Békésmegyei közlöny, 1936 (63. évfolyam) április-június • 76-147. szám

1936-06-28 / 147. szám

1936 junius 28 BEKS SMYEGEI KÖZLÖNY 5 Tlrantjszívű Janó A Békésmeqyei Közlöny novellája Irta: Farkas Imre A márkusfalvi kastély fölölt fe­kete felhő borongotl. És bent a nagy teremben fázósan ült együtt a család. Együtt voltak valameny­nyien, a rizsporos hajú dámák, a buzopényos, furc8a-föveges nagy urak fönn a beszáradott képeken, « falakon, a képek balsarkában mindenütt piros kék arany színek­ben a mérkusfalvi cimer. Nem „yppzi'onnal" irták a nevüket, egy­szerűen, gőgösen csak ugy. hogy „Mérkusfalvi". És ilt voltak a vér­tek, a fegyverek a sisakok, ilt volt a dicsőséges mult és itt volt a je­len, egy fehér hajú szenvedő öreg­asszony, két ifjú ember, egyik ulá­nus, a másik honvédhuszár és két gyönyörű, sugártermetű asszony, két mérkusfalvi lány, egyik báró­né lett, a másik grófné és egyik­nek sincs egy lyukas garasa se. Együtt volt a mult és a jelen. És olt volt a jövő is. Egy gérok­kos kassai fiskális képében, aki éppen a következőket mondta: — Méltóságos asszony, én na­gyon sötéten látom a jövőt. Ha mindent eladunk, marad annyi, hogy méltóságod szerényen meg­húzódva megéljen valamelyik kö­zeli kis városban. Iglódon, vagy Lőcsén. De mi lesz azután? A fiatal urak katonai pályán vannak, a kedves lányaitól meg kell von­nunk az apanázst és elmegy a szép birtok, amely hatszáz év óta a családjuk kezébt van. — Hát nincs mód arra, hogy segítsünk magunkon? — Harmincezer forint kellene. — Hiszen az nem nagy pénz. — A birtok a terhek decára jó­val többet megér, elbírná ezt is, de a pénzviszonyok, az elrontott renomé, a magénérdek . . . Késő estig tanácskoztak. És a martirarcu, fehérhajú Mérkusfalvi né ezt mondta szobalányának, Baratye Ancsura nevezetű hari­kóczi illetőségű cselédlánynak: — No Ancsurka, nem sokáig vagyunk egyült. Elbúcsúzhatsz tő­lem is, meg ettől a nagy sárga háztól is. El muszáj adni a kas­télvt. Ezt mondta. És könnyek csil­logtak a szemében, ebben a szem­ben, mely ma is fietalosan, kéken és szelíden ragyogott. Ancsurénak a kis ablaka kinyí­lott a kertre, ahol tenger sárga vi­rág virított. Anceura egyszerű tót cselédlány volt, aki nem tudott egyebet, csak vihogni, meg nó­tázni. De viszont a szive arany­ból volt. És ez a sziv elkezdett gondolkozni. Igen, elkezdett fájni, tépelődni, siránkozni és gondol­kozni. Ez a sziv diktálta a vállára a turócszentmártoni vásárfiát, a kék és piros mintájú, nagy rojtos A Mezőberényi Gazdasági Taka­rékpénztár rt. székházában Mező­berényben. az állami polgáriiskola és a főtér közeiében egy tágas világos helyiség, melyben 25 év óta könyvnyomda colt, egy mellékhelyiséggel egy utcai üzlethelyiség melyben könyv, papir és Írószer kereskedés volt,f. évi augusz­tus hó l-től haszonbérbe kiadó selyemkendőt és ez a sziv vitte végig a falun, az Odrobinéék tor­nácos házáig. Az öregasszony nyitott ajíót. Száraz, vén, ráncos öregasszony. — Ná, gyere be Ancsurka. Ancsurka bement a belső szo­bába, ahol kék volt minden, a függöny, a tányér, az asztalláb. És Ancsurka előadott mindent az öregasszonynak, gyorsan és han­gosan povedáltak, a végén pedig zokogva sírt mind a ketlő. Mert hát Odrobinánénak is aranyból volt a szi/e. Szép, csil­logó, arBnysziv volt az. olyan fé nye volt, amilyet a bódoa krisztus lábai elé tesznek .. . amilyen szó zóval, ezrével van ott a lankás zöld hegyek között meghúzódó tornyos kis falukban, odafönn, ahol a nagy Hegy ecélkéken őrködik felettük, fölnyulva egészen az ég közepéig. Most Ancsurka kimondta a nagy 8ZÓt. — A Janó . . . Má-nap resgel nagy családi ta­nácskozás volt az Odrobine-porlán. Csak ugy, mint fönn a Márkusfalvi­kastélyban. Csakhogy ebben a la­nécskozásban kevesebben vettek részt. Nám is vezette kassai ügyvéd a tárgyalást. A résztvevők mind­össze ketten voltak: Odrobina Janó newyorki üveggyóri főrészvényes, mecs az édesanyja. E'einte Odrobina Janó nagyon ordított. — Nem azért küzdöttem ezt a tiz keserves esztendőt végig, hogy uri léhűtők vigyék el a megtaka­rított pénzemet. — Jól biztosítva lenne a p nzed. Meg se éreznéd édes fiam 1 — Persze, hogy meg se érezném. Ven dollár hál' Istennek bőven, mert amig ezek itt ittak, meg cigá­nyoztak, meg pofozták a szegény parasztot, addig én odakünn tizen­hat órát dolgoztam és élér« raktam a garast... pusztuljanak 1 Ugy kell nekik 1 Sokéig folyt még ez az izgatott beszélgetés és a végén mégis csak az öreg néni győzött. Mert hiába, Janó az ő fia volt, aki ott nyese­gette a nádast a Hernőd-parton, akire szintén lemosolygott a nagy kék Hegy és akinek szintén areny­Nyíri ingek, nyakkendők fürdőruhák Strand kelmék KULPIN ÁRUHÁZ Békéscsaba — Hé? Mit csináljon á Janó? — Segítsen 1 Az öregasszony összecsapta a kezét. — A Janó I 0 segítsen Márkus­falviékon. Akik kiüldözték Ame­rikába. Az öreg ur ugy vágta po­fon, hogy leesett a bakról, aztán Nyurjorkie meg se állott. Az én Janóm 1 Ifjú Odrobina Janó I Az gyűlöli őket. Mikor behoztuk a szekéren diadallal, öklét rázta a kastély felé. De mőr erre Ancsurőnak is meg­eredt a szava. — Csak a Janó hallgasson. An­nak a pofonnak köszönhet min­dent. Ha akkor nyakon nem cser­dilik, sohase jutott volna az eszébe, hogy átszaladjon azon a nagy vi­zén, hanem tovőbb kergette volna az igőslovakat a márküsfalvi ré­ten... neki köszönhet mindent. Meg aztán lehet arról a szegény fehér­hajú asszony, hogy az urának mindig pofonra állott a keze? Meg hogy a pereputtya elköltené az Úristen minden pénzét. Hiszen ő csak sírni tud, meg imádkozni. De könnyen le lehet azt szerelni, akinek színaranyból van a szive. Az öregasszony egyszeribe sirva fakadt. — Az mér igaz. Nem tud sze­gényke egyebet. Csak sirni, meg imádkozni. ból volta szive, mint mindenkinek azon a szép, zöld szepességi lan­kán, a fenyőbori'otta hegyoldalban, amelyhez ugy tapad az epró falu, mint a gyerek az édesanyjához. — Hét jól V8n, nem bánom, en­gedett végül a Janó. Segítek rajtuk, a hilvónyokon I De egyet kikötök. Tessék megmondani az Ancsurá­nak, edja át az üzenetemet. Jöjjön elibém ez örem Márkusfalviné, a kastély lépcsőházőban vórjon, fo­gadjon szépen, illedelmesen, mély Rakett hurozás és javitás Márkás ütők és labdák Szenzációs Olcsó Aron ál Luther-ucca 8. szám. köszöntéssel, megalózkodva. en­gem a megpofozott Odrobina Janót. Mert most nem a paraszt megy a nagy úrhoz... Nagyobb ur megy oda mindenkinél. A Dollár I És kérjen bocsánatot tőlem, illően alá­zatosan. hogy megbőntott egykor az a duhaj ura... mert az vala­honnét látni fogja, hogy a Janót, a stréfkocsist, a homokhordó Janót hoey fogadja az ő uri famíliája! Beszélt volna még ifjabb Odro­bina Janó igen sokáig. De az édes­anyja nem hagyta. Megfogta a fia fakó, pisze orral ékesített fejét, amelyről nem ludta azt a jó her­nádvölgyi karaktert letörölni Ame­rika... Megfogta és megcsókolta. És ebben a pillanatban ugy lán­golt össze két aranyszív, mint a napsuiár. — Az Isten áldjon meg, Janó! * Elindult ifjabb Odrobina Janó a márkusfalvi kastély felé. Elindult hetykén, elbizakodottan dollárgőg­gel. Élvezte az utat. a helyzetet... lám, ezt is megértei Feltűnt a falu végén a kastély. Sárga falaival, zöldzsalus ablakai­val, gömbölyű tetőivel, amelyek mint megannyi óriási piros sisak ékítették az öreg, várszerű házat. Kivül a parkban a tenger sárga virág. Belépett a rácsos kapun. Es Janó, Odrobina Janó, akinek ősei hat­száz éven át szolgálták a kastély urait, minden lépésnél kisebb lett. Balkéz felől az istálló, mely előtt a pofont kapta... de már ez sem ösztökélte lázadásra a lelkét. Vé­gigment a fehér utakon, vitte a dollárokat, vitte az aranyszivét föl a széles márványlépcsőkön... és amikor az ajtón kopogott, ez a kopogós már szelíden koppant va­lahol az ajtó alján. Mintha szégyelte volna a győ­vaságát. Fölvágta fejét egy pilla­natra. Hiszen most itt ő az ur. Nem hagya magőt. Csak azért se. Hosszú évek őbrándja válik most valóra . . . végig kell játszani ezt a komédiát 1 Meg kell szerezni ezt a gyönyörű, nagy elégtételt 1 Az ajtó kitárult, ott állott a lép­csőház alján a setétruhás, hófe­hérhaju, «zenvedő arcú, öreg uri dáma. És Janó, ez aranyszívű Janó féllérdre ereszkedett előtte, ugy csókolt kezet: — Elhoztam a pénzt, méltósá­gos asszony. 8 napos társasutazás Velencébe és a Dolomitokba Laptársunk, a sSopronvármegye* julius bó 8-án autóbusz-társas­utazást rendez. Nem lesz szükséges ecsetelnünk ennek az utazásnak szépségeit, látványosságait, felejthetetlen élményeket kínáló eseményeit, ha leközöljük az utazás irányát és állomásait. Útirány oda: Sopron, Semmering, Leoben, Klagenfurt, Wörthi-ló, Villach, Udine, Velence. Vissza: Trsviso, Cortinad, Ampezzo, (Dolomitok), Toblach, Lienc­Heiligenblut, Grossglockner, Zell am See, Radstadt, Admont, Gesause, Mariazell, Sopron. Részvételi díj teljes ellátással 176'- P Jelentkezés lapunk kiadóhivatalában. Indulás julius 8-án, visszaérkezés 16-án.

Next

/
Oldalképek
Tartalom