Békésmegyei közlöny, 1936 (63. évfolyam) január-március • 1-75. szám

1936-03-17 / 64. szám

' 2 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 1936 március 17 Korniss Géza dr. ezek után fel­hívta Szolnokot és érdeklődött, hogy alkalmas-e részükre a csü­törtöki terminus. Határozott vá­laszt még nem kapott, erre csak ma kerül sor,-de valószínű, hogy Szolnoknak nem felel meg a Kecs­kemét által felajánlott határnap, mert. olt mo«t sürgősebb ügyeket tisztáznak. Éppen ezért lehetsé­ges, hogy az értekezlet hosszabb időre halasztást szenved, annál is inkább, mert a szinisze­zon az utolsó hélen mér nem hoz olyan előadásokat, amelyek ko­moly birőlatra alkalmasak lenné­nek. Lelkesen ünnepelte Elek a szabadság ünnepét (A B. K. tudósítója jelenti.) Eleken szombat este bankettel ün nepelték március idusát. Hazafias beszédet mondott Antalfy Lajos főszolgabíró, utána Berkes lelkész beszélt, gyönyörűen emelte ki a nagy nap jelentőségét és kérte az ifjúságot, hogy bőr Trianon sujlja, igyekezzék az 1848-as eszmék kö­vetője lenni. A műsort emelte dr. Győri Gyu­láné szereplése, ki zongorakísérettel szép kurucdalokat énekelt. Két oklevélátadás is volt az ipartestületben, Engelhardt Jánost, aki 12 évig elnöki és Tihanyi And­rást, aki 11 évig jegyzői tisztséget viselt, tüntették ki. Antalfy főszol­gabíró és Gurzó József méltatták munkásságukat. Vasárnap este az ipartestület­ben ismét vacsora volt, amelyen Széchenyi Sándor mondott ünnepi beszédet. JReisz Ferenc, Sciszár Sándor, dr. Győri Gyuléné, sza­valat, ének és zeneszámai szere­peltek még a műsoron, amelyet sikeresen egészített ki a nemrégi­ben megalakult 32 tagu levente­zenekar egy-egy száma Petőfi Sán­dor vezényletével. Szerepelt még az iparos dalárda is. Szerény keretek között, csendes zsidózással ünne­pelték március idusát a csabai nyilaskeresztesek (A B. K. tudósítója jelenti.) Vasárnap este ünnepi vacsorára ültek össze a békéscsabai nyilas keresztesek a kisgazdaszékház nagytermében. A vacsora kereté­ben a vezetőség tagjai alaposan megnézték az asztalnál ülőket, hogy nincsen 0 a jelenlevők kö­zött nem árja személy. A Hiszekegy elmondása ulán Za­horán Pál beköszöntőjében üd­vözölte a jelenlevőket. A vacsora alatt meglehetősen erős kifakadá­sok hallatszottak. Nemsokára egy fiatalember emelkedett fel és har­sány hangon szavalt egy erősen nemzeti szocialista érzelmű verset. A fiatalember nevét minden fá­radozásunk ellenére sem sikerült megtudni, mert állítólag zsidónál van állásban. Fikker Lőszló Ady Endre „A márciusi tüzek" cimü versét sza­valta. Maczák János ünnepi be­szédében arra igyekezett rámu­tatni, hogy a zsidósőg önző, erő­sen szervezkedik és az egység megbontására törekszik. Gyengé­nek tartja a békéscsabai pártot arra, hogy nagyobb eredményeket tudjon elérni, azt azonban biztosra veszi, hogy fokoza­tosan eröst'dni fog. Maczák János beszéde olyan nsgy hatást váltolt ki a hallgatóságból, hogy egyesek hangosan szidták a zsidókat. Pataki Lajos poh4r köszöntőt vezényelt Horthy Miklós kormányzóra, mBjd utána Festetich grófot éltették. Ekkor többen — Le a zsidókkal 1 — kiáltásáéi emelték fel a poharat. A kedélyes vacsora a késő éj­jeli órákban ért végei. Harminckétezer pengőben egyezett ki a kincstár az endrődi halálos sortűz áldozatainak hozzátartozóival (A B. K. tudósítója jelenti.) Az endrődi sortűz áldozatainak hozzátartozói állal a királyi kincs­tár ellen inditolt kártérítési oer tárgyalását e bíróság a felek kö zötti egyezségi tőrgyalősok lefoly­tatása idejére félbeszakította. Nánai Lajos gyulai törvényszéki biró a folytatólagos tárgyalást ez endrődi községháza tanácstermé­ben tegnap délutón 4 órakor nyi­totta meg. A tárgyaláson Takács Kálmán dr., a kincstár képviselője és Tóih litván dr., a felperesek képviselője előterjesztette, hogy a lelek egyességet kötöt­tek egymással. Az államkincstár képviselője ki­jelentette, hogy emberiességből és minden követelés teljes kielégítése­képpen vállalta az államkincstár ez alábbi összegek kifizetését: Tarlasovszky Lajosnénak 6500, Gyetvai Friayesnek 6000, Tímár Vincének Vincének 3800. Barna Sándornak 2000, Hornok Lajos­nénak 2000, Polonyi Józsefnek 3000. özv. Mészáros Gercelyné­nek 3000, kiskorú Tímár Mózes­nek 1200, özv. Lukovszky htvőn nénak 2500 Nyíri Sőndornénak 1500, hőrom napszámosnak 250, 250 és 300 pengő'. A felperesek az egyességet el­fogadták és a birósóg is jóvá­hagyta. Pusztítva és rabolva oszlik fel az abesszin hadsereg (A B. K. tudósítója jelenti.) Az olasz kormőny mőrcius 9 én Suvich kü'ügyi államtitkár aláírá­sával jegyzéket nyújtott ót Genf­ben a népszövetség főtitkárának. A jegyzékhez fényképeket csatol­tak annak bizonyságául, hogy a február 13 án megtámadott 68 olasz munkást milyen kegyetlen módon mészárolták le az abesz­színek, illetve milyen borzalmasan csonkították meg testrészeiket. A dumdum golyók hasz­nálatának rettenetes pusztításai a fényképek­ről szintén megállapíthatók. Dzsibutiból érkezett hírek sze­rint rövidesen az összes vörös­kereszt különítmények elhagyják Ábessziniél az abesszinek tűrhe­tetlen magatartása miatt. A hirek szerint Mulugetta herceget és fiát menekülés közben a gallák gyil­kolták meg. Abessziniában' rendkívül komoly belső zavargások vannak. Az északi harctéren éhező kato­nák kisebb bandákba verődve szakadnak el a hadseregtől és mindenütt rabolnak és pusztítanak. Az összes társadalmi egyesületek bensőségesen ünnepelték március tizenötödikét (A B. K tudósítója jelenti.) Vasárnap egyik március 15-i ün­nepség a másikat követte Békés­csabán. Ahány egyesülete, testű lete van a városnak, mind meg­emlékezett a nyolcvannyolc évvel ezelőtt történt nagy eseményekről. A város tanújelét adta lelkes ha­zafiasságának és bizonyságát szol­gáltatta annak, hogy mennyire in­tenzív az egyesületi élet Békés­csabán. A vasárnapi ünnepségek gerince a Kossuth-szobor előtt megtartott ünnepség volt. Megjelent itt Bud János dr. országgyűlési képviselő, Ricsóy-Uhlarik Béla dr. főispőn, Jánossy Gyula polgármester és a katonai, valamint polgóri előkelő­ségek hosszú sora. Az ünnepi beszédet Ponicsán Imre szavalata ulén Somogyi Mik lés dr. főmérnök mondotta. Az ünnepség, melyen a helybeli da lérdók is közreműködtek, koszo-u elhelyezésekkel fejeződött be. Délelőtt a munkásotthonban volt ünnepség, a délulón folyamán a kisgazdaszékházban Darók József dr., a Kullurpaloiőban Csorna Gyula beszédeivel a kisgazdák, illetőleg a helybeli leőnyegyletek ünnepetek. Este a kaszinóban Domanek Pál dr. esperes plébános volt az ünnepi szónok. Meghallgatta Bud János dr. is, aki ezután később az ipartestületbe ment: Itt előző* leg mór Elekes Gyula, Kovács Mihály és Dorn István beszéltek, majd Bud János dr. hangsúlyozta, hogy a polgári társadalomé a jö­vő, továbbá kijelentette, hogy Európa répei csak az egymás megértésének és megbecsülésének útját járhatják és el kell követ­keznie a magyar hatőrreviziónak. Vacsorőval ünnepelt még a MÁV olvasókör, a Népegylet, a Bé­késcsaba—Erzsébethelyi Nyugdija­sok Térsedalmi Egyesülele, a pos­taaltieztek kera s ünnepségeket tartottak az összes közép- és elemi iskolák. Súlyos éjszakai karambol villamos és autó között Budapesten Halálos áldozata is van az össze­ütközésnek (A B. K. tudósítója jelenti.) Hétfőn este fél 10 óra tájban egy tüzoltógépkocsi Budapesten össze­ütközött a Szinnyei Mersa uccá­ban a 46-os szőmu villamoskocsi­val. A villamos a gépkocsit a járdára lökte. A gépkocsi a járdán egy vendég­lőből kilépő férfit agyongázolt. A gépkocsi hat utasa könnyebb sérülést szenvedett. A villamos kiugrott a sínek közül, az utasok közül többen kiestek a kocsiból, de csak négyen szenvedlek sérü­léseket. Megállaoi'ottók, hoay az agyongázolt férfi Harsányi Kálmán 21 éves énekművész. Gazdasági szakoktatási intézmények az országos mezőgazdasági kiállításon Aföldmivelésügyi miniszter fenn­hatósága alá terlozó gazdasági szal.oktatási intézmények a mult évekhez hasonlóan gazdag, válto­zatos és tanulságos anyaggal sze­repelnek az idei mezőgazdasőgi kiállításon. A három éves beosz­tásnak megfelelően a gazdasógi akadémiák közül ebben az évben a debreceni m. kir. gazdasági akadémia mutatkozik majd be a kiállításon, hat tanszékének rész­vételével. Az állattenyésztési tan­szék a mangalica-sertésre vonat­kozó különböző tudnivalókat fogja bemutatni és az állalegészségügyi tanszék többek között a Nagy Hortobágy állategészségügyi adatait fogja is­mertetni, az üzemi tanszék az alföldi és északi dombosvidéki számtartásvezető kisgazdaságok, valamint egy ezer holdas szabolcsi gazdaság üzemi viszonyairól fog tájékoztatni, a műszaki tanszék az erőmérés kérdését, valamint a kocBÍ gazdasági használatát fogja megvilágítani, a növénytermelési tanszék. az akadémia homoktalaján az 1935. aszályos esztendő­ben folytatott vízgazdálko­dást mutatja be, a növénytani és növényélettani tanszék a tápláló oldatnak a nö­vények fejlődésére gyakorolt háló­sáról ad képet. A többi intézetek Közül a karcagi mezőgazdasági szakiskola a sziki gazdálkodásra, a nagykállói mezőgazdasági szak­iskola a homoki gazdálkodásra vonatkozó tudnivalókról ad ké­pet, a kecskemeti gazdasógiszak­tanítóképző intézet és élelmezés­tani szaktanfolyam a szabás-var­rás és kézimunka, valamint a ház­tartás és élelmezés köréből szár­mazó anyaggal fog szerepelni, a jónoshalmi téli gazdasági iskola a Jőnoshalom környéki jóhirü gyü­mölcstermesztésről és a tovább­fejlesztése érdekében kifejtett mun­kásságáról ad tájékoztatást, végül a baranyaszentlőrinci Horthy Mik­lós téli gazdasági iskola az őszi­barack helyes nevelésére és ápo­lására vonatkozó tudnivalókat fog­lalta össze tanulságos kiállítása keretében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom