Békésmegyei közlöny, 1935 (62. évfolyam) április-június • 75-146. szám

1935-06-02 / 125. szám

1935 junius 2 BEKESMEGVEI KOZL0NV Külpolitikai szemle Irta : Lustig Géza Igazai szólva, korántsem tarto­zunk azok sorába, akik fentartás nélkül veszik Lloyd George meg­nyilatkozásait. Ezúttal azonban osztjuk nézetét és magunk is ugy gondoljuk, hogy soreunk egyen múlik. Azon a semmiségen, ha vejjon tisztelni fogják vegy se Pil­sudsky utódai a nemzetük meg­váltójának akaratát akkor is, ami­kor hatalmas keze a sirban por­ladoz. Ha igen, ugy elhárul felő­lünk a vész, ha nem, ugy ránk­szakad az égbolt. S hogy ez nem szószátyár paradoxon, hanem ko­rom valóság, azt mi sem bizonyltja és domborítja ki jobban, mint a jeges borzadály, mely Németor­szágon végignyillalott. Franciaor­szágnak, Csehszlovákiának s a Szovjetuniónak a hadereje — irta r )k a minapában a Völkischer Beobachter — a sokszorosa a mi haderőnknek. Ámde a szomszé­dof, illetve az azokkal szövetséges államok túlereje még nem volna ok arra, hogy Németország nyug­talankodjék, ha nem állana kap­csolatban egy meghatározott poli­tikai irányzattal s ezt a politikai irányzatot nem támogatná egy meg­határozott sztratégiai terv. Ánnak a sztratégiai nyitnak, melyet Fran­ciaország bármelyik adott pillanat­ban kilőhet, alig több, mint há­romszáz kilométernyi utat kell meg­tennie a mannheimi és mainzi szektor felett, hogy elérje a Né­metország testébe benyomuló cseh­sz'ovák éket és igy elvágja Dél­németor8zágot Északnémetország­tól. Ha Lengyelországot is sikerül bevonni ebbe a hélórendszerbe, olyan helyzetet teremtenének a nyugati hatalmak, amelynek Né­metország ellenállani alkalmasint képtelen lenne. Idáig egyet értünk Lloyd George barátunkkal. Azonban ezentui men­től bátrak leszünk vitatni ellené­ben némi csekélységet. A lengyel­német béke szerintünk nem holmi ciha, amit máról holnapra a nagy­mosásba lehet adni, de olyan héj, mely viselőinek immár a bőréhez tapadóit. Igaz ugyan, hogy a meg­boldogult államférfiú, eki a Pil­sudsky nevet viselte, önkényesen szabta meg a lengyel politika irá­nyát és gyakorfa végzetszerűnek minősített sok olyasmit, ami csak ötletszerűnek bizonyult. Semmi kélség, hogy most, amikor fékte­len akaratának igézete és varázsa elszállott, a birálat újra éled a sejm környékén. Annyival inkább, mert azok ereiben, akik utána a sorban állanak, már nem ugyanaz a vér lüktetett, mint amely az el­köllözöttet tüzelte. Mint afajta ős­régi litván nemes, Pilsudsky job­ban gyűlölte a kovnői urakat, sem­mint a porosz junkereket. Amikor 1914. nyarán megharsantak a vég­itélet trombitái és ütölt BZ óra, amelyben a lengyeleknek el kel­lett dönteniök, melyik sírásójuk oldalóra álljanak a másik sírásó­juk ellen, Pilsudsky tétovérús nél­kül a központi hatalmakhoz SZÍ gődött egyszerűen azért, mert nem hitt és mint a Péter Pál-erőd egy­kori vendége nem is hihetett Ni­kolój Nikolájevics ígéretében, noha annak szövegét Czartorisky Ádám fogalmazta Ánnak az emlékét pe­berendezé; oicsén és nagy kedvenő fizetési feltéte­lekkei is B OPSTEI bútoráruházban BÉKÉSCSABA, Andrássy-ut25. sz. Kedvező fizetési feltételek dig, hogy német barátai hálájuk jeléül Magdeburgban fogságra ve­tették, nyomtalan kitörölte az, hogy legfényesebb diadalát, mely Len­gyelország önállóságát megpecsé­telte, Oroszországon aratta. De sú­lyosan vétenénk a marsall emlé­kezete irányában, ha azt monda­nók, hogy a gyűlölet, mely Pra­voszlávia ellenében megtöltötte, a szemmértékét cBak egy fikarc­nyit is csorbította s Ítélőképessé­gét elhomályosította. Pro is, contra is csak addig volt részrehajló, amig elfogultséga nemzetének cél­jaival összeférhetett. Tehát lénye­gében mégis csak az a kérdés : változtak-e avagy nem azok a kö­rülmények, melyek Pilsudakyt két rossz közül a csekélyebb rossz oldalára sodorták. Erre kell felel­nünk. Amióta a Jagellók koronája le­hanyatlott a porba, a keresztény­ség cimerpajzsót — igy nevezte ama Báthori István és pedig jog­gal Lengyelországot — állandóan egy kétség gyötörte : melyik szom­szédjához pártoljon. Egyfelől szo­rongatta a germánság, amelynek lovagrendjei az Elbától a Visztu­láig nyomták és nem egyszer a Viszlulán tul is megnyomorították. Másfelől állania kellett a mongol­szláv özön ostromát, amely azóta, hogy a Monomechok süvege a Romanovok fején ékeskedett, mindétig elnyeléssel fenyegette. Ugyanúgy, miként János Kázmér idején, csakis ugy kerülhette el végzetét, a felosztást, ha megbé­kél legalább egyik szomszédjával avagy nemzetközi segítséghez fo­lyamodd ellene. Tekintve, hogy feltémad4sát főként ez ántántnak köszönhette, meg is volt benne a jámbor szándék, hogy a genfi kollóstyuk védőszárnyai alá búj­jon el a német sas csőre és kar­mai elől. Olt lapult tizennégy éven át, 1919 tői 1933 ig. Ez idő alatt különben sem tehatett okosabbat, mert hiszen a weimsri Németor­szág benne látta legfőbb ellensé­gét. Ám ez a feszültség nyom­ban elült, amint a nemzeti szocia­lizmus csatát nyert. Németország f lhp^yott azzal a gondolattal, hogy — amint Rathenau kivánta — a nyugati hatalmakkal Len­gyelország kontójára megegyezzék. Beérte azzal, hogy felszította min­denütt, ahol fajtestvérei szigetet alkotnak, a pángermánizmus zsa­rátnokát és azon igyekezett, hogy a szent római birodalmat újból megelevenítse. E roppant cél mellett eltörpültek azok a revindikéciók, amelyek Lengyelországtól elválesxtották, annyival inkább, meri a nemzeti szocializmust állítólag sokkel job­ban érdeklik a faji problémák, semmint a területi piszlicaárségok. És igy lehetővé vált a lehetetlen. Az osztrák Hitler megegyezett a a litván Pilsudskyval. Fersze, ezek az indítékok édes-keveset nyomtak volna a latban és aligha okozták volna önmagukban a lengyel poli­tika szöges elfordulását, ha egy­idejűleg fel nem dereng Pilsudsky agyában a kétség, hogy a francia barátság veszedelmesen hasonlít az irott malaszthoz. Franciaország, túlzott óvatosságból, nem újította még azt a véd és dacszövetséget, melyet Lengyelországgal 1921-ben kötött, hanem erra szorítkozott, hogy — mikor a kikötött ideje le­járt 1925-ben — egyszerű megál­lapodást létesítsen pártfogoltjával. Sőt ennéüis tovább ment. Nemcsak hogy egyre jobban közeledett Anglia álláspontjáhez, amely sze­64-ik jóiékonycélu M. Kir*. Allamsorsjáték Húzás junius 12-én Főnyeremény 40.000 P 17.000 különböző nyeremény,melyeket mind készpénzben fizetnek ki So/sj egy árak : Egész 3 ar P Fél 1.50 ar. P Kapható minden bank, sorsjegyüzlet­ben, dohánylőzsdében stb., valamint a pénz előzetes beküldése után a Székesfővárosi M. Kir. Pénzügy­igazgatóság, Budapest, V., Szalay-u. 10. szám. rint a béke érdekében Németor­szág nyakán az ővet meg kell lazítani, de attól sem riadt vissza, hogy engedékenységre intse Len­gyelországot a danzigi kérdés meg­oldásánál. Joggal félhetett tehát Varsó attól, hogy egy szép napon faképnél marad és nem lesz senki aki megsegitae, ha szakad a kötél. Addig ugyan, amig Németország pőrére vetkőztetve csak akadémiai tornákat rögtönözhetett, nem sok értelmet lehetett kö!c,önözni ennek az aggodalomnak. Csakhogy amint Hitler kiugratott a porondra és a német fegyver­kezés őrült iramban megindult, a kétértelműség, mely a francia s a lengyel viszonyt átlengte, kocká­zatosnak Ígérkezett. Pilsudsky tisz­tán akart látni és se szó se beszéd preventív háborúra izgatta Francia­országot, mely — kitért előle. Az a körülmény, hogy Franciaország megtagadta ezt a baráti szolgálatot, elégséges volt Pilsudskynak arra, hogy tánco3t vélloztas3on s Né metországhos simuljon. Ezzei még nem azt akarjuk mondani, hogy a lengyel-francia viszony megszűnt, hanem csak azt, hogy ellanyhult — egy házibarát erejéig. Lengyel­ország koránt sem lépett Német­országgal szoros frigyre, de elfo­gadott tőle bizonyos tüpénzt. Igy egy tízéves meg nem táma­dási szerződést, no meg az Ígére­tet, hogy a lengyelországi németek a családi szennyest itthon fogiék kiteregetni. Szóval Lengyelország sokat kapott és keveset, talán sem­mit nem adott, mert hiszen a ke­leti paktum ő neki sem volt Ínyére s ami a fő, a francia baráts^T tessék-lássék érvényben maradt, ugy, hogy abban az esetben, ha a német lutrin elveszne a tét, a Lancián busásan megtérülne. Sajna ez a szerencsés helyzet nem tar­tott sokáig. A tapasztalat hamer megcáfolta azokat az anticipa­ciókat, amelyet Pilsudsky számi­tott. Látva, hogy a dolognak fele sem tréfa, Moszkva Párisnak irőnyitotta szekere rudjőt, Prőga viszont Moszkvához törleszkedett. Német­ország odajutott, ahonnan 1914­ben a vesztének indult: a bekerí­téshez és Lengyelországot az a kalamajka fenyegette, hogy játé­kosból tétté vedlik át. Ezért hőkölt vissza Pilsudski a gyalogösvényről, amelynek neki vágott 8 ezért kö­tötte lelkére utódainak, hogy a semlegességet soha fel ne adják. És ép ezért fogják tisztelni utódai a vég akaratát. Quia non possunt áliudl

Next

/
Oldalképek
Tartalom