Békésmegyei közlöny, 1936 (63. évfolyam) január-március • 1-75. szám

1936-01-18 / 14. szám

1936 január 18 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 3 Grünhut László dr. előadássorozata Az Aurora-kör rendezésében má­fodszor tartott előadássorozatot Grünhut László dr., akinek mult evi előadásaira még élénken és kel­lemesen emlékezett értékes közön­sége. Az első előadás a mindennepi élet tapasztalataiból, az emberi nyugtalanság vizsgálatából indult ki és kimulatta a tisztán földi em­beri élet elégtelenségét és egy ma­gasabb, metafizikai megismerés szükségességét. A nyugtalanság­nak két formáját ismertette: a vi lőgban hontalan és kielégületlen lélek vágyódásét hazája és szere­tetének tárgya után és a köteles­ségét, rendeltetését, Isten akaratát kereső lelkiismeret szorongását. A második előadás a Semmi eszméjét tárta elénk, melynek vé­giggondolása a metafizikai valósá­gokat közelhozza hozzánk és el­képzelhetővé teszi számunkra. A Semminek hat jelentését külön­böztette meg, melyek közül kettőt *melt ki, mint legfontosabbat t a Létező hátterét, a sötét éjszakét, melyben a Létező világit és a Semmit, mint a lélek örök lakó­helyét. A harmadik előadás az Istenhit három forrásával foglalkozott, az igaz Valóság velünkszületett esz méjével, a honvágy és a lelki­ismeret nyugtalanságával és a transzcedens élménnyel. Azután a létezést, a Jóság szubsztanciáját és a szeretetet jelölte meg, mint Isten lényeges kiválóságait. Végül foglalkozott még az Istenhit aka­dályaival. Kiemelte, hogy a há­ború előtti idő nehézségeivel szem­ben, amikor a természettudomá nyoknak a hittel való összeegyez* tetése ró't nehéz feladatot a hit­védelemre, ma a természettudo­mánynak teljesen megvál'ozott álláspontja ezt a munkát felesle­gessé teszi, viszont az Isteneszmé­nek közeihozása és elképzelhetővé tétele vár megoldásra. Grünhut László dr. különös elő­adókészséggel hozta közel a témát hallgatóihoz, akik nagy figyelem­mel kisérték végig az előudót .mondanivalói során. Évnyitó teljes ülés a szegedi Ítélőtáblán (A B. K. tudósítója jelenti.) A szegedi Ítélőtábla tegnap tartotta meg ezévi első teljes ülését. Az ítélőtábla elnöke ismertette a tel­jes ülés előtt az ügyforgalomra és a személyi változásokra vonat kozó adatokat. Ennek kapcsén bejelentette, hogy az ítélőtábla te­rületén működő !bíróságoknál az 1935. év folyamán 84 egyén ré­szesült kinevezésben, előléptetés­ben, illetve magasabb cim- és jel­legadományozásban. Rámutatott arra, hogy a szegedi Ítélőtábla te­rületén működő bírósági alkalma­zottak összes száma az 500-at alig haladván meg, ezeknek a ki­nevezéseknek és előléptetéseknek az arányszáma igen kedvező és az ifjúság szempontjából örvende­tesnek mondható. A teljes ülés ezután sorshúzás utján megalakította az ítélőtábla fegyelmi bíróságát. A fegyelmi bí­róság elnöki lisztét dr. Láng Mi­ticzky Ernő ítélőtáblai elnök tölti be, akadályoztatása esetén ál­landó helyettese jár e). Rendes jBgok lettek: dr. Elemy Sándor, ARANY EZÜST CIPŐK ÁDÁMNÁL SZENZÁCIÓS OLCSÓ (KOCZISZKY-PALOTA) ÁRON dr; Hubay László, Sáfár Sándor és Curry Richárd Ítélőtáblai birák, póttagok: Lehoczky Károly, dr. Juhász István, Csillag László és dr. Szabó József táblabírák. Az ítélőtábla elnöke bejelentette, hogy az itélőbirák és ügyészek az országgyűlés által mér letár­gyalt uj fegyelmi törvénynek ki­hirdetése után azt egv ujabban kitűzendő nyilvános ülésen fogja ismertetni és az eddigi jogtól el­térő rendelkezéseket részleteseb­ben megvilágítani és alkalmat fog nyújtani arra is, hogy az ér­dekelt szakkörök tagjai a meg­tartandó értekezleten vila kereté­ben észrevételeiket megtehessék. HIREK Az idő fl budapesti trctcorológiai intézet esti prognózisa Élénkebb szél, sok helyen es6, havaaeső, a hőmérséklet egy­előre tovább emelkedik. H békéscsabai meteorológia' mcgfigvelőállomásesti jelentése 1936 január 17 én Hőmérséklet este 9-kor —2.4 < ° Hőminimum —0.6 P Hőmaximum +5 6 C° Nijpi átlag +2.8 C A föld feUy.snén —12 C Légnyomás 754 7 mm c«Hp«dék 0 o mm Talajhőn érséklet (5 cm) —16 C° F*en « héten a Réthy, Südy és Dolesch gyögysíTtörnk tfajr­t«r*k éjjelt »zol«íátato5 hasábos és aprítva hazai és k"ilfö!di Grünwaldnál Tel.: 44. sz. — Ellegy7é8. Koth Ibolyát (Kassa) eljegyezte Grünwald Zoltán (Bé­késcsaba Budep^st) (Minden külön értesítés helyett.) — Ujabb tizenkét esküdtjelölt. Az elispáni hivatal megküldte az esküdlvá'asztés után hozzáérke­zett tizenkét kérvényt, amelyek nek aláírói a következők: Bucha'a Sándor, Nagy Antal, Szpevár Mi hály, Kesjár András, Ku csér Já­nos, Récz József, Márta Kálmán, Krajcsó János, Gorái Pál, Machlik György, Uhrin György, Krnács György. — Leendő anyáknak kellő fi­gyelmet kell forditaniok arra, hogy bélmüködésük rendben legyen, ami legegyszerűbben a természe" les „Ferenc József" keserűvíz használata által elmúlik. — Szenvedő, beteg nőket reg­gel éhgyomorra egy kis oohár természetes „Ferenc József" ke­serűvíz 2—3 óra alatt könnyű, lágy bélkiürüléshez segíti és ezál­tal igen sok esetben rendkívül jó hatással van e beteg szervekre. Gyujtóspapirt ad géptörlő rongyért a „Corvina"-nyomda — Megszűnt az ebzárlat. A polgármester a város bel- és kül­területén az ebzárlatot megszün­tette. A megye Ssarrao. Meghall tudós Molnár János igazgató-tanító, a szarvasi helyi tanító­egyesület elnöke, a B. K. volt tudósítója. — Teadélután. Az izr. Nőegy­let vasárnap délután fél 5 órakor terlja teadélutánjét a Nádor ter­mében, amelyre szívesen és sze­retettel várja ugy a tagokat, mint a vendégeket, a háziasszonyok: özv. Reisz Gyuláné. Brüll Jakab­né, Rusz Jenőnk Singer Gyuláné, Gábor Gézáné, Horváth Sándorné. — Ax Uj Kor január 15-i száma ve­zető helyen közli Ballá Borisznak az Uj Kor olvesóihoz irt búcsúlevelét, amely­ben a miniszterelnökségen való, uj be­osztása miatt bejelenti a szerkeszt5válto­zást és hogy csak a Vigília irányítását tartja meg ezentúl magának, majd a lap­hoz és eszméihez további ragaszkodásra hívja fel az olvasókat. Az Uj Kor, amely most már Aredi Zsolt, Pozsonyi László és Rády Elemér szerkesztésében és ki­adásában jelenik meg, feltűnően érdekes cikkeket közöl. Így többek között Közi Horváth József megrázó cikkét a föld­munkás és parasztfiatalság helyzetéről, Gyenis András jezsuita atya kis tanul­mányát Pázmány lelki fejlődéséről. Ber­Szén - Koks; kartelen kivül a legolcsóbb Grünwaldnál Haan-u. 1. gou Imre (Olmülz) a cseh morva katoli­cizmus hatalmas lendületéről ir és a dunavölgvi megbékélés lehetőségeit mér­legeli. Géldi László (Páris) Paul Bourget­ról rajzol markáns portrét, Radnai Mikes (Szeged,) „A magyar falvakban" cimmel irt pontos tanulmányt, Erőss Alfréd (Róma) Zrínyi Miklósról, a költőről és kortásáról, a horvát Körösi Márkról rajzol rövid arcképet, Rónay György, Szabó Zoltán, Thurzó Gábor — az angol Dekameronról, Huxley-ről és Körmendi Ferenc regényé­Arany, ezüsttárgyak legolcsóbb beszerzési forrása NagySvélaszték (LEIN HENRIKNÉL Andrássy-ut 7 Aranyat és ezüstöt a legmaga­sabb napi áron veszek törött m • m tojás kapható SCHNEiDER baromfitelepen, Erzsébethely. ről számolnak be. Közli a lap Paul Claudel és Jacpues Riviére hires levele­zését. Fodor Béla Berdjajev társadalom­szemléletéről, Jeanne Bloy-Molbech Leon Bloy-ró', dr. Kiss István a mai ember atmoszférájáról ir. Foglalkozik a lap rengeteg aktuális kérdéssel és nagy világ napló, valamint könyvrovat egészítik k az uj számot, melynek éra 40 fillér. Min denütt kapható. Mutatványszámot szive sen küld a kiadóhivatal: Vili., Szentki rályi ucca 28. Terménytőzsde Chicago Nyitás Közép Buza 100 997* 885/8 881/4 87 88t/ 8 Tengeri 597/8 60 6O5/ 8 61 s/s 617a 28 287* 547a Zab Rozs 273/4 277* 26B/s 54 V» Winnipeg 877 a 877a 877a 88 867* Rotterdam 5127a. 5077a. 5027a, 5027a­Budapest Készárupiac. Irányzat barátsá­gos. forctalom csekély. Tv. 77. 1800-40 78,18.35-60 79. 18.45-75,80. 18.70-90', fl. 77 18.20-18.18, 78. 18.25-35, 79 18 35 — 50, 80. 18.55 -65. korpa 1275-90. rozs 16.15-25, egyéb 16.25-35. Pécsi tojásszén a legjobb Grünwaldnál Tel.: 44. sz. Határidős. Irányzat gyengébb, forgalom csekély. * Ferencvárosi árak változatlanok. Valuták : Cseh korona 14.15— 14.30, dinár 7.80-7.95, francia I olcsón olvashatja az összes könyv­újdonságot

Next

/
Oldalképek
Tartalom