Békésmegyei közlöny, 1937 (64. évfolyam) július-szeptember • 146-222. szám
1937-08-08 / 179. szám
Ára Ö fillér I0ZL01Í ? 1337 augusztus 8. vasárnap 64. étrf oly am 179, szám st&sza M APiREND E LŐTT Elveszti éléi a kard, amelyIyel gyakran vágnak és színtelenné faku; az a megtiszteltetés, melyet sokak részére és elég gyakran ossi fogatnak. Iiy csökfen az utolsó tíz esztendőben a diazpolgérság jelentősége, amellyel jelentős és kevésbé jeleniős politikusainkat aránylag igen sokszor tisztelték meg a városok és községeknek minden szépért, jóért — no, és a hatalom forrósaiért mindig lelkesülő testületei. Ezt az utóbbi megjegyzést az csalta ki belőlünk, hogy a diszpolgértérsak köeött túlnyomó többségben, sőt csaknem kizárólagosan szerepeltek a hatalom tényleges birtokosai. Mindezt előre kellett bocsáta* nunk, amikor az egyik vármegye alispánjának érdekes és ritkán tapasztalható magatartását akarjuk méltatni. A kérdéses vérmegye eg>ix községe, ezúttal az ország második legnagyobb pártjának vezérét óhajtotta díszpolgárává választani, de az indítványt a vérmegye alispánja azzal hárította el, hogy az indítvány „nyilvánvalóan politikai tendenciákat szolgál.* 4 Nagyon helyes — mondanő az ember, ha nem ismerné az eddigi diszpolgórségok keletkezését és nem ismerné a mostani jelöltet. A diszpolgőrségra jogcímet nyújtó érdemek közül feltétlenül törölni kellene a politikai érdemeket és a megtiszteltetésnek ezt a formáját azok részére kellene fenntartani, akik kulturális vagy gazdasági téren, esetleg — legelsősorban — a harctéren szolgálták hazájukat. Tagadhatatlan azonban, hogy ez a jámbor óhajtás elérhetetlen magasságban lebeg, a valóság felett, amely ezerint csaknem kizárólag tényleges politikusokat szoktak a a polgárság díszének tekinteni. Azon csodálkozunk csak, hogy a kitűnő alispán sohasem hallatta szavát, amikor pl. valamelyik minisztert, esetleg államtitkárt, emelte megasra a polgárság tisztelete s ilyenkor nem fedezte fel a politikai tendenciát a diszpolgársági indítványokban. Ha azonban történetesen a kissé ellenzéki árnyalatú partvezérnek — tehát nem a jellem emberének — szól az indítvány, mindjárt szembeötlik a helyzet fonáksága, felébred a pártokon felülemelkedő alkotmányos érzület. Helyeslésünkhöz a költő mélabús szavai csatlakoznak: „Miért oly későn..." Jobb későn, mint soha — tanítja a közmondás és remé'jük, hogy ha í szempontot, az a jövőben minden már sikerült felfedezni a helyes eselben érvényesülni fog. Röuiöesen önálló katolikus plébániát kap Erzsébethely R templom mellé rendházat építenek, amelyben kapucinus barátok kapnak otthont (A B. K. tudósilója jelenti.) A tél folyamán megemlékeztünk mér arról az akcióról, amelyet Domanek Pól dr. esperes-plébános indított Erzsébethely katolikus lakossága érdekében. A hivek csak egyszer egy héten hallgathattak eddig misét az ottani templomban 8 ezzel hátrányba kerültek a városiakkal szemben, mig ez adó — ugyanennyi volt. Domanek Pál dr. esperes plébános akciója oda irányult, hogy Erzsébethcly a maga 3000 katolikus biuével alakuljon teljes ónálló egyházközséggé. Az elmúlt napokban kétizben is Iennljárt Békéscsabán ez ügyben a kapucinus rend tartományfőnöke és Domanek Pál dr. esperes plébánossal, Bohnert József kormőnyfőtanécsos vilőgi elnökkel és az erre a célra kiküldött bizottság közbenjöttével megtárgyalták az erzsébelhelyi önálló plébánia ügyét. A legutóbbi tárgyalások sóién építész közbenjöttével megtekintették a rendház lelkét, amely üresen áll az erzsébethelyi kat. templom mellett és megbízást adtak a tervek és a költségvetés elkészítésére. Az előkészületek tehát teljes mértékben folyamatban vannak és amennyiben a terv kivitelre alkalmasnak bizonyul, az uj rendházat, amelyben hat cella, ebédlő, konyha, fürdőszoba s külön plebániahivatal kap helyet, még az ősszel építeni kezdik. Addig is január 1-ével, az uj költségvetési évben négy kapucinus barát (két páter és fráter) ideiglenesen letelepszik s akkorra az önálló egyházközség felállításéra, világi elnök és a többi tisztség betöltésére is sor kerül. A távolabbi terv pedig az, hogy a rendház mellé felépitik a kat. elemi iskolát is, amelyben a kapucinus barátok fognak tanítani. A szovjet óriási mennyiségű hadianyagot küld a spanyol vörösöknek (A B. K. tudósítója jelenti.) Még csütörtök éjszaka légiharcoS vívtak a korménycsapatok és a felkelők repülőgépei Madrid fölött. Mint a Dai'y Express megira, a légiharc alkalmával lelőttek egy nagy német bombavelő repülőgépel. A repülőgép 4 főnyi személyezte. Walter Skellkorn, aki a gépfegyvereket kezelte és Hfrmann Schmidt őrmester, a rádiókezelő, Seidl hadnagy, a repülőgép parancsnoka és Georg Kohl pilóta ejtőernyőn menekültek. Schmidtet kórházba kellett szállítani, a többieket őrizetbe vették. A Daily Express közli a repülők fényképeit és a rádiós tiszt jegyzőkönyvének képét, amelyet az etégelt repülőgépből sikerült megmenteni. Működik a szovjet bizottság A nemzetiek repülőgépei SantAnder környékén bombóztók az ellenséges állásokat. Az egyik repülőgép alacsonyan szállva, géppuskatűzzel árasztotta el a vörösöket, akiknek repülőgépei harcba bocsátkoztak a nemzetiekkel. A repü'őcsata mindössze hét perci*,' tartott. Tizenkét vörös re pülcgépit lelőitek, mig a nemzetiek gépei mind visszarepültek állomáshelyeikre. A szovjet kormány katonai bizottságot küldött Spanyolországba, hogy készítse elő a döntő csatát még eugusítuaban a nemzetiek ellen. Páriíban ugy tudják, hogy öt óriás teherhajó megrakodva hadianyagokkal Szovjeloroszorstógból elindult Spanyolország felé. Cabaliero a volt spanyol miniszterelnök baloldali összeesküvést készít elő a jelenlegi kormány ellen. Ha es a terve sikerül, ugy snarcnista és kommunista kormányt akar alakitani. Barcelonában tegnap a csendőrök és anarchisták között véres összeütközések voltak, aminek oka ez volt, hogy az anarchistők ótakertak jutni Franciaországba. Formális ütköaet fejlődött ki, amelynek során a csendőrök 16 anarchistát Ielőitek, két csendőr is megsebesült. Augusztus 30: rend kivüli közgyűlés (A B. K. tudósítója jelenti.) Békéscsaba város képviselőtestülete auguszluj 30-án, hétfő délután hérom órai kezdettel rendkívüli közgyűlést tart, amelyen a vőros jövő évi költségvetését tárgyaijók. A költségvetés a hét elején kerül nyomdába. Megerősített vasúti szerelvények Szent Istvánkor (A B. K. tudósítója jelenti.)A MÁV a Szent István hát erősebb utasforgalmára való tekintetlel a menetrend szerint közlekedő személyszállító szerelvén}eit megfelelően megerősíti és még külön vonalot is indít. Szolnokról Budapest keleti p. u. ra a 611. sz. személyvonat augusztus 17, 18 és 19-én két részletben késlekedik. A mentesítő vonat Saolnokról 16 óra 12 perckor indul és Budapest keleti p. u.-ra érke?ik 19 óra 10 perckor. A másik vonat Szolnokról 16 óra 26 perckor indul és 19 óra 20 perckor érkazik Budapest keleti p. u. ra. A Budapest keleti p. u.-ról Nagykátáig augusztus 20-án a 620. sz. személyvonat két részletben közlekedik. A mentesítő vonat Budapest keleti p. u.-ról 21 óra 30 perckor indul és Nagykőtőra érkezik 23 óra 21 perckor. A békéscsabai vonal Budapest keleti p. u.-ról 21 óra 40 perckor indul. A Budapest keleti p. u. on a 604. sz. uyorsvo, nat augusztus 21., 22. és 23 őn két ; részletben közlekedik. A békéscsabai szerelvény 14 óra 40 perckor, a debreceni 14 óra 50 perckor indul. Nagyszabású programot bonyolít le a daloskongresszus (A B. K. tudósítója jelenti.) A Magyar Dalosegyesüíe'.ek Szövetsége tegnap vendégeivel a miniszterelnökségen, a kultuszminisztériumban és a polgármesternél tisztelgett, majd a Zeneművészeti Főiskola nagy termében dalosgyülést tartott. A dalosok délután a városmajori szabadtéri hangversenyen, este pedig a rádióban szerepeitek. Megválasztják az uj köröstarcsai református papot (A B. K. tudósítója jelenti.) Köröslarssa papvólasztásrs készül. Az Arany Gusziáv haláléval megüresedett stallum elnyeréséért mér öt papjelölt tartott szónoklatot, mig ma a Békéscsabán is jól ismert Nagy Lajos lelkész tart próbsszőnokletot. A presbitérium kedden ülésezik és valószínűleg egyhangúlag őí hívják meg.