Békésmegyei közlöny, 1937 (64. évfolyam) január-március • 1-71. szám

1937-02-04 / 27. szám

BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 3 PAA'L JÓB RIPORTSOROZATA FsrmMsiQÍéiSihmttMaMin ngésu/s B riporter önuallomdsai — Hajsza a hősök kortársai, az események szem- és fültanúi után ... ii. A riporternek nem voll könnyű -dolga, amikor elhatározta, hogv: mespróhálja kibogozni Ferenc Jó­zsef és Schratt Katalin élete re­gényének misztikumét és meg­próbáltat ík azzal, hogy riporlot írjon arról, eddig csak legenda és romantikus mese volt. Három esztendeig tartott a mun­ka, noteszok vonalozott és koc­kás lapjai teltek meg jegyzetekkel, irattéskákban gyűltek össze akták és levelek másolatai, három esz­tendőnek sok-sok noppalát és lalán még több éj8zakéjátlöltöttem vona­ton, úgyszólván az ismeretlenség­ből kellett előhajszolnom öreg embereket; nem olyanokat, akik hallomásból tudják az eseménye­kel, hanem azokat, akik maguk is ott éltek a regény három mer kéns alakjának — az uralkodó­nak. a színésznőnek és a színész­nő férjének — közvetlen környe­zeti 1 ban. Megfordultam a Bécs melletti Badenban, ahol Schratt Katalin született és fiatalságának szimpla esztendeit töltötte, a Bá­nátban, ahol ittebei Kiss Miklós, a vértanú unokaöccse gavallérosko­dolt és egy átmulatott éjszaka után ugy vélte, hogy Schratt Ka­talin oldalén találja meg a bol­dogságot, Kremsierben, ahol a III. Sándor cár tiszteletére rendezett udvari díszelőadás után bemutat­ták a császárnak a harmincéves Schratt Katalint, esős, borús és napsugaras hajnalokon megtettem az utat az iichli Kaiser/illától a Villa Felicilatig, minden alkalom­mal olyan ember volt a kísérőm, aki tanúja volt a reggeleknek, ami kor Ferenc József rótta még az ischli parknak eme keskeny ut­jai!, bolyongtam a Burg, Schön­brunn és a Jaintzenberg buja fű ben gazdag o!da !án épült császári villa elnéptelenedett szobáiban, a Gloriettegasse villájának a kertjé­ben és esőáztalta szallettlijében. Beszéltem megöregedett lakájok­kal, a szerteszakadt monarchia különböző országaiban kellett fel­keresni őket, urakkal, akiket egy­koron „Ex3ellenz"-nek ssóIí'oHak, öregaszonyokkal, akiknek ercén barázdákat vontak az évek és a púder, közülök többen — a rán­co8arcuak — udvarhölgyek lehet­tek, vagy Schratt társalkodónői, mások — az arcuk megmaradt pi­rosnak és természetesnek — uno­káikkal játszanak és mosolyogva gondolnak az időkre, amikor, szo­balányok voltak Hielzingben, vagy dirndliben szervírozták a császár reggelijét a Felicitas villa föld­szinti sarokszobájában. Kicsiny cédulákra rótt egyenes sorokat kaptam kézhez; Ferenc József irta egykoron lúdtollal és Ketterl, vagy Szmolen, a lakáj, sietett ezekkel a sorokkal a művésznő glorielte­gassei villájába. Gorup bárónak, a bécsi rendőrség mindenható fe­jének bizalmas jelentéseit ástam ki titkosnak jelzett akták szürke fedelei alól, beszéltem gárdisták­kal, akik civilruhába öllö>ve újsá­got olvaslak a schönbruani park ­ban. mialatt ulánusőrnagyi unifor misában, karddal az oldalán, vagy eétapálcával — néha esernyővel I — a kezében indult a Kanmer­garlen allééin keresztül a Maxim­gasse keskeny kepuja felé Ferenc József, a császár... Nehéz dolo^ volt: kihámozni a mesékből azt, emi nem mese és szakértelem kell ahhoz: megálla­pítani, hogy ennyi sok ember kö­zül kinek a szava érdemli meg a nyomdafettéket. Ferenc József és Sc'iratt Kata­lin éleiének regényéről rengeteg irás jelent meg mér eddig. Bíval­lom; közülök nagvon keveset ol­vastam el és abbó 1, amit elolvas­tam alig pár sort használtam fel az élők elmondásai után kutfor­rásnak. Azok akik ennek a barát­ságnak őltaluk misttikusnak vélt fátylát megkitéralték szétlebben­leni, nem tudtak szabadulni a ro­mantikéra hajló bécsi ucca hatása alól és nem tudták magukat füg­getleníteni attól a hanglól, amelv harmincegy esztendőn keresztül oolgárjogot nyert a bécsi szalonok félhomályának suttogásaiban. Esek a su'togások: többé-kevéabé a fin­tázia csacsogó gyerekei, egy egy ellesett mondathoz álmodott foly­tatások. félbemaradt f 'jezetek köl­tői befejezései, a Burg hermetiku­san elzárt párnás ajtainak kulcs­lyukain kiszűrődő megciapott fény­sugarak, néhénv megjegyzéshez hozzágondolt reflexió, pletykái az eltrult ötven esztendő Háry Já­nosinak, Mühlhaussnjeinek, bal­ladák és v»rsek egybecsengő rí­mek nélkül, virágok, amelyek el­vesztették illatukat és tarka tob ződá*ukat. A legtöbbjük kávéházi asstal melljlt született meg, olt, ahol a háborúban a kávéházi Kon­rádok vitáztak és nhol az embe­reknek nemcsak a fantáziájuk csa­pong, hanem az idejük is túlon­túl sok. Három esztendő sok sok mun­kájának gondosan megrostált anya­gát szorítottam be harminc fejesei­be, ezek a fejezetek krónikát visznek széjjel a vi'ágban és ezek­ből a fejezetekből bizony sokszor hiányzik minden, ami romantika és a legendák róssaazinü fátylát néha feketére, vagy legtöbbször szürkére festi a krónikát iró ri­porter. Azok köiött, akikkel en­nek a három esztendőnek har­minchat hónapjában beszélnem alkalmam volt, nem akad esy se, aki ne élt volna ripor'.regényem hőseinek közvetlen közelében és ennek a sorozatnak harminc feje­zetéhez azok szolgáltatták az anya­gól, akik meglett férfikorában és életének alkonyán azo'gá^ák a császárt, bizalmát birfák Schratt Katalinnak, ott üllek ez aszta'ánál verőfényes tavaszi napokon, a maslixot adlák finom kezeibe a Burgtheater öltözőjében, a leveleit vitték és hozták, kertjének bok rairól nyesték le az elssáradl ágakat, melletie vo'tak a szomo ruság hu3z esztendejében, eddig nem szólaltak meg csak nekam. aki Schratt Katalinon keresztül szerelnék porírait adni egy sze­rencsétlen sorsú ember felette ke­vés vidám órájáró'... HIREK Az idő fi budapesti meteorológiai intézet e&ti prognózisa Gyenge légáramlás, több halyan köd, néhány helyen, inkább c«ak 6 aekon, kevés hó vagy esS, esetleg köisxítáilr, a hőmérséklet nam vál­tozik lényegenen. H békéscsabai meteorologial megfigyelóállomás esti jelentés* Id37 február 3 án Hőmérséklet este 9 órakor +0.7 C" Hőminimum —1.2 C' Hőmax'mum +2.5 C* Napi átlag +0.9 C* A föld felszínén —2.5 C* Légnyomás 767.9 mm Csapadék 0.3 mm Talajhőmérsék'et (5 cm) +0.5 C* Ezen a héten a Dolesch és Varga gyógyszertárak tartanak é|jeli szol­gálatot. A Rvógvtárak szolgálata vasár­nap délután fél 1 órakor kezdődik és a következő héten reggel 8 órakor végződik. — Kinevezés. A földmivelés­ügyi miniszter az elhunyt Skála Ferenc dr. m. kir. állategészség­ügyi tanácios helvébs Kovácsik Károly m. kir. állategészségügyi főtanácsost bizta me? a déli ke­rület őllategészségügyi falügyelői leendőinek ellátásával. — Alhelvezés. Az igazságügy­miniszter Tarián Béla dr. gyulai kir. közjegyzői Ssegedro helyezte át. — Bizottsági ütés. A villamos­mű falüívelőbizottsága pénteken délután három órakor ülést tarl. A környék Gerendás. Az arad-békési ev. egyház­megye belmissziói központja vallásos es­télyt rendezett Gerendáson. Az estén Sze­berényi Gusztáv dr. békéscsabai ig. lel­kész is megjelent. Orosháza. Megalakult az orosházi lég­oltalmi liga. — A baromfipiactéri egyirá­nyú kocsiforgalomról szóló rendelet visz­sziállitását kéri a község képviselőtestü­lete a főszolgabírótól. * Csarnok táncest szombaton este a Kereskedelmi Csarnok­ban kitűnő jazzal. — A jogügyi bizottság ülése. A jogügyi bizottság Medovarszky Mátyás dr. főjegyző elnökletével szerdán délután ülést tartott. A bizottság a lakbérleli szabályren­delettel foglalkozott a az első ti­senöt paragrafusig jutóit el. Rö/id időn belül ismét ülésezni fognak, hogy a szabályrendelet mostmár a képviselőtestület elé kerülhassen. ország Sseged. Bensőséges ünnepség kereté­ben leplezték le a szegedi ipartestületben Pálfi József polgármester arcképét. Budapest. Rendkívüli közgyűlés lesz a tomboló drágaság miatt. — Egyesületi közgyűlés. A „Sze?ény Menyasszonyokat Sagéj lyező hr. Jótékonysági Egyesület" az izr. iskolában fabruár 7-én (va­sárnapi d. u. 3 órakor tartja évi rendes közgyűlését. Tárgysorozat: Két jegyzőkönyvhitelesilő kiküldé­se, évi jelentés, zárszámadás meg­vizsgálása, határozat a felmentés­ről, költségvetés megállapítása, in­dítványok. — Aki friss és egészséges akar lenni és el akarja kerülni, hogy kemény legyen a széke, emésztése meglegyen zavarva, folyton fáijon a feje és bőre tele legyen minden­féle pattanással, az igyék heten­ként egyszer-kétszer reggelizé* előtt egy pohár természetes „Ferenc József" keserüvizet. Közkórházai­ban végzett orvosi megfigyelések szerint e. Ferenc József víz gyor­san, biztosan és igen enyhén hat s ezért kiváltkép a ervomor-, bél-, vese-, máj- és ep ihólyagbete^ek használják szívesen. Felhívás! A M. Kir. Osztálvsowiáték V. osztályú főhuzása f. hó 9 én kez­dődik. E főhuzáson — mely már cius hó 11-ig tart — a megrefor­mált játékterv szerint 31000 drb nyeremény kerül kisorsolásra és oedi? 45 drb 10.000 pangőtől 300 000 pangőig főnyeremények és 400000 pengő jutalom. Fe'hivjuk nb. ügyfa'einkel. ho?y sorsjegyeiket iátékjoguk biztosítása végett f. hó 9-ig újítsák meg. A főhuzásra érvényes vételsors­jegvek Bankházunknál még korlá­tolt mennyiségben kaphatók. Frenkel Bankház M. Kir Osztálysorsjegyek Főárusitó helye. * Mindenki o»t tesz az ioar­testületben a Törekvés-bálján, szombaton. A« öt wiléqrés« Bukarest. Corp volt román miniszter­elnök unokája három revolverlövéssel megölte férjét, majd önmagával is végzett. Bécs. ötvenhatezer hómunkás dolgozik Bécsben a hó eltakarításán. * Az Árpád gőzfürdőben csütörtök d. e. férfiak, d. u. nök, 50 f. — Anyakönyvi hírek. A) anyakönvvi kerület : Születések : Rijtár Jánosnak Pál, Bihus .Monvis Jánosnak Er-sébet, Molnár Sándornnk Etel, Klimó Györtrvnek Gvörgy, Bartos Györgvnek Gvörgv, Váczi Gábor­nak Katalin Vilma, Mochnács Jánosnak Gvörgv, Szűcs Jánosnak János, Sajben Minálvnek Judit, Bogdanov Jánosnak Szi­lárd András. Lipták Jánosnnk Pál László, Varga Koritár Andrásnak Pál, Forgó Pé­ter Pálnak Viktória, Flender Jánosnak János, Hirsch Imre Lajoinak József, Ba­lázs Andrásnak Pál, Téglás Gábornak Eszter Ilona. Házasságkötések : Gibricz Dániel Dinya Reginával, Geszti József Várhegyi Judittal, Lipták Pikó János Ka­lina Erzsébettel, Ravasz József Keliger Máriával- Halálozások: Kovács Mihály 77 éves, Lukoviczki Pál 6 éves, Mayer Lász­lóné Moldován Ida 48 éves, Lipták L. Pál 67 éves, Tóth Cz. Anna 9 éves, Bar­tos György 2 napos, özv Koczjszki Pálné Uhrin Zsófia 81 éves, Kmetykó Pál 50 éves, pikker Károly 61 éves, Varga Ko­ritár András 94 éves. Szakképzett kertészt 4 holdas kerthez azon­nal felveszek Jelentkezni lehet Andrőssy-ut 33„ házmesternél — A magyar szellemi élet jelensé­gei és eseményei elé csillogó tükröt tart a legszebb hazai képes folyóirat, a Tü­kör, melynek februári számából a ma­gyar kuliura szépséges arculata tekint reánk. Tudósok, költők és irók, kritiku­sok és újságírók nagyszerű gárdája vo­nul fel ebben a számban. A Tükör min­den tanulmánya, minden cikke a mai szellemi élet óramába kapcsolódik bele; olyan ez a szép folyóirat, mint a varázs­tükör, amely az élet valamennyi színfoltját csodálatos harmóniában vetiti elénk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom