Békésmegyei közlöny, 1935 (62. évfolyam) április-június • 75-146. szám

1935-04-05 / 78. szám

Ára 6 fillér ESME6TEIIOZLO Békéscsaba f 1935 április 5. péntek 82. évfolyam 78. szám Békéi kívánunk az OTI ügyben és békét kívánunk minden ügyben, miként ezt tegnep is irtuk. De a béke egyoldalú akarása nem elég a békességhez, sőt az sem elég ahhoz, ha mi hallgatunk egyes jelenségekről, melyek életbevágóan fontosak, ha ez a hallgatás szin­tén egyoldalú és viszonzatlan. Éppen ezért nem mehetünk el szó nélkül és ismét csak Gyula város képviselőjének a mandátum átvételekor tett ujabb nyilatkozata melleit. Pongrácz Jenő gróf kije­lentette, hogy ha kell, erőszakkal fog küzdeni a gyulai érdekekéit. Igen helyeselhető és dicsérete­sen elismerésre méltó, ha Pongrácz Jenő gróf kerülete érdekeit szivén viseli, ha a mandátummal együtt vállalja ez érdekekért a fáradsá­gos kötelességeket is. Bizonyára ennek a munkának eredménye az is, hogy ismét a régi képviselőjé­nek személyéhez ragaszkodott a gyulai kerület vélasztópolgőrsóga és ismét őt küldte követeként az uj országgyűlésbe. Csak helyeselhető, dicsérendő és elismerendő a gyulai képviselő elhatározása s talán csak a leg­utóbbi hetek eseményeinek túlzott és talán hibás mérlegelése után érzünk támadást, éppen Békés­csaba elleni támadást nem ennyira a kijelentés szövegében, mint in­kább a dallamban, Támadást érzünk, tehát köteles­ségünk erre felfigyelni. Támadást érzünk, mert szokatlan módja az eszmei küzdelemnek az erősza­kosság, emit a gyulai követ ígér. Küzdjön kitartóan, szívósan, tán torithatatlanul, nagy energiával, de az erőszakosság nem a küz­delem mértékét, hanem annak módját jelenti. A parlament tegjai pedig csak egy módon, a jog, a törvény és az igazság módjón küzdhetnek, ez a mód pedig kizár mindent, ami erőszak. Kizárja azért, mert nálunk a jogos érde­kek érvényesüléséhez nincs szük­ség erőszakra, a jog és az igaz­ság van olyan erős, hogy erőszak alkalmazása nélkül is győzni tud. Túllépi képviselői és állampol­gári kötelességét az, aki az erő­szak útját választja céljai eléré­sére. Az alkalmazott erőszak a legtisztább célok elhomályositására is üalkalmas, aminthogy nagy, vilógtörtónelmi eredmények kö­szönhették győzelmüket a szelíd­ségnek és erőszaknélküliségnek, mely a küzdők tetteit vezérelte. Nem tekintjük fenyegetésnek a kissé rosszul hangszerelt monda tot, nem tekinthetjük másnak, mint rövid ténynek, ami mellett egy ha­sábnyi időre megálltunk. Megálltunk és egy pillanatra el­tűnődtünk azon, hogy Békéscsaba képviselője, — példákért nem me­hetünk messzire — minden erő­szak nélkül is eredményesen küz­dött, eredményesen munkálkodott országos gondjai közepette is ke­rületének érdekeiért. Pestkörnyékén a nemzeti egység pártja a második mandátumot WoEféktól vette el (A B. K. tudósítója jelenti.) Déli 12 óráig a pestkörnyéki sza­vazókerületekből beérkezett urnák közül * 107-nek a tartalmát számláták össze. A szavazatok állása a következő: Nemzeti egy­ségpártja 31 316. szccialdemokrata párl 29.854, demokratikus ellen­zék 16 823, kereszténypárt 12.136, nemzeti szocialisták 4 588 érvény­telen szavazat volt 1861. Debrecen Ma délelőtt kezdték meg a négy lanyai kerületből beérkezett urnák tartalmának öeszeszámlálésát. Dél­ben a szavazatok állása a kö­vetkező : Nemzeli egység 206, nemzeti szocialista 290, szociál­demokrata 3000. A végleges eredmény délután várható. A többi kerületekben a szavazó urnákat csak késS éjjel bontják fel. Kecskemét Huszonkét siavazókörzet közül 7 pusztai kerületben tegnap este 8 órakor befejeződött a szavazás, Ma hajnali 2 órakor végeztek eb ben a hét kerületben a leadott szavazatok összeszámolásával. 2 ezer 246 érvényes szavazat volt az urnák tartalma, ebből a nem­zeti egység pártjának hivatalos listájára, amelynek vezetője Zsitvay Tibor, 861 szavazatot, a nem hivatalos listájára, amelynek vezetője Eckhardt Tibor, 971 szavazatot adtak le. A többi kerületekben ma este 8 ótáig tart a szavazás. Eredmény holnap délre várhaíó. Szeged A három titkos kerület 42 kör­zetében a választók 50 szőzaléka szavazott le szerdán. Különösen a tanyai kei ült teli ben mutat­l oz< ti nagy érdeklődés, ahol ugyanennyien szavazlak le, mir.t Ifivórosi kerületben. A sza­vazást ma este 9 órakor zérják le. A szavezetok összeszémlálását holrep reggel kezdik meg. Miskolc A két mandátumért folyó titkos szavazást rra reggel 8 órakor foly­tatták. Délelőtt 12 óráig 14.0CO szavazatot adtak le. A vélesztést esie 8 órakor zőr­ják le­Somogyváry Gyula átvette mandátumát Isó Viktor választási elnök szer­dán éjjel adta ét a csornai kerü­let megválasztott képviselőjének, Somogyvóry Gyulának a mandá­tumot. Nagyszámú közönség gyűlt össze 8 meleg ünneplésben része­sítették a képviselő*. Szilnek eresztette a Sertés­hizlalda disznóit - belelitt az őr Az elmebajos esti kalandja (A B. K. tudósítója jelenti.) Tegnap este kilenc óra körül pus­kalövés verte fel a Sertéshizlalda környékét. A részvénytársaság egyik alkalmazottja riasztólövése ket adott le, mert azt hitte, hogy tolvaj jár a telepen. A sörétek Gyebrovszki András hátéba fú­ródtak és 21 napon belül gyó­gyuld sérülést okoztak. Gyebrovszki András békéscsabai 45 éves napszámos, aki családos ember és az Ujkigyósi ucca 46. szám alatt saját házában lakik, tegnap este nyolc óra tájban ki­ment a Sertéshizlalda rt. tele­pére s anélkül, hogy bárkinek is egy szót szólt volna, egymásután nyitogatni kezdte as ólakat éa sorba engedte ki a disz­nókat. A zajra figyelmesek lettek Knyi­hár Pál éjjeli őr, Gálik János ko­csis, Evanics Istvén etető, akik mindnyájan a részvénytársaság al­kalmazottai és a telepen laknak. Biztosra vették, hogy tolvaj jár as ólaknál és óvatosan megközelítették az akolt, ahonnan a zej hallatszott. G yebrovszki András észrevette Knyihárékat és menekülni kezdett. Teljes erővel a futáshoz látott, a három alkalmazóit pedig utána. Gyebrovszki ugy látszik gyor­sabb volt, mint üldözői, tekinté­lyes előnyt szerzeit, mikor a mö­götte futók közül Gálik János elővette és elsütötte fegyverét, hogy megfélemlítse a menekülő tolvajt. Egyáltalában nem célzott, mégis az töitént.S hogy Gyebrovszkinak, aki a szórás irányában futott, a eörétek a hátába fúródtak. Közben mőr telefonon értesítet­ték a csendőrséget, ahonnan elin­dult egy járőr a telepre. Mire azonban kiért, a kalandos törté­netnek ujabb fejezete játszódott le. Sikerült Gyebrovszkit elfogni, de nem egykönnyen, mert még azután is kézzel-láhbal vé­dekezett, amikor a sörétek hátába fúródtak. Bezárták egy munkásszobába, hogy el ne meneküljön, mig a csendőreég megérkezik, de Gyeb­rovszki talált ott egy botot, azzal kiverte az ablakot és kiugrott. Az ablak alatt betonjárda volt és azon alaposan összeütötte magát a szerencsétlen ember. Az esés zajára isméi elősiettek a telep al­kalmazottai és lefogták a folyton kepálódxó Gyebrovszkit. Ekkor ér­kezett azután oda a csendőrjárőr. Gyebrovszki Andrást a csend­őrségre vitték, majd tizenegy óra­kor a mentők innen vitték a kór­házba. A ma délelőtt megindult nyo­mozás hamarosan kiderítette, hogy Gyebrovszki András elmebe­teg ember és már a napokban be akarták szál'ilani — orvosi rendeletre — a gyulai kórház elmeosztályára. A betegséget mintegy hőrom héttel ezelőtt észlelték először rajta, amikor anyósa padlására betört, ellopott 550 kiló kukoricát és el­adta a Sertéshizialó rt-nek. Ma délelőtt a hatóságok meg­próbálkoztak Gyebrovszki András kihallgatásával, de a kísérlet ku­darcot vallott, mert teljesen összefüggte telen feleleteket adott, azt sem tudja, mi történt vele. Április 9-én kisgyűlés (A B. K. tudósítója jelenti.) A vármegye törvényhatósági bizott­ságának kisgyülése folyó hó 9-én tartja április havi rendes ülését. A kisgyűlés ülése e hónapban, a gyakorlattól eltérően, megelőzi a közigazgatási bizottság ülését, amennyiben a közigazgatási bizott­ság ülése április 11-én, a kisgyű­lés! követő napon lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom