Békésmegyei közlöny, 1935 (62. évfolyam) január-március • 1-74. szám
1935-01-04 / 3. szám
8£KE$MEGYEÍ KÖZLÖNY 1935 január 4 egyik súlyosan sebesült áldozata. Róth Imre dr., a Kereskedelmi Barik szabadság-téri fiékjána ; tUztriselője, »Hit a Fasor szanatóriumban Apoltak, ma délelőtt belehalt sétaléseibe. Ezzel háromra szaporodott a gangstertámadóa halálos áldozatainak száma. Klem József a negyedik sebesült felépülésében bíznak az orvosok. A bankrablással kapcsolatban kialakult jogászi vélemény szerint egészen kétségtelen, hogy a banditák •Ifire megfontolt szándékkal gyilkolták meg áldozataikat és cselekményükre a törvény kötél éltali halált ir elő. A három letartóztatott gyilkos bankrablót holnap délben szállítják át az ügyészség fogházéba. A rendőrség már felhívta az ügyészséget, hogy külünösen ügyeljen a bankrablókra. akik elszánták magnkat az öngyilkosságra, Ferenczy Ttbor főkapitány ma délután az eredményes nyomozásról jelentést tett a belügyminiszternek. A Békéscsabai Nőegylet teaestje Mint már megírtuk, a Békéscsabai Nőegylet 1935 január 19én rendezi meg jótékonucélu, zenés, táncos teaestjét a Csaba szálló télikerijében. Régi tradíció az egyesületnél ennek a kedves, hangulatos estnek a megrendezése, ahol a város egész megértő társadalma találkozót ad egymásnak, hogy egyrészt a mai nehéz élet bajait pár hangulatos órára elfelejtse, másrészt az egyesületet is kitűzött, nemes célja elérésében elősegítse. Városunk közönsége mindég meleg szeretettel fogadta ezt a kedves szórakozási alkalmat, amelynek a múltban is tapasz ialt osztatlan sikere biztosíték arra nézve, hogy a január 19-i teaest ismét a szezon egyik legsikerültebb mulatsága lesz. Téí perc aíaíí... Az idő megint egyszer igazságot szolgáltatott. Most a sokat szidalmazott tihanyi halbiológiai müintézetünknek. Lám olyan jó dolog az, hogy Amerika megirigyelte tőlünk s csinált egyet ő is. Persze tökéletesítette. Náluk már röntgen felvételeket és műtéteket is végeznek beteg hala* kon. Reméljük plasztikaikat is! A mentők jelentik az elmúlt évről (A B. K. tudósítója jelenti.) A mentők is elkészítették az 1934. évről statisztikájukat. Első segélynyújtással kapcsolatos betegszállítást 33 szór, szállítás nélküli első segélynyújtást 47-szer végeztek, a legtöbb segélynyújtás —13— májusban, a legkevesebb —3.3— februárban és decemberben fordult elő. Beteget 319 esetben szállítottak, a legkevesebbet (17) januárban, a legtöbbet (41) juniusban. Ezek az adatok nagyjából fedik az 1933 aa év számait. Laval és Mussolini tárgyalásain ismét nyitva hagyják a dunai határok kérdését Az utolsó percben mégis megvalósult Laval római utja — A gyarmati kérdésekről és az osztrák függetlenséget biztosító egyezményről tárgyalnak a Chigi palotában (A B. K. tudósítója jelenti.) A történelem szelleme megszánta a már már egvmással szembeforduló barátokat, Olaszországot és Franciaországot és újra egymásba tette azokat a kezeket, amelyek tegnap délelőtt még ökölbe szorulva húzódtak meg a diplomata egyenruhák jól eltakart zsebében. Vagyis egyszerűbben szólva ez nem jelent mást, minthogy lázas telefonálósok és tárgyalások után Laval ma este S óra 20 perckor mégis elindul Rámába... de hogy meddig megy és hová érkezik meg, azon a másik villám sebességgel száguldó expreszen, amelyet a politika eseményeinek hivunk, azt még nem tudjuk. Mindenesetre amint a mai angol francia híradások jelentik, a megbeszélések anyagéból kikapcsolták a ha'árok kérdését és miután letárgyalják a közös francia és olasz problémákat, az előzetes megállapodások szerint Ausztfia függetlenségét is csak a határok emiitése nélkül biztosítják. Az osztrák függetlenséget biztosító egyezmény ezenkívül hangsúlyozza majd, hogy a bízlositó hatalmak nem avatkoznak Ausztria belügyeibe és mindennemű propagandát elitélnek. A középeurópai kérdés tehát teljes egészében nyitva marad és ezen a nyíláson még mindég kisiivölthetnek azok a viharok, amelyeknek elcsititása, a becsületes halármódositésok és vele összefüggő egyéb kérdések rendezése utján, ma még lehetséges. De ki tudja mi lesz holnap? Laval ma este 8 óra 20 perckor mindenesetre elindul Rómába. A francia miniszterelnök pénteken este érkezik Rómába. Szombaton megkoszorúzza az ismeretlen katona sírját, valamint virágot visz a királysírokra. Utána az olasz kormány vacsorát ad a vendég tiszteletére, vasárnap pedig Laval látja vendégül az olasz államférfiakat a francia követségen. Laval hétfőn kihallgatáson Jelenik meg a pápánál, majd meglátogatja Paeelli biboros államtitkárt és kedden délben elutazik Rómáméból. A római tárgyalások eredményét 'jegyzőkönyvbe foglalják. Ebben — mint cikkünk elején jelentettük — csak az osztrák függetlenségi egyezmény és a gyarmati megállapodások szerepelnek. Az osztrák egyezményt elsősorban Ausztria szomszédai írnák alá és aláírná Franciaország, Románia és Lengyelország is. Anglia szintén jóváhagyná a megállapodást. A mai francia lapok nagy elégtétellel regisztrálják Laval római nlját és az egészet ugy tüntetik fel, mintha az előzetes francia olasz tárgyalésokból a középeurópai francia politika került volna ki győztesen. Az angol kiadások ezzel ellentétben arról beszélnek, hogy a tervezett előzetes jegyzőkönyv szövegét azért változtatták meg, mert Muisolini nem irt alá olyan okiratot, 8melyet az összes dunai határok megrögzitésének magyarázhattak volna. A cseh követ nyilatkozatában békülékeny őszinteséget tapasztaltam -- mondotta Eckhardt Tibor (A B. K. tudósítója jelenti.) Korb Milos budapesti cseh követ nyilatkozatára ma vőlaszolt Eck hardt Tibor. Válaszában hivatkozott azokra a megbeszélésekre, amelyik a Népszövetség szeptemberi közgyűlésén a hatos bizottságban a nyilvánosság előtt folytak le. Ebben a bizottságban Benes beszélt először és kifejtette, hogy Magyarország kisebbségi sérelmekkel hozakodik elő, de ugyanakkor nem tarlja tiszteletben atDagyarországon | akó kisebbségek jogait. Benes fejtegetéseit akkor — mondotta Eckhardt — konkrétebb formában fogalmaztam meg és azt ajánlottam, hogy a népszövetség részvételével alakítsunk bizottságot, amely majd megvizsgálta a kisebbségi ügyeket és konstruktu munkát végez. Benes akkor ezt a javaslatot nem fogadta el, pedig a magvai* kormány mindég kész arra, hogy a kölcsönösség jegyében együtt dolgozzon Csehszlovákiával. Örülök — végezte be nyilatkozatát Eckhardt —. hogy a követ urkijelentéseiben békülékeny őszinteséget tapasztaltam, mert eredményes munkát csak ilyen légkörben tudok elképzelni, azonban mostmér minden további lépés a kisantant kormányaitól függ. * Eckhardt nyilatkozata ismét tanújele annak a magyar oldalról megnyilatkozó készségnek, amelynek mór oly sokszor tanújelét adta. Magyarország mindenkivel együtt dolgozik, aki becsületes szándékkal közeledik feléje, becsületes szándék nélkül pedig a Duna völgyének problémái soha meg oldhatók nem lesznek. Állást igért a korcsmáros fia, pér.zt is fogadott el, egy heti fogházra ítélték (A B K. tudósítója jelenti.) Priplata Ödön, Priplata Emánuel bébéscsabai vendéglős fia még a nyár elején elment Horváth János főpincérhez azzal az ajánlattal, hogy amennyiben húsz pengőt fizet neki, ugy apja vendéglőjében főpincérí állást szerez neki. Horváth tiz pengőt át is adott a fiatal Priplatának, azonban az állást nem kapta meg, mert ötszáz pengő óvadékot kértek tőle, neki pedig csak háromszáz pengője volt. A korcsmáros fia a tiz pengőt nem adta vissza Horvéthnak, aki a járásbíróságon csalásért feljelentette a fiatal Priplatát és azt állította, hogy ő a tiz pengőt az óvadékra adta előlegül. Priplata azzal védekezett, hogy Horváth a husz pengőt önmaga kínálta fel és az előleget is provizióképan adta. Annak, hogy az állásszerzés Faszerárúk, háztartási cikkek a C semegeházból nem sikerült — mondotta — Horváth volt az oka, mert nem tette q j^QUciót Kihallgatták a vádlott fiu apját is, aki aat vallotta, hogy ő nem keresett főpincért és a fiának sem adott ilyen megbízást. A csabai járásbíróság az apa vallomása után nemrégiben csalásért 1 heti fogházra ítélte Priplata Ödönt. A fellebbviteli tárgyaláson most a gyulai törvényszék helybenhagyta az Ítéletet és aulyosbiló körülménynek vette, hogy a fiatal Priplatát egyszer ugyancsak csalásért már a múltban is lecsukták. Az ítélet nem jogerős. A hitbizományi reform, a választójogi javaslat és az érdekképviseletek kiépítését szabályozó törvény mellett a törvények sorát készíti elö a kormány A kormány az uj év elején egész sereg törvényjavaslatot készít elő. I^y most már hamarosan tető alá kerülnek a választójogról, a kormányzói jogkör kiterjesztéséről, a telepttésrőla hitbizományi reformról, az ér, dekképvi8eleti rendszer kiépítéséről szóló javaslatok, valamint elkészülnek a tagosításról, az Alföld fásításéról és az utügyekről szóló törvénytervezetek is.