Békésmegyei közlöny, 1935 (62. évfolyam) január-március • 1-74. szám
1935-01-08 / 6. szám
1935 január 8 BEKESMEGYE! KOZLOSY 3 Farkas Elemér képviselő Kíebelsbergtől hallotta, hogy Vass József után kényes természetű adósságok maradtak, erről azonban a nyilvánosságnak nem szabad tudnia (A B K. tudósítója jelenti.) Dréhr Imre ismeretes bűnügyében a!tábla által elrendelt bizonyitáskiegészités sorén ma Farkas Elemér országgyűlési, képviselőt és Nagy Samu', a 8 Órai Újság felelős szerkesztőjét hallgatták ki. Farkas Elemér vallomása során kijelentette, hogy gróf Klebelsberg előadásából tudomása volt bizonyos tőzsdei játékokról, amelyekben Vass Józsc-f, Kohn, vagy Weisz rabi néven szerepelt volna. Azt is emiitette neki Klebelsberg, hogy Vass után "kényes természetű és rendezetlen adósságok maradtak, ezekről azonban a nyilvánosságnak nem szabad tudomást szereznie. A tanú azt is mondotta még, hogy Klebelsberg utasította Dréhrt Vass József adósságainak likvidálására, majd később azt is emiilette, hogy Dréhr est a feladatot az ő intencióinak megfelelően elvégezte. Arról, hogy Dréhr elszámolt e K/ebelsbergnek vagv s^m, nem tud. Nagy Samu, a 8 Órai Újság szerkesztője vallomást telt, mely szerint Klebelsberg és Vass miniszterek között politikai okokból feszült volt a helyzet. Megtudta, hogy Vass Jóssefnek álnéven számlája volt Krausz Sir mon, Kohner és Halász bankároknál. Klebelsberg emiitette, hogy rendezni fogják az elhunyt miniszter adósságait. Tudja, hogy ezzel Dréhrt bízták meg. Hogy elszámolt e Dréhr, azt nem tudja, de rend ben kellett megtörténnie, ezt onnan következteti, hogy Klebe'sberg és Dréhr között a viszony továbbra is szívélyes maradt. Dréhr a tanúvallomásra vonatkozólag megjegyezte, ho^y miként a tanuk mondták, utasításra járt el. Krausz Simon a neki szánt 28000 pengőt azért nem fogadta el, mert látta, heg/ vannak fontosabb rendezni valók. Halász L"ijo3 hadikölcsön üzletekbe ugratta be a minisztert. A bizonyítás kiegészítését holnap további tanúkihallgatásokkal folytatják. Kéthelyen is eltörte a lábát Ádám Gusztáv műszaki tanácsos (A B. K. tudósítója jelenti) Ádám Gusztáv ny. műszaki tanácsos tegnap délután háromnegyed 5 órakor az Andrássy-ut elején a sikos járdán megcsúszott és oly szerencsétlenül esett el, hogy bal alsó lábszárán két helyen zárt törést szenvedett. Ádám Gusztávot beszállították a városi kórházba, ahol lábára gipszkötést tettek. Az idős műszaki tanácsos lózmentes .állapota teljesen kielégítő. Békéscsaba győzött a városközi bridgeversenyen (A B. K. tudósítója jelenti.) Szombaton este és vasárnap délután 40—40 leosztással két részletben játszották le az Arad—Békéscsaba városközi bridgemérkőzést. Az aradiak a következő csapattal álltak ki: Fényes, Mihalik, Hoffmenn dr., Schamel dr., Sebestyén. A békéscsabai válogatott tagjai: Schwartz Sándor, Dietrich László dr., Stern Sándor, Singer Béla és Weisz Kálmán voltak. Á békéscsabaiak már szombaton este 36 ponttal vezettek, ezt az előnyt vasárnap 41 re növelték és ezzel értékes győzelmet arattak az aradi válogatottakkal szemben, Kevesebbet loptak, raboltak, gyilkoltak, többet csaltak és sikkasztottak 1934-ben Békéscsabán, mint 1933 ban (A B. K. tudósítója jelenti.) Az államrendőrség békéscsabai kaoitánysága most készítette el az 1934 év statisztikai ada'ait, melyeket (eárójelben a? 1933 as számokkal) ez alábbiakban köziünk: Bűncselekmény 1211 (1224) fordult e!ő, «bből t*sti sértés 91 (81), lopás 636 (697), rablás és zsarolás 16 (19). fiikkapzíás és hűtlen kezelés 129 (107), csalás 84 (64). Gyilkosáé n^m volt a múlt évben, míg 1933 ban három gyilkosság történt, szándékos emberölés ügyében egvszer nyomozott a rendőrség, 1933 ban ötször. A nyomozás 21 tavalyi ügyben még folyik. 5.6 százalék Békéscsabán a vármegyei pótadó (A B. K. tudósítója jelenti.) A belügyminiszter a megye 1935 évi költségvetésének jó/áhagyása során a vármegyei pótadó 1935. évi kivetési kulcsát a megyei városokban, igy Békéscsabán is 5.6 százalékban, a nagy és kisközségekben pedig 19 százalékban állapította meg. H Békésmegyei Közlöny telefonszáma RAM MFC TOBBB T Fedákot és Aknayt letartóztatták Amerikában Az amerikai hatóságok a kiadott elfogató parancs blapjén Fedók Sárit és Aknay Vilmát letartóztatták és mindkét őjüW a losangeiesi tör/ényszék fogházába szállították. Marólúgot ivott — a kórházban haldoklik (A B. K tudósítója jelenti.) Vasárnap hajnalban Ezsely Géza vasúti vendéglőjében Füleki Róza, 22 éves mezőtúri cselédlány öngyilkossági szándékból marólúgot ivott. Főnöke telefonélt a mentőknek, hogy vigyék be a súlyos állapotban I*vő leányt a kórházba, de a mentőkocsi nem vonult ki, mert használhatatlan állapotban volt, így egy bérautó szállította be a szerencsétlen leányt. A rendőrség intézkedésére a vizsgálóbíró kiszállt a közkórházba, hogv kihallgassa a leányt, da Füleki Róza egyáltalán nem ludott beszélni, a lug teljesen összeégetle a torkét. Csak annyit adott a vizsgálóbíró tudomására taglejtéaekkel, hogy tettét önszántából köveite el, senki sem baszélte ró s nem is segített neki senki. Arra a kérdésre azonban, hogy miért lelt öngyilkos, már nem ludott válaszolni. Ma délben érdeklődtünk Füleki Róza állapota filől a közkórházban s az< a választ kaptuk, hogy felgyógyulásához nem sok a remény. HIREK Idöjápésjelenfée A hideg fokozódik, élénk keleti, délkeleti szél, több helyen havai sás, kivált nyugaton és délen. Fi békéscsabai meteorologíai intézet jelentése 1935 január 7 én déiben Hőminimum . . . —5 3 C° Hőmeximum . . . —2.4 C° A föld felazinén . . — C° Légnyomás . . . 770.1 mm Csapadék ... 0.6 mm Ezen a heten Badícs és Radó gyógyszertárak tartanak éjjeli szoígélatot. — Eljegyzési hír. Domokosi Molnár I !ona leányliceumi tanár és Schmall Antal a Magyar Nemzeti Bank főellenőre, főnökhelyettes jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) — Műkedvelő előadás. Az Éczsébethelvi Ev. Leányegylet szombaton esie ez Orosházi uli állami elemi iskola tantermében műkedvelő előadást tartott, amelyen í/erczeg Ferenc három felvonásos Síinrrüvét, a Gyurkovics lányokat adták e!ő. A zsúfolásig megtelt teremben a közönség hálásan megtapsolt minden szereplőt : Molnár Ptfu'át, Györky Irént, Lengyel Irmát, Györky Margitot, Kocziha Jolánt, Józefusz Margitot, Knavtsz Tamarát, Hrasztyina Erzsébetet, Kraszpé Rudolfot, Kovács Mihályt, Varga K. Györgvöt, Győri Lászlót, Kesjár Jánost, Tusják Jánost, Kiszely Andrást. fl játékosok világának millió babonája vonul fel előttünk Paál 3ób szenzációs riportregényében. — A Polgári Kör közgyűlése. A békéscsabai Polgári Kör tegnap délután tartotta évi rendes közgyűlését, melyen a tiszlujitások eorán ismét a régi tisztikart választották meg. Fiisxer, csemegeáru szükségletét legolcsóbban a Csemegeházban szarazh^ti be. Andrássyut 6. szám Tel.; 2-63. Vasárnap, január 13: kezdődik a „iíátbatatlan birodalom". A megye Békés. A községi pótadó 58 százalék lesz, tehát ugyanannyi, mint a mult évben. Gyoma. Kner Izidornak, az országos hírű gyomai könyvnyomtatónak szürkehályog támadta meg a látását. A súlyos állapotban levő öregurat a Park szanatóriumban Imre József professzor vette kezelés alá és ma délelőtt műtéttel próbálja visszaadni Kner Izidor szemevilágát. — Bálák és teák. Szombaton este két bál volt Békése >abán, a MÁV SE é a Nádor, a Gyóni G iza bajtársi egyleté a Csaba télikertjében. Mindakettő jól sikerült a a hajnali órákig tartott. Vasárnap délután a Népegylet és a Boldog Margit Leányklub rendezett teát, a fiatalság mindkét helyen nagy számban jelent meg. Tiz asszony, a szerelem és a játék: ennek a problémának őrők titkát fejti meg a „láthatatlan birodalom". Culberson is nyilatkozik Paál 3ób riportregényében.