Békésmegyei közlöny, 1937 (64. évfolyam) január-március • 1-71. szám

1937-03-09 / 55. szám

2 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 1937 március 13 A városi mezőgazdasági bizottság közgyűlése (A B. K. tudósítója jelenti.) Békéscsaba mezőgazdasági bizott­sága számos érdeklődő jelenlété­ben tartotta meg tavaszi ülését va­sárnap délután a kisgazdaszék­házban. Kovács Pál elnök nyitotta meg ez ülést és elsősorban kegyeletes szavakkal parentálla el a bizott­ság napokban elhunyt tagját: Za­horán Pál m. kir. gazdasági taná­csost, városi gazdasági inléző!, majd rátérlek a tárgysorozati pon­tok megvitatására. Hangoztatta ezután az elnök, hogy Békéscsabán fejleszteni kell a lótenyésztést és ezzel kapcsola­tosan egységes csikőnevelésre kel­lene rátérni. Síükségesnek látja ebből a célból csikótornakertet lé­tesíteni. Végeredményben ugy határoz­tak, hogy kisebb bizottságot kül­denek ki Egerbe az olt levő káp­talani birtok csikólornakerljének megtekintésére. A bizottság tagjai a következők : Drienyovszki János m. kir. gazdasági tanácsos, Zsíros Mihály és Laczó János. Elkíséri még a csoportot a vérmegyei gaz­dasági felügyelő és Fazakas Mik­lós dr. m. kir. állatorvos is. Kovács Pál ezután Bzt indítvá­nyozta, hogy a közgyűlés irjon át a városhoz: végeztessen a mező­gazdasági munkásokkal szikjavitó munkát. Az ülés elfogadta a ja­vaslatot. Az elnök bejelentette még, hogy tudomása szerint a dobozi birtok ból kétezer hold eladásra kerül és ezzel kapcsolatban célszerűnek tartaná, ha a bizottság idejében érdeklődne, hogy tényleg eladó-e a föld s miként vásárolhatnának belőle a csabaiak is; a törekvés az, hogy zsidókézbe ne kerülhessen a magyar föld. Végül megemlítette, hogy sző van állítólag a kamatláb felemeléséről. A bizottság határo­zott tiltakozásét fejezte ki a terv ellen és hatonló állásfoglalásra akarja felszólítani az ország va­lamennyi bizottságát. Kovács Pál elnök zárószavaival éri végei az ülés. A hajdumegyeiek is Losonczy István kamarai elnöksége mellett foglaltak állást (A B. K. tudósítója jelenti) Fáy István főispán installációja alkalmából Hajdú vármegye tör­vényhatósági bizottsági tagjai és a Tiszántúli Mezőgazdasági Ka­mara tagjai is csaknem teljes számban sereglettek fel az ünnepi megyegyülésre. Ebből az alka­lomból a beiktató közgyűlés után a Hajduvármegyében lakó kama­rai tagok értekezletet tartottak a betöltésre váró kamarai elnöki tisztségre való jelölés tárgyában. Az értekezleten egyhangú véle­ményként alakult ki az az állás­pont, hogy a kamarai elnöki lilásra a hajdumegyei gazdák Losonczy István országgyűlési képviselőre adják le szavazatukat. Eredményes a hirdetés m „Békésmegyei Köaciöny"-ben Ismételt hivatalos kő»lés hangoztatja; A politikai és gazdasági álhírek terjedtek el Budapesten — semmi más nem történt silja. A királyi ügyészségeket az igazsá^ügyminiszter utasította,hogy bármily irányból jövő és bármilyen, az ország nyugalmát, a nemzet bé­kéjét, a nemzeti munka zavartalanságát veszé­lyeztető bűncselekmé­nyeket a legerélyesebben büntessék, va­lamint, hogy a rémhírterjesztők el­len az eljárás induljon meg. Beavatott hely az eddigi hallgatásról A fővárosi sajtó munkatársai kérdést intéztek a miniszterelnöki sajtóosztályhoz arra vonatkozólag, hogy beavatott helyen miért nem tartották szükségesnek az utóbbi naDok különféle híreszteléseit meg­cáfolni. A sajtóosztályon kijelen­tették, hogy hisztériának kellett nevezni azokat a jelenségeket, melyek a valótlan hirek során mjtatkoztak. Illetékes helyen nem vállalkozhattak arra n nevetséges szerepre, hogy maguk is hiszté­riásán viselkedjenek és nem létező eseményekel cáfoljanak. Berlin s Mackensen belekeverése kutmérgezés Azokkal a Jelentésekkel kapcso­latosan, melyek a magyarországi szélsőjobboldali körök állítólagos puccsszóndékBiról szólnak, külföl­di lapok ezt állítják, hogy az ügybe budapesti hivatalos német szemé­lyek, köztük Mackensen követ is bele van keverve. Berlini jól érte­sült helyen kijelentik, hogy ezek az állitósok csupán rosszakaratú hazugságok, amelyeket nyilvánva­lóan kutmérgezés céljából talállak ki. Mackensen március 1-én kezdte meg háromheti szabadságát és őt Werkmeisfer követségi tanácsos helyettesíti. (A B. K. tudósitója jelenti.) Arról a politikai nyugtalanságról, amelynek hátterét szerte mindenütt annyiféleképpen kommentálták 8 amely Darány Kálmán miniszter­elnök csütörtöki beszédével mér tulajdonképpen elintézést nyeri, a Magyar Távirati Iroda az alábbi hivatalos jelentést adta ki: Néhány nap óta a külföldi saj­tóban nyilvánvalóan ugyanolyan forrásból, ahonnan Magyarország­gal szemben az ellenséges hirek kiindulni szoktak, hirek láttak nap­világot a magyar szélsőjobboldali szervezkedésről, mely a jogrend fnlforgatá8ára irányult. Illetékes he­lyen elérkezettnek látták az időt. hogy véget vessenek a hazugsá­goknak és a leghatározottabban kijelentsék: Magyarországon semmi olyan nem történt, ami az ország belső rendjét és békéjét, az ország különleges biztonságét vagy a gazdasági életet veszélyeztethetné. Semmiféle fegyveres szervezkedés folyamatban nem volt, semmiféle olyan kísérlet nem történt, mely az államellenes bűncselekmény is­mérveit kimerítené. A valóság az, hogy a politikai és gatdasőgl élet nyugodt légkörének megzava­rását célzó álhírek terjedtek el, ezeknek elsősorban a magyar társadalom és a magyar sajtó Józansága vethet gátat azzal, hogy a közönség vak rémü­letét a legerélyesebben elutasítja s kiveti magából. Hivatalos hely­ről újra megismétlik a miniszter­elnök néhány napja tett határozott kijelentését, hogy az ország rend­jét és békéjét semmiféle veszély nem fenyegeti és azt a kormány minden időben fenntartja és bizlo­Afrontharcosoktürelmetlenül várják a frontharcos törvény képviselőház elé kerülését — hangoztatták a vasárnapi közgyűlésen (A B. K. tudósitója jelenti.) Élénk érdeklődés mellett folyt le vasárnap délután az Országos Frontharcos Szövetség békéscsabai főcsoportjának évi közgyűlése a városháza közgyűlési termében, amelyen a központ képviseletében megjelent Waltér Terényi Jenő ny. alezredes és ott volt még Jánossy Gyula polgármester is. Gally Károly dr. elnök üdvözölte a központi kiküldöttet, valamint a helyi főcsoport diazelnökét, majd nagy beszédben jutatta kifejezésre, hogy a frontharcos lörvény meg­valósulása ez egész ortzág érdeke. A szövetség rohasem po­litizál. egyedül a népi szociális politikái kovflli és azt akarja érvényesíteni. Waltér Terényi Jenő nagy ér­deklődéssel ki sért beezédében ast hangoztatta, hogy a frontharcosok előtt minden ajtó lezárult, azér fogtak össze és megalakították a a szövetséget, ahol minden had­viseltnek oft van a helye. A körponti kiküldött szavai utén Timkó György tilkár jelentése kö­vetkezett, majd részleges tisztújí­tásra került a sor. Ifj. Gavenda Béle, a jóléti bizott­ság elnöke a jóléti alapról és a biüoilság munkájáról számolt be. Gally Károly dr. elnök néhány buzdiió üíóvai zárté be az ülést. Diné és fogadás a miniszterelnöknél (A B. K. tudósitója jelenti.) Darányi Kálmán és felesége teg­nap, hélfőn este diriét adlak a miniszterelnökség palotájában, amit este fél 11 órakor fogadás követeti. Csendesnek Ígérkezik a kisgyűlés Békés vármegye kissyülése ma délelőtt rendes havi ülést tart. A tárgysorozaton 93 pont szerepel, amelyek közül békéscsabai szem­pontból egynek sincs jelentősége. Mindössze három segélyezési, illetőleg járadék-kérelmi ügyet tár­gyalnak békéscsabai szereplőkkel, más fajta képvise'őtestületi hatá­rozattal nem is foglalkoznak. A méhészek is uj elnököt választottak Darida Károly személyében (A B. K. tudósitója jelenti.) Vasárnap délelőtt kilenc órai kez­dettel tartotta évi rendes közgyű­lését a Békésvármegyei Méhészeti Egyesület a városháza nagytanács­termében. A közgyűlésen, amelyet Darida Károly ügyvezető elnök vezetett le nagy érdeklődés mellett, szép­számmal megjelentek a környék­beli szervezetek vezetői, valamint a békéscsabai méhészek. A Hiszekegy elmondása után az elnök ismertette a szervezés épilő­munkájit és hangsúlyozta, hogv a megyében alig találni olyan köz­séget, ahol méhészegyesület ne lenne. Migend Dazső titkár körültekintő jelentésében beszámolt a mult év­ben rendezett páratlan sikerű ex­portvásárról, valamint kiállítás­ról és meggyőző szavakban ecsetelte a méhészgazdélkodás értékét. Gonda József békési elnök az exportvásárok tanulságaként le­szögezte, hogy igen fontos a mé­hészek összetartása, mert a spe­kulánsok igyekeznek lerontani az árakat. Zsilák György pénztári jelentése után ez elnök ismertette Márky Barna dr. alispánnak az elnöki tisztségről való lemondólevelét. A közgyűlés után nagy lelkese­déssel határozati'ag kimondotta, hogy Ricsóu-Uhlarik Bála dr. fő­ispánt, Márky Barna dr. alispánt és Jánossy Gyula polgármestert disselnökké, Darida Károlyt el­nökké választja. Darida Károly elnök megkö­szönte a közgyűlés bizalmát és hangsúlyozta, hogy a jövőben is minden erejével az egyesület ér­dekeit akarja szolgálni. Kiemelte, hogy az egyesület programja: Békésmegye olyan hír­neves legyen mézéről, mint Szeged paprikájá­ról, Kecskemét barack­járól. A közgyűlés ezután Koltay Pált egyhangúlag ügyvezető alelnöknek választolta meg. Alelnökök Néme­thy Samu (Szarvas) éi Gonda Jó­zsef (Békés). Tilkár Migend Dezső, pénztárnok Zsilák György, jegyző ifj. Kiszelcsok Pál, ügyész Tarján Tibor dr., gazdasági intéző fíun­csák Gusztáv. A tisztújítás után az elnök be­jelentette, hogy e hó 21 én alkot­mányközi közgyűlés lesr, amelyen minden egyesület képviseltetheti magét egy taggal. Ez évben a vár­megyei egyesület nagyszsbásu mé­hészeti kiállítás megrendezését ter­vezi Békéscsabán. Végül sor került a tavalyi kiállí­tás kitüntetésének és elismerő ok­levelének sk-é'oaztására, majd több kisebb ügy letárgyalása után véget ért a közgyűlés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom