Békésmegyei közlöny, 1937 (64. évfolyam) július-szeptember • 146-222. szám

1937-08-14 / 184. szám

1937 augusztus 1 4 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY kerthelyiségében szómbaton-vasárnap este Hetven esztendő • . • (A B. K. tudósítója jelenti) A birghamptoni (USÁ) bíróság példá9 ítéletet hozott egy gyer­mekreblási ügyben. Vádlottként szerepalt nyolc rabló, akik John Connelt, egyik vezető politikus fiát rabolták el. A legkisebb bün­tetés 27 évi, a legnagyobb 70 esztendei fegyház. Vasárnap befejeződnek a szegedi ünnepi játékok Halódik éve tartanak minden év nyarán ünnepi előadásokat a szegedi Dóm téren és egyik évben sem nyilvánult még meg olyan nagy érdeklődés irántuk, mint az idén. Az érdeklődést mutatják azok a számok, amölyek szerint megnégyszereződő'.t tavaly óta az ünnepi játékokra érkező idegenek száma. Különösen nagy számban nézték meg az előadásokat az utódállamokból érkezők, de nagy csoportokban utaztak Szegedre amerikaiak, angolok, bolgárok, németek, osztrákok és svájciak is. Szegeden mindenütt ünnepi han­gulatban és négy lelkesedéssel kisérik a megsokszorozódott for­galmat, amely nagymértékben fel­lendítette a város éleiét. Síombaton és vasárnap tartják meg az ünnepi játékok két záró­elősdását, — nagy gondot okoz a városnak az idegenek elhelye­zése, minden szállodai szobát már egy hét óla túljegyeztek és ezerkétszáz magánlakásban he­lyezték el a jelenlkező vendége­ket. „Az ember tragédiája" szom­bati és a „Bizánc" vasárnapi előadásán tízezer nézőt várnak a Dóm téri tribünre. A záróelőadá­sokon megjelenik a kultuszminisz­térium képviseletében T asnády Nagy András államtitkár és Haász Aladár dr. miniszteri tanácsos, a művészeti osztály vezetője, vala­mint a politikusok egész sora. Szendy Károly dr., Budapest szé­kesfőváros polgármestere hivata­losan képviseli a fővárost a szegedi ünnepi játékok két záró­előadásán. Az idei nagy siker és kivételes érdeklődés nyomán már most tárgyalások kezdődtek meg a szegedi városházén, hogy a jövő évi játékokat még a tél folyamén elő kell késziteni és a külföldiek állandóan fokozódó érdeklődésére való hivatkozással az egész nem­zetközi nyilvánosság figyelmét fei kell hivni a magyar ünnepi játé­kok városának művészi produk­cióira. A terv az, hogy a jövő évben 30 napra szélesilik ki a Dóm-téri játékok programjót. Rongyért hulladék­papírt ad a Corvina-nyomda Megfizethetetlenül drágák a vidékiek számára a budapesti gyógyfürdők (Budapesti szerkesztőségünk je­lentése.) Nincs még egy olyan nagyvárosa a világnak, amely annyi természetes gyógyvízben bővelkedne, mint Budapest. Tel­jes joggal nevezik hát fürdőváros­nak Budapestet, azonban rend­kívül sajnálatos, hogy a főváros fürdőügyeinek irányitói valósággal kizárják a vidéki tömegeket a bu dapesti gtógy'ürdőkfcől. Szinte elképzelhetetlen, ho^y milyen rövidlátó árpolitikát diktál­nak a pssli fürdőügyek intézői, akik egyszerűen megfeledkeznek arról, hogy a nyolcmillió lakosú magyar vidék kimeríthetetlen kliens-anyaggal rendelkezik. Aha­lyett, hogy mindent elkövetnének a gyógyvizek használatéra szo­ruló vidéki közönség megszerve­zése érdekében, rengeteg pénzt költenek külföldi propagandára s a vidéket teljesen el hanyagolják. A horribilis összegekbe kerülő külföldi propagandát végered­ményben senki sem kifogásolhatná, hiszen a jómódú kü földiek Buda­pestre való édesgetés 3 valóban nagy idegenforgalmi érdak. ám végzetes hibát követnek el Buda­pest-Fürdőváros voaefői, amikor valósággal kiirtják a vidéki fürdő­vendégeket Budapastről. U^ylét­szik, hogy az illetékes pesti urak teljesen elvesztették esemmér­téküket, amikor a milliomos külföldi és a szerény viszonyok közt élő magyar vidéLi publikumot egy kalap alá veszik s azt hiszik, hogy a vidéki ma­gyar középosztály tagjai épp ugy képesek megfizetni a pesti gyógy­fürdők toronymagas éráit, mint a vagyonos külföldi kéjutazók. Köz­tudomású ugyanis, hogy a budapesti gyógyfür­dők java részében egy­szeri fürdés az elkerül­hetetlen meliékkiadésok­kai együtt (iszappako­lóe, masszázs, borrava­lók, közlekedés stb.) át­lag 4—6 pengőbe kerül s mindezek tetejébe a vidéki vendégre hárul a méregdrága szálloda és étkezés költsége is, nem is szólván arról, hogy ott­honától Budapestig és vissea a vasutijegyért is fizetnie kell. A pesti gyógyfürdők árai annál is inkább elképesztőek, mert az utóbbi években egyre népszerűbb 8 valóban modern, kényelmes berendezésű vidéki gyógyfürdők ("például Debrecen, Hajdúszo­boszló, Harkány stb.) jóformán csak fillérekbe kerülnek a buda­pesti gyógyfürdők áraihoz képest • mindezen felül e vidéki fürdő­helyeken az ellátás is sokkalta olcsóbb, mint Budapesten. Aján­latos volna hát, hu az illetékes peati tényezők a legrövidebb időn belül alaposan leszállítanák a vidékiek számára a fő­városi gyógyfürdők hasz­nálaténak dijait és tudomásul vennék azt, hogy b minden garasra alaposén vi­gyázó vidéki vendéget nem lehat ugy „cechelietni", mint a Buda­paslre vetődő indiai maharadzsá­kat és amerikai dollármilliomoso­kat. Nagy tüz egy gyulai tanyán (A B. K. tudósítója jelenti.) Nagyarőnyu tanyatüzről kapott jelentést péntek délelőtt 11 órakor h gyulai vőrosi tüzoltósőg. Schrif­fsrt Antal tanyáján kigyulladt egy kazal szalma s mire a tűzoltóság kivonult a tanyai tűzhöz, már nemcsak a szalma égett, hanem a közelben levő pelyvás kazalra is átterjedt a tüz. Elkeseredett küzdelem indult nneg a gyorsan elharapódzó lőn­gok és a tűzoltók között. Az oltási nagyban hátráltatta a víz­hiány. Négy és félórai megfeszí­tet! munka után sikerült meg­fékezni a hatalmas tüzet. Laégetl egy ssaima, egy palyva és egy iörekkazal 17 öl hosszúságban. A kár körülbelül 600 pengő. A iüzet a tulajdonos kisfia, a 8 éves Schriffert Antal okozta vigyázat­lanságból : a szalmakazlak körül égő gyufával játszadozott. HIREK Az idő B budapesti meteorológiai intézet esti prognózisa Déli légáramlás, helyenként, 15­kénl nyugaton láporeiS éa zivatar. A hőmérséklet nem váltoaik lénye­gesen. FI békéscsabai meteopologtaí 3iCKjf[0v«l5ál5omásesü jelentét* 1987 augusztus 13-án Hőmérséklet este 9 órakor +22.3 C' Hőminimum +17.1 C' Hőmaximum +31.4 C* Napi átlag +24.3 C' A föld felszínén +16.4 C* Légnyomás 760.5 DM Csapadék 0.0 DUS Talajhőmérséklet (5 cm) +25.4 C* Ezen a héten a Abonyi és Lőrinczi gyógyszertárak tartanak é|jell szol­gálatot. A gyógytárak szolgálata vasár­nap délután fél 1 órakor kezdődik és a következő héten reggel 8 órakor végződik. — Elmarad a filléres gyors. A mára tervezett külön autóbusz és a vasárnapi filléres gyors a kellő számú jelentkező hiánya miatt nem indul Szegedre. — Eltemették Sailer Vilmos dr.-t. Pénteken délután nagy rész­vét mellett kisérték utolsó útjára Sailer Vi !mos dr. ügyvédet. A gyássháznél ez ev. egyházi szer­tartás ulén Lmder Károly dr. vá­rosi főügyész beszélt az ev. pres­bitérium és a gimnázium kormány­F.óbizoltsága nevében. Kiemelte Sai'er Vilmos dr. igazságszaretetét s hogy az elhunyt soha nem vá­gyott népszerűségre. Szegénység­ben halt meg, hangoztatta a tovób­biakber, de hosszú élettel aján­dékozta meg az £g s mindvégig megőriste teljes szellemi épségét. A simái Pataki Sámuel, a gim­názium igazgatója beszélt, ecse­telve az elhunyt puritánizmusát és i&kolójs iránti szeretetét. Végül Szeberényi Zs. Lajos dr. főespares, aki Sailer Vi !mos iskolatársa volt, mondott imát. — Fagvlaltdélután. A csabai if rae'iln Nő és Leányegyesület va­sárnap délután öt órai kezdettel együtt rendeaik meg fagylaltdél­ulánjukat a Csaba-szálló nagyter­mében, melyre a két egyesület tagjait és vendégeit ezúton meg­hívják a háziasszonyok: Reisz Gyuláné, Engel Jenőné, Sebestyén Lajoané, Benjámin Károlyné, Ger­gely Farencné, Schwarcz Sándor­rá, Ádám Lászlóné, Iczkovits A frédné, dr. Weisz Iatvónné, Bárány Rózsi, Róna Margit, Weisz Anna, Dénes Ella, Reich­mann Eta, Reiner Sári, Dautsch Blanka. — Hivatali eskütétel. Tábay Andor dr. újonnan kinevezett köz­igazgatási gyakornok csütörtökön tette le a hivatali esküt Pánczél József dr. vérmegyei főjegyző ke­zébe. — Ki lesz a gimnáziumi kor­mányzóbizottsóg elnöke? Sailer Vilmos dr. elhunytával megürese­dett a gimnáziumi kormányzóbi­zoitség elnöki széke. A kormány­zőbizotlság további intézkedésig Medovarszky Mátyás dr. főjegyzőt bizta meg az ügyek vitelével. A választás módja az, hogy a bi­zottság három tagot jelöl, a dön­tést pedig a presbitérium hozza meg. Valószínűnek látszik, hogy a presbitérium Medovarszky Mátyás dr. személye mellett fog megnyi­latkozni. — Az agy, a szem, tüdő vagy szív felé irányuló vértódulások elhárítására igyék reggelenként egy kis pohár természetes „Ferenc József" keserüvizet. APOLLÓ FILMSZÍNHÁZ Augusztus 14-én FEKETE ANGYAL Előadások hétköznap 5, 7, 9, vasár­és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor Az első előadás naponta zóna

Next

/
Oldalképek
Tartalom