Békésmegyei közlöny, 1937 (64. évfolyam) január-március • 1-71. szám
1937-02-24 / 44. szám
2 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 1937 február 20 Csaba! ember csabai njságot olvas I A Békésmegyei Közlöny korán reggel minden ország és világszenzációt közöli részletesen tájékoztat a város és a megye minden eseményéről. Bndapest. A vizsgáló biró letartóztatta a Textilbeszerző három igazgatóját, Oláh Gyulát, Schutner Nándort és Schneider Zsigmondot és csalás büntette cimén eljárás indul ellenük. Szeged. A szegedi ipartestület közgyűlésén Rainer Ferencet választották meg az ipartestület elnökévé. Csongrád. I. Mihály nevü kubikos rosz viszonyban élt feleségével és több izben el is verte az asszonyt. Sz. József nőtlen napszámos felkérte a kubikost, hogy adja át neki az asszonyt, emibe 1. Mihály beleegyezett és az asszonynak sem volt ellenvetése. Állítólag nagyon szépen élnek és 1. Mihály néha napján meg is látogatja őket. Debrecen. A szociáldemokrata iparosok bizalmatlanságot készülnek bejelenteni Tóth Lajos ipartestületi elnökkel szemben, mert elnöklése alatt semmit nem tudott cselekedni az iparosság érdekében. Kiskunhalas. A szokatlanul esős időjárás következtében a véros legrégibb külvárosában két nap alatt öt ház omlott össze és ezenkívül a hatóságok még négy házból kilakoltatiák a családokat, mert félő, hogy maguk alá temetik a lakókat. — A Vörös Kereszt közgyűlése. A Vörös Kereszt békéscsabai városi választmánya f. hö 25-én, csütöríök délután öt órakor tartja évi rendes közgyűlését. A Békésmegyei Közlöny 6 filléréét korán reggel minden fontos eseményről birt ad. Szerda, 1937 február 24-én este V.,9 érakor Ruttkay Marika búcsúestje! Meseárúhaz Operett 3 felvonásban. Főszereplők: RUTTKAY MARIKA ERDÉSZ IRÉN SASSIMRE VÉRTESS KÁROLY A. KOVÁCS GYÖRGY SZABÓ SÁNDOR ARANY KATÓ BESSE MIKLÓS GERGELY LAJOS • I -•{Itt levágandó) A „Békésmegyei Kődön?" kedvezményes színházi szelvénye a békéscsabai Városi Színház rae, 1937 február 24-i, szerda esti előadására E szelvény át ad ója a pénztárnál bármely A ö.«beiyre^ 0száz a, éko s kedvezményben részesül gzwksarigsifre é® kiadóhivatal: Békéscsaba, Ferenc József-tér 20. Telefon: 176 ára: t h'ra 1.50, */t évn 0 P. Vidékié pt>« én küldve 1 hóre 1.80, lh ívra 5.40 P. A kör nyék Orothíza. A község képviselőtestülete elhatározta, hogy a Gyopáros-tó strandfürdőhöz tartozó mederrészét alaposan kitisztitatja és erre a célra 8000 prngót szavazó t meg a közgyűlés. A tisztilási raun kálalok előtt azonban szakértőkkel megvizsgáltatják a tó iszapját. * Savanyu káposzta, kenyér, kétszersült, perec kapható Végbnél, Andrássy-ut 20. — Nyugtázás. A békéscsabai szegény iskolás gyermekek nyaraltatáaéra a következő adományok folytak be a városi főpénz tárba: Bohn József, Goldberg Is'.vén és Blum Lajos 90—90, Merkúr szövőgyár 50, Magyar Nemzeti Bank, Balassa József Hódmezővásárhely, Schwartz Gábor 45—45, Magyar—Olasz Bank békéscsabai fiókja. Triesti Biztosító Társaság főügynöksége 30-30, Grigolin János és fiai, Rosenthal Adolf 20—20, Ganz és Tárra cég Budapest 15, Bienenstock Lipót és fiai Budapes\ Magyar Siemens— Reisinger müvek Budapest, Jaczina István 10 — 10 pengő, összesen 510 pengő. Az 5t világrész Newyork. New-yersey állam kormányzója, Harold Hoffmann közölte az amerikai sajtó képviselőivel, hogy a birtokában levő adatok szerint a kivégzett Hauptmannak Gaston B. Mans magándetektív volt a bűntársa. A magándetektívet letartóztatták. Szarajevó. Ibrahim Tupocsics bosnyák lókupec huszonnégyszer nősült, naponta 100 cigarettát szívott és mégis 103 évig élt. A most elhalt aggastyánnak harminc nyolc élő gyermeke volt és a temetésén huszonnyolc gyermeke és három neje vett részt. Ibrahim hithű muzulmán volt é? egy csöpp alkoholt sem ivott. — Pedagógiai előadás az Aurorában. Folyó hó 28-én, vasárnap este fél kilenc órai kezdettel a Kultúrpalota Auróra-termében Ré vész László dr. egyetemi tanársegéd, orvos-pszicho ógus (Budapest) „A gyermekkor leggyakoribb neurózisai" címmel előadást tart. * Kr gyan lehet tzfp«n és boldogan élni? Erre a nagy kérdésre felel rendkívül érdekes cikkben a Tolnai Világlapja uj széma, amely gazdag tartalommal és nagy terjedelemben most jelent meg. A levegő akrobatái cimen, pompás képekkel illusztrált cikk számol be a repülés mesevilágáról. További cikkek: A kimeríthetetlen életerő, a hömpölygő fehér szén csodája, a menyasszony gyilkosság drámai részletei. A legkiválóbb magyar irók novelláin kivül nagyszerű folytetásos regényt és közel száz képet talál az olvasó a népszerű képeslapban. A Tolnai Világlapja egy száma 20 fillér. * Kihallgatáson hát cm királynőnél. Az elmúlt farsang legünnepeltebb bálkirálynőiről rendkívül érdekes képekkel illusztrált cikket közöl a Délibáb uj száma, amely nagy terjedelemben és gazdag tartalommal jelent meg. Pompás illusztrált rádióműsorokét, egyfelvonásos színdarabot, premierbe8zámolókat, színházi pletykákat, nagyszerű filmrovatot és több mint száz szebbnél szebb képet taiál az olva?ó a nép«zerü színházi képeslapban. A Délibáb < gy száma 20 fillér. — Elitéltek egy garázda kovácsmestert. Csicsely György békéscsabai kovécsmester egy vasérnaD délután ittas óllepotban belekölött Radnai Pálné békéscsabai lakosba és ok nélkül szidalma? ta, és a vád szerint meg is ütötte ez asszonyt. Csicaely bünügyét tegnap délelőit tárgyalták a csabai büntetőjérásbirósógon, ahol a vádlóit beismerte, hogy Siidalmasta Radneinét, de azt tagadta, hogy báníalmazta vo'na az aszszonyt. Több tanú kihalígaléaa után durva becsüielsérlősért 30 pentő pénzbüntetésre itélle Csicsely Györgyöt a biróság. Az Ítélet jogerő?. * Hogy lesz a lakásbél — otthon. Lakéfát ugy rendezze be, hogy ne csak az időjárás viszontagságai ellen nyújtson menedéket, hanem a testnek tökéletes pihenést, a szívnek és léleknek kedves meleg otthont adjon. Jó tanáccsal és u'rr.ulaiásssl szolgál ezen a téren „A bútor" cimü Iakásberendezési folyóirat, mely Kaesz Gyula iparmüvésztanár szerkesztésében s az iparmüvészgárda legjobbjainak közreműködésével, szép képekkel tarkítva tárja elénk hór.apról-hónapra a lakásmüvészet fejlődését. Mindenki számára hozzáférhető, mert évi előfizetési dija c^ak 8 pengő. Mutatványt szívesen küld a kiadóhivatal: Budapest, VIII. Horánszky-ucca 8. Telefon 13-60—80. Köhög, krákog, fáj a torka ? Egy kettőre meggyógyítja a gyógycukorgyka. — Talált iórgyak. Á rendőrséghez zsákot, bőriáskét, benne különböző tárgyakat, pénzt szolgáltattak be. Igazolt tulajdonosa áiveheli a rendőrségen (2. számú szobe). — Adás-vételi szerződés. Békésvármegye közigazgatási bizottságénak gazdasági albizottsága a Békésmegyei Általános Tekarékpénztér Rt, Sonnenfeld Jenő, Sonnenfe d Lajos, Som.enfeld Fe enc között kötött adásvételi szerződéseket jóváhagyta. — Székelési zavaroknál és az ezekkei járó éltalénos rosszullétnél a rendkívül enyhén haló természetes „Ferenc József" keserű viz — reggelenként felkeléskor egy pohárral bevéve — a gyomor bélcsatorna tartalmát gyorsan kiüríti és a mérges bélgázek fejlődését csökkenti, az emésztést és o vérkeringést előmozdítja e tartós megkönnyebbülést szerez. Terménytőzsde Chicago. Buza: 133.-, 115.14, 112 34; 132.58, 115.14.112.38. Tengeri:. -.-. —.--, 96.38; 103.12, -.-, 96.—. Zab: 48.-, 43.18, 40.38; 48.—. 43.38, 40.34. Rozs: --.-,100.12,-.-; 108.58,100.38, 97.78. Winnipeg : 125.58, 121.34, 111.18; 125.18, 121.38, 110.12 (a?: első három szám a nyitéat, a másik három a középet jelenti). — Rotterdam: 782.12, 792,12, 795.—, 762 -. Budapest Határidős. Irányaat barátságos, forgalom élénk. - övedelmezö ház naiy telekkel V. kerületben, kilünő helyen eladó Érdak'ődni dr. Erdélyi György ügyvédnél, Szent István-tér 3. Kés^árupiac. Irányzat gyengébb, forgalom csendes. Ferencvárosi ^rek: nehéz 121 — 122. közép 118-120, silány 104 -110 Valuták : Cseh korona 10.75— 11.95, oinér 7.80-7.95, francia fraíic 15 50-15.90. leu 2.80-3.—, líra 16.90-17.90, svájci franc 76 25 78.05 anwl font 16.55— 16.75, dollár 337.30 -341.30, holL frt. 183 30—187 30. Devizák: Amselerdam 185.00— 187.30, London 16.56-16 .71. Színház Sztambul rózsája Fali Leó örökszép zenéjú operettjében búcsúzott tegnap este a közönségtől Erdész Irén, a Károlyi-társulat primadonnája. Erdész Irén Kcdzsa Gülje, a modern töröklány szerepét kifogástalanul alapítotla. Pompás toalettjeivel,, énekével és sikerült táncéval bámulatba ejtette a hallgatóságot. Méltó partnere volt Sass Imre. A Ruttkay—Szabó párjelenete! állandó tapsvihar kisérte. Műsor: Szerdán: Meseóruház. Ruttkay Marika bucsufellépte. Csülöriökön: Nagy kacagó est^ Szabó Semu jutalomjátéka. náeió Február 24, szerda 6 45 Torna. Utána: Hanglemezek. 7.20 Étrend. 10.00 Hiiek. 10.20 és 10-45 Felolvasás. 11.10 Nemzetközi vizjelzőszolgálat. 12.00 Déli harangszó az Egyetemi-templomból. — Majd időjárásjelentés. 12.05 A rádió szalonzenekara. 12.30 Hirek. 1.30 Lakatos Tóni és Misi cigányzenekara. 2.40 Hirek. 4 Az Operaház előadásának közvetítésé. „Farsangi lakodalom" Vigopera 3 felvonásban- Közber.- Hirek. 7 Hanglemezek, 7.30 „Észtek és magyarok". Vitéz Nagy htván előadásai 7 50 Erdős Vera tárogatózik. 8.20 Tizenkét exotikua vers. 9 HireK. 9.20 Sárai Elemér cigányzenekara muzsikéi, Cselényi József énekel. 10 Időjárásjelentés. 10.05 Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 11.15 Hirek francia és olasz nyelven. 11.25 Heinemann Ede jazz-zenekara játszik. 0.05 Hirek. Apróhirdetések Bejárénőt jó bizonyítvánnyal a délelőtti órákra azonnal felveszek. Perényiucca 57. Vállalok olcsón ártézi kútfúrásokat és javításokat. Dohányos Mihály, Ludvigucca 20. Ház, sütődével Doboz községben Kisucca 40. sz. alatt eladó. Értekezni lehet Békéscsabán, Andrássy-ut 20. sz. alatt. Ferenc József-tér 1. szám alatt bútorozott szoba kiadó. Felsőkörös-sor 29/9. szám alatt magánház kiadó. Érdeklődni Török- fodrásznál.| POS.8TMAI KAFBUP Felelősszerkesztő : ERDÉLYI GYÖRGY dr. Társszerkesztő: BRÜLLER ENDRE dr. Kiadótulajdonos t SSüífSM ORZSÖ A „Corvina-^onda nyoraása Hirdetési dijak : milliméter soronként 5 fiil., vasárnap 7 fill. Tartam engedmény Apróhirdetés 10 szóig 40 fillér, va«ár= nap 60 fillér, vastagon szedeti -szavak kéiazcresen számitódnak. Nctic soronként 1 pengő.