Békésmegyei közlöny, 1936 (63. évfolyam) április-június • 76-147. szám

1936-04-22 / 92. szám

2 ÖEKESMCGYE! KÖZLÖNY 1936 április 22 GOMBOK, CSATTOK óriási választékban a legújabb szinekés fazonokban a legolcsóbban Gutvill csipkeáruházban Andrássy-ut 6. sz. alatt. Tandijemelést határozott el a polgári leányiskola iskolaszéke (A B. K. tudósítója jelenti.) A községi polgári leányiskola is­kolaszéke kedden délután Korniss Géza dr. kullurlanécsnok elnök­letével, a tagok élénk érdeklődése mellett ülést tartott és foglalkozott az 1936-37. évi költségelőirány­zattal, mely másodfokon a képvi­selőtestület elé kerül majd. Az is­kolaszék elhatározta, hogy jövő évre a tandijat fel­emeli. Eddig 40 pengőt fizettek a tanu­lók egy évben, most 48 pengő lesz az alapdíj szeptembertől kezdve. Az iskolaszék a tandíj felemelését azzal indokolja, hogy igy, nagyobb összeg birtokában, inkább nyílik lehetőség a szegénysorsu és jó előmenetelü növendékek támoga­tására, illetőleg ezeknél a tandíj elengedésére. Elhatározták továbbá, hogy a jövő tanévtől kezdve a tanári kart egy kisegítő óraadó tanárral egé­szítik ki a mostani énektanár he­lyett. Utóbbi ccak 9 órát tanított egy héten, mig a kisegítő óraidó alig magasabb fizetéssel a maxi' mális heti 22 órát adhatja. Azért vált ez szükségessé, mert a jelenlegi tanári testü­let majd minden tagja ál/andóan túlórázik. A kisegítő óraadó fizetése a je lenlegi énektanár 540 pengő évi jövedelmével szemben 800 pengő lesz. A lengyel miniszterelnök budapesti látogatásának gazdag programja (A B. K. tudósítója jelenti.) Koscialkovski lengyel miniszter­elnök csütörtökön délben 12 óra 42 perckor érkezik meg a bécsi gyorsvonc'tal Budapestre, a keleti pályaudvarra. A lengyel miniszter­elnök elé utazik a budapesti len­gyel követ, valamint Hóig András varsói követ, a külügyminisztérium részéről Teleky Gyula követségi titkár. A lengyel miniszterelnök érkezésekor a pályaudvaron jelen lesz Gömbös Gyula mi­niszterelnök vezetésével a kormány valamennyi tagja. Koscialkovski miniszterelnök fél kettő órakor koszorút helyez a hősök emlékkövére. Feliratkozik Horthy Miklós kormányzónál és utána látogatást tesz Gömbös Gyula miniszterelnöknél, valamint Kánya Kálmán külügyminiszternél. Ezt követőleg a lengyel követ ebédet ad a lengyel miniszterel­nök és kíséretének tiszteletére. Péntek délelőtt egynegyed tizen­egy órakor megkoszorúzza Bem tábornok szobrát. Azután a miniszterelnökségre megy, ahol megkezdő­dik a tanácskozás. Délben Horthy Miklós kormányzó fogadja kihallgatáson és ezt kö vetőleg fél kettőkor ebédet ad tiszteletére. Délután a Ir igyel mi­niszterelnök és kísér "e a mez<>­gazdae*TÍ muzeumot tekintik meg. Háromnegyed hét órakor sajtó­fogadás lesz a Dunapalotában, este a miniszterelnök megjelenik az Opcaház díszelőadásán, utána Kánya Kálmán külügyminiszter ad estebédet a lengyel vendégek tisz leletére. Szombaton a minisztr elnök és kísérete Bábolnára és Kisbérre lá­togatnak el. Este Hóman Bálint és felesége adnak estebedet az országos kaszinóban, amelyet Sztranyavszky Sándor fogadása követ a képviselőház kupolacsar­nokában. A lengyel miniszterel­nök vasárnap hagyja el Buda­pestet. Békéscsaba hadjárata a szúnyogok ellen (A B. K. tudósttója jelenti.) | A közkórház igazgatósága mór évek óta harcol azért, hogy a be­tegeket ne zavarja a nyári hóna­pokban a szúnyogok raja. Tavaly Remenár Elek dr. igazgató-főc;vos kérésére petróleummal öntözték a kórház közelében lévő nádast, de ez nem sokat segített. A kórház most felkérte a várost, hogy gon­doskodjék a szúnyogirtás hatha­tősabbá tételéről. A polgármesteri hivatal a rovartani állomáshoz, majd az országos közegészség­ügyi intézethez fordult ebfc:n p-s ügybjn s utóbbi szervtől tegnap kapott választ. Az intézet igazgatós^-a közli, hogy szunyogellenea küzdelem ben az összes időszakos, illetőleg állandó tenyészőhelyek pontos is­merete nélkülözhetetlen. A város közvetlen területén bevezetett el­lenintézkedésektől teljes eredmény érthetően amiatt sem várható, mi­vel a — különösen táplálékot kc rr~ő — szúnyogok repülési távol­eéiát tekintetbe véve a települést övező mint­egy három kilóméteres körzet az, amely a várost szunyogveszedelem szempontjából még érdekli, illetőleg ez az a körzet, amely szunyogtenyészé8 tekintetében el­lenőrzésre szorulna. A fentiekre tekintettel az volna a javaslat, hogy az intézet szak­embere látogassa me>? a várost és a helyi viszonyok ismerete utón adjon tanácsot az ddiginé eredményesebb küzdelemhez. Az ilyen természetű mun­kát célszerű még a szu­nyogtenyészés intenzi­vebb beállása előtt meg­szervezni, (jéit az intézet falajánljp, hogy leküldi Békéscsabára a parantolo­giai osztóly vezetőjét, Lörincz Fc dr. egyetemi magántanárt, rer c aki április 26-án, illetőleg 27-én, most verúmap és hétfőn tudna lejönni a helyszíni szemlére. Ha a város a költségek miatt nem lenne képes e javaslatot elfogadri, ugy a belterületet környező három kilóméteres sáv térképére volna szükség, amely az összes folyó és állt vizeket, pocsolyákat fc' jntcíi. Értesülésünk szerint a véro. házán UÍV döntöttek, hogy meg­hívják Lörincz Ferenc dr. egye­temi magántanért a szunyogkér­dés helyszíni tanulmányozására. Saját kerületekbe temetőt kérnek a sikonyiak, akik kétszeres költséggel Bé­késen földelik el halottaikat (A B. K. tudósítója jelenti.) Nagyon érdekes beadvány futott be tegnap délelőtt a városházára. A benne foglaltak megdöbbentő közigazgatási csodabogárra mu­tatnak rá. A vandháti és sikonyi határrészek temetőt kérnek. Eddig­elé az ottlakók Békésen földelték el halottaikat, amikor a különböző engedélyeket megszerezték. Első­sorban hatósági orvosi irás kell, mely igazolja a természetes halált és a betegséget megnevezi. Ezt a csabai városi or­vos adja ki a személyes vizsgalat után. A csabai városi orvos ellenőrizte mindenkor azt is, hogy a halottat kettős, leolmozott koporsóba te­gyék, igy engedte meg a szállí­tást. Békésen azután újra jelent­kezni kellett a hozzátartozóknak a községi orvosnál, aki a szállí­tás módját vizsgálta felül s azután engedte meg a temetést. E% a kis here hurca nemcsak sok időbe kerül, neme ?.k idegesiti a hozzá­tartozókat, de } 'ival több pénit visz e), mint egy egyszerű te metes. két orvosnak kell fizetni és két koporsót kell venni. A nehézségeket az ügybsn pz okozza, hogy a sikonyiak 6 és vand hátiak Békésen temetkeznek s iny. ha könnyíteni akar helyzetü­kön a város, nincs más mód erre, mint területükön kell temetőt nyitni. Erié utal a beadvány is, melyei Fábián István és 34 társa írt alá. A kép\ iselőtestülelhez fordulnak és közlik, hogy megfelelő terüle­tet ajánlanak fel megvételre. Sztankó Márton örökösei nnősfél okta földjüket, amely az Élővíz • csatorna partján terül el a 2322 es számú tanyaépülettel egyetemben, eladnák a városnak, sőt a vétel­árból 800 pengő adóhátralékukat hajlandók lennének a város ré­szére engedményezni. Nekünk Csabán — foly­tatja a beadvány — nin­csenek hozzátartozóink, sem pedig házaink, igy nem áll módunkban halottain­kat eltemettetni a városban, ugy hogy, különösen télviz idején, a rossz dülőu'akon siralmas dolog egy temetés. Pofon után tánc, mulatság után nyolc napi fog­ház a becsület megsértéséért (A B. K. tudósítója jelenti.) Por­zsolt Kálmán, a PestiHirlap népszerű „Esti levei" einek irója vasárnap foglalkozott a háztar'ási alkalma­zottak védelmével. Ez a védelem azonban korántsem mentesítené a „szobacicákat" olyan kedves af­féroktól, mint amilyen nemrégen a „Vadász"-vendéglőben játszó­dott le 8 amelynek folytatása kedd délelőtt volt a csabai járásbírósá­gon. A különös ügy előzménye — mint ahogy a birósőgon hallottuk — az volt, hogy Rotár Ilona hőz­tertási alkalmazott és hü lovagja, Szaruas Mihály összevesztek. Tar­tották a haragot komolyan. Hiába volt minden békítési kísérlet. Az egyik vasárnap ezután kitört a botrány. A két haragos megjelent a „Vadász"-vendéglőben, ahol he­tenként egyszer a rezesbanda nem épen fülbemászó hangjai mellett a háztartási alkalmazottak szivük választottjával ropják a kopogóst. Itt találkozott a két haragos is. Szarvas Mihály megfeledkezett az „etikett" szabályairól és minden magyarázkodás nélkül táncolni akarí Rotár Ilonkával, aki — ugy látszik — konzekvenaebb és — honlbile dic'u — kosarat adott Szarvas Mihálynak. A lovagból erre kitört az „intel­ligencia" és egy hatalmas pofont kent le a leány napbarnított arcára. Rolár Ilonka nem mérlegelte a kínos szituációt, hanem az asz­szony verve jó álláspontjára he­lyezkedve — a csattanós üdvöz­lés után táncolni kezdett a derék fiatalemberrel. Másnap aztán (ki tud eligazodni a háztartási alkalmazottak szive világában) Rotár Ilonka feljelen­tette „derék" lovagját. Romvári Tibor dr. tegnap térgyalta a kínos „affért" és — tekintet nél­kül az érzelmi momentumokra — durva becsületsértés vétsége miatt 8 napi fogházra itélte Szarvas Mihályt, azonkívül pedig kötelezte 22 pengő ügyvédi költség megté­rítésére is. TELEFONSZAMUNK: 176.

Next

/
Oldalképek
Tartalom