Békésmegyei közlöny, 1935 (62. évfolyam) január-március • 1-74. szám
1935-02-17 / 40. szám
4 BEKESMEGYEI K0ZLONV 1935 február 17 — Felborult a szán. Krajeaó Jénos 44 éves gazdaember ma délelőtt 10 órakor a Kazinczy utcában szánkójával egy szembejövő kocsi miatt megakadt és felborult, úgyhogy a szánkó karján keresztülment. Kisebb horzsolásokat szenvedett, a mentők kötözték be. — A titjkialvs „X" sugarak felfedezése óta mér hosszú idő telt el. Ma már minden gyermek ismeri a röntgent, mely az orvosi tudomány egyik leghasznosabb támasza. Ennél azonban sokkal érdekes bbek a rádiósugarak, melyek sok száz, sőt ezer km-es körzetben felfoghatók és ezek az elektromos rezgések egy kis szekrény — a rádió vevőkészülék — segítségével változatos műsorszámokká alakulva napról-napra szórakozást, tudást visznek hallgatóiknak. Ehhez persze jó rádió szükséges. Minden Orion . rádiókereskedő készséggel mutatja be Önnek az Orion rádiókészülékek sorozatát, mely mi rdfnki igényények megfelelő választékot nyújt. Modern ESTÉLYI is DÉLU rÁNI rókákat elsftrangu kivitelken készit LÁSZLÓ SZALON IRÁNYI-UCCA 8. — Az Aurora kör házi estjei: Febr. 22-én, pénteken: dr. Révész Sándor előadása „A modern képzőművészetről". Márc. 1-én, pénteken, kamarazene est: 1. Beethoven vonósnégves, játsszék: Fúcher Béla, Tevan László, Vincze- Ernő, Elimann György. 2. Hándel: hegedű-zongora szonáta, PugnaniKreisler: Preludium és allegro, játssza Grósz Hugóné, zongorán kisér Debreczeny Miklósné. 3. Schumann-. Zongoreötös, játsszák a vonósnégyes és Bacher Jolán. Az estékre, melyek a Kultúrpalotában fél 9 órakor lesznek, belépődíj nincs. Tagokat, bérlőket és vendégeket szívesen látnak. — Néma bál. Ilyen is lesz. Bál, amelyen nem énekel a hegedű és nem sikong a szaxofon. Nem halleni a táncoló párok zsibongását, de még a lábak ritmikus csoszogősőt sem. Nem kell hozzá uj toalett, a férfiaknak nem kell szorító póocélingben kinlódniok, a hölgyek topánkéit sem tapossák le s a papák nem sopánkodnak, hogy mér nem bírják ezt a farsangi iramot, sem ideggel, sem pénzzel. Röviden: az egyetlen mulatság, amely mindenkinek szimpatikus. A Szanatórium Egyesület fogja rendezni szegény tüdőbetegei javára. Még irunk róla. * Gyümölcsiák metszéséről, a legjobb keresKedelmi őszibaracfajtákról, legmodernebb permetezőgépről, a Batulalmáról, a télvégi permetezésekről, a bor kezeléséről és még számos aktuális kérdésről képekkel bőven illuszt-álva ir „A magyar gyümölcs" legújabb száma, melyből egy alkalommal lapunkra hivatkozva ingyen mutatványszámot küld a kiadóhivatal Budapest, VI., Andrássy-ut 8. — Rákóczi Ferenc emlékezete. Az Országos Rákóczi Szövetség átiratot intézett Békéscsaba polgármesteréhez és kérte, hogy képviselőtestületi díszközgyűlés, vagy rendes ülés keretében emlékezzenek meg április 8 án II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem halálának kétszázéves évfordulójáról. Ugyanilyen átiratot kapott a megye is. Köhögésnél páratlan, Réthy gyártmány. Mielőtt Pestre utazik kérjen árajánlatot a V., Harmincad-utca 3. szám Központi fűtés, meleg folyóvíz II Szoba 3 P-töl, pensioval 6 P-töl — Mezőgazdasági statisztiköi összeírás. A mezőgazdasági sta tisztikéi adatok összeírásának megbeszélése céljából február 22-én, most pénteken értekezlet lesz a vármegyeházán, ahol megjelenik a statisztikai hivatal egyik vezefőtisztviselője is. A gyűlésen Békéscsaba város is képviselteti magét. Ezt kövelőleg 23-án a csabai szőmlá óbizlosok jönnek majd össze értekezletre a városházán. — Eldugult a kémény. Tfgnap délután hat órakor Kun Jenő Luther utca 5. szám alatti lakáséra a füstölgő kémény miatt a tűzoltóság kivonult. Megállt pitották, hogy a kéményjárat eldugulása okozta a füstöt. — Külkereskedelmi mérlegünk javulása. Nemzetgazdasági szempontból felette nagy jelentőségű a Pécsi Kokszmüvek alapítása. Eddig ( évente kb. 8.0Q0 vagon külföldi kokszot hoztak be az országba, ezután pótolni fogja ezt a 3—4 millió pengős importunkat a pécsi koksz, mely minőségileg is azonos a külföldi koksszal. A m. kir. Technológiai intézet vizsgálatai megállapították, hogy a pécsi koksz tü zelésével a legmagasabb hatásfok érhető el, nedvesség-tartalma pedig sokkal kisebb, — mindössze 2 százalék, — mint bármely más koksznak. A pécsi kokszot a külföldivel azonos jó minősége mellett lényegesen olcsóbb úrban szállítja Schwarcz Gábor cég. * A bútorvásárlás bizalom dolga. Csak megbízható cégnél nyerhetünk igazán jó és olcsó kiszolgálást. Kopstein butoróruház Békéscsaba, Andrássy-ut 25. A nagyvilág Réme. Az olasz nevelétügyi miniszter tegnap este diszbeszédet adott Hómann Bálint kultuszminiszter tiszteletére. Melegen ünnepelték a magyar olasz kapcsolatokat, a kultusz miniszteit és a magyar nemzetet. Istambnl. A járványos náthaláz Törökországban újból erősen terjed. Az iskolákat bezárták, a mozikban és színházakban szünetel ez üzem. A járvány Franciaországban is tovább terjed és szedi áldozatait a hadseregből. Rima. Ma délben 12 órakor a Palazzó Veneziában Mussolini és Hómann aláírták a nu gyar o'asz kulturális egyezményt. Messina. Lezuhant egy angol vizirepülőgép. 9 ember, köztük két tiszt, életét vesztette. Ploeiti. Felrobbant egy olajlarlálykocsi. Két munkás meghalt. Konitanza. A kikölőből tegnap 1400 zsidó utazott Palesztinába. Amszlerdsm. Politikai izgatás miatt letartóztattak tÍ2 német kommunistát. Páiie. Felhőkarcoló kórházat nyitotlak meg, az uj Beonjon-kórháza', amely 12 emeletes és 1100 égy van benne, több millió frankba került. Flemingtoo. A Hauptmann pör esküdtjei Ítélethirdetés után hajnalig mulattak egy tos z gramefon mellett, rengeteg bort, sört és cccktailt fogyasztva. Reilly védő gyűjtést indít az „áilatlenul elitélt" Hauptmann érdekében, akinek egy centje sinKozmetikaie* piperecikkek legnagyobb K CIimar n ^Tlstvántér 12. szám. választékban London A burmai Imre Dagon padoga arany fedelének több lapját a heves szélvihar letépte. Több aranylapot a távoli őserdőben találtak meg. Pátié. Az ügyészség előteijesztette a Staviszky-ügyről szóló összefoglaló jelentést. Stavitzky összesen 288 millió frankot csalt ki. — A franci} hadseregben a náthalázjárvány mellett a vöröshimlő és diftéria járvány is fellépett. Bécs. A magyar-osztrák kulturális egyezmény aláírására március 2-án Hóman Bálint Bécsbe megy s ugyanakkor részt vesz a magyar népművészeti kiállítás megnyitásán. A GUTENSRUNN SZANATÓRIUM BADEN BEI WIEN Az uri magyar tárieság kedvelt tartÓ2kodé,i helye. Mag>ar orvosok. Világhírű konyha. Individuális diéták. Szivállomés. A házba bevezetett kénes fürdők. Szórakozások: hangverseny, tánc, bridzs. Felvilágosítással szolgál a budapesti iroda : Vili., Kisfeludy-u.. ahol pengfibefizetések teljesíthetők. RÁDIÓ Február 17, vasárnap 9 15 Hirek. 10 Református istenlisztelet. 11 Egvházi népének és Szentbeszéd a Jézus Szive-templomból. 12.2C Pontos időjelzés Közben : Közvetítés a férfi műkorcsolyázó világbajnokságokról. Beszélő Pluhár István. 2 Állástalan Zenészek zenekara. 3 A földmiveiésügyi minisztérium rádióelőadássorozata. 3.50 Weidinger Ede szalonzenekara. 4 30 A főiskolai ifjúság Falu-akciója. Bisztray Gyula előadasa. 5 Frits Miklós és Skolil Oltó gitár ketlőse. 5.30 Mejtényi flóra regényes élete. Török Sophie felolvasása. 6.. Rácz Béla és cigányzenekara. 7.05 Ünnepek és ünnepségek. Márkus László előadása. 7 35 Hegyi Emánuel zongorázik. 8.20 Kis Színpad : „A vívómester." 9 Hírek, sporteredmények. 9.30 Hangverseny. 11 SovinszkiKarnóczi szalonzenekar. 12.05 Hírek. Február 18, hétfő 6.45 Torna. Utána hanglemezek. 10 Hírek. 10.20 „A 70 éves Sven Hédin". (Felolvasás.) 10.45 „Mai kis lexikon". (Felolvasás.) 1.10 Nemzetközi vizjelzőszolgálat. 12 Déli harangszó, időjárásjelentés. 12 05 rárdos Edit zongorázik. 12.30 Hirek. 1.20 Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés 1.30 berend Endre szalonzenekara. 2.40 Hirek, élelmiszerárak, piaci érek, áifolyamhirek. 4.10 A rádió diákMegérke zett! Iámét kapható | » „Slagerünk", „Ideál kőszen ünk" 11 ICO ka 3'50 P NélhB162heletlcn ftfzésiiél. ffitésnélTköksz iü3 zelók benvujtásánál, nagy hőfolu, lánggal szagtalénül hamuvá ég. Egtfedárusitója : Werner Edéné és Tsa Ardr ássy ut 27. Beliczey-ucca sarok. Telefon 462. — Fűszeresnél ezt kérje, ha salakost, gázost ad, az nem a fenti szén I Rendkívül olcsón száraz tűzifák, szenek, koksz, brikett, slb. 50 kg-ot is házhoz szállítunk, telefoni rendelésre is. A legkiválóbb minőségű faj-, édesés csemegeborok valódi kisüsti pálinkák, rumok és likörök a legolcsóbban szerezhetők be Spitz Samunál félórája. 4.45 Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hirek. 5 „Aratás után". Szitnyai Zoltán elbeszélése. 5.30 Hanglemezek. 6 Német nyelvoktatás. 6.30 Rékai Miklóshárlázik. 7 „Nasik, a kolerás zarándokok városa". Supka lerenc előadása. 7-30 A filharmóniai Társaság hangversenyének ismertetése. 7.40 A Filharmóniai Társaság hangversenyének közvetítése az Operaházból. 9. 40 Hirek, időjárásjelentés. 10Pertis Jenő és cigányzenekara muzsikál. 11.10 Havi szemle olasz nyelven. „L.Ungheria e i'Európa". (Megyarország és Európa). Dr. Ottlik György dr. előadása. 11.25Len Baker jazz-zenekarának mücora Weygand Tibor énekszámaival. 22.05 Hirek. Terménytőzsde Kéezórupiec. Buza tiszavidékii 77-es 17 70-17.85, 78-as 17.8518.00, 7P-es 18.00-18.15, 80-as 18.10—18.35, febőtiszai 77-es 17.40' -55, 78 as 17.55-70, 79 es 17.701 -17 85, 80-as 17 80-18.00, rozs pestvidéki 1350—60, egyéb 14.20» 14.50, árpa I. 15 05—16.00, árpa II. 15 25—16.50, sörárpa kiváló 20.— 21.50, sörórpal. 18.00-19.50, sörárpa II. 17.00-17.50, közép 17.75— 19.25, egyéb 1675-17.50. zab L 15.65-15.85, zab II. 1550-15.60. tengeri tiszántúli 1335—45, egyéb 12 90- 13.05, korpa 11.75-11 85, az irányzat tartott, forgalom csendes. Határidős. Irányzat jóltartott,., forgalom csendes. Ferencvárosi sertésvásáron árak : nehéz 68—70, közép 60— 64, könnyű 52-56. Valuták: Cseh korona 14.02— 14.20, dinár 7.80- 8 30, francia,; frank 22.30-22.50, lei 3.26-3.46, líra 2990-30.25, márka 136.— 137.60, svájci frank 110.70-111.65,. angol font 16.80-17.10, dollár 344.30-348.30, holl. frt. 233.40— 235.40. Csabai piaci árak Buza Árpa Zab Tökmag Tengeri 16 80-17.20 12 00-14 40 12.50-13.00 18.00-18.50 12 00-12.30 Apróhirdetések Tengeri, árpa, zab, bükköny, köles,, korpa, buza, vetőmagvak házhoz szállítva Atlasnál, Jókai utca i. Mokett divánv eladó. Szt. István-tér 10. emeleten. Háromszobás lakás május elsejére kiadó- Petőfi-ucca 8. Gyermikketrec jókarban olcsón eladó. Cim a kiadóban. Külön bejáratú, bútorozott szép nccai szoba 1—2 személynek — ellátással is — kiadó. Bővebbet Lepény-ucca 6. Megbízható, ügyes 16 éven felüli gyakornokot, lehetőleg biciklivel felveszünk. Cimet Kiadóba kérünk. Német kisasszonyt két kis gyermek mellé felveszek. Cim a kiadóban. Kiadó május l-re háromszobás szép lakás mellékhelyiségekkel. Horthy Miklós, ut 23.