Békésmegyei közlöny, 1936 (63. évfolyam) július-szeptember • 148-223. szám

1936-08-19 / 189. szám

1936 augusztus 19 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 3 HIRADO A lochnessi szörnyeteg mosta­íéban feltűnően hallgat, még élet­eit sem igen ad magéról. Ugy étszik, példás kartérsi érzésből vonult vissza: nem akar konkur­enciát csinálni a legujubb sztár­iák, a csodálatos tengeri kigyó­tak. Napról-napra jelentkeznek lerék urak és asszonyságok, akik ÍZ izgalomtól lihegve újságolják, íogy, bizonyisten, saját szemükkel étték t* félelmetes tengeri kigyót. ?enée Fumiss birminghami asz­izony Mablethorpe közelében átta a hullámok közül felbukkanj, irtózatos segességgel siklott a ki­;yó a hullámok hátán, mondja­\ boltoni John Dobson a york­ihirei partokról látta. Szerinte 13 néter hosszúnak látszott és bees­és szerint 100 kilométeres sebea­léggel száguldott. Twigg községi »iró megesküszik, hogy szintén alélkozoi* a rejtelmes tengeri ki­tyóval. ő már ugy látta, hogy egalább 160 kilométeres sebes­léggel siklott a hullámhegyek te­ején. Bagni di Luppa-ban versenyt •endeznek a Mussolini korszakát negéneklö költők között. A birá­óbizottság elnöke gróf Ciano kül­ügyminiszter. A versenyre eddig 750 költő nevezett be, 1137 Urai költeménnyel. Meddig bifja az ember a kop­lalást? Ennek megállapítása végett Flemming dr. baltimoiei orvos bőj­lölésbe fogott és huszonegy napig bej nélkül bírta. Az első öt na­pon rendesen ellátta munkáját, de hatodnapra lefeküdt éa gondos visagélatnek vetette alá szerveze­tét. Az első hét után teljesen meg­Bzünt az éhség-érzése. Három hét múlva azonban abba kellett hagy­nia a koplalást, s azután hetekig tartott, mig a táplálékfelvétel fo­kozatos növelésével rendbe szedte magát. Tüzföldön a Magalhaen tenger­szorosban érdekes postahivatal ta­lálható. Az egész postahivatal egy kis kosárból áll, amely egy kiálló szírhez láncolt hordóban foglal helyet. Útjában minden hajó meg áll ott és csónakot küld a föld leg­kisebb postahivatalához. A kül­dönc kiválogatja azokat a külde­ményeket, amelyeknek rendeltetési helye az útjába esnek. A kis pos tahivatal igy automatikusan, min­den személyzet nélkül működik. Itt mindeneseire hiányzanak a bü­rokrácia kinövései. Rómában a Szent Péter-tér uj­rakövezési munkálatai során ér­dekes leletre bukkantak. Csatorna­építés miatt egyik helyen mélyeb­ben ástak le és egy gyász szen­tély került napvilágra, néhány szarkofággal. A szentély fehér márványból készült, igen egyszerű díszítéssel. Szakértők a Krisztus utáni II. századba teszik a lelet borát. Nem messze ettől a lelettől egy kis terrakotta vázát találtak, amely a XIII. századból származ­hatik. A kis váza leginkább az Orvietoban készült üvegedényhez hasonlít. A kórházi alorvosi pá­lyázat eredménye: hat pályázat, két mütöoklevél (A B. K. tudósítója jelenti.) A városi kórházi alorvosi állá­sokra meghirdetett pályázat határ idejének lejáriáig hat kérvény ér­kezett be. A pályázók a követke­zők : Sáró András (Béké'csaba), Csordás József (Gyula), Csetényi Arlur (Gyula), Sztanek Gvörgy (Budapest), Koppányi Ida (Ssent­Kolthárd), Czigler Pál (Budapesl). Közülük ket'ő rendelkezik mülő­oklevéllel: Sztcnek György, aki különben békéscsabai származású és Czigler Pál. A város mór be­terjesztette az alispánhoz a kér­vényeket, minthogy az 1936. évi IX. Ic. értelmében julius hó 1 tői kezdve az egészségügyi bizottság, mely eddig hasonló ügyekben vé­leményező szerv volt, már nem létezik. — Harangszentelés. Kismegye­ren a tanyai ev. iskolában vasár­nap délelőtt 9 órakor harangszen­telés lesz, amelye! Szeberényi Zs. Lajos dr. főeaperea fog végezni. Az ünnepség után közebédre évülnek össze az iskola udvBrán. E^y terilék éra 1.20 pengő. A közebédre az ev. egyház köny\­kereskedésében kell jelentkezni. — A fodrászüzletek Szent Ist­vánja. Csütörtökön, Szent István napján Békéscsabán a borbély­és fodrászüzletek egész nap zárva tartanak. — Semmi hir a bolgárokról. A városházán félisf-meddig mér belő is nyugodtak abba, hogy ez évben is elmarad a bolgár gazda­ifjak látogalása. Csak az az érthe­tetlen, hogy — bár az érkezés ter­vezett határidejű régen elmúlt — a város semmiféle értesítést nem kapóit s»em az elintézést magára váUa!ó fővárosi gyermeknyaralta­tási akció vezetőségétő', sem a bolgár követségtől. fflaradékárúk Árvái Jenőnél Békéscsaba HIREK Az idő fl budapesti meteorológiai intézet esti prognózisa Él ifinkebb légáramlás, tSbb helyen es8 és zivatar, a höméraékiet a nyu­gati és északi megyékben csökken, az Ofsság többi vidékein nem válto­zik. fl! békéscsabai metecrologiei meafigvclőállomásesti ielenrése 1936 augusztus IS-án Hőmérséklet este 9-kor +20 8 C° Hőminimurn +29 0 C° Hőmaximum +157. C° Napi át!«s? +22 5 C° 4 föld felszínén +21 9 Co Légnyomás 762 8 mm Csapadék 0.0 mm Talajhőrr érsékle! (5 cm) +23.8 C Ezen a héten a Badics és Radó gyógyszertárak tartanak éjjeli szol­gálatot. — Evangélikus isf^ntfarteW Szent István nppj^n. S/e^t Ist­ván napján, csütörtökön déWőtt 10 órai kezdettel ünnepi ia^ntisr.­•eletet tartanak BZ ev. kistemp­lomben. — Felhívás a leventékhez. Az Árpád-strandon naponta d. u. 5 órai kezdettel uszó'réninget tarla­nak vizsgázott úszómester veze­tése alatt. Mindazok a leventék, akik sportszerűen akarnak edzés­ben részesülni, b fenti időpontban a helvszinen levő úszómesternél jelentkezhetnek. Azok a leven'ék, akik az edzésen rendesen meci**­lennek, résztv^sznek az au<7u*ztus 30 án d. u. 4 órakor tBrlandó or­szágos úszónap uszószámaiban. A Békésmegyei Közlöny szerkesztőségének telefonszámai 176 Szent István-tér 8. A SPANYOL FORRADALOM GYULAI SZEMTANÚI Grünwald Bernát gyulai keres­kedő Pál és István fia évekkel ez­előtt kivándorolt Spanyolországba, hogy szerencsét próbáljon. Barce lonában telepedtek le, ahol sikerült is exisztenciát teremteniök. Az egyik fiu szabómühelyt nyitott, a másik pedia képkereskedéssel fog­lalkozott. Lassan-lassan annyira jutottak, hogy arra gondoltak, ki­viszik szüleiket is és az öregeknek ki főzést rendeznek be. Néhány hét­tel ezelőtt aztán levelet írtak haza s kérték anyjukat, menjen ki hoz­zájuk. nézzen körül s döntsön, vol­na-e kedvük kiköltözni Barceloná­ba? Grünwaldnéel isindult,mikorra azonban kiért, akkorra már teljesen fejtetőre fordult a világ Spanyolor­szágban. Barcelonában is napirenden voltak az uccai lövöldözések, uay hogy Grünwald Bernátné állandó rettegésben élt, mig fiair távol voltak hazulról. Egy nap aztán a magyar konzul felszólí­totta a városban élő magyarokat, hogy távozzanak el, mert szemé­lyi és vagyonbiztonságuk veszély* ben forog A helyzet mind ag­gasztóbb lett, a templomok lán­gokban álltak, az uccákon halot­tak feküdlek. Grünwaldné is fel­pakolt István fiával, s a menekü­lőkkel együtt áthajózott Genovába. Pált üzleti érdekei odakötötték, s bármennyire is szeretett volna ő is hazajönni, maradnia kellett. Grünwaldné már Gyulára érke­zeti és elmondta, hogy az élet teljesen felborult Spanyolországban s a pezetát külföldön sehol sem fogadják el. ő is csak uyy tudott hazau'azni, hogy férje pénzt kül­dött neki. — Elég volt Spanyolországból — jelentette ki — alig vártam, hogy végre megint magyar földön legyek, s magyar szót halljak. Márkacikkgyár Békés, Békéscsaba, Gyula és Oros­háza rayonre fűszer-, vegyes- és fes­tékkereskedőknél jól bevezetett helyi képviselőt keres. Szives ajánlatokat .Márkacikk" je­ligére BLOCKNER J. hirdetőirodába Budapest, Városház-ucca 10. kérjük küldeni. — Emésztési nehézségek, gyo­morfájás, gyomorégés, csalánki­ütés, rosszullét, fejfájás, idegizgal­mak, álmatlanság esetén a termé­szetes „Ferenc József" keserűvíz megszünteli az emésztési zavaro­kat, fertőtlenili a gyomrot és a be­leket, a vérkeringést helyes útra te­reli és felfrissíti a szellemet. — Urszinyi Dezsőné halálának évfordulója. A tegnapi nap folya­mán, Urszinyi Dezsőné elhalálo­zásának évfordulóján Gally Géza dr. népjóléti tanácsnok elhelyezte a vároa koszorúját a volt békés­csabai nagyasszony sírján. — A tűzoltóparancsnok — vá­rosatya, Jánossy Gyula polgármes­ter a tűzrendészet fejlesztéséről szóló törvény alapján a tegnapi napon behívta a képviselőtestület­be Lehoczky László tűzoltóparancs­nokot. A kSrnyék Gyula. Karoliny Lajos dr. egyetemi ta­nár, gyulai állami kórházi főorvost tör­vényszéki szakértői minőségben m. kir. törvényszéki orvossá nevezték ki. — Váczi Mihály 54 éves hires gyulai verekedő fel­akasztotta magát és meghalt. Váczi egy rendőrségi büntetés elől menekült a ha­lálba — Tompa Gyula dr., a gyulai ügyészség elnöke visszaérkezett nyári szabadságáról és átvette hivatalát. — A gyulai ipartestület szabóipari szakosztá­lyának munkabérmegállapitó bizottsága, a miniszteri rendelet megjelenéséig való időre megállapította a minimális munka­béreket. Orosháza. Az orosházi gazdák az idén ötvenkét mázsa vetőmagot igényel­tek. — Terjed az orosházi járásban a vérhas és a tífusz. — Bánky Róbert szín­társulata pénteken kezdi meg orosházi szereplését. Békés. Tizenhét százalékkal emelke­dett a pótadó Békésen. — Lábára esett a gerenda. Beck József 26 éves békéscsabai fiatalember lábára munkaközben ráesett egy gerenda. A könnyeb­ben sérült fiatalembert a kórházba szállították, ahol ápolás alá vették. OSAB1 IH0Z60 Nyitott tető Augusztus Nyitott tető 19-én, szerdán fél 7, fél 9 órakor Gaucsó szerelem Vadregényes mexikói történet, War­ner Baxter és Kefty Gallian főszereplésével. Haway rejtély Főszereplő : Warnar Oland Szerdán kerül bemutatásra az olimpiai II. számú hiradó

Next

/
Oldalképek
Tartalom