Békésmegyei közlöny, 1934 (61. évfolyam) szeptember-december • 208-294. szám

1934-09-25 / 216. szám

Ára 10 fillér SMEGYEI , 1934 szeptember 25. kedd 61. évfolyam 216. szám Hálás kegyelettel emlékezünk meg a hősi halottakról, akiknek szelleme vezéreljen bennünket a magyar feltámadásért indított egységes küzdelmünkben Lélekemelő ünnepséggel áldoztak vasárnap délelőtt a volt 101-esek és 4-esek hatott bajtársaik emléke előtt — A város egész társadalma, a katonaság, a frontharcosok és a vitézek is részt vettek az emléktáblák leleplezésén, amelyeket Kapitány József békéscsabai szobrász készített Mintaszerűen rendezte meg az ünnepélyt IHlakkay őrnagy, aki a régi 101-es ezredben is szolgált Megvesztegetően szép vasárnap reggelre ébredt tegnap a város. A teljes pompéjéban ragyogó őszi napfény aranyba vonla a zászlódiszbe borult házakat, megcsillant a templomok magasbanyuló tornyán, lesiklott az ünnepi ruhába öltözött férfiak ercére, derűt hintett az asszonyok hajéra és mosolygást szórt a gyermekek szemébe. A városházén már a kora reggeli órákban gyülekeztek az emberek. Ilt jöttek össze a volt 101 esek és a 4-esek, hogy kivonuljanak a vonat fogadáséhoz. A civilbe öltözött katonák soréiban egyre sűrűbben tünt fel a frontharcosok zöldesbarna kabátja és fekete formaruhájukban oldalukon görbe magyar karddal ott állottak a vitézi szék kiküldöttei is. Nemsokára megszólaltak a harangok, a nepsugár csaknem nyáriasan tüzelt le a katonei.. rendbe formálódó csoporíokre. Öröm és büszkeség dagasztotta az emberek szivét ezen a napon, mert a nagyszerű ünnepély minden legkisebb mozzanata is messzibekiáltó hangon arról beszélt, hogy ennek a városnak lakossága nem felejü el hőseit, hogy ez a város hálés és emlékezik. Vaióben ez az emlékezés, amely egyben arról is tanúbizonyságot tesz, hogy Békéscsaba közönsége egyértelmű és a legmagastibb etikáju elgondolásokkal, teli szívvel vesz részt a megyar jövő világraszóló, világot megdöbbentő erőfeszítésekkel teli építkezésében, méltó volt azokhoz cz érzésekhez, amelyek a két emléktábla létesítését elhatározták. A gyász kifejezése sokféle lehet, de ugy gyászolni és ugy megemlékezni a halottakról, hogy ez a gyász, a szivek fájdalmas visszaemlékezése jövőbe mutató harsány szózattá, a kiomló könny tüzelése pedig az utat megvilágító tüzoszloppá véljék — csak olyan nemzet tud, amely felismerte rendeltetését és életet követel az ellenséwea nagyvilágban. A két emléktábla fekete márványlepja a méltósággal teli gyász keretében, ám a boldogabb jövő aranybetüinek ragyogásával hirdeti a kegyeletes megemlékezést, de megszólaltalja a jövőbe és a jövőnek szánt magyar igéket is. Gyászolunk és emlékezünk, fogadalmat teszünk és beváltjuk 1 íme a magyar élet célkitűzése, egyszerűségében hasonlatos a kereszténység nagy tanításaihoz, amelyre pedig szellemünk egész világa felépült. Mi, magyarok a jövendőt csak az emlékezés és a fogadalmak beváltásának nagy tanításéra építjük fel s ezt az építést egységes célkitűzéssel addig kell folytatnunk, amig minden szívben kiolthatatlanná válik a múltra való emlékezés s amig fogadalmainkat teljesen be nem vál toltuk. (D.) Ünnepélyesen fogadják az ezredzászlót Az ünnepély lefolyásáról a következőkben számol be a B. K. tudósítója: Mikor a 101-esek és 4-esek fogadóküldöttsége, továbbá a helyőrség kivonult díszszázada, mellettük pedig a fronlharcosok, vitézek és leventék szakaszai a pályaudvar perronja előtt, a sinek mentén ünnepi rendbe helyezkedtek, már nagy tömeg gyúlt egybe, hogy tanuja lehessen a szdzegyes zászló, továbbá a Pestről jövö Katonai előkelőségek megérkezésének és díszes fogadtatásának. Tíz óra után néhány perccel gördült be a budapesti vonat, melynek utasai a kocsik folyosójára tődultek és minden ablakot elfoglalva nézték végig az ünnepség pályaudvaron lefolyó részét. A hátulsó kocsik egyikéből emelték le a százegyesek háborús zászlaját, amelyet tokIából kivéve ÍTJakkay •* őrnagy bontott ki. Ebben a pillanatban kurta vezényszavak csattantak föl, a kirendelt diszszakaszok feszes vigyázzba merevedve hallgatták a katonazenekar intonálá8ában felcsendülő Himnuszt, amelynek hangjainál a százegyesek zászlóját, nyomában a fogadáson megjelent katonai és polgári előkelőségek, továbbá a Békésmegyei Közlöny szerkesztője, nyomukban pedig a menetoszlopokba formálódott fogedáson meg jelent alakulatok az állomás elé kisérték. Az impozáns menet az állomásépület elölt fejlődött fel és a közönség lelkes, éljenző sorfala között indult befelé a kaszárnyához, ahol ekkorra már gyülekezni kezdtek a város és a vármegye előkelőségei. A közönség soraiban ott láttuk Fáy István dr. főispánt, vitéz Márky Barna dr. alispánt, Ugrin László dr. vármegyei másodjeiayzőt, Bartoss Ferenc békéscsabai apátplébánost, Lőrinczy Béla tábornokot, Panwitz Vilmost, a százesyesek nyugalmazott ezredesét, Rell Lajos dr. reálgimná2iumi igazgatót, Mohcsay Dezső ezredest, a békéscsabai helyőrség parancsnokát, az ezred tisztikarét, a tisztek családjait, valamint a város társadalmi előkelőségeinek színes csoportját. A beérkező díszmenet élén jöttek és rögtön a közönség körében számukra fenntartott helyre siettek vitéz üánossy Gyula polgármester és szentkeresztbelyi KraíocbinillKároly altábornagy, a váradi négyes honvédek utolsó parancsnoka. A leklanya falában lelakarva mér leplezésre készen állottak az emléktáblák. A felvonult alakulatok négyszögben helyezkedtek el a kaszárnya elölt, a forgalmat ezen a területen már reggel lezárták és a rendre karszallaggal ellátott megbízottak vigyáztak. Az ünnepélyes csendben most fölhangzott a Himnusz, amelyet a megjelent Qnneplő közönség, élükön a tisztelgő katonatisztek csoportjával állva hallgatott végig. A Himnusz elhangzása után beállott ünnepélyes csöndben Mitlasovszhy János dr. volt 101-es főhadnagy, törv. hat. bizottsági tag, orosházi lapszerkesztő lépett az ünnepi emelvényre, hogy a 101-esek nevében ünnepi beszédet mondjon. — Leonidés, a spártai hős király — mondotta Mitlasovszky dr.— háromszáz katonával védte Xerxes tengernyi hadával szemben hazáját. Hősi ellenállásukon megtört az ellenség barbár ereje. A perzsák végül is gyalázatosan hátbatámadták őket és csak igy győzhettek ellenük, mert a hősök szemtől szembe győzhetetlenek. A háromszáz spártai hős dicsőséges sirja méltó feliratot kapott. A hatalmas szikla lapon örökérzésü, példaadó szavak lángolják át az évezredek messzeségeit: — Megcselekedtük, amit a haza parancsolt. — Akármi indította el a háborút, megállapíthatjuk, hogy a négyéves küzdelmet az ország területi épségéért és függetlenségéért vivtuk és ebben a küzdelemben egyes ezredek leonidasi bátorságot mutattak. A 101-esek különösképen gazdag katonai erényekkel dicsekedhetnek. Mindenütt egész emberként harcoltak akár az olasz, akár a szerb harctéren, az oroszok ellen pedig a spártaiak haláltmegvető bátorságával vették fel a küzdelmet a kárpáti szorosok útvesztőjében. — A százegyeaek, visszatekintve haditetteik dicsőséges sorozatéra, büszke önérzetlel, nyugodt lelkiismerettel mondhatják el a spártai hősök utolsó üzenetét: megcselekedtük, amit a haza parancsolt. —A kegyeletes, soha el nem mulő hála érzéseivel gondolunk mi, életben maradottak minden egyes halott bajtársunkra, de ez a kegyelet él, mert élnie kell minden magyar szivében. — A halott hősök emlékének ápolása azonban, a kegyeletes hála érzései mellett kötelességet is jelent. Minden magyar férfi ugy dolgozzon, ugy mutasson példát, hogy az ifjúságot az önfeláldozó kötelességteljesítésnek ugyanolyan erős, megdönthetetlen érzése hassa át, mint annak idején a 101-eseket. Csak áldozatos szivü szabadsághősök menthetik meg a hazát, de hogy az uj generáció méltó lehessen elődeihez, látnia kell, hogy az ország nem feled, az ország nem felejti el azoknak hátramaradottjait, akik valaha vérüket ontották érte és megbecsüli, tiszteletben tartja a háború rokkant hőseit, az életben maradt frontkatonákat, segíti a hadiözvegyeket, a hadiárvákat. Az emléktábla felirata csak a hősi