Békésmegyei közlöny, 1936 (63. évfolyam) január-március • 1-75. szám
1936-01-26 / 21. szám
1936 január 25 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 3 Külpolitikai szemle írja: Lustig Géza Nem bánjuk, ha kinevetnek, nem bánjuk, ha lenéznek is érette mégis áperte valljuk, hogy a ráolvasás derekabb tudomány, semmint as, mely a gos daságtalan cégére alatt potvázik és portyá zik szanaszét. Tessék csak, kérjük szépen, visszagondolni micsoda hűhót csapot! az arany körül. Kinevezte nemtelen fémnek és ugy bánt vele, mint annak idején Candide e létszámfeletti uralkodókkal. Sőt akadt művelői során nem egy aki már kihalásra ítélte- Az öszszes bányák — hirdették fennen az okosak — elapadóban vannak és rövidesen olyan inség kerekedik aranyban, minő a XV. század óta a földre el nem látogatott. Sajna a hamis prófétának még a népszövetség is felült. Ámde ki állhatott volna ellent egy Maynard Keynes igézetének, aki Cassel, Fisher, Kitchim adataira támaszkodva (ezek a nagyfejüek ugyanis mindig támaszkodnak valakire, legtöbbször egymásraj bemondotta a contrát az arany ellen mégpedig gyerünkkel. S a népszövetség pénzügyi bizottsága oktondiul elkövette azt a badarságot, hogy ide vonatkozó felfogását egy testes jslentésben is közzétette, örök emlékezetéül annek, hogy az emberi rövidlátás elévithetetlen. Az emiitelt jelentés sze rint az arany termelése 1933 tói fogva rohamosan csökken, mignem 1940 ben odáig hanyatlik, hogy keptelen lészen szerepét mint fizetési eszköz betölteni. Suess és Luzzatti, híres közgazdák tovább merészed ek az iszamos uton es mór 1935-re bejósolták az arany ina éa magvasxakadésát. Közben azonban történt valami. Olyas valami, amire ezek a tudomány (?) palackjába zárt leveli békék nem számítottak. Az arany gondolt egy nagyot, megbicsaklott es ahelyett, hogy ki veszett volna fenemód kezdett elszaporódni. Mindenütt, Svédországban, Kongóben, Kanadában, Oroszország b&n, Rhodésiában, TranBvaalban nyüzsögve bukkant elé a föld alól és pontosan 1933 ban, amikorra a ciimacteriumát várták, a termelés a háromszorossára, 1934 ben négyszeresére, 1935-ben pedig a hatszoroséra sízökötllelannyirp, hogy készlet ötven százalékkal nagyobb, mint volt abban az évben, amikor az ominosus jelentés a világnak indult. Hogy az aranyáldásnak mekkora özöne vet fel bennünket, azt minden jótétlélek érzékelni s érezni tudja, ha csínján megsugjuk neki. hogy egyedül Rhodésiában 33 százalékos szaporulatra van kilátás. Az Old Rand, a hírhedett Old Rand, az arany legdúsabb érhólozata, immár a Nicrel lankáira is áthúzódott és 1934 ben egyedül Pretoria városában nem kevesebb mint 522 uj társaság alakult a csábító kinc* felkutatására. Ámde mégis Orossország az, hol az aratás a legbusásabb. Eddig esek Ural volt nevezetes arról, hogy a természet dédelgette, de ujabban as Altai hegységéről, a Néba, n Jenisei, az Amur völgyeiről is kiderült, hogy ők sem mostoha gyermekei. Kazakisztán pedig egyenesen azon as uton von, hogy megelőzi Rhodésiát, megelőai Transvaalt és ha hinni lehet és szabad Serebrovkinak a moszkvai bányafőiskola vezető igazgatójának, az orosz arany mennyiségben jóval felülmulta nemcsak az Egyesült Államok, nemcsak Kanada, nemcsak Ausztrália aranyát, de igenis va lamennyijét együtt véve. Akár nagyzol, ekár nem ez a muszka, annyi szent, hogy a Szovjetunió a hetedik helyről, mit az arany termelő országok között még csak 1927-ben is elfoglalt, előlépett a másodikra és caak Délafrika állja az útját abban, hogy mindnyájuk élére ne ruccanjon. Hogy ez mit jelent? Csak annyit, hogy a Szovjetunió öt milliárd arany frank értékben szállított külföldre sárga fémet, de ugyanakkor adóssága tizenkét milliárd papirfrankkal leRDadt. Es most az olvasó, akit ezek a statisztikai adatok édes keveset izgatnak, felveti a kérdést, a jogos kérdést. Ha igaz az, amit ez az unalmas fickó állit, ha igaz, hogv as arany mennyiség dagad és püffedt, honnan van a szegénység. amitől valamennyien gebbedünk? Ugy tanultuk — füstölög magában, — hogy az arany szaporodáséval emelkednek EZ érák és gyorsul a forgalom. Mér pedig ennek sehol semmi nyoma. Hét ami azt illeti, nyoma ^Dpen volna, mert hiszen Charles Rist szerint olyan fellendülés előtt állunk, aminőt soha wem pipáltunk, vagy ez a remény nem elég az olva sónak, aki nem akar pecsenye szagával jóllakni, de húsba is szeLakásberendezés olcsón és nagy választékban kedvező fizetési feltételekkel is kapható KOPSTEIN BÚTORÁRUHÁZBAN Békéscsaba, Andrássy-ut 25 Kedvező fizetési feltételek! HAUER ÁRUHÁZ ,, „ iir 5-ii íart Nézze meg kirakatainkat Áraink szenzációsak retne bele harapni ? Honnan van az, hogy az arany értéke függetlenült a piecra dobolt mennyiségétől és függetlenült az összes ismert tényezőktől, mik az áralakulást nemcsak meghatározzák, de el is határolják? Hol az ördögbe bujkál ennek a rövidzárlatnak a rejtett oka ? Ott, abban bujkál, hogy az arany meddővé vált. Olt, abban, hogy az arany értékét ebben a pillanatban nem gazdasági, do lelki faktorok vagy hatetszik kalerfaktorok befolyósolják. Az egész világot psychosis tartja megszállva és ez gátolja az arany eloszlását. Hiába árad, hiába ömlik, hiába zudul Danaé esője, nyomtalan felisssa az átkozott szomjúság, miről Vergilius énekelt. A páncélszekrények színültig megtelhettek arannyal, ámde mégsem laktak jól vele. A kapzsitág ugyanis olyan, mint Tacilus szerint Aíes8alina császárné kéjvágya. Lassatur, non satiatur. Ügy, hogy az arany megszűnt áru lenni, amelynek segítségével az ügyleteket lebonyolítják és a munkabéreket fizetik. Nem bátorítja, nem éleszti a termelést, nem istéplja, nem zsongitja a fogyasztást. Gubbaszt és szunyókál a gyapjuharisnyék, a páncélszekrények ölében, de ha feljön a habokja, világkörüli útra indul, mint Ahasvérus, a bolygó zsidó. Céltalanul ámolyogva csavarog ide-oda, a léikül, hogy bárhol is letelepülne vagy csak megpihenne. Sehol a földkerekség téréin nem leli a helyét, talán azért, meri fél a vámsorompóktól, a blokádok, a kontingensek csapdáitól, fél ez infláció settenkedő rémétől, fé!, leginkább fél a gyűlölet drót" sövényeitől, mik az egész világot átszelik. Néhány hónap leforgása aiatt nem kevesebb mint hatvan milliárd aranyfranknyi érték szedte a sátorfáját és mondott bucaut a kivénhedelt Európának, hogy Amerikába ránduljon át, növelvén ezáltal is a szinte elviselhetetlen, a szinte tikkasztó deflációt. Naponként ujabb, meg ujabb aranytömegek zsúfolódnak össze az Exchange plece üregeiben, hogy ottan negyven tonnás acélkapuk csendjében és sötétségében elzárkózzanak a világtól. És igy tanúi lehetünk, de vértanúi is annak a fura, szivettépő látványnak, miként pusztul éhen az emberiség egy olyan kincsgarmada tetején, aminőről sem Pisarró, sem Cortez, sem Soto nem álmodtak akkor, amikor fatornyos hazájukból a calabellákra szálltak, hogy Sipangó drágaságait megdézsmálják. Talán tán nincs kizárva, hogy az arany megint lendít a gazdaságon, mint ahogy annyiszor tette. Azonban ehhez szükséges az is, hogy a tőke felocsúdjon holdkóros kergeségéből. Ezt pedig caak akkor remélhetjük, ha a politikum nem bitorolja az. economicium helyét és lemond egyszer éa mindenkorra arról, hogy vadorzóként lesben áll" jon. Si vis prospera, para pecem: Grotiusnak ez a megfejelt , mondása igazabb, mint valaha. És, ha ezt •zemelőtt tartjuk, megértjük az arany komédiát. Hirdetmény A bejelentési kötelezettség szabályozása tárgyában kiadott 122.7000/1635. B. M. számú rendelet 1. §-ának b. pontja szerint: „minden magyar állampolgár — nemre való tekintet nélkül — köteles bejelenteni életének 19. évébe valá belépését annak az évnek a január 31-ig, amelyben a 18. életévét betölti" Békéscsaba megyei város belés külterületén lakó minden nő és férfi tehát, aki az 1918. évben született, köteles magát folyó évi január hó 31 ig bejelenteni, tekintet nélkül arra, hogy mór korábban is be volt jelentve. A bejelentést a rendőrkapitányság bejelentő hivatalánál (Vóroshőza földszint 8. ajtó) es az Oroshózi ut 29. sz. alatti rendőrőrszobában vásárolható külön e célra rendszeresített bejelentőlapon kell megtenni. A bejelentőlap ára 8 fillér. Ezúton is fílhivom a véros lakosainak figyelmét, hogy ezeri bejelentési kötelezettségnek az előirt határidőig pontosan annál is inkább tegyenek eleget, mert a mulasztók ellen a hivatkozott belügyminiszteri rendelet szerint a kihágási eljérást meg kell indítani Békéscsaba, 1936. január hó 18. vitéz Jánossy Gyula sk. polgármester. Eladó olcsón Andrássv ut közepén jól jövedelmező úriház két összkomfortos lakással, házmesteri lakással, nagy kerttel. Érdeklődni : Prónai-ucca 18. A Békésmegyei Közlöny szerkesztőségének telefonszámas 176 olcsón olvashatja A az összes könyvujdonságot