Békésmegyei közlöny, 1936 (63. évfolyam) április-június • 76-147. szám

1936-05-26 / 120. szám

2 BEKESMEGYEI ROZLÖRV 1936 május 26 lehet kitenni, ha jobb idők jönnek, kinyomatják. Szobek András: A város veze­tőségére gyanú sem hárulhat, lá­tom az igyekezetet, nincs jogom az mondani, hogy helytelen a zár­számadás, hanem helytelen a struktura. Hiszek az emberi jóság­ban 6 ugy vélem, azért nem fizet­nek adót, mert nincs miből. A közgyűlés ezután 57:6 arány­ban elfogadta a zárszámadást, az „igen"-re csupán a szociáldemok­raták maradtak ülve. Jánossy Gyula polgármester ez­után közölte, hogy a MÁK és a földvásárlás ügyében rendkívüli közgyűlést hivnak össze, utóbbira vonatkozólag a gyűlést tiz napon belül megtartják. Szobek: Jó földet és ne legelőt vásároljanak. Jánossy Gyula: Erről nincs szó. A dülőut-kérelmeket Baukó And­rás főmérnök referálta. A telek­gerendási dülőnyitás 4500 pen­gőbe kerülne. Szász György : Nehéz lesz ezt megfizetni. Kevés kérelemmel jö­vünk, hallgassa meg a város. Hrabovszky Mihály: Kereken a csaba—ujkigyósi utat kellene rend­behozni. Néhol csak egy kocsi tud elmenni olyan keskeny és mély is az ut. A keresztdülőre nem is volna szükség. Jánossy Gyula polgármester: A kétegyházi ut építésénél szóba került az ujkigyósi dülő, de az nagyon kacskaringós, sok baj lett volna a kisajátítással. A kereki ut és Hrabovszky Mihály Hrabovszky Mihály: Még keres­kedelmi szempontból is fontos lenne a kereki ut. Medgyesegy­héza erre gravitálna. Vandlik Mátyás: Telekgerendá­son nincs akadály az érdekeltek részéről. Nem azért beszélek, mert telekgerendási vagyok. (Tudjuk — közbeszólások.) Jánossy Gyula: Ahol többet ad­nak az érdekeltek, az az ut ké­szül el előbb. Aradszky György és Szász György utón Baukó András kije­lentette, hogy lesznek Telekgeren­dáson akadályok egészen bizonyos, A kereki ut megnyitásá­nak elhúzódása Hra­bovszky és ták<sai lelki­ismeretét terheli. A kétegyházi ut egyetemes érdek, a törvényhatósági bizottsági tagok érdemét ezzel kapcsolatban nem lehet kicsinyíteni. A sopronyi dülő­ut ügyében Békés képviselőtestü­letének határozata utón lehet tár­gyalásokat kezdeni. Az állandó választmány javas latát ezek után egyhangúlag el­fogadták. Kovács Pál öntözési indítványá­val kapcsolatbán Baukó Andrős az ármsntesilő társulat véleményezé­sét ismertette, mely szerint az Élő­víz- csatornában nincs elég víz 6000 hold öntözésére. A terület sem alkalmas, magasan fekszik, nagy lenne a vízszállítási költség. Nemcsak pénzügyi, hanem mű­szaki szempontból is lehetetlenség az indítványt megvalósítani, ezért térjenek napirendre felelte — igy szól az állandó választmány ja­vaslata. Szobek András sértésnek tartja, hogy a munkálatoknál mindenütt és mindenre inségmunkásokat kér­nek. Az emberi tőrsadalom egy rétege halálra van ítélve? Mutassa ki a vőros, mit szenvednek a kis­emberek az aszálykár miatt. Nagy­megyeren, hogy csak példát mond­jon, a tiz holdas Zsilák család nem tudja a védettség kamatait fizetni. (Sok Zsilák van — közbe­szólős.) Kell az önlözés. Rá kell mulatni minden alkalommal a borzalmas helyzetre, ami e téren lapasztalható, hogy valamikor meg­oldódhassék az öntözés problé­mója. Jánossy Gyula polgármester: Ko­vács Páltól távol állott minden olyan célzat, hogy a földmunkő­sokat megsértse. A hajózós elő­térben áll, legfelsőbb körök is fog­lalkoznak ezzel a problémával. A duzza«ztó tervei is elkészültek. Hrabovszky Mihály felszólalása után az állandó választmány ja­vaslatát elfogadták, majd több kisebb ügy ulán a gyűlés hal óra­kor végetért. Magánjellegű a négus londoni útja (A B. K. tudósítója jelenti.) A négus Gibraltáron őt utazik Londonba és látogatása magánjel­legű. Angol illetékes helyen kije­lentették : nem járulnak hozzá, hogy a négus bármilyen diplomá­ciai megbeszélést folytasson angol vezelő személyiségekkel. Termé­szetesen nem lehet azonban meg­akadályozni, hogy a sajtóban sikra szálljon a maga igazáért. Kommunisták és katoliku­sok előretörése a belga választáson (A B. K. tudósítója jelenti) A vasárnapi belga parlamenti vá­lasztás legkiemelkedőbb mozza­nata a szélsőséges pártok előre­törése volt. A jobboldalon az ifjú katolikusok Rex. mozgalma, a balolda­lon a kommunisták érlek el nagy sikereket. A kommunisták sok helyütt meg­duplázták szavazatuk számét, sőt néhány választókerületben a kom­munista szavazatok száma meg­háromszorozódott, ugy hogy a kommunista párt előreláthatóan hat-hét mandátuTrral vonul be a parlamentbe. A katolikus párt az 1932. évi választáshoz viszonyítva több vá­lasztókerületben szavazatainak mintegy ötven százalékát veszí­tette el. A belügyminisztériumban azzal számolnak, hogy a Rex­mozgalom, amelynek eddig nem volt képviselője, most legalább 25 tágot küld a parlamentbe. Az őllalőnos többséget a szocialista­párt szerezte meg. Lipót király szocialista személyi­séget fog megbízni kormőnyalaki­tással, de azt hiszik, hogy a nem­zeti egyesülés kormányét alakítják meg. A miniszterelnök, a semleges Van Zeeland azon lesz, hogv megvalósíthassa a bejelentett re­formokat. Nagy károkat okozott a tegnapi vihar (A B. K. tudósítója jelenti.) A tegnap délutáni felhőszakadás után valóságos órviz vette körül Kispestet. Az egyik árvaház, a mentőállomás és a kispesti textilgyár viz alá került. A külső városré­szek a nagy eső után megköze­litheletlenek voltak, a tűzoltók és a munkásság megfeszített erővel dolgoztak, hogy megmentsék a vá­ros uccáit a viztömegtől. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejt­hetetlen drága jó férjem, illetve édesapánk Felczán György temetésén megjelentek és ezáltal nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ez­úton mondunk hőlős kö­szönetet. A gyászoló család. flHHHHMflMHHHI A honvédség érdemeit mél­tatta és az igazság jegyében egyenlő elbánást kért a Ház (A B. K. tudósítója jelenti.) A képviselőház hétfőn délután folytatta a honvédelmi tárca költ­ségvetésének tőrgyalősát. Napirend előtt az elnök bemutatta a köz­igazgatási bíróság átiratát, gróf Festetich Domonkos szigetvári man­dátuma ellen nyújtottak be panaszt. Az őllalőnos vita sorőn Vdzso­nyi János szólalt fel. A hadigon­dozottak támogatósát keveselle. Mi vagyunk az egyedüli nemzet, — állapította meg — ahol a hon­védelem korlótozott. Általőnos védkötelezettségre van szükség. Korszerű, modernül felfegyverke­zett, légi elhőritóval ellátott nem­zeti hadsereget kivént. Karaffiáth Jenő a nemzeti had­sereg korszerű fejlesztését kérte. Eckhardt Tibor kifogásolta, hogy a polgári légvédelmi tör­vény végrehajtási utasitása még ma sem jelent meg és erre a célra egy fillér sincs előirányozva a költ­ségvetésben. Hangsúlyozta, hogy a honvédelmi miniszter betegségére való tekin­tettel nem foglalkozik bizonyos kérdésekkel. Szerinte olyan hon­védelmi miniszterre volna szük­ség, aki teljes munkaerejét ennek a tőrcának keretében fejthetné ki. Vitéz Biró György a hadiőrvőkra és hadigondozottakra hívta fel a figyelmet. Rámutatott arra, hogy sokan azért nem kívánták rokkant­ságuk megállapítását, mert kedvező gazdasági helyzetben voltak, de ma már tönkrementek. Cseh Stombati László szintén behatóan foglalkozott a hadigon­dozottak kérdésével. A hadirok­kantak és az elesettek hátrama­radottjainak nagyobb lőmogatősőt kérte. Müller Antal hangoztatta, hogy az oiszőg nem maradhat továbbra is védtelen állapotban. Az igazság jegyében egyen­lő elbánást követelünk. A színtiszta magyar területet vissza kell csatolni az anya­országhoz. polgőri lakosság gondoskodjék a Kérle, hogy a gőzvédelméről kormány. Malasits Géza hangoztatta, hogy a szocialistapárt egyik országban sem fogadja el a hadikiadásokat, igy ő sem fogadhatja el e tárca költségvetését. A szocialislapái. őllá8lfogIal a béke és leszerelés mellett. Hertelendi Miklós elsősorban a lovasság kérdésével foglalkozott, majd a lótenyésztés fontosságát hangoztatta. Helyesli az általőnos védkötelezettség bevezetését. Czirják Antal a hadigondozottak helyzetével foglalkozott és ismer­tette erre vonatkozó tervezetét, amelyet löbb lórsával együll ké­szített el. Kő József szerint a hadigondo­zottak jőrulékainak megéllapitásá­nól szem előtt kell tartani az állam­háztartás nyújtotta lehetőségeket. A költségvetésben nem lát olyan összegeket, amelyek a hadsereg fejlesztését szolgálják. Végül a leg­nagyobb elismeréssel emlékezett mee a honvédségről. Kozma Miklós belügyminiszter, a honvédelmi miniszter helyet­tese válaszolt a felszólalásokra. Előrebocsójtotta, hogy nem tehet semmiféle elvi kijelentést, mely nem felel meg helyettesi minősé­gének. A honvédelmi tárca költ­ségvetése olyan irányú emelke­dési mutat, mint a többi tárcáé. A rokkantság felülvizsgá­lása során 97 esetben tör­tént leszállítás, viszont 499 esetben felemelés. Ezenkívül 692 olyan rokkant ré­szesül támogatásban, akik nem kaptak eddig rokkantilletménye­ket. A miniszter válaszolt az egyes felszólalásokra is. Vázsonyi Já­nossal szemben megállapította, hogy pánszlőv veszedelemről nem lehet beszélni, nem lehet azono­sítani a kommunista veszedelem­mel, mert a nagy pánszláv orszá­gok a kommunizmus ellen foglal­nak állást. Eckhardt Tibor beszé­dére megállapította a miniszter, hogy a polgári légvédelem kér­désében több intézkedés történt. A törvény végrehajtási utasításáról a miniszter szabadsága előtt meg­beszélést folytatott. Beszéde vé­gén a honvédség érdemeit mél­tatta és kifejezte azon vé­leményét, hogy a honvédség ma>a magyarság szeme­fénye. A belügyminiszter beszédét a képviselőhöz nagy tetszéssel hono­rálta és a honvédelmi tőrca költ­ségvetését elfogadta. Ezután a Hőz áttért a belügyminiszteri tárca költségvetésének tárgyalására. Mac Donald lemond? (A B. K. tudósítója jelenti) London politikai köreiben hire járt, hogy Mac Donald helyettes mi­niszterelnök rövidesen lemond. E hir az utóbbi időben több alka­lommal került felszínre, de mindig megcáfolták. Most Thomas gyar­matügyi miniszter lemondása idő szerűséget kölcsönöz Mac Donald lemondásának. Ilyen módon lehe­tővé vélik, hogy Baldwin minisz­terelnök ólalakilsa kormányát és hogy az őtalakitott angol kormány Edward kirőly megkoronázősőig a helyén maradjon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom