Békésmegyei közlöny, 1935 (62. évfolyam) április-június • 75-146. szám

1935-04-28 / 96. szám

6 BEKESMEGVEI KÖZLÖNY 1935 április 28 Május elsején, szerdán este megnyílik GerőJózsef Békéscsaba uj látványossága Csarnok kávéháza és vendéglője Elsőrendű fővárosi szakácsmester a konyhában Állandó hideg büffé Kitűnő italok Billiárdok Olcsó abonománok Házonkivüli ételkihordás Menü rendszer A kávéházi és kerthelyiségek nem tagok számira is nyitva állanak liagy nemzetközi jelentőségű látványosságnak Ígérkezik a május 3-án menyiló Buda­pesti Vásár Már érvénybe lépett a vásár 50 százalékos utazási kedvezménye (A B. K. tudósítója jelenti.) Budapesten ma csak eRyről be­szélnek az emberek. Pénteken, május 3-én nyilik meg a Nemzet­közi Vésér. Kint a Vérosligetben a munka befejezés előtt áll. Közel ötezer munkás dolgozott hónapokon át, hogy felépüljön, kellő időre elké­szüljön a magyar ipsr nagy ün­nepi demonstrációja, a Nemzet­közi Vásár. Aki ez előkészületek utolsó nap­jaiban a Városliget környékén járt, nem ismert rá ez Iparcsarnokot övező gyönyörű parkterületre. Ha­talmas, háromemeletnyi épületek, tornyok, felhőkarcolók szinte el­tüntetik a Liget ősrégi fáit. A va­lamikor monumentálisnak tartott Iparcsarnok ma szerény épületnek látszik. Az uj csarnokok tulszár­nyalták már és méaij &ok a pa­nasz. Kicsinek bizonyult a vésér. Közel ötszáz jelentkező mőr nem juthatott helyhez. Siinle vereke­dés folyik egy egy négyzetméterért. Legfinomabb minőségű kozmetikai és pipere cikkek nagy választékbari az UJ DROGÉRIÁBAN SZT. ISTVÁN-TÉR 16. A Vásér terülelét az idén a nagy egységek jellemzik. Uj, ma­gyaros stílust vezettek be az épít­kezés terén is. Budapest most elő­ször mondhalja el, különleges, igé­zőn magyaros vásárja van, olyan, ami kiütközik a sorból, más mint a külföld sablonvásórjai. Attrakciókban is különlegeset nyújt ez a vásár. A közkedvelt rádióüzenetközvelitést ezúttal is megszervezték, de mósként mint eddig. Most pályázattal kapcsol­ták egybe. A pályanyertesek pe­dig naponta gyönyörű dijakat kap­nak a vásárlói és a kiállítóktól. Megszervezték azt is, hogy min­denki mér előre megbeszélheti hozzátartozóival, üzlettársával, mi­kor fog üzenni, mert a vősár első két napjára „Üzenetelőjegyzés a Nemzetközi Vásárra" megjelölés­sel, „Rádió, BudBpest" címre kül­dött levelezőlappal bőrki előre fog­lalhatja azt az időpontot, amikor üzenetét a Vásár Stúdiójában le akarja adni. Mindenkit érdeklő szenzációnak ígérkezik a vésér egészen újszerű divalrevüje. Ezúttal nem élő, ha­nem művészi ügyességgel készült kirakati próbafigurékat öltöztettek be a legszebb ruhákba. Érdekes szerkezet mozgatja ezekel a figu­rákat, amelyek ép ugy libbennek és fordulnak a közönség előtt, akér a legszebb mannequin. Minden szakmának megvan e maga különlegessége. A repülő­gépkiállításon olasz, angol, lengyel, német és francia gépek mutatkoz­nak be. A nyolc külföldi őllam szebbnél-szebb pavillonja között talán a legérdekesebb Egyptom-é, mely a Sahara birodalmának han­Rulatát, a Nilus part szépségeit ho?ta el Budapestre. A vásár min­tacsaládi héza iránt mér most is nagy az érdeklődés. Vannak sie­tős emberek, akik még a megnyi­tás előtt akarjők megrendelni és telkükön azonnal elkészíttetni ezt az olcsó házal. A napokban né­met bevásárlók érkeztek Buda­pestre. A cseppfolyós magyar gyü­mölcs irént érdeklődtek. Nagy volt a méliatianságuk, mikor közölték, hogy rendelés! C3ak a vásár ide­jén fogadnak el. Törökországból is jöltek már Já'ogalók, akik a ma­gyar tex'ilgépek, a villamossági ipar és a nütőhőzberendezések iránt érdeklődnek. Általában erősen megindult már a váaár idegenforgalma. Szombat­tól, április 27 étől kezdve várják a vidéki lálogalókat, mert őprilis 27-én lép érvénybe a vásárigazol­vány 50%-os utazási kedvezménye a belföldi közönség részére is. SAKK Dr. Balogh—Havasi (Kempeien Farkas emlékverseny 1935. épüli*) J. e4, <5. 2. Hf3, Hc6. 3. Fc4, Fe7 (&ki el akarja kerülni az Fc5, vegy Hf6-tal felmerülhető komli­kéciókat, nagyon ajánlatos lépés) 4. d4, d6. 5. dxe, (a második le­hetőség itt a „d5"-tet való folytatás, világos azonban az egyszerűbbet választja) dxe. 6. Vxd8t, Fxd8. 7. Fc3, h6 8. Hc3. Hge7. 9. 0-0-0 F«4. 10. h3. Fc8 11. Bhel. 0-0. 12. r4. g5. 13. Bgl, H h6. 14. h4, Fe6. 15. Hd5 (nagyon érdekes a vezér nélküli játszmában kihozott erős támadó őllás; FxeG most nem lelt volna jó fxe miatt, mert a sötét bástya „f3" t nagyon nyomta volna.) He5. 16. Fe2, c6. 17. hxgl (meglepő áldozat, mely világos eiőnyét növeli) cxd5. 18. exd5, e4. 19. Hel, Fx,5. (Fd7 re b4 nyeri vissza a tisztet és világosnak gya log előnye marad) 20. Fxg5, hxg5. 21. dxe6, fxe 6. 22. Bd4, Bxf2. 23. Bxe4, Hf4. 24. Fd3, Hc6. 25. Fc4, Kw7. 26. Hd3 (Fxe6?, He2t) Be2. 27. Bel, Hxd3+. 28. Fxd3, Bxelt. 29. Bxel, Kf6. 30. Fe4, Bd8. 31. Fxc6, bxc6. 32. Be4, c5. 33. c3, Bd6. 34. Kc2, H • • m m mi B §§§ mi mm WB n§ fef jll S • 1 m • ni ÉjH • e5l?. 35. b4? (világos nem találta meg a helyes folytatást. 35. Ba4l, a6. 36. Be5, Bc6. 31 Kd3. Ke6. 38. Ke4 és sötét lépéskényszerbe került. 35. Bn41, a6. 36. Ba5 utén e4 is rossz, mert 37. Bxc5, e3. 38. B15t. Ke6. 39. Bf3, Bd2f. 40. Kel után világos nyerésre áll) cxb. 36. cxb, Ke6. 37. a4, Kd5. 38. Kd3, Bh6. 39. Be3 (b5-re remisje van Ne mulassza el budapesti tartózkodása alatt + KELETI J. tS + Budapest, IV., Petőfi Sándor-ucca 17. felkeresni, ahol legtökéletesebb kivitelű gumih a rí siiyákat, cipőbetéteket, sérvkötöket, mülábakat és as öss ies beteg­ápolás: cikkeket tegjutányosabban szerezheti be. világosnak) Bh4. 40. Be4, Bh3f. 41. Bc3, e4f. 42. Kd2, Bh4l (na­gyon finom lépés, mely ütőn vilá­gos nem tudja állásét tartani) 43. Bg3, Kd4. 44. b5, Bb2+. 45. Kel, e3 és világos feladta. Nagyon ta­nulságos játszma. Hirek A Kempelen Farkas emlék­verseny állása a hatodik forduló utár: Reich 37a (2). Havasi, Stei­ner Lajos 37a (1). Sterk 3Va. Ge­reben, Réthy 3 (1), dr. Balogh, Boros, Lovas 2Va Balla 2 (2), Steiner Endre, dr. Vargha 2 (1), Kórody 1 (2), Székely 7a (2). Zá­rójelben a függő játszmák száma. A MAOSz helyi csoport közgyűlése (A B. K. tudósítója jelenti.) A MAOSz békéscsabai csoportja teg­nap este 8 órakor tartotta a vá­rosháza kistanácstermében rendes évi közgyűlését. Dr. Südy Ernő mélyenszántó el­nöki megnyitója után Peredi János terjesztette be titkári jelentését min­denre kiterjedő figyelemmel és alapossággal. A pénztőri jelentés tudóméiul vétele ütőn a közgyűlés a felmentvényeket megadta, majd a folyó évi költségvetés elfogadá­sával sor került az uj tisztikar megválasztására. A közgyűlés egyhangúlag a kö­vetkező tisztikart választotta meg: Elnök dr. Südy Ernő, alelnökök Réthy István és Kós Sándor, főtitkár Peredi Já­nos, titkárok Barts Béla és Kővári Ernő, pénztáros Ásványi József, ellenőr Englisch László, jegyzők Székelyhídi Pál és Schreyer György, ügyész dr. Horváth Ferenc, ház­nagyok Bártfay Zoltán és Vasvéry Béla. Választmányi rendes tagok: .Brózik Emil, Csányi Béla, Duna János, Kis/ely Mátyáf, Maros Dezső, Szabó Péter, Szentirmai Ferenc, ifj. Sztaniszláv Dániel, Thöresz Dezső, Tornyay József, Vass Géza, Vlcskó János. Választmányi póttagok : Láng László, Südy Ernő, Vozár István, Valen­tinyi András. Számvizsgáló bizottság elnök Torró Emil, tagok Bielik Kálmán, vitéz Lukács György. Bielik Kőlmőn indilvőnyára el­határozta a közgyűlés, hogy fotó­ku'turénak minél szélesebb réte­gekben való terjesztése és a fia­tal generációval a komoly, mű­vészi fotográfiának megkedvelte­tése éa annak elsajátítása céljá­ból lépéseket fog tenni ugy a hely­beli középiskolák igazgatóságai" nél, valamint a levente egyesü­1 tnél, hogy tegyék lehetővé ko­moly továbbképző előadások meg­tartását annál is inkább, mert csonkaországunknak legerősebb fegyvere kulturánk, a magyar ama­tőrfotográfia mai magas színvo­nala pedig a külföldi és nemzet­közi kiállításokon a legerősebb propagandája kulturfölényünknek. Dr. Südy Ernő elnök zőrósza­vaival ért véget a közgyűlés. Férfi, fiu és gyermekruha legnagyobb választékban legolcsóbban Váradi Bélánál Andrássy-ut 2 Telefon: 4—82. ,, Takarékosság" bevásárlási helye.

Next

/
Oldalképek
Tartalom