Békésmegyei közlöny, 1937 (64. évfolyam) július-szeptember • 146-222. szám
1937-09-30 / 222. szám
BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 1937 szeptember 30 Amig egy Mr , Mussolini elutazott Berlinből eljut odáig... (A 8. K. tudósitója jelenti.) A városházi tisztviselőknek azt a rétegét, amely a számvevőségen dolgozik, most az a kérdés foglalkoztatja, mikor kerül sor az államosításra, amit a miniszterelnök már tavaly, bemutatkozó beszédében beígért. Az erről szóló rendelet, mely egyelőre még meg sem jelent, hir szerint január 1 én lép életbe. A számvevőségi tisztviselők érdeklődése nem csoda, mert joggal merülhet fel az a kérdés: mindenkit átvesz-e az állam? A címek is megváltoznak, a városi főszámvevőt például m. kir. számvevőségi főtanácsosnak kell majd szólítani hivatalos beadványokban, aktákon és okmányokon. A válható változásokkal, amelyek még e pillanatban teljességgel bizonytalanok, kapcsolatos az a kis történet, amelyen most a városházán derülnek. Az adófelszólamlásf bizottság egyik tagja a folyósón megszólította K ó s Sándor főszámvevőt, akitől felvilágosítást kért, hogy is állnak az államosítással. — Tudod kérlek — mondotta a főszámvevő viccesen — azokat veszi át az állam, akiknek van vagy harminc évi közszolgálaluk. Én huszonhat éve vagyok már a városnál, hát remélem, sikerű ni fog az átminősítés. Ez a beszélgetés reggel történt s délben ijedten állított be a főszámvevőhöz egyik alárendelt tisztviselője. Elmondotta, hogy az adófe'szólamlási bizottság egyik tagjától, akinek jó minisztériumi öszszeköltetései vannak, azt hallotta, hogy már bizonyos: azokat a számvevőségi tisztviselőket, akik betöltötték 26. szolgálati évüket, nem veszi át az állam . . . A főszámvevőnek rögtön gyanús volt a dolog s két percnyi magánnyomozás után ki is derüli, hogy a kitűnő minisztériumi összeköttetés ezúttal — az az adófelszólamlási bizottsági tag volt, akivel reggel a folyosói beszélgetés lefolyt s aki a kapott információt a bizottsági ülés szünetében buzgón továbbadta. Hogy mi lett belőle, már tudja az olvasó . . . Szaporodott a tűzkár a vármegyében (A B. K. tudósitója jelenti.) Békés vármegye alispánjához a legutóbbi napokban beérkezett jelentések szerint alábbi községekben fordult elő tüzeset: Gádoro son, Békésen, Gyomán és Szarvason. A tüzesetek nagyrészét gondatlanság okozta. A vármegye tűzkára az idén jóval magasabb lesz, mint tavaly volt. Ennek oka az, hogy jelentékeny nagyösszegü károsodással járó tüzesetek fordultak elő. 81.156 P a tűzkár eddigi összege. A tűzkár ola a mér emiilett gondatlanságon kivül: 10 esetben Kyujtogatár, illetve öngyujtás, 15 esetben villámcsapás volt. A lüs elleni küzdelemnek sebesültjei is voltak, amennyiben az év folyamén Mezőberényben három tűzoltó szenvedett oltás közben sérüléseket. (A B. K. tudósítója jelenti.) Mussolini szerda délutón elutazott Berlinből. A villásreggeli befeje zése után visszatéri szállására, majd Hitlerrel együtt 3 óra 35 perckor a Leebter pályaudvarra ment. Amikor az elnöki palotából elhaj tottak. bevonták az olasz vezéri zászlót. Az egész u'vonalon óriási ünneplésben részesítették Mussolinit. A pályaudvar zászlókkal és drapériákkal volt díszítve. Megje lentek a hadsereg, a hedilengerészet, az S. A. alciku'atok díszszázadai. A német é* olasz Himnusz hanpjai mellett Mussolini ellépett a diszszázadok előtt, majd elköszönt vendéglátóitól és beszállt a \onalba. A német halárig elkísérte Hess Rudolf, a vezér és kancellár állandó helyettese. A Duce németországi látogatásával kapcsolatban hivatalos jelentést nem adtak ki. Hangsúlyozzák, hogy erre nincs is szükség, miután ezeket a látogatásokat n*m lehet a dip'omácia mértékével mérni. Musso'ini csütörtökön kora reggel fog áthaladni Ausztria területén. Kiefeifeldnél lépi át a határt, majd Kufileínon és a Brenneren át tér vissza O!es:orszógba. Az olasz sajtó igen élénken foglalkozik Mussolini és Hitler telélkozójával. Gayda főszerkesztő irja, hogy ez a találkozás arra irányul, hogy megvédelmezze a fennálló kormányzati rendszert. Mindkét vezér keresi a békét az európai nemzetek között. Egységet akainek teremteni a mindent felforgató eszme, a bolsevizmus ellen. Rómában hatalmas fogadtatást rendeznek Mussolini megérkezésekor. Az érkezéskor hivatalosan fogadják és ott lesz a fasiszta párt teljes vezérkara. Az utvonalat feldiszilik és nagy „M" alakú diadalkaput emelnek tiszteletére. Az élesztőgyárak még kipróbálni sem engedik azt, hogy lehet-e mustból tökéletes élesztőt gyártani (A B. K. tudósitója jelenti.) A súlyos viszonyok közt vergődő magyar szöllősgazda társadalom szempontjából rendkívüli fontossága van annak a memorandumnak, amit a földmivelésügyi minisztériumhoz juttatott el két tehetséges feltaláló. A vidéki sBjtó ismertette már ezt e memorandumot, amely szerint a must minden hektoliter cukorfokából 1.35 kg sajtó t élesztő készíthető. A gyártás lehetőségét tudományosan a földmivelésügyi minisztérium mindkét illetékes szerve: az ampelológiai intézet és az erjedéstani állomás igazolta. I yen előzmények utón a földmivelésügyi minisztérium a legmelegebb pártfogással a pénzügyminisztériumhoz továbbította a tervet, hiszen az élesztőgyártás a pénzügyminisztérium felügyelete alá tartozik. A 8zöllősgazdákra valóságos megváltás volna, ha a mustból való élesztőgyártás megvalósulna, mert ez lényegesen javitana a bor értékesítést válságán, hiszen évenként 200.000 hektoliter must elvonásával tehermentesítené a borpiacot. Külön előnynek szőmitana az, hogy az élesztő győrtóséra a leggyengébb minőségű must is megfelel s az igy készült élesztő kitűnő minőségű, legalább olyan jó, mint az eddigi rendszer szerint mélaszból gyártott élesztő, sőt az illata határozottan kellemesebb annál. Tudvalevő, hogy Magyarországon az élesztőgyártás valóságos monopoliumkent két nagyipari szeszgyárban történik s igy az élesztőn mutatkozó évi kb. két és félmillió pengős haszon tulajdon képen a szeszkartel va gyónót gyarapítja. Annak ellenére, hogy a tervezet nem kivánja uj gyár alepiláse, hanem a meglevő gyárak utján szorgalmazza a mustélesztő gyártását, az élesztőkartelt mégis idegesíti a dolog és az állami szakértő szervek véleményével szemben kétségbevonták a gyártás lehetőségét. Ilyenformán az illetékes minisztériumok azt kívánták, hogy a mustélesztő-gyáriás feltalálói necsak laboratóriumban, hanam gyárüzemben is igazolják a gyártás lehelőségét és rentabilitását. A feltalálók erre felajánlották, hogy saját költségükön bármely működő élesztőgyárban lefolvtátott üzemi próbával hajlandók igazolni azt, hogy a muotból készült élesztő hatásfoka, illetve minősége jobb, mint a mélaszból készültnek és hogy a gyártás rentabilitása nagyobb, mint amit a gyárak a legutóbb is előterjesztettek az Árelemző Bi zottség előtt. A Magyar Szöllősgazdák Országos Egyesülete a próba megtartására felhívta az egyik élesztőgyér igazgatóját, aki erre készségesnek mutatkozott, mikor azonban a feltalálók a részletek megbeszélése céljából megjelentek az élesztőgyárban, akkor a gyár konokul elzárkózott a próba megtartása elől. Ez a merev elzárkózás élesen rávilágít arra a könyörtelenségre, amely a szeszgyárak eljárását mindenkor jellemzi a szöllőtermelő társadalom milliós tömegével szemben. A kérdés sürgőssége miatt a feltalálók ezek utón a Hangya vegyipari gyáréhoz fordultak s kérték a próba megtartásának engedélyezését. Igy valószínűleg igen hamar kiderül, hogy a karlel mennyire téved a mustélesztő gyártásának gyakorlati lehetősége kérdésében s egyúttal nyilván kiderül majd az is, hogy a dúsgazdag élesztőkartel, miért igyekszik gátat vonni a szegény szöllősgazdatérsfidalom helyzetének megjavítása előtt. AP0LL0 FILMSZÍNHÁZ Telefoni 239. Szoolember 30, október 1—2 án Előadások hétköznap 5. 7, 9, vasérés ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor Az első előadás naponta zóna Nincs változás^ a békéscsabai NIÁVmenetrendben (A B. K. tudósitóia jelenti.) A MÁV vonalain október 3 án lép életbe az idei menetrend. A békéscsabai MÁV állomásfőnökséghez tegnap érkezeti meg a (éli menetrendről szóló hivatataloa értesítés, mely szerint békéscsabai viszonylatban a nyárral szemben semmiféle változás nem lesr, ugyanaz marad a vonatok indulási és étkezési ideje, mint ami május 23-án életbelépett. Idomított kutyával lopatta a csirkéket (A B. K. tudósitója jelenti) Az ujkécskei vősáron feltűnt egy motorkerékpáros baromftkereskedő, aki motorjának oldalkocsijában egymásra rakott ketrecekben szállította a csirkét. Az egvik ketrecben viszont nem csirkék, hanem egy kis pu'ikutya foglalt helyet. A környékbeli gazdáknak feltűnt. hogy valahányszor a motorkerékpáros kereskedő a tanvák mellett elhaladt, mindig sok baromfi tűnt el. Egy letétleni gazdálkodó lesbe állt és amikor a motoros megállt tanyája közelében, csodálkozva látta, hogy a kutya kiugrik a ketrecből és a kazalok tövéből egymás után visíi a csirkéket a motorkerékpáros kereskedőhöz. A furfangos kutyás tolvajt átadták a csendőröknek és «z igazo'tatás Borán kiderült, hogy Lóvágó Ferencnek hívják, rákoiszenlmihályi lakos és már récren üzi ezt a különös tolvajlást. Lopás cimén indult meg az eljárás ellene. Ma érkezik a honvédelmi miniszter (A B. K. tudósitója jelenti) Rőder Vilmos honvédelmi miniszter és kísérete a németországi hadgyakorlatokról ma, f. hó 30-én érkezik vissza Budapestre. Badoglio Budapesten (A B. K. tudósítója jelenti.) Rőder Vilmos gyalogsági tábornok, honvédelmi miniszter meghíváséra Pielro Badoglio, Abeszszinia volt alkirélye, ola?z tábornagy október l én néhány napra Budapestre érkezik. Eredményes • hirdetés 99 megyei "-ben