Békésmegyei közlöny, 1937 (64. évfolyam) október-december • 223-297. szám

1937-11-28 / 271. szám

1937 november 28 BEKESMEGYEI KOZLON V 5 A „DIPLOMÁS" SZATÓCS IRTA: ERDELYI GYÖRGY DR. Az a kérdés, amely mosl már közel kél esztendeje kisért, időnként fei fáikavarva az ország kereskedő társadalmának — látszólag még meglévő — nyugalmát, most elérkezeti ahhoz a ponthoz, amelynél eldől: le kerül*e véglegesen a napirendről, vagy a kereskedők nagyobb többségének érthetetlen akaratából valósággá válik, hogy aztán Kronosként felfalja saját fiait. Mint ez ország összes kereskedelmi érdekképviseleteinek, a Békéscsabai Kereskedelmi Csarnoknak is állást kell foglalnia ebben a kérdésben. A vezetőség hétfőn estére hivta össze a Csarnok választmányét, hogy megformulózza a választ arra a kérdőivre, amelyet a kereskedelmi miniszter a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara utján juttatóit el a békéscsabai kereskedők hivatott védelmezőihez. Nem lesz talán érdektelen, ha a hétfői gyűlés előtt mélyére nézünk egy kicsit ennek a kérdésnek. Nem a hevenyészett tanácskozás sürgető és türelmetlen tempójában, hanem alaposan meggondolva minden érvet, amely mellette vagy ellene felhozható. A kereskedelmi kormányzat eddig az ideális objektivitás általa is kötelesőnek felismert álláspontjáról kezeli a kérdést, amikor azt mondja : megcsinálom amit akartok. Es, hogy tisztán lásson ebben ez ügyben, kibocsátott egy kérdőivel, amely a maga átfogó sematizmuséval és egyes kérdéseinek részletekbe menő precizi • tágéval tényleg alkalmas arra, hogy a beérkező válaszokból kikristályositsa a magyar kereskedők többségének véleményét. Abban az cselben, ha az egyes érdekképvireleti szervek benyújtandó véleménye tényleg alapos megfontoláson alapul és valóságban a többség óhaját fejezi ki. Éppen Utolsó f napok • A jólékonycélu m. kir. állami sorsjáték .n Próbálja ki szerencséjét és a legközelebbi osztálysorsjegy föárasitónól, vagy dohánytőzsdében szerezze be 3.— pengőért az állami sorsjegyet. Kis kockázat, nagy lehetőség I 40.000 ar. pengőt nyerhet A nyeremények száma és összege emelkedett: ezéil, feltétlenül helyes lett volna, ha a választmányi ülés egybehivéséval egyidejűleg eljuttatták volna a választmány tagjaihoz a miniszteri kérdőív egy egy példányát, hogy a tagok ebben a súlyos, — bátran állíthatjuk: a jövendőt hosszú időre eldöntő — kérdésben kellő előkészület és megfontolás után fejthették volna ki véleményüket. A kérdés maga korántsem olyan egysierü, mint ahogy első pillanatra látszik. Magénak az ötletnek a felvetődése is elég rejtélyes. Valaki felvetette, beledobta a köztudatba, aztán mind gyakrabban kezdtek róla beszélni, kereskedelmi gyűlések napirendjére tűzték, voltak olyanok (ha jól emlékszünk lényegileg a csabai Kereskedelmi Csarnok is), amelyek meg is szavazták. Es most itt áll, konkréten megformulázva, nem lehet kitérni előle, állást kell foglalni mindenkinek. Kell, vagy nem kell l Mert he kell, semmi kétség benne: egy kettőre tető alá kerül a javaslet. Es aztán, holnaptól, vagy holnapulóntól kezdve az erkölcsi bizonyítvány, a hozzáértés és a kis tőke mellé „diploma" is kell majd, mert anélkül nem lehet megnyitni a boltocskát. Hogy a kereskedelem képesítéshez kötése kinek célja és kinek az érdekeit szolgálja, azt igy — a kulisszákon innen — pontosan megállapítani nem lehet. De egy bizonyos. Hogy azok, akik a dolgokat a háltérből mozgatják, nagyon értik a dolgukat. Mert nemcsak az általános szabadságellenes hangulat kedvez a javaslat mai tárgyalásának, hanem a célzatoson terjesztett hamis beállítások még a kereskedők egy részét is félre tudják vezetni, különösen mert felébresztik és meximumig fokozzák benne a mindenkiben lévő egészséges önzés érzetét, ami aztán azt eredményezi, hogy a saját — esetleg tényleg megvalósuló — pillanatnyi előnyéért megszavaz egy olyan javaslatot, amely előbb utóbb őt magát is sírba teszi. Különösen két hamis érvet ismételnek a javaslat hajszoléi unosuntalan. Az egyik, hogy a teljes szabadság folytán a kereskedői pálya már ma is túlzsúfolt, olyannyira, hogy már a régi kereskedők megélhetése is veszélyben forog. A másik pedig, hogy a mai helyzet magával hozta az oda nem való elemeknek a kereskedői pályára való toluláaét, ami a magyar kereskedői kar nívóját fenyegeti komoly mértékben. A második érvvel nem is kell komolyan vitába szállni. Aki ismeri a magyar kereskedelem presztízsét és hitelét, az tudja, hogy ez az állítás mennyire alaptalan. Arról nem is beszélve, hogy ennek a a tablettára préselt » »keresztről lehet megismerni. Óvakodjék az utánzatoktól és a silány pótszerektől. "'Boycfi"-keresztes valódi Aspirin csak patikákban kapható. Amit másutt és enélkül árulnak, az hamisítvány. Amire egészségének szüksége van, az a valódi: ASPIRIN A » Su^efc « - KERESZTTEL. veszélynek soha nem fogja tudni uljót állani a „képesítés". Da nézzük a másik érvet, amelyről első pillanatban ugy látszik, hogy meg van a tárgyi alapja. Cáfolatul vizsgáljuk talán Budapest adatait, hiszen köztudomésu, hogy a magyar főváros ezen a téren a legrosszabb helyzetben van, mert aránylag itt a legzsúfoltabb a kereskedői pálya. De egy néhány adat meggyőz arról, hogy ez a zsúfoltság csak — látszat. A Magyar Statisztikai Évkönyv adatai szerint 1935 ben Budapesten öszszesen 16.034 önálló kereskedő élt (az üzlettel nem rendelkező piaci és uccai árusok kivételéve)), jóval kevesebb, mint a nyugati államok nagy városaiban. De még többet mond ez a szám, ha összehason- I Htjuk az ipar számaival, hiszen ugyanakkor 33.657 önálló iparos űzött ipart Budapesten, tehát számuk az östzas kereskedők szóménak több, mint kétszerese. De még ékesebben beszélnek a számok, ha a részletekbe bocsátkozunk. A 16 034 minden rendű és rangú boltossal szemben csak szabó és önálló varrónő 8307 volt a fővárosban, pedig a szabólóg nem tartozik a könnyen elsajétitható mesterségek közé. A 8307 szabó mellett 8187 cipészmester működött és nem kevesebb, mint 1085 hentesiparos mérte a jóféle harapnivalót a disznóságot kedvelő lakosságnak. Nem beszélve arról, hogy az „egyéb ipar" öiszefoglaló címszava alatt 11.828 önálló iparost rubrikáz a statisztika. Igy fest hát a valóságban az a túlzsúfoltság, amely a legfőbb érve a képesítésért harcolók rohamcsa patának. De nézzük a másik oldalt. Ne legyünk szégyellősek. Ne resteljünk szembeszállni az anynyira divatos áramlatokkal és tegyünk hitet elöljáróban a kereskedelem teljes szabadsága mellett. Hiszen nem politikáról van szó, csak éppen arról a felismerésről, hogy semmiféle irányítás, vagy gúzsbakötés, — különösen, ha egyegy találomra kiragadott területnek a megbéklyózásáról van sző — soha még előre nem vitte a kereskedelem ügyét, hanem csak hátra. Igaz, hogy csak kis terület kinólkozik összehasonlításra, mert arra az ötletre, hogy a kereskedelmi vérkeringésbe mesterségesen is bele lehet avatkozni, nem olyan régen jöttek rá. De a kevés számú kísérletek a különféle egykezek és hivatalbóli hozzáértések terén az egész vonalon igen kedvezőtlen tapasztalatokkal jártak. Holott,amíg szabad volt, a kereskedelem mindig megtette a magáét. Sőt néha többet is. Hiszen nem egy olyan történeltudÓ3 akad, aki a kereskedők békés harcainak, fegyvertelen hősfelteinek sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonit — és méltán — mint nem egy, ódába foglalt hadjáratnak. És országának érdekeivel együtt a kereskedelem, minden képesítés, regulázás és irányítás nélkül, igen jól meg tudta védeni mindeddig a saját maga jól felfogott érdekeit is. És végül, — legyünk őszinték. Soha még senki nem vált jó kereskedővé allól, hogy „képesítették". Kissé talán frivol az utalás, de nagyon találó : Fodor László egy vígjátékában mondja a könynyü vérű nőcske a komoly doktorki8asszonynak, akitől udvarló-