Békésmegyei közlöny, 1934 (61. évfolyam) szeptember-december • 208-294. szám

1934-12-25 / 291. szám

10 Ara 1U fillér BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1934 december 25. kedd 81. évfolyam 291. szám Igy gondoljuk A béke és a szerelel ünnepén elcsendesedik a munka mindennapi lárméja. A külső, világi nyugalom és a benső békevágy álte kinteli az elmúlt hetek, az elmúlt hónapok harcait. Most mindenki mérleget készilhet arról, hogy érdemes-e a hétköznapi robot, érdemes e a mindennapok kényszerű csatája? Azt akarjuk, hogy a békének és a szeretetnek ne csak ünnepe legyen. Hiszen a békesség apostolai és a szeretet prófétái nem ünnepnek, hanem életcélnak és életformának jelölték ki az ember számára a csendes munkát és az alkotó megbecsülést. Életformának, a mindennapi verekedés és veszekedés helyett. A béke és a szeretet ünnepén ugy gondoljuk, hogy csak azért érdemes a harc, csak azért vállaljuk minden áldott nap ezen a helyen is a kemény küzdelmet, mert minden ember békekötésének beteljesedését senki sem kívánja, aenki sem óhajtja, senki sem várja inkább, mint mii A mindennapok boldog nyugalmáért harcolunk egész éven ét. Nem az irás, hanem az élet paradoxoné az, hogy a bé kéért is harcolni kell. Ezt a harcot azonban szívesen vállaljuk, ez az a küzdelem, amit egyáltalán vállalunk. Másért, a háború embertelen és istentelen harcóért tiszta szándékainkhoz méltatlannak tartjuk, hogy kiálljunk. A béke és a szeretet ünnepén azt hisszük, hogy a békéért való harc nem eredménytelen és reménytelen. Fanatikus hittel érezzük, hogy két napi szeretet többet jelent az emberiségnek, mint az egész év gyűlölködése; érezzük, hogy a béke két napi próbája el kell, hogy vezessen bennünket az áldásos évekhez. Mert nem hiába prédikáltak a hitvallók, nem hiába pusztultak el máglyák tüzén a szeretet emberfeletti mártírjai, tud juk, hogy ami ma még csak ünnepi imádság, az holnapra az egész világra szóló, mindennapi, irányító isteni igazsággá válhat. És ez az igazság nem lehet más, mint az a szentséges szeretet, amely Kain kezét ölelésre kényszerili. Az isteni és az emberi igazság békét kiván a földre, békét kiván minden diplomatának, minden katonának, minden szántóvetőnek, minden tollforgatónak és mindenkinek, aki keresi ezt az igazságot. Ezért az igazságért érdemes egyedül az egész év robotja, ezért a megértésért érdemes a harcos munka. Szent csendjével, nagy békességével eljött az ünnep. Ne gondoljuk, hogy vége is lehet. Ne gondoljunk arra, hogy elmúlhat a boldog ünnep harangzugása, ne gondoljunk arra, hogy két nap múlva ismét úrrá lesz a földön a harag, a békétlenség és a szeretetlenség. Ünnepeljünk. Fischer Ferenc dr. OROK KARACSONYFA ÖRÖK IFJÚSÁG Irta: MAKKAY SÁNDOR, erdélyi református püspök Napokkal a szent ünnep estéje előtt megtelik a város piaca kivágott fiatal fenyőfákkal. Messzi havasok illata száll ki belőlük, ott lehelik ki lelküket a város kegyetlen kövein, testükre alkudozó emberek lármája közt. Nem lesz belőlük soha délceg óriás, viharral ölelkező, villámmal csókolózó élő torony, az Isten nagy templomában, az ág örök kupolája alatt. Szegény, szép fiatal halottak, milyen iszonyú értelmetlenség lehet reájuk nézve ez a korai halál. Szinte ballom a távoli erdők öreg fenyőinek haragos zúgását s tehetetlen keservét, amint letört gyermekeik után nézve, lázongnak a Végzet ellen, amely lelketlenül, értelmetlenül, cél nélkül, vakon elragadta őket. Mire való ez? Mit akarhat velük? Miért is születtek hát? Közben pedig a halott fenyőifjakat szétkapkodják s házaikba viszik az emberek. A kicsik a kunyhóba kerülnek, a nagyobbak a palotákba. Föláll itják őket s boldog izgalommal ékesitik föl ágaikat. Még a legkisebbiken is kigyúl egy-két pici gyertya, a nagyok pedig ragyogó fényben tündökölnek. Gyümölcstelen ágaikon dus termést kínálnak s a szoba melegében hirtelen újra meg telnek illattal és lényük minden szépsége uj életre kel. És ahogy soha nem is álmodott csodájuk ragyogó gyermekszemekből visszasugárzik reá juk: a halott fák föltámadnak, megdicsőülnek, uj, magasabb értelmű, titokzatos élőkké változnak. Ez a megdicsőült halott fenyőfa : a Karácsonyfa, a Szeretet égő, ragyogó fáklyája a gyűlölet világában. Azt hiszem, szegény halott fe.nyőcskék, ezért érdemes volt megszületni, de érdemes volt ifjan meghalni is. A ti értelmetlen halálotok fenséges értelmet nyer a szent este varázslatában s ugye nem cserélnétek már a havas legmagasabb legdélcegebb, legbüszkébb fenyőóriásával sem? Ti belőletek sohasem lesz már olyan, de ti nem is lesztek soha koporsódeszkává: ti a hallhatatlan, isteni Szeretet hírnökei lettetek, boldog, fiatal halottak! Boldog feltámadott élők! ... A világ fiatal nemzedékére gondolok s közte a mienkre. Egy régi világ szemével nézve, ennek az ifjúságnak az élete halál. Levágatott, letöretett a régi világ gyökereiről, a régi célok, régi törekvések, régi álmok talajáról. Halombahányva haldoklik a világ piacának szívtelen kövein s drága ígéretek illatától terhes lelkét ott leheli ki a vásári lárma zűrzavarában. Mire való" ez? Mit akarhat velük a vak, értei metlen Végzet? Miért is születtek hát? ... Amennyi kilátástalanság, kétségbeesés, reménytelenség sir a leveleikben, amiket csak hozzám is írtak, de amik föl vannak irva az arcukra és az életükre is, az bőven elég arra, hogy a jövendőnk felől, emberileg szólva, súlyos aggodalomba essünk. Én azonban azt hiszem, hogy nemcsak a mi ifjuságunk, nemcsak egyik vagy másik nemzeté, hanem az egész emberiség ifjú nemzedéke, virága vergődik ebben a nagy válságban. Nem szabad áltatnunk magunkat abban a tekintetben, hogy a nagy világkatasztrófa győzők és legyőzöttek számára egyben föltétlenül közös vereséget jelent: megfosztotta az ifjúságot az élet eszményi szemléletétől s a lelkiség tiszteletétől. Ezért haldoklik és ezért reménytelen az ifjúság. Tudom, hogy vannak jólelkű és optimista orvosok, akik régen jól bevált és kipróbált receptekkel gondolják orvcsolhalni az emberiség beteg jövendőjét. Nem is az orvosságban van a hiba, nem abban, mintha a magas eszmények és tiszta elvek önmagukban nem volnának igazak. Hanem abban, hogy az emberiség életgyakorlata, mindennapi élete meghazudtolja és hitelét veszi ezeknek az orvosságoknak. Az ifjúság nem bizik azokban, akik maguk is kiábrándultan, a valóságot eltakarva, talán önmaguk elől is, igazi személyes életerőket nem képesek neki nyújtani. Lesznek-e Karácsonyfák, ragyogó, égő uj életre dicsőült hirnökei a Szeretetnek. a mi halott fenyőcskéinkből ? Semmi külső akadálya nincs annak, hogy lehessenek. De minden nemzet társadalmának, s igy a miénknek is óriási felelőssége van abban, hogy elhárítsa a belső, lelki akadályokat, amelyek ennek útjában állanak. Egy-két év múlva a mai ifjúság fogja átvenni a világ sorsának intézését. Szabad-e, hogy fajonként,nemzetenként gyülölkődő ellenségeskedéssel álljon egymással szembe, szomorú terheltségként cipelve ujabb harcra a mi gyűlöletünket? Nem szabad hazudni az ifjúságnak. Se szülők, se nevelők, se barátok, se államférfiak, se tudósok,' se művészek nem szabad, hogy hazudjanak neki, se a múltról, se a jövendőről. Az igazság szeretetével és a szeretet igazságával kell szegény életüket fölékesíteni s kigyújtani rajtuk a reménység gyertyáit. Arra kell nevelni őket, hogy tiszta szemmel nézzenek farkasszemet a bűnnel, amely fenyegeti őket s öntudatos elhatározással álljanak a jő szolgálatába, amely megmentheti őket s általuk a világot a végső pusztulástól. Egyedül az a jellem birja és adhatja a világ uj életét, amely azon a szent estén, sötét istálló zugában, reménytelen nép körében világra* született, hogy 5életők legyen és bővölködjenek

4 azok, akik már-már halottak voltak. Ő az Isten Szeretetének igazi hírnöke, örökké égő Karácsonyfája, rakva a nagy örök élet áldott gyümölcseivel, ragyogva az örök Szeretet dicsőségének fényében. Mikor ez a Karácsonyfa ragyog vissza az ifjúság csodalátó szeméből, akkor fölkél a Jövendő, mint a Nap.