Békésmegyei közlöny, 1937 (64. évfolyam) július-szeptember • 146-222. szám
1937-07-03 / 148. szám
1937 julius 3 3EKESME0YE1 K0ZLONV 3 Érdekes művészi program és nagy utazási kedvezmények a Szegedi Szabadtéri Játékokra Súlyos bányaszerencsétlenség több halottal (A B. K. tudóaUóia jelenti.) Chestertonban a tegnapi nap folyamán súlyos szénbányarobbanás történt. A robbanás nyomén tűz támadt éa a menlőcsapatok csak későn kezdhetlek munkéhor. Az első robbanás után egy másik nagyarányú robbanás következett. Hir szerint a második robbanás elka'mával a menlőexpedició minden egyes tagja áldozatul esett. Az expedícióban résztvett a bánya igazgatója és elnök-i Eazgatója is. Az első robbanáskor számítások szerirü 70 ember tartózkodott a bányában. Eddig 9 súlyos sebesüllet és több halottat hoztak falsíinre. Szarvasi hirek Csütörtökdélután az endrődi-mezőberényi útszakaszon havaseső esett. A kii területen lehullt havaeeső kért nem okozott. Hugyecz Mihályné szarvasi lakos pénteken délelőtt felakasztotta magét és mire rátaláltak, meghalt. Betegsége miatt a gyulai kórházba akarták szállítani és ijedtében vetett végeit életének. Weidlein János musai földbirtokos Szarvasra ment Weidlein János gimnáziumi tanár fiának meglátogatására. A földbirtokos a borbélynál rosszul lett és mire hazavitték, meghalt. Szívszélhűdés ölte meg. Gyula gyászolja Dobos Istvánt, a lezuhant pilótát (A B. K. tudósítója jelenti.) Tegnap jelentettük mér.hogy Dobos István pilóta a mátyásföldi repülőtéren lesuhant és meghalt. Ez a tragikus esemény Békésmepvét közelebbről érinti, mert Dobos litván aa ujkigyósi Wenckheim József gróf pilótája éa emellett gyulai születésű volt. A szerencsétlenség híre csütörtök este tíz óra tájban futótűzként terjedt el a gyu'ai színház közönsége körében. Dobos feleségét is itt érte a gyászhír. Hazavitték lakására, ahol annyira erőt vett rajta a sirógörcs, hogy orvosi segítséget kellett igénybe venni. A tragikus véget ért, hirea ma gyar repülő családja iránt Gyulán nagy a részvét. A városban mindenki szerette és becsülte ez egyszerű emberből hírnévre vergődött pilótát, aki ismerőse volt Gyulának mér a háború előttről is, ami kor mint a magyar aviatika úttörője, bebizonyította tudását a város közönsége előli. Amikor a trianoni békeparancs Magyarországot megfosztotta attól, hogy a repülés ügyét szolgálhassa, Dobos látván ama hevesek közé tartozott, akik odaállottak a sportrepülés ügye mellé. A legújabb magyar sportrepülők mind az ő irányítása mellett tanultak a a vakmerő pilóta, tapasztalatai alapján, a gyakorlatban igen szépen bevált állítható légc&avart is taíá't fel. (A B. K. tudósítója jelenti.) Hatodik ízben rendezi mei Szeged az idén a siabadtéri játékokat az európai hirü Dóm téren. Minden évben uj érdekességgel bővül a játékok müvésxi progsamjn, olyan monumentális előadásokat rendeznek a velencsi Szent Márk térre emlékeztető szegedi téren, hogy ascok valóban művészi és idegenforgalmi különlegességeket jelentenek az európai szabadtéri előadások történetében. A játékok mindenkori gerincét Madách Imre halhatatlan drámai köt teménye, „Az ember tragédiája" képezi, melynek filmszerűen mozgalmas förneghatásait éa átható élményeit bs elmuit évek eorán több mint 160 ezren nézték végig. Az idén hőromsror ezerepel „\z ember tragédiája" a műsoron, julius 31 én, augusztus 8-án és 14 én, mikor ismét uj rendezésben, a ve titett disrletek dekoratív hatásában első alkalommal játssza Lucifert a magyar ábrázoló szinjátssés egyik kiválósága : Törzs Jenő, — Évát: Tőkés Ánna, — Ádámot: Kiss Ferenc alakítja. A másik darab Petőfi csodálatos hatású meséjét: a János vitézt vis?i el a hétezer személyes nézőtérhez, megelevenedik az alföldi mesevilág é» a képzelet tündérvilága. A Jénos vitéz is háromszor szerepel ts játékrenden : ausu8ztu3 1 én, 9-én Csehszlovákia kitiltott egy magyar rádió lapot és gyermekujságot (A B. K. tudósítója jelenti.) A cseh belügyminisztérium és külügyminisztérium egyetértőleá elhatározta. hogy ,a Budapasten megjelenő Rádió Élet és Magyar Lőnyok c. hetilapok postai szállítását és a köztársaság területén való terjesztései 1939. juniusáig megtiltják. Elitéltek egy versíró öreg nyilas kondást (A B. K. tudósítója jelenti.) Fejes Ferenc 63 éves debreceni kondás társadalmi rend és felekezet elleni izgatással vádolva ke rült a debreceni büntetőtörvényszék elé. Az öreg kondás, aki a nemzeti szocialista párt tagja, röpiratot adott ki, amelyben verseket irt és rímekben izgatott a polgári társadalom és a zsidóság ellen. Kijelentette, nem érzi magát bűnösnek, mert az igazat irta meg. A bíróság megkérdezte, mi a foglalkozása, mire Fejes est válaszolta : — Foglalkozom ezzel, foglalkozom azzal . . . — Nem foglalkozik maga semmivel, — mondotta az elnök, — még a családját is elhagyta. — Nam avatkozom én a cja« lédi dolgokba — falelte a nyilaskeresztes kondás. — De a maga családjáról van éa 12 én. Augusztus 4-én és 5 én egy egészen eredeti, különleges hatású népi misztériumjáték elevenedik meg a Dóm téren, a „Fekete Mária", amely a ferencesek alsóvárosi temploma hires kegyképének misztériummá magasztositc.it legendáját dolgozza fel, a XVI. század török—magyar világának ssines külsőségei között. A játékrend negyedik darabja Herceg Ferenc klasszikus vereiü színmüve, a „Biaénc", amely sohasem képzelt mélységet és visszhangot kap a monumentális szabadtéri elősdás fényeiben. A „Bizánc" páratlan nemzetközi sikert aratott a tavalyi előadások sorén, az idén augusztus 7-én, 11 én és 15 én tűzték műsorra. A szegedi ünnepi előadások iránt már évek óta európai érdeklődés nyilvánult meg, a művészi és idegenforgalmi jalentőségre való tekintetiel nagy utazási kedvezményeket biztosítottak a Szegedre érkezők számára. Julius 28 tói az összes magyar vasutakon 50 százalékos kedvezménnyel lehat Szegedre utazni. Kedvezményes menettérti utazást biztosítottak ezenkívül a MÁVAUT autóbuszain és a játékok idején hetenként közzéteendő hivataloj értesítés szerint az ösaaes nagyobb városokbői filléres vonatokat indítanak Szegedre. szó, annsk a dolgaiba belaavatkozha! Inkább mint röpiratokat irni. A bíróság vé<?ül is 15 népi fogházra ítélte a versíró kondást, de a büntetés vágfahajtását három évi próbaidőre fe!függe»ztelte. HÍREK Az idS H budapesti meteorológiai intései esti prognózisa Gyenge északi szil, válianő i«|. hőzef, a hőmérséklet lassan iorább emelkedik, ogy kél helyen esetleg kisebb fat6 záporeső. J1 békéscsabai meUepoSögSisi megfiav'eióáfíomáeesti jelentése 1987 julius 2 án Hőmérséklet este 9 órakor +20.2 C* Hőminimum +14 3 C* Hőmaximum +16.5 C' Napi átlag +15.2 C' A föld felszínén +14.7 C' Légnyomás 763.7 mm Csapadék 0.0 ma Talajhőmérséklet (5 cm) +18.0 C" Ezen a héten a Róthy és dr. Siidy gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatét A gyógytárak szolgálata vasárnap délután fél 1 órakor kezdődik és a következő héten reggel 8 órakor végződik. — Kővetkező két vasárnapon is lehit aratni. Márky Barna dr. alispín rendaletet bocaátott ki az alsófoku köziüasgatási hitóiágokhoz, melyben az aratási munkálatok sürgősségére való tekintettel a földmivelési kormánytól nyert felhatalmazás alapján a juliu9 4. és 11 napjára első vasárnapokon az aratási munkálatokat illetően a munkaszünetet fölfüggeszti. Kerületi képviselő: KULCSÁR ÉS SCHWARTZ Kft ÉSSZABÓ PÉTER BÉKÉSCSABA — Idegesség, fejfájás, álmatlanság, re^creli rosszullét, levertség, báqyadtsé?, szédülés esetében a természetes „Ferenc József" keserűvíz ar. emésztőszervek hiányos működéséből eredő zavarok nagy részét azonnal megszünteti, az étvágyat erősen fokozza s viszszaadja a testnek és szellemnek réqri frisseségét. Orvosi szaktekintélyek meafigyellék* ho?y a Ferenc József viz öregemberak betegségeinél és neuraszteniások bajainál is mindi? megbízhatóan és kellemesen h-st. Az orvosok ajánlják. ü köcnyék Gj-ula. A vármegye alispánja engedélyt adott arra, hogy a szarvasi Luther Árvaház részére julius 15-től augusztus 31-ig a megye területén levő evangélikus hivek között a magukat igazolni tudó személyek pénzbeli és természetbeni adományokat gyűjtsenek. — A törvényszék elnöke 1937. julius 1-tőI 1938. junius 30-ig terjedő időben szükséges tüzelő anyag szállításra nyilvános versenytárgyalást hirdet. Az ajánlatokat zárt borítékban ez év julius 5 én délelőtt 10 óráig kell benyjjtani. Békés. A községben megszervezik a helyi meteorologiai szolgálatot. Az ügyet a juliusi közgyűlés fogja tárgyalni. — Az idén 16 fővárosi szegénysorsu gyermek ryaral Békésen. — Munkaadó iparosok figyelmébe 1 Miután a legkisebb munkabérek megállapítása sorén a segédmunkások az eltöltött segédi gyakorlati idő szerint osztályoztatnak, az ipartestület elnöksége felhívja a munkaadó mesterek figyelmét arra, hogy segédmunká* SBikat az alkalmazásba vételtől számított nyolc napon belül az ipartestületnél annál is inkább jelentsék be, mert annak elmulasztáséból egyrészt a segédmunkást érzékeny károsodás éri, másrészt pedig a munkaadó teszi ki magát szigorú büntetésnek és esetleg kártérítési pernek. — Indul a filléres gyors 1 Tegnap, péntek délelőtt véglegessé vált a balatoni filléres eyors indulása, minthogy az eddigi jelentkezéssel elérték azt a létszámot, amely szükséges volt. Ettől eltekintve korlátolt számban még kaphatók jegyek ma délig. A vonat menetrendje: indul Békéscsabáról 6.14 órakor, Siófokra érkezik 13.05 perckor, visszaindul Siófokról 10.01 nerckor, Békéscsabára érkezik hétfőn híjnalbön 4 óra 20 perckor. Mérlegképes gyors- és gépírással felvétetik írásbeli ajánlatok a kiadóhivatalba