Békésmegyei közlöny, 1937 (64. évfolyam) január-március • 1-71. szám

1937-01-08 / 5. szám

193? január 8 BEKESMEGVEI KÖZLÖNY Schey Jánost (A B. K tudósítója jelenti.) A sáros. zimankós időben is so­kan vetlek resat szerdán déiután Schey János fürdőgondnok temeté­sén. A Bánszky-uccai gyászház­ben nem volt sok hely a gyéssoló tömeg részére, igv nagyon sokan az uccán hallgatták végig Doma­nek Pál dr. apátplébános és Ágocs Arzén kántor szertartását. A temetőben, a nyitott simái Jánossy Gyula polgármester be­széli: — íróasztalod mellől szólított el az E^ek Ura s ez eltávozásnak ez a váratlan módja csak súlyos­bítja fajdalmunkat éa nagyobbá teszi nz ütt. amelyet távozásod maga után hagy. Most, mielőtt bú­csúznék Tőled, meg akarom kö­szönni Neked azt a csodálatos hűséget, ragaszkodást és rajongó szereietet. amivel teljesítetted kö­telességedet. Éppenigy viselked­tél azokban a vérző napokban, amikor a haiának mindenkire, Rád is szüksége volt s zokszó nélkül viselted a súlyos megpró­báltatásokat. Emlékezetedet sze­retettel fogjuk megőrizni. Ideiglenes megoldás a fürdő ügyében Csütörtökön délelőtt a fürdő­igazgatóség ülést tartott és ugy határozo't, hogy január 30 i ha­tárnappal pályázatot irnak ki a gondnoki állás betöltésére, addig pedig Korniss Géza dr. kulturta­nácanok, mint ügyvezető-igazgató, Béres János dijnok, mint a gond­noki hivatal tisztviselője teljesít szolgálatot. Természetesen a korteskedés a pályázók körében máris teljes erő­vel megkezdődött, TELEFONSZÁMUNK: 176. logóan szép két figurája volt az egésznek az eredeti ruhában su­hogó menye cike s mellette a rend­kívül ízlésesen stilizált, pompás ru­háju magyar lány 1 Nem tartozik ide közvetlenül, de nem tudom megemlítés nélkül hagyni a következőket, mert erő­sen alátámasztják az előbb mon­dottakat a stilizált vagy nem stili­zált magyar viseletek hatásáról és bájáról. Milyen szép és kedves látványban volt részem jó egy pár­szor az ősszel, mikor kinéztem az ablakomon: A sok tiroli, dirndlis és köznapi ruhás gyerekek között egyszer csak megláttam egy két­hőrom éves drága kis csöppséget totyogni, rendes kis kabátka he lyett egy szépen kivarrott fehér cifraszüröcskében. Arasznyi volt a kis emberke, arasznyi a szabály szerű kis szüröcske, de valami bájos kis üde virágocska volt a szürke Andrássy uton. Máig sam tudom, kié volt ez az aranyos kis csöppség, de szerettem volna a kirakatba tenni a többi babák közé, példaképen és szerettem volna szüleinek megköszönni a látványt, nemcsak azért, mert magyar volt, de azért is, mert nagyon nagyon szép volt. Természetesen az eredeti magyar népviseletek mellett nagyon hatá­sosak a stilizált, magyar motivumu jelmezek is. Ezeknek megszerzése, vagy előállítása nem is ütközik olyan nagy nehézségekbe. (Folyt, köv.) ADÓ Pontosan negyven esztendővel ezelőtt folyt le a világtörténelem legrövidebb háborúja. 1899 januőr havában Zanzibar szultánja háborút üzent Angiié­nak. Egy britt hajó, mely éppen Zanzibar előtt állott, azonnal pa­rancsot kapott a császári palota bombázására. A rendeletet rögtön végrehajtották s a cirkáló a csá­szári palota bombázáséval egy­idejűleg elsüllyesztette az ellenség Zanzibar kikötőjében horgonyzó egyetlen hadihajóját. A szultán pontosan 37 perccel a háború megüzenéae után elme­nekült s palotája ormára felhúz­ták a fehér lobogót. A világtörté­nelem kétségtelenül legrövidebb háborúja véget ért. Kalkuttában az orvosi kutatóin­tézet három tagja, dr. Pál, dr. dr. Roy és dr. Guha arra a fel­fedezésre jutottak, hogy a melasz, a cukoripar olcsó mellékterméke az emberi szerkezetre néz'je sok­kal jobban táüláló, mint a kikris­tályosodott cukor. A melasz ugyan­is sokkal több B és C vitamint, valamint több meszet, ként és va­sat tartalmaz, mint a finomított cukor. Ez a tudományos eredmény rendkívül megnyugtató azokra a szegény népréteaekre nézve, akik a melaszt cukor helyett használ­ják, persze nem whisky, vagy rum készítéséhez, hanem fózéihez vagy sütéshez. Londonban ruhát vásárolt magá­nak egy fiatalember, aki a ruha vi­selése közben a mellényzsibben legnagyobb meglepetéséra egy sze­gény szabónő kiáltványát találta, aki a Manchesterben készült ruha bélelőnője volt és eUirta szomorú életéi a mellényzsebbe varrt le­vélben. Az egész férfinemhez for­dult és elsírta a szegény tisztessé­ges lányok panaszait, akiknek nincs módjuk a férjhezmenáare. Mivel a fiatalember épp Manches­terben készült szabadságét eltöl­teni, odautaztakor érdeklődni kez­dett az illető gyárban és arra az értesülésre jutott, hogy az illető varrólányt munkahiány miatt el­bocsájtolták. Megtudta asonben a lánynak a cimét éa bár nem vol­tak komolyabb szándékai, az is­merkedésből mégis hamarosan es­küvő lett. Félő, hogy az ügyes manchesteri leányka példáját so­kén fogják utánozni és igy a ma­kacs agglegényük nem marnék majd konfekctós ruhákat vásárolni. Newyork kikötőjéből indul út­jára korunk uj Noé-bárkája, hogy kielégíthesse az örökké különle­gességekért szomjazó amerikaia kat. Korunk Noé-bárkájának per sze más a rendeltetése, mint tá volí elődjének, l/szó állatkert a neve s a „Cleveland Star" nevü óceánjáró gőzös fedélzetén létesült s Newyork és London között köz­lekedik rendszeresen. A kiállított hatvan állat között két oroszlán és egy elefánt is van, — utóbbi párját helyszűke miatt törölték szereplők jegyzékéből. Az állatok méltóságteljes nyugalommal vi­selik el a tengeri ut viszontagsá gait. Sikerük óriási: az amerikaiak hónapokkal előre elkapkodják a jegyeket erre a hajóra. H ÍRJE §£ Az Idő fi budapesti meteorológiai intézet esti prognózisa Élénk nyugati, é3*aknyag*t< szél, sok helyen záporesS és ré^z'ienht­vases5, a hsgyeken hó, oivadásp ont feletti fcSmérséUíeJ. ff békéscsabai meteorologisl megfigyeloátíomásesti jelentése 1937 január 7-én Hőmérséklet este 9 órakor +5.1 C* Hőminimum —0 6 C" Hőmaximum +6.0 C" Napi átlag +3.6 C" A föld felszínén +3.0 C' Légnyomás 759.5 mm Csapadék 0.8 mm Talajhőmérséklet (5 cm) +2.5 C° Ezen a héten a Dolesch és Varga gyógyszertárak tartanak éjjeli szol­gálatot. — Erzsébethely tisztviselők^r­dése. Az erzsébethelyi községhá­zéra január hó folyamán Lestyán László dr. kerül ki, akit addigra véglegesite.ii fognak. Lestyán Lász­ló dr. kihelyezésével egy időre megoldáBt nyer a Sass István nvu­Kalombahelyezéso óla állandóan függő erzsébathelyi községházi tiszt • viselő-kérdés. — Aszaltszilvavizagálat Bé­késcsabán. A békéscsabai vegy­kiaérleti állomás jelentős munkát vfigez a szilvanemesités terén. Most megkezdték azt a folyama­to», melynek célja megállapítani: a békésmesyei aszaltszilva minő* ségileg jobb-e, vagy rosszabb a boszniai szilvánál. — A Törekvés táncmulatsága. A Törekvés faraangi táncmulatsá­gát f ibruár 6-án tartja az iparos­székházban. A bál irőnt az egye­sület hivei körében mőris általános érdeklődés nyilvánul meg. — Békéscsaba népmozgalma. A békéscsabai anyakönyvi hivatal kimutatása szerint a vőros nép­mozgalma a következő volt az el­múlt évben: Születet 1137 (1195), házasságot kötött 436 (496) pár. haláleset volt 795 (859). Ehhez mint érdekességet hozzáfűzzük, hogv 1936 ban minden ötödik gyermek kórházban született. — Szabóm unkások táncmu­latsága. A békéscsabai szabó­munkások is kihasználják a far­sangot: e hó 16-án, szombaton este a munkősotthonban rendezik meg táncmulatságukat. A sikeres­nek ígérkező tőneest belépődija 70 fillér, családjesy 1 60 pengő. * Az Árpád-gözfürdőben pénteken nök. — E?y vagon Iugkő. A múlt évben 2632 darab lugkővásőrlősi engedélyt váltottak Békéscsabán, amely 115 mássá Iugkő bsszer zésre szólt. Telefon i 91. ismét kapható Schneider baromfitelep, Erzsébethely fílinket ttímogat, ha hirdetőinknél utístírol Január 8-9-10-én, pénteken fél 7, fél 9, szombaton fél 7, fél 9, vasárnap 1, 3, 5, 7, 9 Vasárnap az 1 órai előadás zóna. Pókháló GombaszSgi Ella, Erdétyi Mici, Eszterházi Ilona, Ráday Imre, Sza­UÁts Zoltán, Pethö Attila, Németh Romola, Pethes Magyar híradó — Aranyérnél és bedugulós­nál valamint az ezekkel jőró de­rékfájás, mellszorulás, szívdobo­gás és szédülési rohamok esetén reggelenként'egy-egy pohár termé­szetes „Ferenc József keserűvíz csakhamar kellemes megkönnyeb­bülést eredményez. — Tisztújítás a Polgári kör­ben. A Békéscsabai Polgári kör szerdán tartotta rendes évi köz­gyűlését, amelyen Saguly József reőlgimnőziumi lanőr elnöki meg­nyitója utón Gálik Pál iDarosta­nonciskolai igazgató, titkár rész­letes évi jelentése hangzott Hosszabb vita ütőn az £vi tagdi­jat esv évi próbaidőre 16 pansrő­re szőllitottők le. majd azu'őn ke­rült sor a tisztújításra, amelvnek során ismét a régi vezetőséget választották mesr egyhangú lelke­sedéssel. Karsai István javaslatá­ra köszönetet szavaztak me<? a vezetőség mult évi értékes mun­kájáért, majd az elnök zárósza­vaival véget ért a közgyűlés. — Tinayre Békéscsabán. íves Itnayre, a kiváló francia dal é» oratórium énekes les* az Aurora­kör vendége január 13-án. szerdán este a VI. bérleti hangversenven. Műsorán réeri francia, olasz, dalok, Bach. Schubert, Debussy éa még más francia szerzők müvei szere­pelnek. Zongorán kisér Herz Ottó dr. Az Aurora-kör vezetősége kéri a bérlőket, hogy a részleteket fel­létlenül fizessék be, mert ellenkező esetben a jegyeket nem adhatják ki. A környék Gyula. A gyulai törvényszéken a kará­csonyi kinevezések során járásbíróvá lé­pett elő dr. Juhász Imre, törvényszéki tit­kár. A megüresedett titkári állást január 1-én dr. Deák Géza, törvényszéki gyakor­nokkal töltötték be. Január l ével mint joggyakornok Nyíregyházáról Gyulára ke­rült dr. Vernes László, Nyírbátorról dr. Kulcsár Pál, a járásbírósághoz pedig Sop­ronból dr. Patzki Zoltán. — Nagy József aradi rovottmultu napszámos Gyulára, Orosházára és Kétegyházára járt lopni, ahonnan egyes vendéglőkből bllliárdgo­lyókat emelt el és azokat azután Aradon értékesítette. A gyulai rendőrség most ál­lítja össze Nagy József bünlajstromát. — Teaest a KAOSz-nál. A KAOSs békéscsabai csoportja szombaton este fél 9 órai kezdettel í Széchenyi-uccai egyesületi helyi­ségében lánccal egybekötött tea­estet rendez, melyen a tagokat és ismerőseiket is szívesen látják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom