő u'alést tartelmaEŐ jegyzetek világítják meg az egyes rendelkezések közötti összefüggéseket. Eseket elküldötta a helyi bizottságoknak és as érdekelteknek s egyben lehetővé telte, hogy a könyvkeskereskedések utján is hozzá lehessen férni a kiadványhoz. Ismeretlen repülők elsüllyesztettek egy francia gőzöst (A B. K. tudósitója jelenti.) Marseillei hir szerint a francia haditengerészeti hatóságok értesítették a hajós társaságot, hogy egyik tehsr gőzöse, azUad Mellah, ame lyet vasárnap este Barcelona közeiében ismeretlen nemzetiségű repülőgépek bombáztak s a bombáktól kigyulladt, tegnap elsülylyedt. A hajó legénysége szerencsésen megmenekült. A francia gőcöát vasárnap 5 50 perckor támadták meg a repülőgépek, amelyeknek nemzetiségét ezideig nem tudiék megállapítani. Egy gyermek segítségével öngyilkosságot követett el egy cselédleány (A B. K. tudósítója jelenti.) Csizmadia Mária 17 éves cselédleány Szentelornyán különös mő don követett el öngyilkossági kísérletet. Valahonnan puskát szerzett 8 a falhoz állította ugy, hogy az pont a szivéhez volt irányítva. Majd odaszólt az egyik ott ját szadozó gyermekhez, hogy húzza meg a puska ravaszát. A gyerek vonakodoit eleinte, mert nem tudta miről van eró, mire a leány cukrot ígért neki. Erra falbátorodott a kisgyerek, nki nem tudta, hogy a puska töltve van, meghúzta a ravaszt s a golyó belefúródott a cselédleány szive tájékára. As oroshSzi mentők bevitték as öngyilkos leányt a kórházba, ahol tegnap egy napi szenvedés után meghalt. Tettét szerelmi bánat miatt követte el. Hátrálnak a kínaiak a sangháji fronton (A B. K. tudósítója jelenti) Most már kinai réssről is beismerik, hogy a sangháji hadszíntér déli szakaszén a kinai csapa'ok visszavonu nak, de az erről szóló hivatalos jelentés azzal igyekszik szépíteni a dolgot, hogy ciupán a front kiegyenlítéséről van szó, mindössze egy kilométeres vonalon Tacanglói északra a Qaaihang vonalon, da a japánok még mindig 5 km távolságra /annak Tacangtól. A nyolc oszlopról nevezett hidnól elkeseredett közelharc folyt és a Csengsian szakaszon is csak jalentékleien területen vonulnak vissza a kínaiak, egyébként a harcvonal ssilárdan áll. A japán hadvezetőség ezzel szemben közli, hogy a kínaiak a hatalmas japán offenzíva elől lassan visszavonulóban vonnak a Tacang—Kiangvan vonalról Ctapsi felé. Leghevesebb a küzdelem Tacangnól, ahol a mult éjjel uccáról uccára kellett minden talpalattnyi helyért harcolni. Ugy itt, mint a Kvagsu szakaszon is előnyomulóban vannak a japánok. A Santung-frontról jelenti a kinai parancsnokság, hogy a kínaiak Jucaen elfoglalása után átlépték a Tuhai folyói és Singsien* nél, Pingjuanlól keletre mintegy ezerfőnyi japán csapatiestet bekerítettek. Japán repülőgépekről bombákkal árasztották el a kinai caapatolsat, hogy a japőnokat szorult helyzetükből kiszabadítsák, de a légi támadással nem értek célt. Ügyes abvizitörl felveszünk Cim a kiadóhivatalban Ötven hadiérvát ebédeltet a szegedi honvédség (A B. K. tudósitója jelenti) A szegedi vegyeídandár parancsnokság értesi'ette a város polgármesterét, hogy november 15-!ől kezdve 4 hónapon át lét el ebéddel 50 hadigondozott és hadiárva gyermeket, a katonaság tisztjeinek éa aitnaljeinek jóvoltából. Tóth Béla halyetles polgármester meleghangú levélban fajezte ki köszönetét a tiszti ét altiszti ker ezen nemes cselekedetéért. Az ország első színpada ünnepelt (A B. K. tudósítója jelenti) A kormányzói pár jalenlétében tegnap délelőtt ünnepelték a kösés művészélet előkelőségei a Tudományos Akadémia dísztermében a Nemzeti Színház fennállásának századik évfordulóját. A diszülést Hóman Bálint nyitotta meg s kijelentette, hogy törvényjavaslatot nyújt be a Nemzeti Sxinház é?demeinek törvényben leendő megörökítésére. Bejélentette továbbá a kormányzó által a szinház mü/észi és technikai személyzetének adományozott kitüntetéseket. Részlvett az ünnepségen Náday Béla is, a színház egykori kiváló komikusa is, aki hirtelen rosszul lelt. Sianatóriumba akarták szál* Iilani, de útközben meghall. A Nemzeti Színház jubileuma alkalmából héifőn este díszelőadást rendeztek, amelyen a kormányzói pár is megjelent. A kormányzót és családját a Nemzeti Színház bejáratánál Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter fogadta. A díszelőadás ulán az Országos Kaszinó termeiben Hóman Bálint eetélyt adott ez ünnepeltek részére, amelyre a magyar közélet kiválóságai voltak hivatalosak. Az idő fi budapesti meteorológiai intézet esti proflnózisa Idánként élénk déli ssél, változó felhfizet, néhány helyen, de Inkább csak m Dunántulon es6. A hfimérctklet alig változik. fi békéscsabai meteoroIogíaí mefifigyelSálloffiásesti jelentése 1987 október 25 án Hőmérséklet este 9 órakor +12.4 C* Hőminimum +12.0 C* Hőmaximum +18 6 C' Napiétlag +145 C* A föld felszínén +11.0 C" Légnyomás 761 2 fflS Csapadék 4.8 na Talajhőmérséklet (5 cm) +14.5 C* Ezen a héten a Badics és Radó gyógyszertárak tartanak é|Jeli szolgálatot. A gyógytárak szolgálata vasárnap délután fél 1 órakor kezdődik és a következő héten reggel 8 órakor végződik.