Békésmegyei közlöny, 1935 (62. évfolyam) április-június • 75-146. szám

1935-05-23 / 117. szám

2 BEKESMEGVm KOZLÖNV 1935 május 23 az ellene emelt vádat a ieghatá­rozattabban visszauiasitja. Berki Gyula több, mint négy ezer szavazattal maradt le, tehát nem lehet ugy beállítani a dolgot, mintha a hatóságok buktatták volna meg. A csendőrök ellen összesen 27 panasz ér­kezett be, mindegyiket kivizsgálta és megál­lapította, hogy 23 esetben valót­lan volt a véd, négy esetben tör­tént ugyan hiba, de nem a csend­őrök részéről, hanem azok részéről, akik őket felhasználták. Ezt a kis erényt egy országos vá­lasztáson nyugodtan vállalja. Szeberényi Zs. Lajos dr. viszon­válasza ulén a felsőház a belügy­miniszter válaszát tudomásul vette. Megcáfolták Fáy István dr. főispán távozásáról szóló híreket (A B. K. tudósítója jelentij Az egyik délutáni lap politikai mun­katársa cikket irt a főispáni kar­ban várható változásokról és töb­bek között azt is megemlítette, hogy Fáy István dr. távozik főis­páni állásából és utóda Pódmaniczky György báró, OTI titkár lesz. A híradás megjelenése után nyomban megjelent a hir cáfolata és a Magyar Távirati Iroda félhi­vatalosan közli, hogy csak egy főispán lemo.idá8éról van szó, a tömeges felmentésekről, közöttük a békésmegyei föispánvál­tozásról szóló hirek alaptalanok. Külpolitika Prága. A német Honiéin*párt lenyűgöző győzelme nyugtalanító hatást gyakorol a cseh közvéle­ményre. Ennek tudható be, hogy a Prágában állandósult utcai za­vargósok az esti órától kezdve éj­félig eltartanak. Valóságos szavaló kórusban agitálnak a Honleín párt ellen. A rendőrség a tüntetőket csak nehezen tudja szétzavarni. Varsó. A Lengyel Távirati Iroda hivatalos nyilatkozatot közöl, mely szerint Lengyelország politikája a legcsekélyebb mértékig sem válto­zik meg és továbbra is a tartós béke érdekében működik. Len gyelorszóg minden szomszédjának békét kinél. Aki bízik Lengyelor­szág szavában, nem fog csalat­kozni. Bécs. Az egész osztrák sajtó foglalkozik Hitler beszédével és Ausztriáról lelt kijelentésével. A Reichspost állást foglal az auszt­riai és a németországi viszony egyoldalú beállításával szemben. A beszéd bebizonyította, hogy a vezér Ausztriával szembeni felfo­gása nem változott meg. Ausztria nem engedi, hogy németségét kívülről irányítsák és ugyanolyan elbánást kö/etel a maga részére, mint minden más állam. A cukoráraki as egyik hiteliroda „tisztességtelen 1 1 versenye, az egyesület szanálása és más érdekes ügyek a Kereskedelmi Csarnok választmányi ülésén (A B. K. tudósítója jelenti.) A Kereskedelmi Csarnok tegnap este népes választmányi ülést tarlóit, melyen Tardos Dezső dr. elnökölt. Az ülésről az egyesület főtitkára a következő rövid hivatalos kom­münikét juttatta el a helyi sajtóhoz: A főtitkár havi jelentése beszá­molt arról a harcról, amely a kö­zelmúltban a cukorkartel és füsserke­reskedök között kiéleződött 8 amely döntés végett jelenleg a kereskedelemügyi mi­niszter elé került. Megemlékezik a jelentés arról is, hogy a nehéz vi­szonyok folytán a kiskereskedelmi hitelakcióban részesült kereskedők nagy része nem tud eleget tenni törlesztési kötelezettségének, úgy­hogy a hitelek meghosszabbítását kellett kérni. Az elnök felhívta a tagokat, hogy Balkányi Kálmánnak, az OMKE igazgatóiénak előadásán, amely május 27-én lesz, minél nagyobb számban jelenjenek meg. A főtitkári jelentéssel kapcso­latosan többen heves kifakadás tárgyává telték azt, hogy a gyulai Kereskedő Testület közgyűlésének évi jelentése tisztességtelennek minősítette a csabai kereskedelem versenyét azért, mert az egyik csabai hiteliroda kedvezményes autóbuszjegyeket ad gyulai vásárlóinak. A válasz­mány megállapította, hogy a csa­bai kereskedők Ss zességét alaptalanul rágalmazták meg emiatt az eljárás miatt, amely különben sem minősíthető tisztességtelen versenynek. A választmány tehát a gyulai Kereskedő Társulatnak ezt az igazságtalan támadását visz­szautasitja. Behatóan letárgyalta a választ­mány a Csarnok elnöksége által előterjesztett szanálási tervezetet, majd Kádár László indítványéra elhatározták, hogy a pünkösd előtti héten a zárórának egy órával valé meghosz­szabbitását kérik. . Végül dr. Tauszig Rezső indít­ványára a közgazdasági kérdések ébrentartéRŐra közgazdasági szak­osztály megalakítását határoz­ták el. Szóvá telték a zaklatásezerü élelmiszer- és borellenőrzéseket és a biciklista kifutók gyakori leállítását. Mindkét ügyben az elnökség ille­tékes helyen keresni fogja az or­voslást. Nem tudják a vendéglősök, hogy kártyaengedély kérése után — az engedély kiadása előtt lehet-e játszani Keresztes Andor rendőrtanécsos: Nem nyilatkozom (A B. K. tudósítója jelenti.) A Békésvármegyei Vendéglősök Ipar­társulata — mint lapunk más he­lyén jelezzük — tegnap délután választmányi ülést lartott. Az ülé­sen — beszélgetés formájában — szó volt a békéscsabai rendőrka­pitányság mult héten kiadott kér­tyarendeletéről, mely különböző megszorításokhoz köli a nyilvános helyiségekben a kértyázási engedélyt. Papp Gábor szakosztályelnök szerint a vendég­lősök elhatározták, hogy a junius 6-i közgyűlés alkalmával hivatalosan is foglal­koznak a rendelettel, mert sérelmezik azt a pontját, mely szerint a vendéglős saját helyiségében szórakozásból sem kártyázhat. Ezzel kapcsolatban hangoztat­ták a vendéglősök azt is, hogy az engedélyek kiadásának elintézése sokáig tart és nem tudják, hogy addig, amed­dig a kérvényre választ nem kap­nak, engedélyezhetnek-e helyisé­geikben kártyázást vagy sem. Vol­tak olyan tagok a gyűlésen, akik határozottan amellett foglaltak ál­lást, hogy a kérvény benyújtása feljogosít a kártyázás megengedé­sére, viszont mások szóvátették, hogy nem igy értelmezték a ren­deletet és emiatt nem is egy ven­déget elveszítettek. Panaszolták a vendéglősök azt is, hogy nem mindegyikük értesült a rendeletről. A panaszok lisztázása érdeké­ben felkerestük a rendőrkapitány­ság veze'őjét, Keresztes Andor rendőrlanécsosl, kéréseinkre a kö vetkezőket mondotla: — A kérvényeket 8oronkivül fogom elin­tézni. Arra vonatkozólag, hogy lehet-e kártyázni addig, amig a kérvények sorsáról nem döntöllünk: nem nyilatkozom. A közhirrétélel a sajtó utján tör­tént, továbbá kitettük a hirdetményt a rendőiségi hirdetőtáblára és el­juttattuk a polgármesteri hivatal­hoz, de el fogom küldeni az ipar­testületnek is. Ma állott bírái elé a gondatlan emberöléssel vádolt Steiger-Kazal Dezső dr. főorvos (A B. K. tudósítója jelenti.) Élénk emlékezetünkben van még az a tragikus szerencsétlenség, amelynek a ceglédi Ferenc-ikrek estek áldozatául. A két fiút súlyos betegségében Steiger-Kazal Dezaő dr. főorvos kezelte, aki Ihalliumot rendeli nekik, végzetes tévedésből azonban 0 5 helyeit 5.0 grammot irt a receptre. A két szerencsétlen gyereket menthetetlenül megölte a gyilkos méreg. Itt temetlék el őket Békéscsabán, az egész ország részvétele mellett. Steiger-Kazal dr. főorvos ellen természetesen gondatlan ember­ölés miatt bűnügyi eljárás indult, vádat emeltek rajta kivül Me.ster László ceglédi gyógyszerész el­len is. Me állott bírái elé Síeiger Kazal főorvos, aki a törvényszék elölt beismerte, hogy elírta a receptet, ha ez büntetendő cselekmény, ak­kor bűnösnek érzi magát, felelte az elnök kérdésére. — Ez még nem bűncselekmény — mondotta az elnök, — hanem az, hogy az orvosságot be is adta. — Akkor bűnösnek érzem maga­mat, — válaszolta a vádlott. Ezután hosszabb párbeszéd fejlődött ki az orvos és az elnök között a tra­gikus gyógykezelés körül. Steiger-Kazal főorvos vallomása során részletesen ismertette azt, miként kezelte a gyermekeket, majd sor kerüli a másik vádlott kihallgatására. A vádlott gyógyszerész kijelen­telte, hogy nem érzi magát bűnös­nek, aszerint adta ki a gyógyszert, ahogy a szabályok előírják. Nem tudhatta, hogy az orvos mire hasz­nálja a gyógyszert, amelyből egyéb­ként nem maximális adagot adott. Matyasovszki Kaszián benedekrendi házfőnököt meggyilkolta az inasa (A B. K. tudósítója jelenti.) Dr. Matlyafovszki Kassiént.a Szent Be­nadek rend budapesti házfőnökét ma reggel meggyilkolva találták. A gyilkos áldozatára több balta­caapáat mért. 20 éves inasát gyanú­sítják a gyilkossággal. A gyanúsítás azért esett az inasra, mert a rendfőnök iszákossága miatt felmondott neki, amellett a gyilkosság után a baltét hátra­hagyva, eltűnt. A gimnázium körül nagy tömeg gyűlt össze és a rend­őrség kordont vont a forgalom fen­tartása érdekében. A gyilkos való­színűleg hátulról orvul támadta meg a főigazgatót. Matyasovszki igazgató meggyil­kolásával kapcsolatosan a rend­őrség a páncélszekrény tartalmát vizsgálta meg, 800 pengő kész­pénzt találtak benne, de hiányzik a rendház csekkfüzete. Ma délelőtt Budapestre érkezett Kelemen Krizostom pannonhalmi főapát is, akit telefonon értesítet­tek a gyilkosságról. A rendőrség megállapította, hogy két fejszecsapás érte a főigazgatót. íróasztalénál dol­gozott, amikor az inas hátulról tarkőn sújtotta a balta élével. A hatalmas terme­tű főigazgató nem esett össze, ha" nem szembe fordult támadójával, aki ntégegyszer rá sújtott, ugy hogy ketté hasadt a kopo­nája. Az inas neve Lesti Andor, akinek szülei Tápiósápon laknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom