Békésmegyei közlöny, 1936 (63. évfolyam) október-december • 224-298. szám

1936-10-13 / 234. szám

4 SEKESWCÖYEI RÖZLC^v 1936 október 13 elbeszélések Miklya János békéscsabai ezépiró novellás kötete Ára 2 P, mindenütt kapható Betörés a gróf Tisza István-uton (A B. K. tudósítója jelenti.) Román Pál gróf Tisza István-uli füszerkereakedő üzletébe az elmúlt éjjel ismeretlen tettesek betörtek. A betörést reggel, üzletnyitáskor fedezte fel a tulajdonos, amikor is megdöbbenve látta, hogy az áru széjjelszórva hever az üzlet pado­zatán. A betörést a kereskedő nyom­ba.i jelentette a rendőrségen, ahon­nan azonnal helyszíni szemlére mentek. Az ügyeletes rendőrtiszt­viselő nyomban megállapította, hogy a betörők az udvar felől ha­toltak az üzletbe, mégpedig ugy, hogy a falat két helyen is kibon­tották. A betörők az eddigi megállapí­tás szerint körülbelül kétszáz pen­gő értékű árut vittek magukkal. A helyszíni szemlén egy fanyelű vé­sőt találtak, amelyet minden való­színűség szerint a betörők felejtet­tek a helyszínen. A betörők teljes csendben vé­gezték munkájukat, mert a házban lakó üzlettu­lajdonos az éj folyamán nem hallott semmi zajt. A rendőrség meginditotta a nyo­mozást a vakmerő betörők kézre­keritésére. TELEF0N8ZAMUNÍ(7Í76. gsjibíi mnzm Telefonszám: 91. Október 13-én, kedden fal 7, fél 9 16 éven felülieknek! Láthififiiü sugár Boris Karioff Lugosi Béla Fox hiradó Szerkssrtffség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Ferenc Józoeí-léi 20. Iel«fon: 176. HIREK Az idő n budapesti meteorológiai intézet esti prognózisa Éjjel sok helyen talajmenti fagy, reggel köd. Kedden újból felhősebb ídS, megélénkülő nyugati széf, fSleg az orsrág északi résaén es6, a he­gyeken hó, a hőmérséklet alacsony marad. J\ békéscsabai meteorolcgiaS megfigyelőállomás esti jelentése 1936 október 12-én Hőmérséklet este 9-kor +2.1 C° Hőminimum +1.8 Co Hőmaximum +8 8 C° Napi átlag +5.2 Co A föld fetónén +5.5 Co Légnyomés 766 3 mni Csapadék 3.2 min Talajhőmérséklet (5cm) +8 0 C* Ezen a héten a Réthy, Südy és Dolesch gyógyszertárak tartanak éj­jeli szolgálatot. — Összehívták a szinügyi bi­zottságot. Békéscsaba város szin­ügyi bizottsága október 15-én, csü­törtökön delelőtt fél 12 órakor ülést tart. Ez alkalommal tárRyalni fog­ják az uj tüzrendészeli törvény életbelépésével kapcío !atosan fel­merült beiuházősok ügyét. Több előadásra is kérték a színház he­lyiségét, e kérelmek fölölt ugyan­csak határoznak. A kör nyék Orosb&sa. Titokzatos szatír garázdál­kodik Orosházán, akit ezideig nem sike­rült ártalmatlanná tenni. Szarvas. Majerik Pál szarvasi fuvaros munkaközben elaludt a kocsiján és lezu­hant az úttestre. Áz idős ember olyan szerencsetlenül esett le, hogy nyakcsigo­lyatörést szenvedett és nyomban meghalt. KörSsladány. Kis Lajos uradalmi ko­csis Körösladány közelében ót akart haj­tani a vasúti átjárón és nem vette észre a közeledő motorosvonatot, amely elütötte a kocsit. Kis súlyosan megsérült és az egyik ló nyomban kimúlt. * Az Árpád-gözfürdöben kedden délután férfiak, 50 f. — Lezuhant a háztetőről. Ha­bich Mihály 54 éves bédogosmes­ter a Haan-ucca 5. számú ház tetőzetén dolgozott. Munka közben megcsúszott es lezuhant a magas héztetőről. Az esés következtében a bédogosmester olyan komoly húzódásokat szenvedett, hogy a mentőknek a kórházba kellett szál­litaniok. árjeirsxsitó GySr. A legújabb statisztika szerint ti­zenöt százalékkal csökkent Györött a mun­kanélküliség. Szegőd. Keresztesi Sándor 26 éves dunaszéki napszámos félholtra verte édes­anyját, mert az nem adta ót neki az egész vagyonát. A biróság egy hónapi fogházra Ítélte a verekedő fiut. — Treff Sándor battonyai felfigyázó 13 éves Ilona nevü kisleánya két tehenet akart áthajtani a vasúti síneken és eközben egy mozdony halálragázolte. Budapest. Hock János, az „arany­szájú" pap az egyik budapesti szanató­riumban elhunyt. Az St világrész Bukarest. A román hadgyakorlatok sorén két repülőgép összeütközött, kigyul­ladt és lezuhant. A két vezető szörnyet­halt. Belgr&d. Szlojadonovics miniszterelnök a királyi gárdatisztek klubházában ebé­det adott Antonescu román külügyminisz­ter tiszteletére. Tokio. A japán főváros jelentése »ze­rint súlyos határincidens történt mand­suriai japán határőrök és szovjet csapa­tok között. — Meghűlésnél, náthaláznál, mandolalobnál, torokgyulladásnál valamint idegfájdalmaknél és szag­gátéinál n°.ponta fél pohár termé­szetes „Ferenc József" keserűvíz rendes gyomor- és bélmüködést biztosit. Terménytőzsde Chicago. Buza: 113.12,111., 97.34: 113.12, 111.78,97.14. Tengeri:94.38. 90.18,86.18; 94.14. 90.. 86.14. Zab, 41.14, 41.34, 38.; 41.14, 41.34. 38.78, Rozs: -.-, -.. -.-; 81.38 -., —.—.Winnipeg 109., 107.12,108.34: 109.,- 107.12,108.12 (első három szám a nyitást, a másik három o középet jelenti). Rotterdam: 765, 755,, 745., 747.5. Budapest Határidős. Irányzat szilárd, forgalom élénk. Készárupiac. Irányzat barátsá­gos, forgalom élénk. Ferencvárosi árak: nehéz 110— 112, közép 100-105, silény 88-98. Valuták: Cseh korona 14.15­14.30, dinár 7.80-7.95, francia franc 22.30-22.50, lei 2.80-3.00, líra 29.98 —30.25, svájci franc 110.70-111.65 «naol fon? 17.00­17.25, dollár 357.40 -341.40 holl fr« 229.50 231.50 A budapesti kerületi atlétikai verseny második napja A MAS?, budapesti kerületének atlétikai versenyén hétfőn a követ­kező eredményeket érték el: 200 rn síkfutás Gyenes 22.3 mp, 1500 m Bikfutáfl Srebó 3:56.1 mp, 110 m gátfutás Dombov_ári 16 mp, magas­ugrás Bodosi 18o cm, 400 m gát­futás Polgár 57.3 mp, 10 ezer m síkfutás Kelen 31:34 mp, 400 m síkfutás Minai 50.1 mp. Ötödik vereségét szenvedte el a CsAK A vasárnep nem hozott sok örö­met a csabai futball híveinek. Egye­dül a MÁV volt az, mely simán győzött, ahogy meg is jósoltuk. A vasutascsrpnt orosházi kirándulá­sán nern vett ugyan részt Csicaely, a c*epai tengelyeben ezúttal Feny­vesi játsEott » hibátlanul helyette­sitette kollégáját. A csapat azt a teljesítményt nyújtotta, amit az el­lenfél megkívánt (nam tul sokat) és a sárca pálya megengedett. Ijesztően hat a CsAK ujabb ve­resége. As egyesület most hetedik helyen áll, de vesztett pontok alap­ján sokkal rosszabb. Ha az alsóbb fekvésű csapatoknak jól kijönne a „lépés", még a tizedik helyen fek­vő Turul is megelőzheti a kék­fehéreket. Jelenleg a kapuskérdés a legnagyobb gond a kék-fehérek­nél, bár a csatársorban ia rengeteg a csiszolnivaló. A Terekvés iígaimas, erős iramú 'mérkőzésen meredt elül az ETC­vel szemben. Két játékosa, Mázán és Sajben kimaradt ezúttal a csa­patból, az ő hiányukat eléggé meg­érezték, a komplett együttes min­denképpen simán győzött voina.­Az ETC lelkesedése igy jól meg­érdemelt két pontot hozott. Texlil—CsAK 2:0 (2:0), ETC— Törekvés 4:3 (2:1), GyAC—Turul 2:1 (0:1), MAFC-TTC 3:1 (3:1), MÁV-OTK 3:0 (3:0), MTE— MSzSC 3:2 (3:1) . MOZI A láthatatlan sugár A „jövő század regényét" jóné-­hányszor feldolgozták már filmté­mának. Kétségtelen, hogy háléa téma, mert igazolja az emberi kép­zeletet, működteti a fantáziát pat­tanó idegekig. Bátran mondhatjuk, hogy ezek közül a filmek közül a legsikerültebb eddig A láthatatlan sugár, amelynek tulajdonképpeni főszereplője a csodálatos Rádium X. elem, amelyet — a filmben — egy mérnök talál meg egy Afrikába hullott meteordarabban. A Rádium X., amely erősebb, hatalmasabb és litokzatosabb a rádiumnál is, lesz — a film szerint — a jövő század leghatalmasabbgvógyszere, de legnagyobb ellensége is. Monu­mentalitáséval, izgalmas, fordula­tos jeleneteivel measze kimagaslik ez a film a sablonok közül már csak ezért i?, mert két olyan vi­lághírű színész, mint Boris Karloff és Lugosi Béla játsszák benne a főszerepet, de széz százalékig em­beri, aki a mérnök szerepében ál­dozata lesz a titokzatos elemnek. Lugosi Béla ezúttal is a legmar­kánsabb drámai színész. üáDIÓ Október 13, kedd 6 45 Torna. Utána: Hanglemezek. 7.20 Étrend. 10.00 Hiiek. 10.20 és 10-45 Felol­vasás. 11.10 Nemzetközi vizjelzőszolgólat. 12.00 Déli harangszó az Egyetemi-temp­lomból. 12.05 Radics Jóska és cigányze­nekara. 13.30 Rendőrzenekar. 14.40 Hirek, 16.10 Asszoayok tanácsadója. 17 00 A ma­gyarság a német szellem tükrében. Tu­róczi József előadása- 17.30 Hanglemezeké 18.25 Krúdy Gyula emlékezete. 18.50 En­gel Iván zongorázik. 19.30 A Nemzeti Színház és a nemzeti szellem. Dr. Ra­vasz László előadása. 20 A rádió szalon­zenekara. 20.55 Veres Lajos és cigányze­nekara. 23.00 Kerntner zongorahármas. 00.05 Hirek . Apróhirdetések Jó házból való bifutéfiu felvétetik Fon­féder Testvéreknél. (1—2 polgárit végzet­tek előnyben.) Öntött vaskályha, sütésre, főzésre al­kalmas, pult. uj bölcső és kiskocsi eladó. Bánát-ucca 19. Egyszobás udvari lakás kiadó. Tátra­ucca 17. OlLÖMY ElSiizetésl ára : 1 hóra 1.50, 7i évr« 4 'j F. Vidékre postán küldve 1 hóre 1.80. 'lé évre 5.40 P. POLITIKAI NAP1L4P felelósszerkesztő : ERDÉLYI GYÖRGY dr. Társszerkesztő: BRÜLLER ENDRE dr. Kiadótulajdonos i GMJEER DEZSŐ A Corvlna-nvc m ia nyomása Hirdetési dijak : milliméter soronként 5 fill., vasárnap 7 fill. Tartam engedmény Apróhirdetés 10 szóig 40 fillér, vasár­nap 60 fillér, vastagon szeded sza­vak kétszeresen számítódnak. Notic soronként 1 pengő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom